Le 22 csillagozás

Antal Balázs: Le

Le. Élni. Köpni. Törni. Nyelni. Törölni. Borulni. Vágni. Játszani. Lépni. Szerepelni. Állni. Térdelni. Szopni. Verni. Bukni. Borotválni. Tépni. Tekerni. Csókolni. Ölni. Hullni. Mászni. Akasztani. Mosni. Szúrni. Hajtani. Égni. Oltani. Aratni. Teremteni. Dőlni. Épülni. Le.
Antal Balázs 1977-ben született Ózdon. Kemény Zsigmond Irodalmi Díjas kritikus, író, a Nyíregyházi Egyetem adjunktusa, a Műút portál szerkesztője. Ez a harmadik kötete.

Tartalomjegyzék

>!
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637043963

Enciklopédia 1


Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Antal Balázs: Le

„Minden, ami még van, egyszer csak el fog fogyni, és az itteniek ha mást nem, azt legalább tudják, milyen, mikor valamiből nincs több.” (Az ember, a telep, a szomorúság)

Minimalizmusnak nevezném – de nem skandináv, hanem borsodi minimalizmus. Antalt olvasva párás lomberdőket, felhagyott külszíni fejtéseket és rohadó ipartelepeket látok magam előtt – megdöbbentő erővel képes sugározni ezeket a képeket, és nem csak egyes szövegeiben, hanem a kötet elbeszéléseinek legalább felében*. Ez azért nagy dolog ám. Antal minden mondatából süt, hogy emlékszik gyermekkorának helyszíneire (Ózdra és vidékére), szereti, de eszében sincs idealizálni: az ő borsodi emberei nincsenek lenézve, nincsenek felmagasztalva és nincsenek túldramatizálva sem – egész egyszerűen csak vannak ott, ahol, és próbálnak létezni abban, ami már szinte nincs is. Lélegeznek, beszélnek és élnek. Bár nem könnyen: néha azt sem tudjuk, miből és minek. Gyakran az a benyomásunk támad, hogy nem is csinálnak semmit – a novellák cselekménye is sokszor nem az elbeszélés jelenidejében, hanem azt megelőzve bonyolódik, így az olvasó már csak a történettöredékeket és a következményeket ismeri meg. Mert a szereplőknek itt csak múltjuk van, jelenük és jövőjük alig. Nagyon jó kis kötet erős atmoszférával, eredeti irodalomszemlélettel – bár némi bodorádámságot mindenképpen fel fogunk ismerni benne, de a mágikusságnak itt éppen csak egy csipet szerep jut. Finoman kilátástalan, sejtelmesen szomorú – még az eső is elkezdett esni tőle.

Ui.: ha majd Tarr Béla nem Krasznahorkai-szövegekből akar filmet forgatni, ajánlom, szerezze meg Antal Balázs számát.

* A Sóvárgás és a Bányavidék az „antalbalázsi” írásművészet plafonja. A Vendéget hívni, esőt várni pedig tökéletes példája, hogy az „újnépiek” (pl. Csender Levente) eszköztárát lehet izgalmasan is alkalmazni, úgy, hogy mélysége is legyen a történetnek, ne csak a tájszólás, a tisztes nyomor meg a góbéság vigye a hátán az egészet. A fal mögött pedig bizonyítja, hogy Antal a gyermekelbeszélőt is remekül intonálja, ráadásul egy egészen katartikus végkifejlettel koronázza meg az elbeszélést.

13 hozzászólás
>!
Csabi P
Antal Balázs: Le

Micsoda pech, ha valakinek az élet anyaga, gondolatvilága kimondottan hasonlít egy idős, már befutott íróéhoz. Hiába ír jól, csak azt mondják, ja, hát ez tiszta Bodor Ádám. Persze, mint minden hasonlítás, ez is sántít, némi kis sötét hangulat, hegyek, erdők, és mindjárt Bodorra asszociálunk. Pedig egy jelentős különbség van Antal és Bodor között. Míg Bodornál mindig van valami misztikus, irreális a háttérben, addig Antal novellái nagyon is földhözragadtak. Nincs misztikum, csak a valóság, ami keményen rákövült az összes szereplőjére, és onnan leverni nem lehet. Talán mégis inkább Krasznahorkai szerencsétlenjei jutnak eszembe, akik egy világvégi telepen várják a semmit. Na igen, a telep Krasznahorkai óta valami romlás, mindennek az ellentéte, ami emberi vágyakban csak előfordulhat. Na de hagyjuk a hasonlítgatást.

