Extra ​szűz 66% 27 csillagozás

Nem minősül könnyed, olvasmányos irodalomnak, de sajátos módján humoros eseményekkel tűzdelt. Két angol lány kalandjai, csetlése-botlása, és a kalandok sorozata amit át kell vészelniük, amíg a ligúriai közösség befogadja őket, igazán példaértékű. A gasztronómiai szál, ami végig húzódik a történeten egyszerűen lenyűgöző. Bepillantást kaphattam az olasz konyhaművészetbe, kultúrába és hagyományokba.

Annyira részletesen leírja a tájat, szereplőket, mintha ott lettem volna. Végig nagyon élvezetes és humoros olvasmány.

Mielőtt nekiállsz ennek a könyvnek, tudnod kell, hogy az eredeti nyelven írt mű 2001-ben jelent meg és az ezt megelőző kb. 15 évről olvashatsz benne. Szerintem ezt fontos tudni, mert nem említi külön az írónő (én is egy cikkben olvastam) és segít jobban megérteni, hogy milyenek is a tradíciókat a körmük szakadtáig tisztelő és betartó olasz, kisfalusi emberek, s másfél évtized alatt mennyit változik minden a körülmények hatására.
Azt is mondhatnánk róla, hogy az Extra szűz az angolok Napsütötte Toszkánája, hiszen ez a könyv is a külföldiek Olaszországban vásárolt ingatlanjáról, az olasz emberekről, tradíciókról, tájakról és olasz gasztronómiáról szól, akárcsak Frances Mayes híres könyve. Időben sem áll távol a két mű, még az is lehet, hogy Annie Hawes-t pont Frances Mayes ihlette meg, hogy megírja a saját históriájukat.

Szóval, kb 14-15 éve, mikor megvettem ezt a könyvet, 124 oldal után egyszer csak elfelejtettem tovább olvasni, olyannyira untatott.
Most, érettebb fejjel és romantikusabb elképzeléssel a dolce vitáról már sokkal érdekesebb olvasmány volt!
Most sem volt gördülékeny az olvasás, amit főleg a hosszú, bonyodalmas mondatokkal tudok magyarázni. Sok helyen tényleg nagyon összetett mondatokat sikerült kreálnia az írónőnek, ám a megfelelő hangsúlyozással elég élvezhetőek voltak.
Annie Hawes meglehetősen sokat ironizál, ez ad némi humort a szövegeinek.
Mondják, hogy ennek a könyvnek nincs története, pedig igenis van: hogyan jut két külföldi nő saját ingatlanhoz Olaszországban, hogyan ismerkednek meg a helyiekkel és integrálódnak, s közben (ugye eltelik kb. 15 év) zajlik körülöttük a történelem (még ha nincs is élesen kihangsúlyozva és nincs is tisztában az olvasó az ezredforduló előtti olasz történelemmel, vannak támpontok, amik alapján Google-keresést indíthatsz). Közben megismerünk számtalan embert, többek visszatérő 'szereplők', akikről végül jó érzés újra olvasni, bebarangoljuk Liguriát, megismerünk számtalan ételt és szokást, részt veszünk nagy festákon és mind-mind a maguk kis történetével alkotják a nagy egészet, amiből nagyjából kisejlik, milyen volt az élet Olaszországban, angol nők szemével.
Amit hiányoltam, hogy amúgy nem sokat tudunk meg főszereplőinkről, Annie-ről és Lucy-ról, pl. hány évesek, mit dolgoznak (mert a könyv elejét leszámítva semmi sem derül ki arról, hogy mégis miből ingáznak Anglia és Olaszország között és miből élnek) és szinte semmi támpontot nem kapunk, hogy időben hol járunk a könyv folyamán. Csupán a könyv vége felé van említés egy 96-os eseményről, kicsit később megemlíti Annie, hogy már a kétezres évek felé járnak, s ennyi.
A másik bajom, hogy nagyon kicsik a betűk a kötetben. Majdnem 3 hétbe telt elolvasni. Nem is emlékszem rá, mikor olvastam utoljára ennyi ideig egy könyvet!

Mindent összevetve elégedett vagyok az olvasmányélménnyel de ezt a könyvet tényleg csak olyanoknak ajánlom, akik imádnak egy könyvben olasz tájakon időzni – nagyon sokat időzni és sok-sok apró sztorit olvasni.

Nekem nagyon tetszett. Függetlenül attól, h nincs cselekménye, illetve nem nagyon tudjuk meg, h a főszereplők tulajdonképpen kik is, és mit csinálnak Ligurián kívül, de a sztorik jópofák, az ételek meg valóban nyálcsorgatók.

Nem igazán tetszett, az jó volt, ahogy az olaszok életét bemutatja, és a kajáknál nekem is csurgott a nyálam :) de a „történet” unalmas volt.

Nekem tetszett. Az igaz, hogy néha kusza, ezért adok csak 4-est. De vicces, fordulatos, eseménydús és sok érdekes dolog is van benne (kulturális hagyományok, szokások stb.).

Nem mondhatnám, hogy magával ragadó egy könyv. Az érdeklődésem lendülete a könyv negyedéig vitt. Szörnyen unalmasan ír, pedig érdekelt volna a téma, a második résznek ilyen kínlódás után neki sem kezdek.

Olasz körutazásunkból ez a tájegység kimaradt, de most megjött a kedvem, hogy megnézzem. Ráismertem a leírásokból a tipikus, kedves, de mindig kicsit ügyeskedni próbáló olaszokra, akikkel mi is találkoztunk. Nagyon jó volt ezt a könyvet olvasni. Kicsit visszahozta a tavalyi nyaralásunkat, amikor egy Olaszország más részén fekvő, de nagyon hasonló kis falucskában is eltöltöttünk két éjszakát. Szerencsére mi előzetes bejelentkezés nélkül is megkóstolhattuk a világ legfinomabb pizzáját egy cégér nélküli étteremben, ahol az ajtót is bezárták, miután leültettek az asztalunkhoz :)