Vadmacska 4 csillagozás

Anne-Sophie Tiberghien: Vadmacska

„Egy ​szerelem kedvéért sohasem szabad felhagyni olyasmivel, amit igazán szeretsz. Egész életedben sajnálni fogod.” "Mindenkinek a saját útját kell járnia. Nem szabad kötelességtudattól vezérelmve szétrombolni az álmaidat. Ne okozz csalódást anyádnak! Valósítsd meg azt, ami neki talán a legjobban hiányzott! Indulj el a világba, mert a te utad arra vezet!" „Utazó akarok lenni: cigányvérű, nomádszívű. Nézni akarom az idegen föld fölött felkelő napot.” "A világ útjai mindenki előtt nyitva állnak…" A Tiberghien név Franciaországban jól ismert. Hallatán mindenki tudja, hogy a lille-i gyárosdinasztiáról van szó, melynek egyik tagja Anne-Sophie, az örökösnő, milliók várományosa. Ám Anne-Spohie Tiberghien furcsa lány. Fékezhetetlen vadóc, fügyül a gazdaságra, s húszéves korában, újszülött kislányával, szinte egy fillér nélkül nekiindul a világnak. Költői önvallomásában eddigi életére felnőtt fejjel visszatekintve próbálja megkeresni az okokat, szavakba önteni gondolatait, érzéseit apjával,… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vénusz könyvek Maecenas

>!
Mars, Budapest, 1992
414 oldal · puhatáblás · ISBN: 963791417X · Fordította: Sarkadi Ilona

Enciklopédia 1


Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Mileva>!
Anne-Sophie Tiberghien: Vadmacska

A szegény gazdag lány, aki az elegáns és hideg-rideg, korlátolt nagypolgári családban magányos, meg nem értett és szenvedő – a csavargók útjára lép, hippikommunában él (gyorsan kiábrándul), majd vándorcigányokhoz csatlakozik (ahol melegséget, elfogadást lel). Afrikába is elkalandozik, majd az amazonasi indiánok között tölt hosszú éveket (erről egy másik könyve szól). Ezt a történetet egy nem túl sikeres tévészereplés szinte terápiás célú elemzése zárja le, illetve a legvégén pedig egy idilli jelenet, amelyben végre megbékél az imádott-gyűlölt apjával.
A SZABADSÁG, amit keres és megtalál a vándorúton.
Számtalan kv szól arról, h ismerd fel az élet valóban fontos értékeit, fedezd fel, valósítsd meg önmagad, légy hű az álmaidhoz, légy önálló – stb, stb, merő közhelyparádé. Ez a nő mindezt valóban megtette, és apróra le is írja az élményeit, a tapasztalatait – és mindazt, ami benne magában felszabadult, letisztult.
Bátor döntés, küzdelmektől és megpróbáltatásoktól sem mentes, kitartó vándorlás – és sok-sok felismerés, érlelődés. Ha valakire mondhatni, h szuverén egyéniség, akkor az Anne-Sophie.
Összességében nagyon érdekes. A mínusz egy csillag azért – amit egyébként bevall a fülszöveg – mert tényleg költői, helyenként túláradóan érzelmes, és erre a stílusra nem feltétlenül tudtam ráhangolódni.


Népszerű idézetek

Mileva>!

Amikor megbüntettek otthon, szerencsétlennek éreztem magam, s átjárt a gyűlölet, csak el kellett mennem Rosalie-hoz, az „én” kis öregemhez, akit nagyon megszerettem, s este már nyugodt jóérzéssel hajthattam álomra a fejem. Így hát jól voltam előtte, közben és utána. Amit addig csak homályosan éreztem, most nyilvánvalóvá vált: a boldogság nem ott lelhető fel, ahol én vagyok; igazán nem érdemes az enyéim között keresni.

34. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet
Mileva>!

