Földi ​hatalmak 41 csillagozás

Anthony Burgess: Földi hatalmak

A huszadik század egyik nagy angol írójának a legtöbb európai nyelven már olvasható főművét tartja kezében az olvasó. Az 1980-as Földi hatalmak, amelyet Anthony Burgess maga is legfontosabb regényének tekintett, az elmúlt évszázad sajátos krónikája: az itt ábrázolt huszadik században majdnem minden ugyanúgy történt, mint abban, amelyet ismerni vélünk, néhány ponton azonban – például a katolikus egyház történetében – másként alakultak a dolgok, s így a regény mindvégig furcsa, megjósolhatatlan viszonyban áll az általunk ismert történelemmel. Burgess feledhetetlen figurákkal teli, igazi világregényt írt, amelynek színes forgatagában elénk tárul a huszadik század minden nyomorúsága és szépsége.

Eredeti megjelenés éve: 1980

>!
Cartaphilus, Kistarcsa, 2008
978 oldal · ISBN: 9789632660776 · Fordította: Bényei Tamás

Enciklopédia 17


Kedvencelte 17

Most olvassa 3

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 49

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

A Földi hatalmak számadás – egy pályája delén már túljutott sokoldalú művész életének és munkásságának summázata, egy közel ezer, sűrűn szedett oldalon terpeszkedő, mindenféle értelemben súlyos regényben.

A könyvben, ami egyébként egyszerre tisztelgés és gúnyos fricska a régimódi, évtizedeken átívelő cselekményű családregények és a szerzői identitással játszó posztmodern irodalom előtt, Burgessnek, megírta a saját szubjektív XX. századának történetét.
A komótos tempóban lerakott történetmozaikok – ha távolról és kicsit hunyorogva nézzük – kiadják ugyan a múlt század ’70-es éveiig terjedő korszak történelmi tablóját, de alaposabban szemügyre véve a képet kiderül, hogy a részletek bizony nem stimmelnek.
Mert ez a könyv a látszat ellenére sem a XX. század történelmi kulcsregénye, hanem Burgess életének és művészetének parabolája, amely egy alternatív, a képzelet hatalmával valódivá tett fikciókkal teli Földön játszódik.

Mint köztudott, az emberi emlékezet konstruktív, s a spekulatív irodalom alakjai néha valóságosabbá és ikonikusabbá válnak, mint a tényleges történelmi személyiségek, továbbá nincs olyan igazi mesélő, aki egy frappáns fordulat kedvéért ne írná felül a sivár tényeket.
Burgess is így jár el: keveri a valóban megtörtént eseményeket és tényleg létező személyeket azokkal, amelyeket ő kreált – és ezek változtatások és a fiktív karakterek messze jelentősebb kaliberűek, mint amit egy történelmi hűség látszatához ragaszkodó regény megengedhetne magának.

A kitalált karakterek közül a legmarkánsabb a regény elején épp a boldoggá avatás kapujában álló ökonomikus elveket valló pápa, aki a regény narrátorának, Kenneth Toomey-nak, az ismert, de középszerű homoszexuális író sógorának bátyja.
Nem véletlen a választás: az egyik egész regényen végigvonuló motívum a főhős (aki, akárcsak Enderby úr, az elfuserált költő, nyilvánvalóan Burgess alteregója) és a katolikus hit ellentmondásos viszonya.
Ez a szál igazolja azokat a fő premisszákat is, amelyeket én ki véltem olvasni a sorok közül: azt, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, valamint azt, hogy míg a hit intim, addig a vallás a közösség szükséglete, s mint ilyen, ha visszaélnek vele, könnyen torzulhat valami kirekesztő és dogmatikus szörnyűséggé.

A regényben természetesen ezen kívül rengeteg egyéb olyan téma is terítékre kerül, amelyek egyértelműen Burgess életpályájára utalnak.
Toomey utazásnak helyszínei – London, Párizs, Olaszország, Hollywood, Burma, Észak-Afrika, Málta – mind rímelnek az íróéra. Az sem véletlen, hogy Toomey sógora zeneszerző – Burgess is az volt, sőt sokkal inkább szerette, ha zeneszerzőként emlékeznek meg róla, mint íróról.
Burgess fejezeteket szentel annak, hogy a művészet és az emberek viszonyáról, a művész szerepéről és felelősségéről, a szabadságjogok iránti kiállásról írjon. A könyv elég tetemes része játszódik a fasizmus idején, ami bőven ad lehetőséget, hogy a fanatizmusról, a korlátolt ostobaságról és az azzal karöltve járó embertelen gonoszságról írjon, és arról, hogy egy átlagember mennyire tehetetlen ezek ellen. Toomey egy percig sem áltatja magát, hogy le tudná ezt győzni, de a maga eszközeivel kiáll ellenük, és menteni próbálja a menthetőt.

