Egy ​tenyér ha csattan 247 csillagozás

Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Anthony Burgess, a Gépnarancs világhírű írója mindenekelőtt nyelvművész volt. Először 1961-ben, álnéven kiadott regénye, az Egy tenyér ha csattan is stílusbravúr: tökéletes beleéléssel jeleníti meg az étel- és eszmekonzerveken élő kisember tévéreklámok és képes magazinok sugalmazta gondolatvilágát és szófűzését. Ez azonban csak eszköz: látószög, amelyből nézve a banális szereplők banális története keserű és alapos, mindamellett pokolian mulatságos szatírává kerekedik. Janet Shirley ugyanis egy olyan történetet beszél el, amelyből jószerivel egy kukkot sem ért meg, a történet főhőse, a férje pedig éppen őbenne véli megtalálni egyetlen szövetségesét ahhoz a tragikomikusan aránytévesztő harchoz, amelyet az egész züllött és lezüllesztő világ ellen indít.

Eredeti mű: Anthony Burgess: One Hand Clapping

Eredeti megjelenés éve: 1961

>!
Trubadúr, 2016
240 oldal · ISBN: 9789632277905
>!
Helikon, Budapest, 2015
238 oldal · ISBN: 9789632276366 · Fordította: Prekop Gabriella
>!
Európa, Budapest, 2008
218 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630784443 · Fordította: Prekop Gabriella

2 további kiadás


Kedvencelte 23

Most olvassa 12

Várólistára tette 97

Kívánságlistára tette 28


Kiemelt értékelések

>!
forrás
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Nem számítottam semmire, de erre aztán tényleg nem számítottam.

3 hozzászólás
>!
Batus
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Először is szeretnék köszönetet mondani a „Modern Könyvtár” sorozat szerkesztőjének, aki a lehető legnagyobb spoilert konkrétan kiidézte a könyv borítójára. Ennyi erővel a Harry Potter első könyvére oda lehetne írni, hogy spoiler. Szóval köszi, nagyon köszi!

A könyv egyébként olyan hogyismondjam… Folyik, folyik, sejthető a vége (pláne az elején lévő idézet miatt, kösz még egyszer!), nem történik semmi igazán meglepő. A mondanivaló nagyon jó, és jól ki is fejezi a történet semmilyensége, amit erősít a beszélő (buta liba) megválasztása is.
Nekem hiányzott a katarzis, és az a plusz, amit a Gépnarancs adott. Persze ettől még tovább fogok barátkozni Burgess bácsival :)

4 hozzászólás
>!
marcipáncica P
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Nem is igazán tudom hova helyezzem el ezt a könyvet, thriller? Dráma? Fekete komédia? Társadalmi szatíra? Mindenezek egyben leginkább, valami csodálatos egyvelegben, ami egy roppant szórakoztató regényt eredményezett, igen elgondolkodtató mögöttes tartalommal.
Janet, bár egy egyszerű, butuska lány, zseniálisan működik, mint narrátor, közvetlen, baráti beszélgetéshez hasonló elbeszélésben nem lehet őt nem megkedvelni, pedig szegény igazán nem egy érdekes karakter a kezdetekben, élettapasztalatait és tudását kizárólag délután TV-műsorokból sikerült összegyűjtenie, sztoikus nyugalommal visel bármilyen változást én ingert, ami a való világból leselkedik rá. Őt ellenellensúlyozó pedig ott van férje, Howard, akinek információtól túltömített elméjét szép lassan az elhatalmasodó téboly árnyékolja be, és rántja le a mélybe. Nem különleges emberek, sőt, igazán nem is figyelemre méltóak, vagy szerethetőek, mégis bőven megbújt bennük annyi potenciál, hogy ezt a regényt elvigyék a hátukon.
Olvasás közben végig fogalmam sem volt, mire fog ez az egész kifutni, Burgess olyan meglepetéseket tartogatott egészen a végéig, amik tényleg pofon csapják az olvasót, de nem olcsó, semmiből előrángatott csavarokkal éri ezt el.
Pompásan megírt könyv, amiben a komikus felszín alatt végig meghúzódik Burgess megvetése a kommersz kultúra és annak fogyasztói iránt, nagyon elmésen beleépítve a történetbe, anélkül, hogy megfojtaná azt saját véleményének sulykolásával.

>!
ervinke73
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Elgondolkodtató a fényképész agyú pali vélekedése a holt költőkről, írókról. A könyvek mögött emberek vannak, írók, és mi, olvasók. A babkonzerv mögött, a nercbunda mögött is ember van, meg a szupermarket feltöltött polcai mögött is. És a televízió mögött is, erre egyre többeket illenék figyelmeztetni, mielőtt baj lesz! Nem kicsi. Jókora! Mert a valóság igenis emberszagú. Csak ne konzervből, édes istenem, csak ne konzervből..!