De egyvalamire legalább rájöttem. Két egymással összebékíthetetlen világ létezik, s választani kell közöttük.
Egyik oldalon ott a természet, a barátság, a levegő, a szél. Hallottam dalolni a szabadságról, Chateaubriand és Rimbaud megtanítottak arra, hogyan kell meghódítani és hogyan kell elutasítani a magányt.
A másik oldalon áll az a világ, amelyben – véletlen folytán – élnem rendeltetett- Egy olyan világ, amelyet a tekintély hatalma irányít, ahol óriási erőfeszítések árán úgy irányítják neveltetésünket, hogy abból végeredményben csak a hazudozást, s a természetes dolgok elfojtását tanuljuk meg.
Ebből az undorító világból, ahol az Isten sem volt többé jóságos, elegem volt.

61. oldal

Mileva>!

„Egyik oldalon a boldogság és a szájkosár. A másikon a szabadság és a fájdalom…
A boldogság oldalán sorakozik fel a munka, a családi érzés, a feladat, a megszokás és a megtervezett jövő.
Én nem a boldog embereket irigylem. A boldog emberek ítélnek el engem…
[…]
Vándor akarok lenni; cigányvérű, nomádszívű. Nézni akarom az idegen föld felett felkelő napot. Várom a fényes órát…”

68. oldal

Mileva>!

Ő viszont megértette, h az élet kifolyik a kezem közül, h elveszítem az időt, s h ezt az eszeveszett időt üldözöm, ez az idő sebez meg engem. Ő megértette, h ha ez a hisztérikus lány képes arra, h sebeket tépjen fel a hallgatóiban, csak azért teheti, mert őt magát is megsebezték. És azért ennyire elveszett, mert elveszítette a többieket.
Étienne Catalan, a tanárom szellemes mondása volt,: „minél több problémája van az embernek, annál nehezebben szabadul meg tőlük!” De rögtön azt is hozzátette igaza biztos tudatában: „És csak akkor szabadul meg tőlük, ha szélnek ereszti, kiszabadítja őket. És te képes vagy erre…”
Csak Yves nem eresztette szélnek a problémáit, „kezelés beteg embereknek” mondta ezekről a szeánszokról: „Nem maszkok mögé bújva kell beszélni a problémákról.” "Mindenkinek a maga fülhallgatója", kellett volna válaszolnom, de nem szerettem az ilyen visszavágósdit.
[…]
Ekkor történt, h Yves kényszerített: válasszak közte és a színház között. És én hallgattam rá. Így történt, h véletlen folytán, valamint a férjem rosszallása miatt, az utazás győzedelmeskedett a színházon, mint ahogy egyéb csábításokon is, például a vitorlázáson, amelyben bajnok lehettem volna, a jótékonykodáson, amelynek át tudtam adni magam, Istenen, aki ahelyett, h elhallgatott, meghallgatott volna.

95. oldal

Mileva>!

1974. Anya meghalt.
Több-kevesbb sikerrel igyekeztem szembenézni a helyzettel, egészen addig, míg egy napon meglátogat Solette néni:
– Sokat töprengtem. Így csak elveszíted a színeidet. Anyád büszke volt rád. Persze félt attól, h be akarod járni a világot, de tudta, h képes vagy rá. Nézlek, s látom, h ez nem a Te életed. Így csak szerencsétlenséget hozol magadra, s a többiekre is. Mindenkinek a saját útját kell járni. Ez az ő sorsuk, nem a tied. Nem szabad kötelességtudattól vezérelve szétrombolni az álmaidat. Nem szabad csalódást okoznod anyádnak. Valósítsd meg azt, ami neki talán a legjobban hiányzott! A mi köreinkben az asszonyok abba halnak bele, h mindenáron teljesíteni akarják a kötelességüket. Ne utánozd őket! Hagyd meg nekünk ezeket a régi szokásokat, és indulj el a világba, mert a Te utad arra vezet! Tedd meg anyádért s tedd meg a saját lányodért is!

97. oldal

Mileva>!