A regény végére érve fény derül az addig látszólag nem kapcsolódó események közötti összefüggésekre, ami – mivel egy, az író által kreált író által írt posztmodern önéletrajzi regényt olvastunk – nem az égi, hanem a földi hatalmak könyörtelen mindenhatóságát mutatja.

jethro>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

Az Enderby kötetek után kíváncsi voltam, Burgess „fő műve”, a Földi hatalmak hozza-e azt a színvonalat amelyet megszoktam az írótól, vagy ez csak a kritikusok túlértékelése, fellengzős mézcsorgatása. Úgy érzem, egy író életművének legkiemelkedőbb alkotására csak akkor vagyunk hivatottak leadni voksunkat, ha ismerjük összes írását, regényeit. Mr Burgess-nél ez nem valósul meg, mivel életművének csak talán harmadát jelentették meg magyarul. Tisztelt könyvkiadók, van mit pótolniuk! Ennek ellenére biztosíthatok mindenkit, a Földi hatalmak a huszadik század egyik legkiemelkedőbb irodalmi teljesítménye. Mr Burgess ezúttal nem a rekeszizmunkat teszi próbára, ezúttal nem próbál nevettetni, jobbnak látja ha inkább a fejünkben lévő kocsonyás tekervényekre hat, próbál minket gondolkodtatni, éreztetni velünk hogy a történelem mi vagyunk, mi alakítjuk azt. Regénye felöleli a kor nagy történéseit, felvonultatja az irodalom, a zene, és a színművészet színe-javát. Főhősünk beutazza az összes kontinenst, életét nagyrészt a valós történelem alakítja. De nem mindig! Burgess veszi a bátorságot, és néhány történelmi eseményt meghamisít, az eredeti, elfogadott történelmet semmibe veszi, és előáll a maga által kreált történelemmel, a maga igazával. No, ez egy érdekes dolog. Minél jobban hiszünk ennek, annál jobb lesz a regény irodalmi értéke, elfogadása, élménye. Azt tudni kell, ha Burgess-nél egy ördögűző papot pápává szentelnek, ott már minden megtörténhet.

fezer>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

Azt hiszem értem, és el is ismerem a könyv nagyszerűségét.
Ennek ellenére be kell valljam, hogy az első 100oldalon szenvedve rágtam át magam, és többször éreztem azt – főként az elején –, hogy számomra sok a céltalan nyelvészkedés és okoskodás. A lábjegyzetre különösen mérges voltam néhol, ami helyenként túl sok mindent magyaráz meg (az intertextualitás számomra akkor élvezetes, ha észreveszem, nem, mikor leírják, h Kipling melyik verssorára van éppen utalás – eseténként oldalanként háromszor.) –, de gondolom, van, aki meg pont ennek örül.
Ráadásul egészen sértve éreztem magam sokáig, mikor folyamatosan az orrunk alá volt tolva, h főhősünk igen középszerű író – és valahol meg sikerült belefutnom a google-n még a legelején, h Maughamról lett mintázva. Itt megjegyezném, hogy én bármikor szívesen olvasok Maugham könyvet, de az Ulysessnek egyáltalán nem tervezek nekilátni – szóval ezek szerint a középszerűség kielégít. :)
Aztán mindezek ellenére egyszer csak azon kaptam magam, h elvarázsolt az elém táruló tablókép és Kenneth M. Toomey meg az összes Campanati – tényleg remek és életszerű alakok egytől egyig. Kifejezetten szerettem a harmincas-negyvenes éveket. Ja és gyönyörűségesen európai regény, minden világpolgárisága ellenére, ami szintén a szívem csücske.
Na és most, hogy bezártam az utolsó oldalt, elolvastam az utószót, már úgy érzem, h a néha küzdelmes viszonyunk ellenére nagyon hiányozni fog Kenneth M. Toomey, Carlo, Hortense, Domenico és a többiek mind. (Na jó, Geoffrey nem.)

