A ​Clockwork Orange 88% 82 csillagozás

Na, most már elolvastam angolul is, és ugyanolyan jó, mint magyarul, vagyis inkább úgy mondom, hogy szerintem szuper a fordítása, amit eddig is sejtettem, de most már meg is bizonyosodtam róla.

(Úgy két éve írtam a könyvről a blogon, most nem fogok megint, mert kábé ugyanazt gondolom róla, mint akkor.)

(Most mindenesetre tele a fejem az olyan kifejezésekkel, mint az ultra-violence, a milkplus, meg az old in-out.)

–

Újra, 2019.

Most veszem észre először, hogy baszki, ez egy kamaszregény. Felnövésregény, na.
Lehet, hogy most értettem meg először?
Nem, értettem már korábban is szerintem, de most már a cseh miatt jobban tudok oroszul is, a szavak meg – hát, azok fontosak. És most jobban értem őket.
A választás-nem választás-akarat-stb. kérdéseibe meg bele se kezdek.
Mindig csíptem ezt a szuper-agyas, ultra-erőszakos kicsi Alexet, és most is csípem. Kívánom neki a legjobbakat – ahogyan ő választja.

„What's it going to be then, eh?”
Jaj kicsi Mariann, ezt most miért kellett. Tavaly februárban már elolvastam magyarul, és már, akkor elhatároztam, angolul is el fogom olvasni. Kicsit több, mint egy évet kellett várni rá. De elolvastam. A magyar értékelésemben link mindent leírtam, amit a műről le lehetett, így nem ismételném magam.

Viszont, amitől ez a könyv igazi kincsé válik az a nyelvezete. A magyar kiadást Gy. Horváth László fordította, és már az eredeti angol szöveg nélkül is meg voltam győződve róla, hogy csodát tett. Na ezt az angol után még inkább így érzem. El nem tudom képzelni mennyire nehéz munka lehetett a lefordítása.

Ahogy azt a tavalyi értékelésemben is írtam, kell jó pár oldal, amire az ember belerázódik a nyelvezetébe. Ez most sem volt másképp. Az elején végig úgy éreztem, mint amikor életemben először olvastam könyvet angolul, amikor több az ismeretlen, mint az ismert szó. Az „orosz” szavak nagy részére emlékeztem, de volt, hogy hozzá kellett néznem a magyar kiadást is. Ennek ellenére most is kellett az a 30 oldal, hogy belerázódjak a nyelvezetébe. Ami viszont érdekes, hogy a magyar nyelvű kiadás szép irodalmiasan van megfogalmazva, egyedül az idegen szavak zavaróak, de alapvetően a szöveg egybefüggő, ha az ember megszokta az ismeretlen szavakat, akkor már akadályok nélkül tudja egybe olvasni. Na itt nem ez volt a helyzet. off sokkal inkább olyan, mint egy tizenéves fiú szlenges élőbeszéde, és szerencsére ezt is meg lehetet szokni. Viszont érdekes, hogy ez a regény mennyire kettős. Mennyire tud egyszerre irodalmiasan szép és csúnya lenni, mennyire kettős a nyelvezete, és az egész képi világa. Ez volt az oka, amiért mindenképpen el szerettem volna olvasni az eredeti nyelven is. Annak viszont nagyon örülök, hogy magyarul olvastam elsőre, mert ez így ebben a formában, teljesen ismeretlenül lehet túl nagy falat lett volna, pedig már évek óta olvasok angolul. Annak, akinek tetszett magyarul javaslom, hogy olvassa el az eredeti nyelven, így sokkal többet tud adni, sokkal inkább bele lehet élni magunkat az eseményekbe, és Alex helyzetébe.
„But you, O brothers, remember sometimes thy little Alex that was. Amen. And all that cal.”

Ez nem malenkyt bezoomny, hanem nagyon, a leghorrorshowbb értelemben. Olvasni baromi nehéz: az első 10 oldal teljesen chepookának tűnt, de aztán ahogy a chelloveck belejön a nadsat szlengbe és hozzászokik az elmeborult mondatszerkezetekhez, egyre könnyebben és skorrybban megy a veshch. (Polezny oldal azon szerencsétlen lewdiesnek, akiknek, mint nekem, az a kiadás van meg, aminek nincs slovoszedet a végén: http://en.wiktionary.org/wiki/Appendix:A_Clockwork_Orange.) (Arról nem is govoreetolva, hogy az orosz(oid) slovokincsem, ami kizárólag t.a.t.u dalszövegek slooshy utáni halandzsázásából állt, elég bolshyt nőtt, és így már egy egész rakat új halandzsaorosz slovót tudok. Da. Továbbá rádöbbentem, hogy a „borotva” és a „puska” slovók valószínűleg nem Árpád rotjából hangzottak el először.)

