A ​Rettenthetetlen (A Rohan-ház 2.) 67 csillagozás

Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Thomas Montague házáról jobb körökben csakis suttogva beszélnek. Az a hír járja róla, hogy bizonyos emberek rendszeresen összegyűlnek ott, hogy féktelen érzéki örömöknek hódoljanak. Olyan hely ez, amelyet egy szemérmes ifjú hölgynek messziről kerülnie kell. Charlotte Spenser színtiszta tudásvágyból mégis úgy dönt, elmegy egy orgiára, mert tanulmányozni kívánja a kicsapongó hölgyek és urak viselkedését. A házban a számtalan vendég között nem mással fut össze, mint Adrian Rohannel. Görög istenekére emlékeztető külsejével, ördögi vonzerejével a férfi korábban nem ismert vágyakat ébreszt a fiatal kékharisnyában. Amikor ráadásul szégyentelen ajánlatot is tesz neki, Charlotte meggondolatlan lépésre szánja el magát…

Eredeti megjelenés éve: 2010

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany Széphistória Harlequin Magyarország, Vinton

>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2014
288 oldal · ISBN: 9789635388707 · Fordította: Várnai Péter
>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2014
288 oldal · ISBN: 9789635388943 · Fordította: Várnai Péter

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Tímea_Kocsis_2>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Két párhuzamos történet némi átfedéssel. Charlotte régen szerelmes Rohan vikomtba és most a züllött vikomt is felfigyel rá. Nem éppen szokványos szerelmi történet, mivel a testiség oldaláról közelít és csak mellékesen említi a szerelmet. A másik pár kapcsolata még faramucibb, a vikárius és Lina jórészt csak szópárbajokat vívnak. Összességében illik a sorozatba és van benne némi humor és ármány is.

Szil78>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Ez már sokkal jobban tetszett, mint az első rész. Mondjuk elég sok hasonlóság volt a kettő között, de itt jobban fel volt építve az egész és már kaptunk egy viszonylag normális lezárást is. Adrian közel sem volt annyira szimpatikus mint az apja, pedig hasonló karakterek, viszont az apjával ellentétben ő szinte gondolkodás nélkül csábítja el Charlotte-ot, nem foglalkozva a jó hírével. Örülök hogy Etienne megkapja a végén amit megérdemelt, na meg annak is, hogy ez a szál nem fut tovább a következő részben, az már egy kicsit sok lett volna.

pillangovirag>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Most ez lényegesen jobb volt mint az első rész ezért is landolt a kedvencek közé. Valami hasonló kihivobbra számítottam az elsőnél is csak ott kimaradt. Igen itt volt romantika erotika dögivel, parázs viták, erkölcstelensèg, meg pici erkölcsössèg, intrikák, na meg rengeteg félreértés, összeségében egy sokkalta jobb könyvet tarthattunk a kezünkbe.
A szereplők Adrian végre nem egy butitott élvhajhász kaptunk, ha egy tökösebb fajtát, igaz volt amikor egy nagy lapáttal fejbe kolintottam volna d szerencsére megjött a jobbik esze és tisztába jött az erzelmeivel.
Charlotte nem minden napi vènlány az már biztos, kalandvágyo, intelligens, kedves, éles elméjű, nagyon szerethető fő volt.
Külön ki kell emelnem személyes kedvencemet, Monty-t annyira egy cseles körmönfont, velejéig élvhajhász aki keritőnek áll és ő mozgatja a szálakat , háttérben megteremtve mindenki boldogulásának a megfelelő lehetőséget, abszolút kedvenc kujon lett.
Mindent egybe véve a könyv nagyon jó és várom várom folytatást.

http://pillangovirag-vilaga.blogspot.ro/2015/10/anne-st…

Marinette>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Az első rész jelenleg 76%-on áll, és mivel nekem az is tetszett, így abszolút nem rettetnett el, hogy ez a rész is csupán 76%-os. És be kell valljam, én ebben sem csalódtam, sőt még jobban is tetszett, mint az első rész.
Tetszett a rövidsége, az egyszerűsége. Hogy nincs túl írva, túl bonyolítva. Nem szenvednek a szereplők több száz oldalon keresztül. Igazi felüdülést jelentett most ez a számomra! Egy szimpla kis erotikus sztori, se több, se kevesebb.

