Barbapapa egy kertben született, akárcsak egy virág.
Nagyon barátságos és segítőkész, ezért mindenki szereti.
Mivel képes az alakját változtatni, ötletességének köszönhetően minden akadályt le tud győzni.
Barbapapa (Barbapapa 1.) 28 csillagozás

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 8

Kiemelt értékelések


A rajzfilmre halványan emlékszem, a Barba-család alakja maradt meg bennem, a sztoriból semmi. (A Hüp-hüp-hüp, barba trükk!-öt hiányoltam. :-))
Így jó volt megismerkednem Barbapapa történetével, egészen születésétől fogva. Nekem tetszenek az illusztrációk és a történet is megfacsarintotta egy kicsit a szívem. :-)
(Külön tetszik az utolsó kép, ahol felülnézetből látjuk a házat, a családot és Barbapapát, ahogy integetnek (nekünk?))


Nagyon szerettem a mesét, csak ezért vettem meg a könyveket. :)
Több szöveg elfért volna, bár gondolom, ha gyereknek olvassa az ember, akkor ki tudja pótolni a történetet. :)


Érdekes módon nagyon emlékszem, hogy gyerekként imádtam a mesét, de hogy mi volt benne arról halvány lilám sincs. Ami megmaradt, hogy volt Barbapapa és Barbamama meg a hüpp-hüpp-hüpp barbatrükk, és ennyi. Ezek után nyilván egyből ráraboltam a könyvekre amint megláttam őket a könyvtárban. És aztán a még mindig nem értem mit imádtam a mesében, mert a könyvek kicsit hogy úgy mondjam fapadosak. Még az első részek érdekesek, van történet, hogy született Barbapapa, hogy találta meg Barbamamát, de a harmadik, negyedik rész már ennyit sem ad. Az érzés, amit előhozott jó, de remélem azért a mesék ennél jobbak voltak.


Barbapapa az idei évben szívünk csücske, és úgy örültem, amikor viszontláttam a Spar polcán, hogy gyorsan lenyomtam bolti olvasásként. A történet maga kedves, a rajzok stílusa is rettenetesen bejött, az egyik kedvenc képem az volt, amikor Barbapapa flamingónak próbálja tettetni magát. Örülök, hogy a sok kényszerű kalandja után végül helyére talált, meggyőzve a némileg ellenszenves anyukát (akinek legfőbb attribútuma – nem túl 21. századi PC módon –, hogy kötőtűvel rohangál), hogy meg lehet oldani azt a kertben élést, csak igazán akarni kell. :)


(könyvesboltban olvastam)Nekem olyan színtelennek tűnt, pedig anno a rajzfilmben pont azt szerettem, hogy jó színes. A szöveg szerintem egy az egyben a mese szövege.


Emlékeim szerint én nem voltam oda a barbamesékért. Vagy lehet, hogy már felnőtt voltam, mikor ment a sorozat a tv-ben? Na ezt most nem tudom…
Meglepő volt, ahogy megszületett, létrejött Barbapapa. A mese nem volt rossz, csak a szöveg nagyon kevés. Szerencsére az illusztrációkon akadt némi böngészni való. Részemről sajnáltam szegény Barbapapát. Megvetendő, hogy csak akkor kellett a családnak, amikor rájöttek, hogy hasznos élőlény.
A sorozat következő kötete
![]() | Barbapapa sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Michelle Knudsen: Oroszlán a könyvtárban 97% ·
Összehasonlítás - Eric Carle: A telhetetlen hernyócska 97% ·
Összehasonlítás - Bonny Becker: Medve látogatója 96% ·
Összehasonlítás - Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Hónapok meséi 94% ·
Összehasonlítás - Catherine Leblanc: Akkor is szeretnél? 94% ·
Összehasonlítás - Eve Tharlet: Jakab mester karácsonya 95% ·
Összehasonlítás - Eric Litwin: Peti, a macska és a hófehér cipő 95% ·
Összehasonlítás - Richard Scarry: Az álruhás bolti szarka esete 94% ·
Összehasonlítás - Jim Razzi: Őslények országa 96% ·
Összehasonlítás - Jon J. Muth: Zen üzenetek 93% ·
Összehasonlítás