A könyvet minden baboochka és dedoochka figyelmébe ajánlom, akinek az „ezek a mai fiatalok” a gumikoshkája. Meg azokéba is, akiknek nem.

Régi adósság volt ez magam felé, még egyetemen el kellett volna olvasni…
A filmet az egyik egyetemi filmes kurzuson láttam, amikor az még be volt tiltva és egy VHS kópiát néztünk, amin a hang angol volt, a felirat meg svéd. A film nagyobb hatással volt rám, mint a könyv, ami eleinte a sok orosz szó miatt idegesített ugyan, de a végére már szinte észre se vettem, hogy nem teljesen angolul olvasok.
Egyszer majd még próbát teszek Burgesszel, de az nem most lesz…

Rend vagy szabad akarat? Klasszikus téma. Nem értem, hogy adhatták ki Amerikában az utolsó fejezet nélkül, amikor abban oldódik fel a konfliktus… A regény stílusa, nyelvezete zseniális, de az idegeimre tud menni, ahogy az englischek minden idegen szó írásmódját a végletekig kifilézik. (Amikor a szószedetből megtudtam, hogy a „horrorshow” az „harasó”, akkor derékszögben estem le a székről)

Real horrorshow. Nem csak egyféle értelemben.

It was a real horrorshow, my droogies.

Azok közé tartozom, akik előbb látták a Kubrick-féle adaptációt, mint hogy elolvasták volna a könyvet. A filmtől az émelygésig rosszul voltam, viszont nagyon tetszett, de ott és akkor elhatároztam, hogy köszönöm, ezt nem kérem könyvben. Eltelt pár év, az egyik kedvenc tanárom pedig felpakolta a féléves olvasmánylistánkra, úgyhogy mit volt mit tenni, elolvastam. És de jól tettem!

Az adaptációval szemben jobban tetszett, ugyanis a good-old ultra-violence sokkal kevésbé viselt meg lelkileg, legalábbis Alex szemszögéből (ettől függetlenül vannak benne nagyon beteg részek, de a neologizmusok és a keserű irónia abban is segítenek, hogy ne forduljon fel a gyomrod minden második percben). Emellett az utolsó fejezet, amit az amerikai változatból és a filmből is egy-az-egyben kihagytak, sokkal jobban tetszett, mint az alternatív változat, mert teljesen megváltoztatja az értelmezést.

Mindent összevetve: megy a kedvencek közé.

I don't want to be a clockwork orange.

Mikor először olvastam A Clockwork Orange-t úgy voltam vele, hogy mondanivalójában ma már nem feltétlen üt akkorát és nem is igen éreztem úgy, hogy kellene vele különösebben foglalkoznom.

Aztán most egy szeminárium keretében újra kellett olvasnom. Nem tudom, hogy az változtatta meg a véleményemet a könyvről, hogy angolul olvastam (mellesleg nagyon jónak tartom a fordítást) vagy más, de Burgess könyve nagyon provokatív. Ki tudja megmondani, hogy van-e jogunk egy bűnözőt kiiktatni a társadalomból a közjóért? Nem leszünk ezáltal rosszabbak a bűnözőnél? De a leglényegesebb kérdés talán az, hogy mennyire van jogunk ítélkezni? Ezen kívül a könyvben erősen jelen van a szabad akarat kérdésköre és az, hogy az ember választhatja-e a rossz utat vagy a társadalom formálja rosszá.

Ahogy írtam feljebb, a könyv nagyon provokatív, órákat, sőt napokat lehet róla vitatkozni, amit csak az újraolvasáskor sikerült igazán átéreznem. Van a helye a Gépnarancsnak ott, ahol van.

A neologizmusok miatt rémesen nehéz, de ennek ellenére beszippant.

A like real horrorshow veshch.
Azt hiszem, kezdem nagyon megszeretni a disztópiákat, ráadásul Alexet nem lehet utálni. A könyv maga egy nyelvészeti remekmű és már csak ezért is megérte volna elolvasni, de ráadásul még a történet is zseniális. Nem találok slovokat.