Gépnarancs 918 csillagozás

Anthony Burgess: Gépnarancs Anthony Burgess: Gépnarancs Anthony Burgess: Gépnarancs Anthony Burgess: Gépnarancs Anthony Burgess: Gépnarancs Anthony Burgess: Gépnarancs Anthony Burgess: Gépnarancs

A Gépnarancs 1962-ben látott napvilágot, s azóta mit sem veszített aktualitásából. Nemcsak mert cselekménye a pontosan meg nem határozott jövőben játszódik, hanem mert Burgess írói képzelete és nyelvteremtő zsenialitása a napi politikánál is, a múló irodalmi divatoknál is időtállóbb. Ezt az antiutópista történetet egy tizenéves bandavezér, a jókedvvel kegyetlenkedő, ugyanakkor igen éles elméjű és a klasszikus zene iránt rajongó Alex mondja el, a maga egyéni, orosz eredetű szavakkal megtűzdelt szlengjén. Az ő egyszerre taszító és vonzó személyiségén keresztül kapunk képet az alattvalóira gondolattalan, gépies konformitást kényszerítő Államról, amely a fiatalok számára életformává vált erőszak visszaszorítására az „agymosástól” sem riad vissza – holott ez az erőszak paradox módon már a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze, amikor az állati ösztönöknek kell eluralkodniuk a tudaton, hogy az ember legalább az embertelenségben ember maradhasson.

Eredeti megjelenés éve: 1962

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek, Helikon Zsebkönyvek

>!
Helikon, Budapest, 2019
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634793526 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Helikon, Budapest, 2016
220 oldal · ISBN: 9789632276359 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Trubadúr, 2016
200 oldal · ISBN: 9789632278452 · Fordította: Gy. Horváth László

7 további kiadás


Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Alex


Kedvencelte 264

Most olvassa 47

Várólistára tette 637

Kívánságlistára tette 335

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Bélabá>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Dárgije drúzjá!

Mózsná ez a könyv kicsit már elavult. Vége van a szovjetszkoje birodalomnak. Ettől függetlenül vigyázó glázotok Mockba-ra vessétek! Gyévuski i málcsiki!
Burgess kraszívüj történetet írt meg, bár kicsit grubij volt pár résznél.
Túl sok russzkaja recs vala benne, így az értékelésem is élethű talán.
Néha jókat lehetett szmehelni, máskor megdöbbentem.
Szerintem már kicsit idejét múlt knyiga, 4 zvezda a jutalom (4,1). Akit ez bánt, attól bicsibocsibocsánat!

15 hozzászólás
eme P>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Ó testvéreim, csak tátottam a rótomat és meresztettem a glázomat. Ilyen horrorsó gavarittyolást nem tudom, még olvastam-e. Alázatos Narrátorunk villámszkóró megvett kilóra. Bár az elején egy málenkissé nehéz volt, mert nem panyimáltam mindent, de vígyeltem, hogy nem is olyan nehéz ez, és a végén már a jegyzeteimben én is használni kezdtem ezeket a szlóvókat.
De mivel kedves moly-drúgjaim közül nem mindenki olvasta ezt a horrorsó könyvet, inkább áttérek a finom sztárüj stílusra, hogy ne kelljen törniük a galavájukat azon, hogy mit gavarittyolok én itt összevissza.

Hogy az emberre, ki növekedni és édesedni képes, kinek végül dús leve kicsordul Isten szakállal övezett száján, hogy tehát az emberre oly törvényeket és feltételeket erőszakoljanak, melyek machanikus szerkezetté degradálják őt, ez ellen szállok toll-kardommal síkra…

A jóság belülről fakad (…). A jóságot választjuk. Ha az embernek nincs meg a választási lehetősége, megszűnik ember lenni.

Mert mi az Úr akarata? A jóságra szavazna az Úr, vagy a jó választhatóságára? Nem jobb-e bizonyos értelemben az, aki a rosszat választja, mint az, akire rákényszerítik a jót?