>!
Sárhelyi_Erika I
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Hát, csattant ez a tenyér, kaptam egy jókora maflást, csak kicsit késett :) Nem, nem mondhatnám, hogy untam, mert jó a mesélőkéje AB-nek, csak könyv rövidsége ellenére nem kapott el sokáig a sztori. Talán, mert a főszereplő tyúk butasága az agyamra ment, bár ezt remekül ellensúlyozta a fényképező aggyal bíró férj alakja. Aztán végre felpörögtek az események, és a hülyetyúk is megtanult számolni kettőnél tovább – bár valószínűleg máig nem tudja, Einsteint eszik-e vagy isszák, és hogy Shakespeare sírva menekült volna tőle, ha könyv alakjában a kezébe kerül. Na, jó volt ez, kérem, fogok én még olvasni AB-t :)

>!
fezer
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Meglepő, hogy ez a rövidke, alig 200oldalas, magát igen egyszerűnek mutató regény mennyi mindenről tud szólni, és mennyiféle gondolatot ébreszt. Kezdek két könyv után meggyőződni arról, hogy Burgess igazi mestere a nyelvnek és az irodalomnak.
Görbe tükre ez a fogyasztói társadalmunknak, annak a társadalomnak, mely a pénz felsőbbrendűségét hirdeti és a könyv egyszerre gúnyolja ki a tömegkultúrát, az oktatási rendszert, a polgári értékrendeket, a munkásosztályt, és igen komolyan elgondolkodtat arról, hogy pontosan miből is áll az emberi butaság.
És bevallom, hogy engem elaltatott Burgess, nem számítottam erre az utolsó 10 oldalra, de így lett kerek a történet és kaptunk még egy réteget, mely a komikus felszín alatt azért igen ijesztő.

5 hozzászólás
>!
woolfe
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

A regény végén lényegében csak egyetlen gondolatom volt: Burgess bemutatta a modernkori megőrülés két végletét. A teljes kiábrándulás tébolyultságát és a teljes belesimulás sztoikus nyugalmát. Még Janet butácska leírásai is rengeteg pofont osztottak ki, talán ettől ennyire eredeti, de valahol vágytam rá, hogy belelássak Howard agyába. Csak ülök itt bambán, mint akit felpofoztak.

>!
edka
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Hűha. Ez a könyv aztán ad gondolkodni- és emészteni valót, nem is keveset. Sokakhoz hasonlóan, engem is a végtelekig idegesített a narrátor tudatlansága és borzasztó felszínessége. A férje sem lopta be magát a szívembe, habár ő teljesen más értékeket képvisel.
A pénz, mint az élet legfontosabb alkotóeleme, a „fényképész” agy, ami nem rejt semmilyen háttértudást, valamint az Amerikáról szóló leírások mind-mind olyan dolgok, amik mélyen megmaradtak bennem a regény kapcsán. Vicces volt olvasni, mennyire felháborítónak tartja Howard a világ dekadenciáját, mégis egy olyan nővel él együtt, mint Janet. Számomra a legérdekesebb figura a költő volt, nagyon tetszett a vers, amit Howard kérésére írt, jót mosolyogtam a mondanivalóján.
Mondjuk a végkifejletet illetően kicsit másra számítottam, de így is nagyon tetszett. Ez a második könyvem AB-től, de bizonyára nem az utolsó, nagyon bejön nekem ez a stílus és persze a sorok mögé bújtatott társadalomkritika.

>!
ficka
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Ez pont olyan könyv, amiben egyetlen egy szereplő sem szimpatikus, mert mindenki buta, lökött, zakkant vagy ezek kisebb-nagyobb mértékű kombinációja, mégis összerakva az egészet működik, és a női mesélő olyan történetet adott elő a maga mondhatni csacska stílusában, ami végig érdekelt és aztán nagy meglepetést okozott. Janet egyszerűen kész, nem is mindig vannak indokai a dolgokra, de az a helyzet, hogy ez a típus tényleg létezik és boldogan flangál a nercbundájában, míg meg nem hal.

