Fekete ​bárány 82% 16 csillagozás

– Mi legyen ezekkel a régi könyvekkel a katonaládában? Kidobhatjuk őket?
– Jaj, ne. A fiamnak biztosan kellenek. Csak tegyék az alagsorba.
Igen, erről még beszélni akartam: az alagsorból és a padlásról kicsorduló rengeteg tárgy, amit félretesznek a felnőtt gyermeknek, aki aztán azt mondja: – Nincs helyünk. Sosem volt helyünk! De a szülők akkor sem hajlandóak elhinni, hogy egy életút tárgyainak ilyen kevés legyen az értéke.

214. oldal

Egy nap levédetek mindent, amit nem mondtam. Mint: „A te csodálatos Lened egy seggfej.” Mert helyette azt mondtam: – Biztos vagyok benne, más tervei vannak. Tudod, milyen népszerű.

241. oldal

Olykor kellemetlenül érzem magam, amikor eljövök valahonnan. Egy ideig jó érzés, aztán átgondolom.

104. oldal

Apa közben magához ragadta a szót. – Persze amikor én voltam olyan idős, mint Barnaby most, dolgoztam, ha pénzre volt szükségem, de manapság úgy tűnik…
– Már elnézést, apa, de soha nem voltál olyan idős, mint én – szóltam közbe.
– Tessék?
– Más időket élünk, apa. Oké? Neked nincsenek olyan tapasztalataid, mint nekem. És ez fordítva is igaz, kétségtelenül. Csak annyit akarok mondani, hogy nem hasonlíthatsz össze minket.

228. oldal

Mindig is Maud May volt a kedvencem. A szabad szájú Maud May. De nem is tudom, miért, az ember valahogy másfajta típusokat is kezd megkedvelni idővel – azokat a szupercivilizált nőket, akiknek akkor is megmarad a jó humoruk és kegyes természetük, amikor az ízületeik szüntelen fájnak, vagy segítség nélkül nem tudnak kimászni a fürdőkádból, és sosem biztosak benne, milyen nap is van. Én magam tuti, hogy elviselhetetlen lennék.

239-240. oldal

A garázs így kissé tovább tartott. Üres papírdobozokat hoztunk, és teleraktuk őket szerszámokkal, Ernie-t írtunk a tetejére, és szemeteszsákokba pakoltuk a felesleget. – Hogy lehet ennyi mindent felhalmozni? – kérdeztem Martine-t. – Nézd, itt egy bambuszgereblye, aminek csak három foga maradt.
– Egy tárcsás telefon – tette hozzá Martine. – Rajta a címke, nem működik – tartotta fel.
– Remélem, nem teszi meg velünk, hogy meghal – jegyeztem meg.
– Miből gondolod?
– Láttam már ilyet. Mint amikor a hasas macskák búvóhely után kutatnak: az öregek meg szortírozni kezdik a tárgyaikat.

123-124. oldal

Azt mondom: sose öregedjünk meg! Még a Bér-Váll előtt azt hittem, az ember elhatározhatja, hogy tűrhető öregkora legyen. Most már tudom, nem így működik – minden a szerencsén múlik. Azóta százával láttam teraszos betegszobákat, faltól falig betegágyakkal, infúziós állványokkal és bilis székekkel. Láttam szomorú, csendes özvegyasszonyokat, akik egyedül vánszorogtak a halálba, senki se könnyítette az útjukat, mint ők a férjeikét hosszú-hosszú évekkel korábban. és ha véletlenül a férj éli túl a párját, az még rosszabb, mert a férfiak tehetetlenebbek. Rá kellett döbbennem.

209-210. oldal

Sétálnak az utcán, és mindenki elfordítja róluk a tekintetét. Az emberek viszolyognak a látványtól, amivé a test válik – a görbeségtől, ernyedtségtől, a pacáktól, púpoktól, lógó hasaktól, bütykös ujjaktól, vékonyodó hajtól, foltos halántéktól. Mondják, az öregkor szép kor; és az ember szégyell ellenkezni. De az ügyfeleim egytől egyig tiltakoznak, ebben biztos vagyok. Gyakran figyelik a gyerekeket, tanulmányozzák a kicsik arcát vagy apró kezét, s elcsodálkoznak: milyen hibátlan, makulátlan bőr, sima, akár a szatén! Pedig kétlem, hogy újra gyerekek szeretnének lenni ("A fiatalság túlzottan megterhelő", hangoztatta Maud May), de meg vagyok győződve róla, egyik sem utasítaná vissza a lehetőséget, ha újra középkorú lehetne.
– Az ötven, az jó volt – mondta egyszer Mr. Shank. – Bizony jó! A hatvan is. És a hatvanöt; jól éreztem magam hatvanöt évesen is.

211. oldal

Mi tesz egyes embereket erkölcsösebbé, mint másokat? Már születésüktől tudják? Soha nem éreznek izgató, sürgető késztetést, hogy darabokra törjék a világot?
Nem lehet, hogy a jó emberek egyszerűen szerencsésebbek? Nem lehet, hogy ez a magyarázat?

23. oldal