Minduntalan Dosztojevszkij jut eszembe erről a regényről. Kérdésfelvetése a szabad akaratról, bűnről és bűnhődésről, jóról és rosszról és így tovább.* Persze itt sok minden más, és sok minden hasonló is egyben. Alexet nem érzem eléggé tudatos lázadónak, ő nem cselekvő egyén, hanem beindított gépezet már a történet elején, nem meggyőző, amit a másik brancs választásáról és a nagy gépezetek elleni hadakozásról mond.
A végrehajtott „javítási”, módosítási kísérletek pedig később elérik céljukat: pavlovi reflexszé változtatják a rosszról való lemondást, de nem a jó választását. Elérik azt, hogy megalázkodva, szolgalekűvé válva, mindenkinek kiszolgáltatva igazi jó keresztény fiú legyen Alexből. Isten irgalmazzon nekünk.
A gépnarancs a nagyok játéklabdájává lesz, ide-oda röpül anélkül, hogy bármit tehetne ellene. Később is, mikor már a mélyhipnopédia és egyéb eljárások eredményeként elméletileg vissza kellett volna térnie a régi Alexnek – elfogadja a régi-új perügy-belügyminiszter segítségét, a jó állást… És lassan megbékél a világgal.
Nincs itt már raszkolnyikovi bűnhődés és megtérés. Csak valami furcsa unalom van, beleszürkülés a hétköznapokba, Ludwig van magát a mindenki romantikus Liedje váltja fel.
Túl durva ez az egész ahhoz, hogy egyszerű kamaszkori lázadásnak és a felnőtté válás beletörődő megnyugvásának olvassuk a történetet, pontosan ezért döbbentett meg a fiatalság – kondicionáltság, géplét párhuzam a végén. A felnőttnek van választási lehetősége, tudatosan választja azt, amire másokat erőszakkal kényszerítenek? A hatalom, a szabályok elleni lázadás egyféle reflex volna, amit elnövünk, vagy választott út, amelyről végül akarva-akaratlan letérünk, és elismerjük a választás lehetetlenségét, miközben úgy érezzük, hogy a jót választottuk?
Na? Mi legyen?
Kedvenc könyv lenne, ha tudnám a befejezésre a választ.

*”Az én vágyam nem az a társadalom, amelyben nem követhetek el rosszat, hanem az, amelyben – noha bármilyen rosszat elkövethetek, ne akarjam azokat elkövetni.” (Dosztojevszkij: Jegyzetfüzetek)

2 hozzászólás
Tarja_Kauppinen IP>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Miután túltettem magam azon a kezdeti benyomáson, hogy vagy az agyammal van valami, vagy a magyar nyelvtudásommal, vagy simán csak hibás példányt sóztak rám a könyvtárban, apránként ha meg nem is barátkoztunk, de kibékültünk egymással.
Merthogy a szabad akarat, az elvehető-e az embertől, és ember marad-e az ember akkor is, ha nem ura önmagának, és nem hozhat önállóan döntéseket, avagy géppé válik-e ettől? Én azt mondom, nem az ördögtől való ez az átnevelés, aminek Alázatos Narrátorunk alávettetett. Inkább neveltessen át, mint hogy itt garázdálkodjon nekünk, a frászt hozva a szegény, törvénytisztelő állampolgárokra. Meg annál még cudarabbakat is.
Az optimális persze az, ha az illető törvényt nem tisztelő elem önnönmagától tér jobb belátásra, és dönt úgy, hogy ezentúl a társadalom hasznos és becsületes tagja lesz. Hogy mi idézte elő A. N.-unkban eme üdvös változást, melynek jegyében belátta tévútját, és önszántából a változás mellett döntött, az nem derül ki, de ha mindez az átnevelés hatása volt, hát azt mondom, megérte. Még mindig inkább legyen törvénytisztelő kényszer hatására, mint hogy saját szabad akaratából garázdálkodjon.

Eme fukar csillagozás leginkább az olvasmányélménynek szól, ami azért nem tendál túlontúl meggyőzően a skála „tömör gyönyör” vége felé. Meg valamelyest annak is, hogy nem ad választ a kérdésekre, amelyeket felvet, de még irányt se nagyon.
Hanem a nyelvezete, az csodás!

2 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Komoly társadalomkritikus éle ellenére úgy érzem, ez a regény a sokszor funkció nélkülinek tűnő nyelvbűvészkedés miatt mára inkább a posztmodern irodalom kedvelőinek desszertje lett – pedig pusztán kérdésfelvetései, sőt, világképe is megdöbbentően sok vitát tudna generálni, és akkor még elő sem szedtük, hogy itt találkozhatunk a világirodalom talán legkönnyebben megszerethető – látszólag – pszichopata szörnyetegével.