_Enii_>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Kikapcsoló olvasmány,vicces helyzetekkel->számomra ezt jelentette a könyv. Bár terjedelmében inkább novella,mint regény,így is fordulatos történésekkel bővelkedik. ;)
Tetszett,hogy az előző rész szereplőinek fiáról olvashattam…mert ugye az alma nem esik messze a fájától..nos,ez most is bebizonyosodott. :D A kicsapongó,élvezeteket hajszoló férfi rátalál szerelmére egy……"kékharisnya" személyében. Tessék???? Igen,pontosan ez történik. Tetszett,hogy Charlotte nem omlott azonnal Adrian karjaiba hanem tartását a végsőkig megőrizte(a végén inkább már csak makacsság formájában) De,mint minden valamirevaló szerelmes-regényben itt sem maradhat el a boldog vég amire,Kedves romantika rajongók valljuk be,nagyon is áhítozunk. ;););)

PaiPai>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Habár emlékeim – és a régi értékelésem –, szerint a sorozat harmadik részét szerettem, nem támasztottam nagy elvárásokat ezzel a kötettel kapcsolatban, csak egy könnyedebb, romantikus történetet szerettem volna olvasni. És megkaptam. Így olvasás után pedig nem igazán értem, miért van ilyen alacsony százalékon ez a könyv – hiszen olvastam már rosszabbakat is sokkalta jobb értékelésekkel.
Nem vártam tőle világmegváltó gondolatokat vagy lassan és lírai módon kibontakozó szerelmet – amit amúgy sem kell elvárni az ilyen ponyváktól –, csak hagytam, hadd vigyen magával ez a gyorsan szárba szökkenő szerelem Adrian részéről és az angol arisztokrácia perverziója, ilyenről azt hiszem amúgy sem olvastam még. Végül pár óra alatt, majdnem egy helyben kiolvastam az egészet.
A karakterek is szinte mind kedvelhetőek voltak; a spoiler végtelenül kedves és humoros Monty, a talán kissé basáskodó Lina a szomorú múltjával, a makacs Charlotte és persze Adrian… Akiről nem is tudom, mit mondjak, de őt is szerettem. off Erotikus jelenetek pedig talán Sarah MacLean: A Csábítás kilenc szabályában tetszettek utoljára ennyire. ;D

Tamlilla>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Na végre! Ezt vártam az első résztől is, nagyon örülök, hogy ebben minden benne volt, ami kell. Adrian és Charlotte szimpatikus páros, meg volt közöttük az a szikra, amitől végig élveztem minden jelenetüket, a másik pár jeleneteiből viszont pont ezt hiányoltam. Csak ezért a fél csillag levonás.

Odilia>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Összecsapott, felszínes történelmi romantikusnak álcázott pornókönyv. Az egyetlen pozitívuma, hogy rövid.

2 hozzászólás
nat>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Ez sajnos elmaradt a harmadik résztől. Nagyon elmaradt. Mivel ez a megelőző rész, ezért akkor elmondható, hogy a sorozat legalább fejlődik :)
Szerintem ez egy kihagyható rész.

meteoritastar>!
Anne Stuart: A Rettenthetetlen

Ez a resz sokkal jobb volt az elsonel. Feltem bekekezdeni, mert az elso resznel is csalodtam. De itt nem. Pont ez kellett nekem tegnap vagy ma hajnalban, reggel:)):)) igaz , hogy teljesen kiszamithato volt a tortenet, de ez nem volt baj. A szereplok, a veszekedesek, szocsatak, az aprobb kis meglepetesek /egy szereplo, aki keritonek all,:)):))/ teljesen karpotolt. Mind ket paros tortenete egyarant megfogott. Csak ajanlani tudom a romantika, erotika kedveloinek, aki konnyed kikapcsolodasra vagynak.


Népszerű idézetek

_Enii_>!

Mindig a legédesebb gyümölcsöt a legnehezebb megszerezni.

K_D_Niki I>!

Adrian érzéki mosolyra húzta a száját.
– Megtaláltam a múzsámat – mondta.
Etienne követte a tekintetét.
– Ez aztán az érdekes fordulat, mon cousin. Azt hittem, nem érdeklődsz a saját nemed iránt.
– A csuhában egy nő van – felelte Adrian kurtán.

K_D_Niki I>!

