Az ​oroszlán, akit Christiannak hívtak 89% 15 csillagozás

Amikor letettem a könyvet, úgy éreztem, hogy bár szerettem minden sorát, mégsem vagyok vele maradéktalanul elégedett. Arra ugyanis számítottam, hogy stílusában nem egy szépirodalmi mű, és a leírásokra helyezi a fő hangsúlyt, mégis valami hiányzott belőle. Talán egy kicsivel több izgalom, talán egy kis humor, talán néhány személyesebb történet… Nem tudom. Mindenestre első körben 4,5 csillagot adtam a kötetnek.

Aztán csak nem hagyott nyugodni a történet, így elkezdtem keresgélni a neten: Google, Facebook és a könyvben is oly sokszor elismételt YouTube (itt tört el nálam a mécses) szerepelt a keresési listámban. Néztem fényképet, hallgattam videókat és olvastam cikkeket is Christianról. És miközben vizuálisan is meggyőződtem a történet hitelességéről, rádöbbentem arra, hogy jól van ez így. Jól van így, ahogyan Ace és John megírta, jól van ilyen „puritánul”. Nem kellenek hozzá plusz dolgok, sem „fényűzés”, sem „sztárság”, mert ez a könyv így tökéletes, a maga egyszerű mivoltában: egy kedves és megható történet egy oroszlánról, aki a véletlen szerencsének köszönhetően jókor volt jó helyen, és akinek megadatott, hogy ötödik generációs európai létére visszatérjen a gyökereihez.

Állatbarátként és oroszlán rajongóként élvezet volt megismerni Christian történetét, ezért biztos, hogy a jövőben sokszor lekerül még a kötet a polcomról.

Hihetetlen történet. Nagyon jó volt olvasni, és közben elképzelni az életet egy oroszlánkölyökkel :) Megható volt az újratalálkozás, megnéztem a videókat is.

Ma már képtelenségnek hangzik az, ahogy az írópáros hozzájutott az oroszlánhoz Londonban. A 70-es években besétáltak a Harrods áruházba és néhány nap múlva kisétáltak onnan egy élő kisoroszlánnal. Az biztos, hogy nem gondolták végig, hogy mivel jár ez, de egész jól kezelték a helyzetet. Aztán amikor már Londonban nem maradhatott Christian, akkor a lehető legjobb helyre vitték: vissza Afrikába.

Szeretem az állatos történeteket, hát még ha igazak! Én is pár évvel ezelőtt láttam a youtube-videót, amin megvallom kicsordult a könnyem (és azóta is akárhányszor néztem meg, mindig kicsordul)… Hihetetlen, hogy a 70-es években bárki vehetett magának egy oroszlánt, pumát, krokodilt (jé, itt eszembe jut az Aligátor, amikor ugye pont ebben a korszakban a megvett kis krokit lehúzzák később a wc-n, az meg persze felnő és egyszer feljön és elkezdi zabálni az embereket, szóval van alapja az ilyen sztoriknak abból az időből)… Örülök, hogy a két srác nem volt annyira felelőtlen, hogy később állatkertbe adja, vagy cirkusznak (és hogy sajnáltam a testvéreit, akik oda kerültek)… Persze a végén sajnáltam a megismert oroszlánokat is, még ha a természet „rendje” is volt esetleg a haláluk. És nekem azért a szívem szakadt meg, hogy mi lehetett vajon Christian sorsa, ne igazán értem, miért nem lehetett pár évig még (amíg teljesen ki nem fejlődik és a mérete miatt is esetleg erősebb pozícióba kerül) az emberek közelében, valami kifutószerűségben, vagy valamely körbezárt nagyobb területen tartani… mit ér az, ha visszaszoktatom, de a gyakorlati tapasztalatok híján a természet végez vele? :-(

Korábban én is hallottam erről a történetről, láttam valamikor a rövid videót is az újra találkozással, de őszintén nem nagyon tudtam semmit a háttérről, csak annyit, hogy az oroszlán megismerte korábbi gazdáit. Érdekes volt elolvasni az egész történetet, hogy mi is van mögötte, hogyan is zajlott az egész. Azért elég merész és érdekes dolog mér csak az, hogy Ace és John egyszer csak úgy döntöttek, hogy vesznek egy oroszlánt, de rengeteget foglalkoztak vele, szerették, jó gazdák voltak és főleg azért is, mert jó sorsot akartak neki és, ha nem is volt könnyű, megoldották, hogy olyan élete legyen, amilyet egy oroszlán érdemel. George Adamson is egy nagy ember, nem semmi, amit ő is véghez vitt. Jó, hogy raktak be több képet a végére, azok kicsit összefoglalják a történteket.

Izgalmas történet egy bájos oroszlánról és az őt körbe vevő nagyszerű emberekről. Érdemes a youtube-on rákeresni a róla készült videókra, mert bár a hetvenes években készültek, még mindig meghatóak.
Nyilván nem visz a könyv irodalmi magaslatokba, ám annak aki tiszteli az állatokat, és a környezetvédelemmel foglalkozó embereket, kihagyhatatlan olvasmány.

Ez egy nagyon furcsa könyv. Egyik oldalról van benne egy oroszlán, tehát rossz már nem lehet, ugyanakkor féltem attól, hogy mi vár rám a történet kezdetén. Aztán tényleg ilyen is lett ez a könyv. Az első felében totál kifordított magamból, és nagyjából bekezdésenként imádtam a főszereplő és annak viselt dolgai miatt, viszont közben folyamatosan volt bennem egy ilyen görcsös „miértcsináljaeztazemberavilággal” érzés. A második fele már sokkal jobban esett a lelkemnek, mert ott már az izgatott várakozás diktálta a tempót.
Szerintem elgondolkodtató könyv, mert rávilágít nagyon sok olyan természetvédelemmel kapcsolatos kérdésre, amivel sosem foglalkozunk eleget, és elgondolkodtató amiatt is, mert akarva-akaratlanul, de végiggondolom, hogy mi lett volna Christiannal, ha nem így lett volna. Valószínű ez a legjobb forgatókönyv.