A novellák egységét most is a helyszín adja, a telep, valami ipari maradvány, emberi maradványokkal feltöltve. Antal két írást is szentel magának a vidéknek (Az ember, a telep, a szomorúság és Pusztai vázlat), ezekben nincsenek szereplők, csak a táj jelenik meg. Én ezekben éreztem leginkább azt a szeretetet, amit @balagesh említ. Mert amúgy a szeretet a legnagyobb hiánycikk ezen a vidéken.
Az első ilyen leíró novellát kicsit furcsállottam, mit keres ott középen, inkább bevezetőként éreztem volna a helyén, de később úgy láttam, mintha szándékosan választaná le az első öt novellát, amik külön egységet képviselnek a könyvben. Egy-egy történet, egy határozott főszereplővel. Nekem leginkább A szelídítés tetszett, ez a furcsa szerelmi történet.
A könyv második felében lévő novellák kicsit mások, nehéz megmondani, hogy miben. Talán abban, hogy az elsőkben hangsúlyosabb volt a főszereplő kiléte, az utóbbiakban pedig inkább a történet a lényeg, a szereplők kisebb hangsúlyt kapnak.

Ha valamit a szemére lehet vetni ennek a kötetnek – azon kívül, hogy nem különbözteti meg elég markánsan magát a magyar irodalomban oly erős szegényvidék-irodalomtól –, az az, hogy a sok részletező leírás ellenére sem épülnek fel igazán a szereplői, rájuk nézünk egy időablakon, de nekem ez sokszor kevés volt, hogy a motivációikat megértsem.

Én szívesen olvasnék az írótól egy regényt is ebben a témában, akár ezekből a novellákból is össze lehetett volna rakni egy amolyan Szürke galambhoz hasonló bűntörténetet némi átrendezéssel és hozzáírással, mondjuk a kutyaviadalos szálra felfűzve.

1 hozzászólás
>!
balagesh P
Antal Balázs: Le

A kötetet záró interjút valószínűleg azzal a céllal illesztették a novellák után, hogy e kevéssé ismert íróról valami mégiscsak tudható legyen. Ám amit elmondott, nem pusztán róla szól. Van itt egy generáció,* amit nem használt el a rendszerváltás, a régi nem temette maga alá, az új lehetőségeihez – igaz, bizonyos korlátokkal – már valamennyire hozzáférhetett. Így aztán a szocializmusba visszatekinteni élményszinten lehet képes. Személyes tudással köthet össze múltat jelennel. Ért – és ezt főleg lecsavart érzelmekkel. Nincs düh, nincs szemrehányás, nincs számonkérés. Nosztalgia van. Nem visszasírás, hanem az eltűnt iránti szeretet emléke.
Súlyos, nyomasztó – persze! Ugyanakkor világos, hogy könnyezik a szem sarka az emlékezéstől.
Bodortól, Tartól tehát nem csupán annyi választja el, amennyi az ábrázolt helyeket km-ben. Hanem ez a generációs érzés: mítoszmentes, más részről meg kritikamentes. Ami nem azt jelenti, hogy ne lenne némi idealizáltság, meg ne lehetne levonni következtetéseket. Csak mindezek előtt, fölött ott van a kötődés. A szeretet.
Antal Balázs kötete bizonyos tulajdonságaiban annyira erős, annyira jellemző, hogy az év szépprózai terméséről beszélve nem lehet megkerülni.