Essünk túl a nyilvánvalón hamar: az orosz szavak használatával létrehozott regénybeli szleng szerintem pont annyira hatásos, amennyire kellemetlen is. A nyelvi játék értékelendő*, ugyanakkor esetünkben öncélú is, hiszen egy egészen minimális orosz nyelvtudás hiányában az olvasó szinte végig sötétben fog tapogatózni, a szövegkörnyezet nem minden esetben árulja el, mire is gondolt a szerző. Más kérdés, hogy aki véletlenül ismeri a testrészek orosz neveit, illetve olyan alapvető kifejezéseket, mint mondjuk az élet, a tej, vagy a tea, az elég hamar, szinte néhány oldal után fel tudja venni Burgess ritmusát, és kimondottan élvezetesnek fogja találni a szöveg lendületét és sodrását – azt hiszem, kicsit ez is segít abban, hogy minél jobban azonosuljunk egy erre amúgy alkalmatlan főhőssel.
Mert egyébként Alex, és ezt nagy fegyverténynek tartom, valamilyen formában bizarrul a szívünkhöz nő. Nem tudom, milyen pszichológiai mechanizmus dolgozik bennünk akkor, amikor megannyi általa elkövetett rémtettet pusztán az előadásmód miatt nem találunk annyira megrázónak (legalábbis amíg benne vagyunk a regényben és az ő szemén keresztül szívjuk magunkba a történetet), mint a rajta végrehajtott kínzásokat. Mindenesetre Alex jó esetben az olvasó hőse lesz, ami remekül megalapoz a történet által felvetett erkölcsi konfliktusoknak.
Először is annak, hogy az ő átnevelése/átkondicionálása elfogadható aktus-e, illetve hogy tekinthető-e nagyobb büntetésnek, mint mondjuk a halálos ítélet. Utóbbi kérdés kapcsán biztos vagyok az igenben, hiszen a kezelés nem módosítja gondolkodásmódját és életfelfogását, pusztán alkalmatlanná teszi őt az erőszakos cselekmény elkövetésére**. Ez látszólag persze jó dolog, azonban maga az ember nem javul meg, pusztán elveszíti emberi mivoltának egy kulcsfontosságú sarokkövét: a döntés lehetőségét – ahogyan ezt Burgess is hangsúlyozza többször, talán kicsit szájbarágósan. Alex a kéthetes terápia végén gyakorlatilag kutyaként, eltanult reflexek fogságában kerül ki az utcára – bűnös vágyai és hajlamai megmaradnak, de fizikálisan képtelen ezek elkövetésére, tehát szó sincs erkölcsi változásról. Ebben az állapotában ő talán embernek sem tekinthető, ebből fakadóan egy ilyen célú kezelés/büntetés/átnevelés legalább annyira problémás, ha nem problémásabb, mint a halálbüntetés.
A finoman erre épülő egyéb gondolatok még hajmeresztőbbek: az Alexnek is otthont adó már-már rendőrállam éles hasonlóságot mutat néhány kortárs kelet-európai államrendszerrel. A hatalom látszólag demokratikus, de végtelenül demagóg és embertelen, a bűnözés mértéke és léte kizárólag politikai célok vetületében fontos, és a börtönök már várják a hamarosan tömegével érkező politikai foglyokat. Nem mintha ez az ellenzék jobb színben lenne feltüntetve, és az elharapózott, alapvető ellentétekre épülő társadalmat látva (fiatalok kontra idősek) szöget is üt az olvasó fejében: vajon Alex valóban pszichopata, vagy csak korának tipikus gyermeke, tévútra ment, de attól még bizonyos tekintetben átlagos figurája? Én most hajlok ez utóbbi elképzelésre, főleg azért, mert a bűvös, bizonyos kiadásokból törölt 21. fejezetben Burgess maga fordít hőse sorsán, elég drasztikusan, és azt kell mondanom, az addig leírtakhoz képest meglepően naivan. Az itteni sugalmazás az, hogy Alex pusztán kora angry young men típusú nyughatatlan lázadója, aki egy alapvetően is erőszakos és rideg, heves külsőségek uralta világban próbál érvényesülni a tinédzserek ködös, öntörvényű és törekvő logikáját követve. Furcsa, de valamiért reménykeltő és nagyon optimista végkifejlet, hogy a szerző bizalmat szavaz az emberi elmét leginkább befolyásoló külső tényezőnek: az idő múlásának, a felnőtté válásnak.

