Úgy istenigazából nem tudom, kicsoda Antalffy Tibor. A neten sem találtam sok mindent róla, jóformán a könyveit, meg a blogoldalát, mint legöregebb bloggerét.
Ezt a könyvét szerelmetesfeleségtársam lelte a neten, a MEK-oldalain, ő ajánlotta nekem, hogy biztosan érdekelni fog, meg tetszeni is, mert olyan jó stílusa van. S valóban, ahogy Antalffy ír, nem tudom, általában-e vagy csak ennél a könyvnél működött így, azt olvasni kell, s közben jó nagyokat röhögni rajta, mert úgy ír, hogy röhögni kell, nagyjából oldalanként.
Szóval nem tudom, kicsoda Antalffy Tibor. Nem tudom, miről vannak papírjai*. Ahogy a könyveit nézem a Moly-on, nem az a kiköpött tudós fajta. Sőt és voltaképpen, ennek a könyvnek a fülszövege elmondja, hogy Antalffy Tibor „nem kozmológus, nem részecskefizikus, de még csak nem is teológus”. Vagyis Antalffy Tibor csizma az asztalon. Műkedvelő kontár az egész könyv tartalmát illetőn. Tetszik vagy nem tetszik.
Viszont el kell ismerni, Antalffy Tibor profin tesz úgy, mint aki érti mindazt, amit ír. Meg nagyon professzionálisan, mintegy csípőből sorolja fel és mutatja a be, vesézi ki a különböző tudományos modelleket. Vagyis az ember ott áll kicsit tanácstalanul, hogyan is olvassa Antalffy Tibor könyvét? Aztán csak olvassa tovább és kiderül, mindenek előtt vidáman. Aztán persze érdeklődéssel és kíváncsian. S ha kellő módon tájékozatlan, ahogyan én is, s csak ugatja mind a matematikát, mind a fizikát, mind a kozmológiát, ahogyan én is, az érvek elég hamar magukkal ragadják.
Egyfelől le kell szögezni: Antalffy nem keresztény, sőt még csak nem is vallásos. Amikor Istenről beszél, nem egy személyes, megváltó Istenről beszél, hanem csak (csak?) egy világunk felett álló, szervező intelligenciáról. Nem jut el odáig, ahová Dr. Balogh Sándor, aki magától értetődő természetességgel azonnal személyes, sőt, biblikus Istent feltételez, ha Isten szóba kerül. Holott, ha belegondolunk, voltaképpen teljesen túllő a célon. Az, hogy az általunk ismert világ szemmel láthatón olyan szervezési rendben áll, olyan összetett, hogy a véletlen, a talán és az úgy gondoljuk semmiképpen sem lehet magyarázat a létére, csupán (?) annyi következtetést kíván, hogy materialista, ateista alapon nem magyarázható, ami körülöttünk van. Pont. Egyszerűen valamiféle alkotó, rendszerező elmét kíván az univerzum létezése. De tudósaink jelenleg nem tesznek mást, csak cselesebbnél cselesebb, ügyesebbnél ügyesebb tudományosnak álcázott marhaságokkal próbálják meg kikerülni az egyetlen lehetséges, optimális választ, csak ne kelljen kimondaniuk, hogy Isten (értsünk ezalatt bármit) márpedig van. Vagyis a tudomány Isten létét elutasítja vagy jobb esetben a teológusok asztalára tolja. Mindaz, amivel foglalkozik, és mindazok a következtetések, amikre jut, egy szilárd, megrendíthetetlen prekoncepció vasmarkában vergődik.
Antalffy azt mondja, hogy a huszadik század eleje óta a fizika gyakorlatilag ellenőrizhetetlen elméletek, elképzelések, fantazmagóriák sokaságából áll, amelyeknek egyetlen alapjuk van: a matematikai levezethetőség. Ami tudományosan fest, de a valóság modellezésére jobbára alkalmatlan. Hiszen még a híres E = mc2 képlettel is vannak bajok, mondja Antalffy. (Tán nem véletlen, hogy Einstein nem erre kapta a Nobel-díjat.) Ahogy a szerző írja, amikor 1958-ban a szovjet Gamow először előjött a Nagy Bumm elméletével, alig volt valaki, aki egyetértett volna vele. Manapság egy új elmélet megkapaszkodásához elég annyi, hogy tudományosnak látszódjék, legyen benne némi logika, és megfelelőn tudományos legyen a szóhasználat.
Antalffy végül, mint egy krimiben, el is jut a végső feloldásra (amit valójában már a könyv címe sugall): volt Ősrobbanás, de ott volt Isten is, aki az egészet megtervezte és kézben tartotta.
Antalffy megoldása nem ismeretlen, nagyjából ezt mondja a teista evolúció is.** Vagyis a következtetése nem igazán újdonság.
Amiben Antalffy könyve szerintem nagy, az leginkább az, ahogyan érthető megfogalmazásban bemutatja az éppen aktuális, illetve befutott, elfogadott elméleteket, majd ezzel a lendülettel rendre rámutat a hiányosságaikra, logikátlanságukra, ne adja Isten, blődségeikre is. (A humort itt és most nem számítom be Antalffy erősségéül, mert az stiláris és nem tartalmi vetület.)
Ami miatt sokak érdeklődésére igényt tarthat a könyve az egyfelől az érthetősége, másfelől hogy semmilyen szempontból nem dogmatikusan közelíti meg azt, amit mondani akar. Nem tudományellenes, de nem istenellenes. (A vallással már vannak gondjai, de erre nem fektet túl nagy hangsúlyt, mert valójában nem is ez a kérdés.) Vagyis kellő módon a középvonalon áll, ahhoz, hogy mindkét oldalról figyelhessenek rá néhányan.
* „A papírok mondják meg, hogy ki vagy és azt, hogy mennyit érsz.” (Presser-Adamis: Hány cédula egy élet?; „A harmincéves vagyok” című színpadi darabból.
** Amit keresztény szempontból Werner Gitt szedett cafatokra „Teremtés+evolúció =?” című könyvében.