*A generációkatalógusom a következő: az ’50-es évek szülöttei voltak ugráshelyzetben ’89 környékén. Vagy lezuhantak, de legalábbis végignézték, ahogy az „idillikus civilizációs állapot”-tal szemben, melyre készülgettek, most „szögesen ellentétes dolgok következtek be vele a rendszerváltás után”, a jól ugrók meg köszönik, jól vannak, és a vezető helyeket ma sem engedik át. Na hát a ’65–’75 közöttieknek esélyük sem volt: a képzésük, szocializációjuk lezárult, inaséveikben szűnt meg a világ körülöttük. Mire előzők kihalnának, már ők is vén csontoknak érzik magukat. ’75 után jobb a helyzet: nyugis gyermekkor a szoci végén, és a kinyíló világ óvatos megtapasztalása. A későbbi generációknál ez az óvatosság fokozatosan csökken, míg mára ez adottsággá vált.

10 hozzászólás
>!
AeS P
Antal Balázs: Le

Azt hiszem, hogy van ez a fájdalmunk néhányunknak – sokunknak? – ami valahogy egyszerre kötődik a tájhoz és a benne élő emberekhez, a privát és a történelmi múltunkhoz, meg a közelmúlthoz és távoli jövőképhez egyaránt. Mi, akik szeretjük ezt a fájdalmat, azt gondolom, hogy olvasni szeretjük azért, nem benne élni, hacsak nem muszáj, mert ha benne élsz, az előbb-utóbb megöli azt, ami irodalmi benne, és átveszi a helyét az a kilátástalanság, amiről a Le novellái szólnak.
És bár nem ugyanolyan színű és mintájú a borsodi fájdalom, a somogyi fájdalom vagy a hajdúsági fájdalom, de mi, akik szeretjük ezt, felismerjük mindegyikben a magunkét és egymásét is.

3 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Antal Balázs: Le

„ A nyomasztó rosszkedv leülepszik a völgyben, és beleragad az erdők közötti üreg reggeleibe és reggeli embereibe, és egy egész évszak kevés lesz hozzá, hogy végleg eloszoljon.”

Nem vidám olvasmány Antal Balázs kötete, a bodorádámi szürkeség hamar eszembe jutott róla. A bányavidék elhagyatottsága, az emberek életben maradásért vívott harca, a kilátástalanság kavarog elő, a ködös szürkeségből, de árnyalatok is vannak.
Általában kevés kapaszkodót ad az olvasónak a figurák megformálásánál, mégis jól láthatóak, érzékelhetőek ezek az alakok, akik ebben a környezetben mozognak a menekülés reménye nélkül.
Három írás különösen tetszett A szelídítés , Az ember, a telep, a szomorúság és a Gondoskodás. Ez utóbbi hangulatában is más, mint a kötet többi írása.

>!
Cipőfűző
Antal Balázs: Le

A szövegek árasztják a sivárságot, a homályt. A helyismeretet, egy penetráns empátiát az író részéről, főleg a Pusztai vázlat című elbeszélésében. Nekem talán az tetszett a legjobban.
Néhány novella olyan, mint a lemenő nap, még szikrázik valami, vergődik, de hamarosan vége lesz. Némelyik novella meg mint az éjszaka, a történés benne már szunnyad, sötét van. És hogy akkor már a napszakoknál maradjak, egyik szövegben sem hajnalodik, nem érzékelni a fátyolosan előtörő fényt. A kötet veleje az elmúlás, vagyis hát úgy konkrétan a múlt. Egy térség múltja. A jelen van, mert hát van, olyan, amilyen, de van. Bizonytalan, egyik naptól a másikig tartó, rövid. Mint a szerző mondatai. Jövő nincs. Legalábbis nem nagyon látni.

>!
János_testvér P
Antal Balázs: Le

Tar Sàndorra emlékeztető, depresszív, szociografikus próza, de – ellentétben Tarral – sokszor szűkszavú, tàg teret hagy a képzeletnek. Nekem néha túlságosan tàgat. Ezzel együtt jó íràs, szerettem.

Érdemes megfigyelni a gyönyörű természeti környezet és az emberi nyomor feszültségét. Ilyen lehetett kívülről làtni az Édent, Àbel halàla utàn.