Tetszett a regény, végeredményben szerettem a nyelvezetét, nagyon tetszett a szenvedélyessége, és főleg szerettem az író benne felvillantott humanizmusát. Sokáig lehet gondolkodni az itt leírtakon, hiszen bár Alex egy drasztikus, a hatvanas évek elején talán fenyegetően valóságosnak ítélt, a közeljövőben véghezvihető kezelésnek esik áldozatul, az ilyen szintű embertelenség végül nem vált napjaink igazságszolgáltatásának részévé – ellenben az internetes társadalomban ez az elemi reflexekre építő kondicionálás szinte alapvetés lett, hiszen biztosan meglepően sokan éreztek már akár fizikai tünetekben is megnyilvánuló frusztrációt a közösségi oldalakon tapasztalt „sikertelenségük” láttán, vagy pusztán csak az ezektől való rövid elszakadás ideje alatt. Hogy messzire ne menjek, szerintem ilyen érzéseket – nyilván teljesen akaratlanul – még a mi Molyunk is ki tud váltani az emberből…

*Törtem a fejem, lehet-e valamilyen további funkciója ennek az orosz szlengnek, netán ezzel akarja-e elhinteni a szerző, hogy a regény világában a Szovjetunió bekebelezte a földkerekséget, de biztos vagyok benne, hogy ilyesmiről nincs szó.
**Nagyon mellesleg, az önvédelemre és az esetleges beavatkozást igénylő segítségnyújtásra is!

>!
Helikon, Budapest, 2019
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634793526 · Fordította: Gy. Horváth László
Bla I>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Michel Houellebecq tükre után Burgess tükre, amit a társadalom egy csoportja elé tart, s mi beláthatunk a sötét mélybe. Közel 60 éves a mű, de azóta is tovább romlott a társadalom állapota. A mű erőszakos –önéletrajzi ihletésű elem alapján is – jelenetekkel van tele, kellőképp pornográf, de nagyon tetszett a sajátos, kevert nyelv, amellyel a csoport elkülöníti magát. Burgess ilyen időtávból is máig ható kultuszművet alkotott. Harasó, vagy horrorsó – Le a kalappal!

2 hozzászólás
Gregöria_Hill>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Összességében végül mégsem utáltam, mint a szart, de nem is lett a kedvenc könyvem, az is biztos. Sajnos az sem segített sokat, hogy a főszereplő csávó akkor sem lett volna szimpatikusabb, ha végig csak rózsákat nevel és almát szed, mivel idegbajt kapok, ha valaki ennyit beszél levegővétel nélkül. Legszívesebben beragasztottam volna a száját, hogy csituljon egy pillanatra, de a fikciónak sajnos csak úgy lehet betömni a száját, ha becsukjuk a könyvet, bár szerintem ez még akkor is folytatta. De legyen ez az én bajom, hogy nem tudom órákig hallgatni valakinek a bazseválásat, egyelőre nem tudok helyette jobbat mondani :) meg látom, hogy sokaknak pont ez tetszett. Miután az utálatos első részen túljutottam duzzogva (például azt is utáltam, hogy haladván fontolva a szövegben az önbíráskodás egyre elfogadhatóbb megoldásnak kezdett tűnni, itt meg kellett állnom azért és tisztázni ezt az ügyet indulatoktól mentesen magammal, hogy álljon meg a menet, ne menjen már el az eszem!) különben is egyre jobb lett. Bár van még rajta gondolkodnivaló bőven, az üzenetet is köszönöm, megkaptam, azt hiszem. A brutális bevezetést nem tudom feledni, ezért egyelőre a regény zárásával nem vagyok megbékülve (hát majd kinövi a gyerek-- fiatalság bolondság, mi? – na jó kicsit sarkítottam; és nálam az, hogy intelligens meg szereti a komolyzenét nulla pontot se ér, kicsit se befolyásol, simán lehet rossz ember, aki szereti a virágokat, láttam már olyat). Szóval én néha untam a rizsát, avval együtt, hogy tisztában vagyok vele, hogy szerves része az egésznek, emiatt -1 csilivili.
És egy valamit jobb, ha tisztázunk: testvéred ám neked a tatai hóhér.