5 hozzászólás
Morpheus>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

Ezt a könyvet nem Toomey írta, hanem Burgess, de előzőtől is elolvasnék egy könyvet, ha lehetne. Már csak azért is, mert megkedveltem „őt”. Úgy gondolom Burgess azt írta meg, hogy milyen is lett volna Toomeyként élni és alkotni. Méghozzá meglehetősen jól.
Ahogy közeledtem a könyv vége felé, egyre inkább ugyanazt éreztem, mint a Száz év magány olvasása közben. Határozottan rezonálnak egymással. Bennem legalábbis.
Amit viszont feleslegesnek éreztem, az a homoszexualitás túlzott előtérbe tolása. Lehet, hogy harminc évvel ezelőtt még ennek volt jelentősége, vagy mások épp ezt szeretik benne, vagy éppen utálkoznak miatta, de nekem olyan volt, mintha állandóan olyasvalami nyomakodna előtérbe, ami engem se pro, se kontra nem érint.
A lábjegyzetek (minden oldalon kettő-három) komolyan gátolták az olvasás gördülékenységét, főleg a ki-kicsoda részek, így a 290. oldaltól kezdve nem voltam hajlandó olvasni. Nem is vesztettem szinte semmit. Sokkal jobb lett volna a könyv végére száműzni, mert annak könnyebben ellen tudok állni. :)

2 hozzászólás
Frank_Waters I>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

Nehéz értékelni. Egy zseni egy középszerű író bőrébe bújik, de azért a zseniális nyelvi humort, a majdnem-nyelvművészséget megengedi magának. Maga a könyv egy elképesztően lélegzetelállító, szóval egy hatalmas (idő)utazás a huszadik században. A főszereplőkön kívül a több tucat mellékszereplő is csodálatosan különbözőre lett megformálva, néhol ismert emberekkel (pl. Kipling) is találkozunk. Nagyon kevés üresjárat van: ez egy jó nagyregény. (Ez egy jó nagy regény.)

2 hozzászólás
Christian>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

Közel egy hónapon keresztül állandó hétvégi olvasmányom volt Burgess regénye, amely számomra az első, de valószínűleg nem az utolsó alkotás az író „repertoárjából.”

Az idős, népszerű, „köztiszteletnek örvendő” író, Kenneth Marchal Toomey életén keresztül átélhetjük a XX. század legmeghatározóbb történelmi eseményeit, az I. világháborútól kezdve a hetvenes évek végéig. A metropolita főhősnek köszönhetően „beleszippanthatunk London, Párizs, Róma, New York, Bécs, Berlin, Los Angeles, Hollywood történelmi levegőjébe, miközben a városok utcáin sétálva, kávéházaiban, éttermeiben üldögélve ismert vagy kevésbé ismert (és persze fiktív) művészekkel, történelmi személyiségekkel futhatunk össze. Kenneth – népszerű író lévén – személyesen ismeri a számunkra csak tankönyvekben létező történelmi személyiségeket, sőt magát a római pápát is, akinek alakja és a katolikus egyház XX. századi történelmét gyökerestől átalakító reformjai csak írói leleménynek tekinthetők.

Bár a regény történelemkezelési szinte enciklopédikus, és a XX. századi történelem nagyon meghatározó a szöveg egészében, Burgess műve mégsem tekinthető történelmi regénynek. A regényben ábrázolt történelem a valós történelmi események egyfajta „parafrázisa”, amelybe itt-ott, az írói szándéknak megfelelően beleszövődnek fiktív történelmi mozzanatok, amelyek persze – a kitalált XVII. Gergely pápa személyétől eltekintve – csak apró változtatást jelentenek az iskolapadban tanult történelemhez képest.

A történelem csak egy meghatározó háttér, a hangsúly mindvégig a nagyon gazdag jellemrajzzal ábrázolt főszereplő és a jól megformált mellékszereplők élettörténetén, sorsuk alakulásán van, miközben olyan társadalmi és szociális kérdéseket vázol fel az író, mint a vallás és a személyes hit összeegyeztetése, a művészlét, valamint a kisebbségi sors, a társadalmi kirekesztettség problematikája.

Burgess írói ábrázolásmódja rendkívül aprólékos (misem bizonyítja jobban mint a regény 966 oldalas terjedelme) a cselekményvezetése mégis rendkívül fordulatos, bár az események kimenetele néha jó előre bejósolható.

Mindenkinek ajánlom a könyvet, aki szeretne egy izgalmas eseményekben bővelkedő, elgondolkodtató, de korántsem felemelő, hollywoodi cukormázas élettörténetet olvasni.
Nálam abszolút kedvenc.

chronotype>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

Alapmű, robosztus és ebből következően kicsit talán nehezen emészthető egyszerre – de nem olvastam még olyan könyvet ami ennyi információt adott volna át egy kötegben. Nagyon élveztem. FiveStar!