2 hozzászólás
>!
Wunjo
Antal Balázs: Le

Nem véletlenül emlegetnek sokan filmes párhuzamokat a novellákkal kapcsolatban, mert Antal Balázs a karakterekre és a dialógusokra helyezte át a hangsúlyt, kivételt képez persze a két szépirodalmi igénnyel megfogalmazott szociografikus írás. Számomra a kifejtettség és a hiány mesteri kezelése dinamikussá tette a szövegeket, és izgalmas, ahogy teret engedett a találgatásoknak. A Szelídítés a kötetből nekem is az egyik kedvencem, annyira finoman és pontosan építette fel a két figura egymáshoz közeledését, amihez hasonlóval ritkán találkozni. De ami a legfontosabb talán ebben a kötetben, hogy egy olyan valóságra építi a fikciót, ami ugyan körülvesz bennünket, mégsem akar senki tudomást venni róla, vagy bármit kezdeni vele – szomorúan vagy undorodva elfordulunk, mások inkább letagadják. Ha lehet egy írástudó embernek felelőssége/felelősségvállalása a saját korával szemben, akkor Antal Balázs egészen biztos nem bújt ki alóla.

>!
tüskéshátú
Antal Balázs: Le

Borsodiként kíváncsi voltam, mit fog művelni velem ez a könyv.
Nem találkoztam még ehhez hasonlóan valósághű elbeszéléssel, azt hiszem.
Stílusban, ridegségben, a szegényes örömökben (amiből nem volt sok) is annyira hiteles hogy a második fejezet végére kicsinált.
Gyönyörű, csak nem esett jól olvasni.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Olyankor megesik, hogy egy-egy autó elakad az emelkedőn a hóban estefelé. A falusiak jönnek, és kisegítik. De tudják, ha ki is jut a faluból, az erdőben kanyargó újabb szerpentinen, ahol már nem lakik senki, menthetetlenül elakad megint, és ott már nem lesz segítsége a nagy hegyvidéki éjszakában. Ám nem szólnak bele a más dolgába.
Helyette teszik, ami nekik jutott: tűrnek. Falakat húznak, tiktákolnak, üvegcserepet szúrnak a friss betonba, mindent kulcsra zárnak, lakatra, láncra, olyan kutyát tartanak, hogy attól ők is félnek, kerítést húznak, ha kevés, húznak még egyet, ha az is kevés, áramot vezetnek a drótba, botot tartanak az ágy mellett, fejszét, kisbaltákat.

94. oldal, Az ember, a telep, a szomorúság

14 hozzászólás
>!
fióka P

Leka már ki se kapcsolta a lejátszót a kocsijában. Úgy farolt ki már a felvásárló telephelyéről is, és aztán úgy állt meg a piros lámpáknál, hogy a hangszóróban üvöltve verték a zongorát meg rángatták a vonót a húrokon. Mindenki odanézett. Ha a tucc-tucc zene megy nála is, mint annyi más autóban, akkor nem néznek oda. De ki az a hülye, aki ilyet hallgat? Odanéztek, és egyből látták, hogy egy rosszarcú félkegyelmű.

43. oldal, Jót tenni mindig

Kapcsolódó szócikkek: Szergej Rahmanyinov (1873-1943)
>!
Annamarie P

Fojtogató derengéssel zuhan le a szürkület. A fakó vibrálás mögött odafent a magasban elmosódott gömbökként lebegnek az utcalámpák. Odalent minden nyirkos és nedves . A lépések ismeretlen, koszos fehérségbe vesznek. Az elhagyott bányahivatal óriási fekete sziklaszirtként trónol a semmiség peremén. Bakancsát hullámzó sár szorítja, tetején mocskos víz úszik felé.