26 hozzászólás
gabiica P>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Nem igazán tudtam megszeretni. Sem a főszereplőt, sem a történetet. A nyelvezetet meg aztán végképp nem. Elég sok oldalon rágtam keresztül magam, mire ráéreztem a szlengre, amit az író használ, elég nehezen értettem meg, talán ez az egyik legfőbb oka annak, hogy nem igazán szerettem.
Alapvetően érdekes az elgondolás, talán tényleg tudtam volna élvezni, ha nem azon töröm folyamatosan a fejemet, hogy mi mit is jelent pontosan. Újabb ok, hogy megtanuljak oroszul.

Stone>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Na? Mi legyen? Vígyeltem a horrorsó filmet is, de panyimáltam a könyvet is, és most gavarittyolok róla egy málenkissé, csak ne szmeháljatok!
Eltartott kb 40 oldalig, míg hozzászoktam a nyelvezethez és megértettem a jelentéseket, mi mire vonatkozik, utána már élvezetes volt az olvasás is.
A könyvet állítólag az ihlette, hogy Burgess feleségét, a világháborúban, a londoni villanyoltás alatt, dezertáló amerikai katonák megtámadták és kirabolták.
Kubrick készítette filmet gyakran vádolják azzal, hogy a célja az erőszak bemutatása volt. De a film nyelvezete nem tehet róla, hogy megmutatja, amit a könyvben is leírtak, és ha pofon kell vágni a nézőt, akkor Kubrick mindig is tudta mit kell belevenni a kivágásba.
Alex egy értelmes kamasz. Tele unalommal és a fiatal csikók zabolátlan vérével, egy teljesen leszabályozott társadalomban. Kitörés csak az erőszakon keresztül, erőszak alkalmazásával lehetséges. Kábítószer, pia, verekedések, lopások és gyilkosság. Javítóból, a börtönbe egyenes út vezet. Az elburjánzó erőszak ellen a párt igyekszik fellépni, mechanikus emberi hústömeget darálni a megátalkodott, irányíthatatlan, haszontalan bűnözőkből. Az eljárás sikeres, a szabad választás megszűnik. Az akarat kitagadva a létezésből. Milyen élet az amelyikben nincs meg a választás lehetősége? Érdemes-e élni így, vagy rövidre vágva meg kell oldani a problémát és kisétálni egy nyitott ablakon a szabadság felé?
Alex programozása visszafordíttatott. Alex saját akarata újra él, és Alex mégsem választja a régi életét. A csikó felnő és más dolgok kezdenek fontosak lenni. Érdekes elméje lehetett Burgess-nek. Jöhet tőle a többi könyv.

bonnie9 P>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Ötlet és a megvalósítás: önmagában véve nagyon nagy. Burgess kitalálta, megírta és született egy olyan undorítóan és visszataszítóan jó disztópia, mint mondjuk az 1984.
A sokat vitatott erőszak: azt kell mondjam, rég álltam ilyen közel ahhoz, hogy elhányjam magam olvasás közben, pedig egészen jól bírom az erőszakot, amíg csak írásos formában találkozom vele. De Alex és társai egyszerűen gyomorforgatóak voltak. És nem ismervén, hová és milyen úton tartunk igen, én még a híres művekről sem szeretem tudni nagyon, hogy miről szólnak és miért híresek, nem, nem olvasok fülszöveget és tudni sem akarom a lényeget erősen gondolkodtam a könyv röppályájának ívéről. Aztán eljutottunk valahova, ahol megértettem, mi a búbánatos pokolért zseniális/tiltott/kultusz alapmű ez.
A nyelvezet: Na ez egy érdekes kérdés. Most azt mondhatom, szerencsém volt, mert ugyan általánosban én már egy fia cirill betűt nem láttam, de az élet úgy hozta, hogy felnőtt fejjel meg kellett tanulnom oroszul. És még így is belekerült jópár oldalamba, mire ráállt az agyam erre a félorosz fonetikus szlengre. Hiába az alapszavakat használja, mégis: egyszer magyar, egyszer szlenges ugyanaz a szó (pl.:mésztó, malakó, ruka, licó, gláz, plattyol, gavarittyol, rót, sztárüj, stb.), az egyértelműeket zárójelben megmagyarázza, a megfejhetetlent meg nem. És cirill betűk nélkül, a fonetikusan átírt szleng magyarul ragozva, hát hősiesen bevallom a horrorsón megfejtése 3 oldalamba került, pedig pofonegyszerű. És a növekvő hányinger mellett azt éreztem, ez fárasztóbb, mintha teljesen idegen nyelven olvasnék. Aztán persze beáll a tudathasadás, folyékonyan olvastam, de kérdem én, mit csinál az a mai fiatal, aki nem tanult és nem is fog oroszt tanulni? Tudom, az eredeti szöveg angol-oroszt használ, és jobban érvényesül, de azt hiszem, kis hazánkban ez bizony megérne egy újrafordítást, még akkor is, ha az teljesen eltérne az eredetitől – teszem azt angol-magyar szlenggé alakulna. Jelen állapotában szerintem, az én korosztályom alatt egyre ritkább lesz az olvasótábora.
A vég: úgy olvastam, Burgess eredetileg 21 fejezetre tervezte (az amerikai nagykorúság korhatára miatt), de szétbontották az európai és az amerikai kiadást. A 21. csavart befejezés csak az európaiba került bele. Nekem jobban tetszik a lezárás a 20. fejezetnél.