2 hozzászólás
>!
dagikaktusz P
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan

Érdekes, magával ragadó és elgondolkodtató, de sajnos a vége kicsit össze van csapva (Burgess maga is bevallotta, hogy sok könyvének kicsit elmaszáltra sikeredett a vége mivel már jött az újabb könyv ihlete…)
Nos nos, van nekünk egy fényképező agyú Howardunk, aki használt autókkal kereskedik és nem tűnik valami lángésznek. DE aztán mégis nyer 1000 fontot irodalmi kérdésekkel (persze a fényképező agyának segítségével.) A végén kiderül, hogy ez a Howard mégsem olyan buta és olyanokat lát, érez és gondol, ami egy átlag angolnak még csak véletlenül sem jut az eszébe…
Howard látja az ember a tárgyak, alkotások mögött, az írókat és szenvedéseiket a könyvek mögött, a kameramant a tévéműsor mögött stbstb. És ami a legfontosabb, megérti/megérzi a világ hiábavalóságát…
És mindezt az ostoba, de mégis boldog és kiegyensúlyozott Janet-től ismerjük meg…
Személy szerint néha megsajnáltam Janet-et, néha mérges voltam rá, volt amikor semleges érzelmekkel olvastam sorait…
Összességében nagyon tetszett és kicsit úgy éreztem a végére, mintha egy kalapáccsal kólintottak volna fejbe.
Kijózanító volt a társadalomkritikája és megrázó Janet hirtelen személyiségváltozása…
Engem mondjuk érdekelt volna, hogy Howard földi maradványaival mi lett/lesz.. no de persze nem ez volt itt a lényeg :)
Kérem szépen ez jó volt és mindenkinek ajánlom :)


Népszerű idézetek

>!
ficka

Nagyon műveletlen voltam, de csinos, és ezért soha nem származott belőle hátrányom.

133. oldal, Budapest: Európa, 1983

2 hozzászólás
>!
tasiorsi

Ha nem volna más ok a férjhez menésre, ez is elég volna, mármint hogy az ember nem fázik az ágyban.

55. oldal

Kapcsolódó szócikkek: házasság
4 hozzászólás
>!
krlany I+SMP

Úgy értem, igazából a kevésnél is kevesebbet kapunk az élettől, az ember rájön, hogy csak egy-egy pillanatért érdemes élni, és ha módunkban áll megismételni ezeket a pillanatokat, akkor az élet csodálatos lesz, és lesz neki értelme.

114-115. oldal

>!
Goofry P

… nem a világgal van baj, hanem az emberekkel.

189. oldal

>!
lzoltán P

Gondolom, az utazás egyetlen valódi célja az, hogy rájöjjünk, milyen egyformák az emberek. Ezt azért mondom el maguknak, hogy ne pazarolják el fölöslegesen a pénzüket utazásra.

130-131. oldal (Európa, 1983)

Kapcsolódó szócikkek: utazás
>!
Zoltán P

Van valami nagyon lehangoló abban, amikor egy téli szombaton délután öt óra lesz,…

101. oldal

>!
krlany I+SMP

Manapság az élet csupa hazugság. Csupa csalás, és már azt sem tudjuk, mi az igazság. Ahogy Swift lovai mondják, azért van nyelvünk, hogy olyasmiket mondjunk, ami mások hasznára válik, és nem azért, hogy becsapjuk a többieket. Merthogy a nyelv kommunikációra való. – Aztán tovább mesélt ezekről a beszélő lovakról, amiért is Myrtle úgy nézett Howardra, mintha kicsit megbuggyant volna. Én persze rájöttem, hogy Howard valami gyerekeknek való cowboyműsorról beszél, és talán abban szerepelt ez a Swift.

20-21. oldal

2 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

Én akartam megcsinálni, de ha az ember kutyát tart, minek ugasson saját maga.

114. oldal (Európa)

>!
daniagi

Arra a gondolatra jutottam, akárhová megy is az ember, egyedül az emberek számítanak, márpedig azok eléggé egyformák. Gondolom, az utazás egyetlen valódi célja az, hogy rájöjjünk, milyen egyformák az emberek. Ezt azért mondom el maguknak, hogy ne pazarolják el fölöslegesen a pénzüket utazásra.

152. oldal (Európa, 2008)

>!
ppeva P

Aztán Howard boldogan rám mosolygott, és azt mondta:
– No, kislány, én mindig mondtam, igaz? Mindig mondtam, hogy egy szép napon olyan magasra kerülünk, amilyen magasra csak lehet, igaz? No, itt vagyunk.
– Igen – mondtam. – De mit fogunk csinálni? – Nem egészen értette, mire akarok kilyukadni, amíg meg nem magyaráztam. Én úgy értettem, hogy na és akkor mi van? Itt vagyunk feléljük a pénzt, de nem csinálunk semmit, csak éppen szép helyen lakunk, finom dolgokat eszünk és iszunk. Mit fogunk csinálni? Ezt akartam én tudni.

124. oldal


Enciklopédia 6


Hasonló könyvek címkék alapján

Tibor Fischer: A béka segge alatt
Aldous Huxley: Pont – ellenpont
Aldous Huxley: A végzet bábjátéka
David Lodge: Helycserés támadás
William Somerset Maugham: Sör és perec
Aldous Huxley: Pont és ellenpont
George Orwell: Tragédia Burmában
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Robert Nye: Faust