[A hippikomunában] Néhány nap elegendő volt számomra ahhoz, h rájöjjek, mekkora szerencsém van. Most már tudom, bármi történjék is, nem fogok csapdába esni. A szerelem és a testvériség ígért világa nem más, mint magányos emberekkel benépesített szomorú birodalom. Ha az ő sorsukkal mérem az enyém, én nem vonszolok magammal nehéz, szörnyűséges múltat, mindössze egy rosszul megélt gyermekkort: „Nem volt-e egykor kedves, hősi, mesés, aranylapokra kívánkozó ifjúságom…”
Új boldogságom feljegyzem naplómba:
„Ó, ti választott és megrontott testvéreim, én nem folytatom a ti megkezdett utatokat. De azért szólítalak benneteket, mert nekem is szükségem van rátok.”

103. oldal

Mileva>!

Úgy érzem, beilleszkedtem, nem is elsősorban a hippik, inkább a szociális gondozók közé, akik önkéntesek, s akik a kudarcok, túladagolások miatt bekövetkezett halálesetek, az itt uralkodó agresszivitás és a folyamatos összetűzések ellenére dolgoznak és harcolnak a nyomor, a magányosság és a kitaszítottság ellen. Én is megpróbálok szembenézni mindezekkel: merni kell az lenni, aki vagyok, birtokba kell venni önmagam. Megtanulom, h minden szakadatlanul újra kezdődik; a valamivé válás iskoláját látogatom, Tele reménnyel élettel, erős vagyok, gyors, a földön járok, és boldognak érzem magam… Papa elégedett lenne velem.

104. oldal

Mileva>!

– Sajnálom, kisasszony, az ifjú anyák túl sokat hiányoznak. Egy kicsit megfázik a gyerek, s már mennek is táppénzre. Sajnáljuk!
A mi kötelező profit-elven alapuló társadalmainkban anyának lenni fogyatékosság! Később aztán csodálkozom, h nem értik, miért csökken a születések száma, mintha ez nem következne egyenesen a dolgok logikájából!

123. oldal

Mileva>!

Ahogy telnek-múlnak a hetek, igazi barátaimmá válnak. Mindenen nevetünk. Az ő szemükben nem afféle hippi vagyok, hanem egy közülük való aki osztozik a sorsukban. Munkásasszony. Pedig ha az utcán vagy egy metróállomáson kereszteznék az utam, az elveszett, a marginális lányét, rám se néznének, hiszen azokra a szörnyű figurákra hasonlítok, akikről naponta beszámol kedvelt Daily Mirrorjuk. De attól, h velük együtt, azonos körülmények között dolgozó nő vagyok, én is részese lehetek a misztikus proletárasszonyi létnek. Megértem, mi az a munkásbüszkeség, felfedezem ennek a Nagy-Britanniában oly sokrétű és eredeti társadalmi osztálynak a kultúráját. Én is érzek már magamban, ha szabad így fogalmaznom, egyfajta munkásgőgöt.

126. oldal

Mileva>!

Belefáradtam a hippikbe. Kialakult róluk a véleményem: belevesztek a város ködébe, nem akarnak már semmit sem; végül is elfogadták a sorsukat és a szociális segélyt. Elégedettek ezzel, s nem is akarnak továbblépni a központjaikból meg a lebontásra ítélt, romos épületeikből.
Nem találtam meg náluk sem azt a rendkívült, amire annyira vágytam, sem az újszerűséget, sem a kalandos életet. Azt az emberi közösséget keresem, amely elismerne, ahova szívvel-lélekkel tartozhatnék.

147. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bernard Cornwell: Sharpe tigrise
Bíró Zsuzsa: Mallarmé macskái
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Varga Gy. Brian: Két nap az élet
Maurice Druon: Korona és méreg / Az ősi törvény
M. Z. Chapelle: Papírhajók napkeletről
James Herriot: A repülő állatorvos
David Michie: A dorombolás művészete
Mikki Brammer: Minden, amit megbántam
Kopácsi Krisztina: Hóvihar