10 hozzászólás
Ivenn P>!
Anthony Burgess: Gépnarancs

Ha ezt nem sztáraja ptyícaként, hanem tizennyolc éves gyévocskaként olvasom, akkor horrorsó tetszett volna. Így sem volt grjáznüj történet ez, a glázomat le sem tudtam néha venni az olvasómról, de kicsi Alex leginkább naccatszövegével fogott meg, semmint málenkij zsiznyéjével – ha értitek, testvérek, hogy mit gavarittyolok. Viszont a jóságos Bóg áldja meg Gy. Horváth Lászlót, aki ezt a szöveget le bírta fordítani ilyen horrorsó fantasztikusan! Én villámszkóró vettem volna a pláttyémat és igyoltam volna el, ha a licóm elé tolják ezt a bolsoj mennyiségű idegen szlenget. De az biztos, hogy egy horrorsón különös történettel lenne kevesebb ez a grjáznüj vónnüj világ, ha nem született volna meg e furcsa góloszú iromány. Szóval köszönöm, Alex, kicsi drúgom, nem foglak feledni téged, és biztos a mozgómba fogsz néha elevenedni, főleg ha éppen pittyelni támad kedvem az illatos csájt és életem véscsein fogok merengeni.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

Csi P>!

Az az ember, aki többé nem választhat, megszűnik ember lenni.

141. oldal (Európa Diákkönyvtár)

Bur3sz>!

– Könyveket látok a hónod alatt, testvér. Nagy öröm olyasvalakivel találkozni manapság, aki rendszeresen olvas, testvér.

9. oldal

4 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Nem jobb-e bizonyos értelemben az, aki a rosszat választja, mint akire rákényszerítik a jót?

6 hozzászólás
seabird P>!

Érdekes, hogy a való világ színei csak akkor igazán valószerűek, ha vásznon vígyeli az ember.

119. oldal (Európa, 2014)

psn>!

A jóság belülről fakad, 6655321-es. A jóságot választjuk. Ha az embernek nincs meg a választási lehetősége, megszűnik embernek lenni.

Kapcsolódó szócikkek: jóság · választás
fülcimpa>!

Miféle világ ez különben is? Ember a Holdon, emberek röpködnek a Föld körül, mint muslincák a lámpa körül, de a földi törvényre és rendre ügyet se vet már senki.

Batus>!

Rettenetes grjáznüj vónnüj egy világ ez, Ó testvéreim.

173. oldal

14 hozzászólás
szöszmösz I>!

A szabadság hagyománya a legfontosabb. Az egyszerű emberek hagynák odaveszni, ó, igen. A nyugodt életért eladnák a szabadságot. Ezért kell őket bökdösni, bökdösni…

1 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

David Mitchell: Felhőatlasz
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Philip K. Dick: Szárnyas fejvadász
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
John Wyndham: Szemünk fényei
John Fowles: A lepkegyűjtő
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Robert Merle: Állati elmék
Vladimir Nabokov: Lolita