– Ezennel felmentelek minden vád alól. Önvédelemből cselekedtél. Ami pedig Etienne
de Giverney holttestét illeti, a falusi temető szélén bizonyára akad egy kis hely, ahol elföldelhetik.
– Valószínűleg katolikus volt – jegyezte meg a vikárius. – Ha protestáns földbe temetik, mindenképpen pokolra kerül.
– Csodás! – mondta Lady Whitmore. – Szívesen segítek megásni a sírját.

K_D_Niki I>!

– Én azt akarom tudni, mi lesz azzal az ifjú hölggyel, akinek tönkretetted a jó hírét – fordult a márki
ismét a fiához.
– Ha netán még nem értesültél volna róla, apám, mindent elkövettem, hogy megkapjam Miss Spenser
beleegyezését a házasságunkhoz. Amint tudod, beszereztem ehhez a különleges engedélyt, ő azonban
visszautasított.
– És ki vehetné ezt rossz néven tőle? Az ajánlata elképesztően tapintatlan és arcátlan volt, vikomt – szólt
közbe Lina metsző hangon. – Képzelje csak el, márki úr, a fia közölte Charlotte-tal, hogy kész ugyan őt
feleségül venni, de a házassági fogadalmat nem óhajtja betartani.
– Ilyet nem mondtam! – fortyant fel Adrian. – Csupán annyit jegyeztem meg, ha a kapcsolatunkban majd
kialszik a szenvedély tüze, Miss Spenser ugyanúgy szabadon kereshet máshol örömöket, mint én.

PaiPai>!

– És ha újra férjhez mész? A férjed biztosan nem fog engem megtűrni a házatokban.
– Nem akarok még egyszer férjhez menni – felelte Lina, és a hangja arról árulkodott, hogy nem szerzett kellemes tapasztalatokat a házasságban. – Ha valaha is mást gondolnék erről, elvárom, hogy addig pofozz, amíg észhez nem térek – tette hozzá […]

33. oldal

K_D_Niki I>!

– Kérem, engedje el a kezem! – mondta.
A férfi áthatóan nézett rá azzal a zavarba ejtően kék szemével, de nem tett eleget a kérésének. A lány
pedig örült, hogy sokéves gyakorlásnak köszönhetően arcát akkor sem önti el pír, amikor zavarba jön.
– Furcsa, de mintha kiváltottam volna a nemtetszését, Miss Spenser. Jól érzem? – kérdezte a vikomt.
Charlotte még jobban összeráncolta a homlokát. Általában elutasító tekintete is elég volt, hogy elriassza
a férfiakat, Rohannél azonban teljességgel hatástalan maradt.

K_D_Niki I>!

– Ne aggódj miattam, Lina! Bízom benned – felelte, noha voltak kétségei.

K_D_Niki I>!

– Igaz, elvesztettem az ártatlanságomat, de ettől még nem lettem könnyű nőcske – felelte Charlotte
indulatosan, ám aztán ijedten szája elé kapta a kezét, mert rádöbbent, hogy Lina magára vehette, amit
mondott.
– Ne aggódj, édesem! – nyugtatta meg az unokatestvére. – Sokat kell még tapasztalnod ahhoz, hogy
engem utolérj. Egyébiránt felhagytam a könnyelmű életmóddal. Úgy döntöttem, tisztességes, istenfélő
életet fogok élni.
Charlotte megrökönyödve meredt Linára.
– Viccelsz.
A grófné elmosolyodott.
– Na jó, egy kicsit talán túloztam.

K_D_Niki I>!

Adrian elbűvölően kék szemében Charlotte szerencsére nyomát sem látta, hogy felismerte volna őt.
Számára ő csak egy idegen nő. A lány tekintetét viszont mágikus erővel vonzotta a férfi szája.
Visszagondolt forró csókjaira, formás testére, amint az övéhez simult, az izmai játékára, a
szívdobogására…


A sorozat következő kötete

A Rohan-ház sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Heather Graham: A szürkekabátos
Lisa Kleypas: Az ördög télen
Julie Garwood: A menyasszony
Monica McCarty: A Vadász
Kinley MacGregor: A kitaszított
Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje
Lisa Kleypas: Winterborne választottja
Kresley Cole: Szeress, ha tudsz!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor
Julia Quinn – Shonda Rhimes: Sarolta királyné