>!
olvasóbarát P

Bár a szobát a Vad Mundi nem látta, csak éppen el tudta gondolni mindjárt. Az asszonyon nem látszott, hogy ennyi szegénység után azt gondolná, már nincsen remény. Például tisztaságot tartott, amivel a Vad Mundi a magáéban úgy volt,hogy ha nincsen mit tartani a tiszta házban, akkor a tisztaság is ugyan minek. De most mindjárt megértette, ahogy az udvart meglátta, hogy a tisztaság tiszteletet parancsol. Ő meg ott állt nyakig mocskosan az átizzadt ruhájában, büdösen, akár a dög.

58. oldal, A szelídítés

>!
Annamarie P

Aznap kora hajnaltól kitartóan szemel az eső. Az elemző a buszmegállóban futja át a pontatlan iratokat. Addig ül ott, míg a bódé vasvázát, amelynek támaszkodik, egy apró résen át be nem futja a víz, akár a gyöngyharmat, s a mandzsettája átnyirkosok.

>!
Cipőfűző

Látom, magának minden a múltról szól, mondta a férfi egy idő után. Viccelni próbált, A múltból él, folytatta, Mikor mindenki a jelent hajtja meg a jövőt. Olyasmivel nem tudok foglalkozni, ami nincsen, mondta Barilla.

16. oldal (Sóvárgás)

>!
ishi

Akkortájt jó érzés fogta el az utazót, ha a maszatos buszablakon kinézett – látta, hogy megérkezett valahová. Az új építmények csak az átmeneti időkre kellettek, azután végül megmaradtak – s velük együtt az otthonosságérzést az átmenetiségé váltotta fel. Falu helyett út menti raktárnak, gyártelepnek tűnik a hely, hidegséggel, örök idegenséggel. Talán ezért olyan anyátlan-apátlan árva vidék ez, megfeledkezett már szinte mindenki róla.

91. oldal, Le - (Fiatal Írók Szövetsége, 2017)

>!
ishi

A helyszín fontos. Ezeknek az írásoknak legalább a felében engem a hely mozgatott, amit láttam, vagy azt gondolom, hogy láttam. Buszból, vonatból, vagy gyalogláb odaérve. Egy eldugott bokortanya, a puszta közepén rozsdásodó keskeny nyomtávú vasút hídja is izgat, néha majd csak annyira, mint az elhagyott bányatelepek, régi ipari lerakatok, egy légópince bejárata a völgy falában, félig ledózerolt mészkőkúpok, vagy a fennsíki kirándulóhely félreeső helyén az ottfelejtett elláposodott tó melletti rozsdás zsilipkapu. Azt hiszem, ha vannak virtuális gyűjtemények, akkor én helyeket gyűjtök. Főleg fejben.

199. oldal, - "Helyszíneket gyűjtök"- Le (Fiatal Írók Szövetsége, 2017)

>!
Cipőfűző

A Vad Mundi hirtelen azzal szembesült, hogy valami olyasmivel áll szemben, amiből semmit sem ért. Hogy annak a két embernek a világa valahogyan átjárja őt. Hogy beszippantani akarja az az előtte ismeretlen világ. A nálánál vagy húsz évvel öregebb férfié meg a vagy tizenöttel idősebb nőé, meg egy olyan háztartásé, amilyenhez ő maga sohase juthat hozzá a maga erejéből, másé meg ugye nincs neki. […]

67. oldal (A szelidítés)

>!
Cipőfűző

Meggyújtja azután visszamegy melléjük. Egy kicsit mindenki hallgat valamennyit. Hallják a patakot? Itt olyan csend van, hogy a csobogása hallik. Éjszaka be lehet tőle pisilni. Hej, pedig nem hallatszott valamikor. Micsoda élet volt itt régen. El se tudják képzelni azt maguk, akik ilyen állapotban látják. Kérem szeretnénk egy kicsit még emlékezni. Csak nyugodtan. Bizonyos szempontból én is az emlékeimnek élek. Ez az egész hely maga egy nagy büdös emlékmű.

127. oldal (A kőfejtőben)


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió
Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme
Csukás István: Pom Pom meséi – Szegény Gombóc Artúr
Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Marék Veronika: Boribon és a hét lufi
Marék Veronika: Kippkopp a fűben
A. O. Esther: Megbocsátás
Csukás István: Sün Balázs