ChEebor>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

Zseniális körkép a 20. századról, ahogy Burgess és annak az oldalak fogyása során egyre szimpatikusabb hőse megélte. A témák súlyosak, a szöveg pedig nehéz, és tele van olyan irodalmi utalásokkal, amikből jópár a hozzáértők számára is új lehet, és mivel a regény történelmének egyes részletei fiktívek (vagy talán Toomey emlékszik rájuk rosszul) ez igencsak bonyolult játékká is válhat. A történet megemlékezik a század 70-es éveig minden fontos eseményről, és meglepően mozgalmas. A témák – főleg a vallás és homoszexualitás – elég nehezek és a könyvben még bonyolítja a dolgot a korszellem is. Szóval mindenképp egy súlyos és fontos regény.

Széni>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

az elsõ nagyobb terjedelmû könyv volt az életemben, kósza napjaimon párnaként is tökéletesen funkcionált. igazából a címe fogott meg és a kihívás gondolata, hogy képes vagyok-e elolvasni egy ilyen hosszú könyvet középiskolásként. egyáltalán nem számítottam rá, hogy mennyit kapok a regénytõl, és milyen kényes szituációkból fog kihúzni. a legjobbkor olvastam, és talán ennél a könyvnél ez sokat számít, már csak a terjedelme miatt is.

NLaslow>!
Anthony Burgess: Földi hatalmak

Bármennyire is lassan olvastam, hogy tovább színesítse mindennapjaim, hát véget értek Mr. Toomey kalandjai. A könyv első ötven oldalának elolvasása után zöldítettem a „Kedvenc” gombot, s a teljes történet végigolvasása után is kijelenthető, hogy a XX. század egyik legzseniálisabb műve Burgess eme munkája. Első olvasás volt, de közel sem az utolsó, s most röviden magáról a könyvről:
Földi hatalmak+olvasója, első találkozás: „Hú, ez mekkora könyv.” (Külső jellemző)
Földi hatalmak+olvasója, sokadik találkozás: „…Monaco, 1980” – „Hú, ez mekkora könyv”. (Belső jellemző)


Népszerű idézetek

gyurmapok>!

Valaha a világ nem állt másból, csak csodákból. Aztán mindenre elkezdtek magyarázatot találni. Idővel mindenre lesz majd magyarázat. Csak ki kell várni.

19. oldal

Frank_Waters I>!

Soha nem lenne szabad olyasmit mondani, hogy az embernek nincs ideje olvasni.

[2]

14 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Valamennyire ismerem az életet. Muszáj. Író vagyok.

28. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · író
Frank_Waters I>!

Nincs olyan író, aki fölötte állna a nyelvnek. Az írók maguk a nyelv. Mindegyik a saját nyelve.

[6]

1 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Talán túlságosan jó ember volt. A felesége ezért hagyta el. A nők nem tudják elviselni a jóságot.

[50]

15 hozzászólás
ppeva P>!

Az ember szabad lény, és néha rettenetes módon él vissza a szabadságával.

952. oldal

1 hozzászólás
ppeva P>!

– Na és maga miből él?
[…]
– Könyvekből, Mr. Collins. Könyvekből élek. Könyveket írok.
– Miféle könyveket? Zsarusat? Buffalobilleset? Kombinyétosat?
– Az isten szerelmére, mi az a kombinyétos?
– Hát amelyikben ott vannak azok a lányok a kombinyétban, és a férfi szenvedélytől remegve teszi tűzforró kezét a lány kezére. Úgy is lehet mondani, hogy olyan mocskosféle könyvek.

411-412. oldal

Frank_Waters I>!

Van úgy, hogy az igazságban nincs sem szépség, sem jóság.

[15]

Frank_Waters I>!

Ó, milyen nagyszerű is a regény rejtekadó melege, a stílus kanyargós barlangjai, amelyekben elrejtőzhetünk.

[17]

2 hozzászólás
ppeva P>!

Fiatalabb olvasóim számára talán különösnek tűnhet, hogy valaki meghalhat influenzában. Abban a korban már volt elektromos áram, gáz, már léteztek gépkocsik, körforgó papírberakóval felszerelt nyomdák, P. G. Wodehouse-regények, ételkonzervek, repülőgépek, volt Gold Flake cigaretta, tömegpusztítás, de még nem voltak antibiotikumok. Még abban az évben milliókat ölt meg az influenza.

131. oldal

Kapcsolódó szócikkek: elektromos áram · influenza · járvány · spanyolnátha

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Szaszkó Gabriella: Engedj el
James Herriot: Minden élő az ég alatt
Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám
Angela Marsons: Gyilkos igazság
Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
Agatha Christie: Mert többen nincsenek
Joe Abercrombie: Bajok a békével
Susan Kay: A fantom
Terry Pratchett: Éjjeli őrjárat
James Herriot: A repülő állatorvos