Vittorio, ​a vámpír (Új vámpírtörténetek 2.) 72% 141 csillagozás

Anne Rice Új vámpírtörténetek sorának második és egyben utolsó darabja. Az eddig ismeretlen vámpír, Vittorio-val a főszerepben. Aki egyből felkeltette érdeklődésemet azzal, hogy a bevezetőben közölte, neki semmi köze Lestat-hoz és kompániájához.

Az ifjú Vittorio egész családját lemészárolják a vámpírok, ezért megfogadja, hogy felkutatja ezeket a démonokat és kegyetlen bosszút áll a szeretteiért! Ennyi az alapfelállás és nekem ez bőven elég! Míg eljutottam idáig eléggé lapos és vontatott volt a történet, de innentől nagyon felpörgött és faltam a könyvet. Szerencsére az Armand, a vámpír után, Anne Rice magára talált. A reneszánsz Itáliát teljesen át tudta adni. Láttam magam előtt a toszkánai kastélyt, a kis falut, a festményeket. De a regény legnagyobb erőssége a főszereplő, Vittorio. Végre egy normális karakter! Legtöbb helyzetben logikusan cselekszik, céltudatos és csak annyira érzelmes, amennyire a helyzet megkívánja. Persze Ő sem tökéletes, de már rég nem olvastam ennyire szimpatikus Anne Rice karaktert. Ami még külön öröm volt, hogy vámpírként Ő tényleg kárhozott. Tetszett, hogy a vámpír szó alig szerepel a könyvben, Vittorio inkább démonoknak hívja őket. Más természetfeletti lények szerepeltetése először kínosnak hatott, de végül egész jól beleillettek az összképbe. A lelkesedésem kitartott egészen a befejezésig, ami igen felemás érzést hagyott bennem. Az utolsó oldalakon volt amit kiábrándítónak találtam, de volt amit meg tök jó ötletnek.

Ez egy igazán jó bosszú történet lehetett volna, ha kap egy hozzá illő végkifejletet. Sajnos ez nem sikerült, de így is egy szórakoztató olvasmány. Bár a könyv rövid, ez most pozitívumként szolgál. Ebben a történetben ennyi volt és az írónő jó érzékkel nem is húzta el a mondanivalóját. Nulla elvárással álltam hozzá, így nem is kellett csalódnom. És igen, nagyon szép a borítója! :)

Nekem ez az egyik kedvenc Rice könyvem. Megkedveltem Vittoriot, megértettem őt és ez röpítette végig a történetet. Tökéletesen átéltem a könyvet, a korabeli Firenzében éreztem magam. Gyorsan elolvastam és akartam még, de sajnos ez az egyik legvékonyabb Rice kötet.

A történet lényegében Vittorio vámpírrá válásának folyamatát mutatja be, amely nem sokkal azután történik meg, hogy az egész családját brutálisan meggyilkolják. Az elbeszélő már a regény elején leszögezi ezt a tényt és a cím sem hagy túl sok kétséget az olvasóban, hogy be fog következni az átalakulás, én valahogy mégis reménykedtem benne, hogy Vittorio ép bőrrel kikeveredik ebből a kalandból. Azt hiszem, arra vagyunk szocializálódva, hogy várjuk a boldog befejezést. (Az üvegtrón 4. részében van egy ide kapcsolódó idézet; "- Mi lesz, ha megyünk előre, és csak a szörnyű vég vár ránk? […] – Akkor az még nem a vége lesz.")

A történet az 1400-as évek közepén játszódik Itáliában, elsősorban Firenzében és környékén. Teljesen megragadja a szerző a korszakot; reneszánsz festőket mutat be és a Medici család által üzemeltetett bankrendszert, de közben még jelen lévő és fontos szerzetesrendekkel is találkozhatunk, részben ezek kapcsán pedig a vallás is kiemelt szerepet kap. Ez a környezet legalább annyira fontos, mint maga a történet és Anne Rice abszolút zseniálisan teremtette meg a szükséges atmoszférát.
A történet E/1-es elbeszélője maga Vittorio, aki napló / emlékirat jelleggel írja meg a történetét. Tisztességes, rendes, 16 éves fiú (volt), aki tulajdonképpen egészen logikusan képes dönteni az előtte álló helyzetekben, egészen addig, amíg nem kerül be a képbe a szerelem. Ez tulajdonképpen érthető is – bár igényeltem volna bővebben a kibontakozását, hogy hogyan is alakult ki, miért is szerettek egymásba ezek a szereplők… Röviden, még egy kicsit több szerelmi szálat el bírtam volna viselni a történetben. Jó lenne, ha tudnám olvasni a folytatását, de az sajnos nincs neki és már nem is lesz, mert Anne Rice tavaly sajnos elhunyt…

Összességében szerettem a regényt; nagyon jó stílusban van megírva, csodás helyszínen és korszakban játszódik, nem utolsósorban pedig a történet is érdekes. Kedvet kaptam hozzá, hogy a többi kötetét is elolvassam a szerzőnek. :)

https://www.instagram.com/p/Cfem8xNrBa6/…

Vittorio története csodálatosan illeszkedik Itália aranykorába. A vámpírok szépsége, hibátlan, alabástrom bőre, gyönyörű göndör fürtjei és minden titokzatossága nekem mindig is az 1500-as évek Itáliájába illet bele a legjobban, itt most teljes mértékben meg is kaptam. Vittorio története az imádott Toszkánájában, az imádott festői és születő festményei között csodálatos hangulatot árasztott, szinte magam elé tudtam képzeli a zöldellő toszkán tájakat, a megemlített épületeket és festményeket.
Egyáltalán nem lepett meg, hogy az angyalok is jelen vannak, és sok szerep jut számukra Vittorio bosszúmészárlásában. Hiszen ez a korszak minden festményével, freskójával hirdette az angyalok, az isteni lények létezését mint-úgy, mint a démoni lényekét is.
Az egyik kedvenc művészeti korszakom nekem is a reneszánsz, mint Vittorionak, ötszáz év elteltével sem múlik szeretni, hiszen eredettörténete leírása közben is nagy szerelemmel ír erről a korszakról, amibe beleszületett.

Életem első vámpírokról szóló könyve volt, azt hiszem 2003-ban. Egész életemre hatást gyakorol, még mindig :) Imádtam, utána rengeteget olvastam az írónőtől és más, hasonló témában alkotó szerzőtől :)

Mindig is megnyugtatónak tartottam Rice-t olvasni: a rövid, tömör mondatos kortárs irodalmat feldobja a stílusa. És persze, ha az embert ő tanította meg arra, hogy mi is az a vámpír, örökre szerelmes lesz a nagy gonddal megírt történetekre.

Egy picit talán lassabb, mint az írónő további kötetei, ez a stílust is egy kicsit mássá teszi, de a könyvnek valahogyan meg kell különböztetnie magát a „többiektől”, különben nem hinné el neki az ember, amit az elején annyira be akar bizonyítani, hogy ő más. Ezzel és elszigeteltségével sikerül kilógnia a sorból – és éppen ez a célja.

Ahogyan Rice ír, kicsit el is hittem, hogy élt akkor és ott. Vagy Vittorio tényleg személyesen adta volna át neki az emlékiratait? Ki tudja… (:

Úgyhogy én felfele húzom a sok negatív kritikát, én szívesen olvastam. (:

Minden előnye, hogy rövid és gyorsabban történnek az események.

Nem volt rossz, de nem is mondanám annyira jónak. Egy töltelék kis kötet volt, olyan vámpírról, akinek az égvilágon semmi köze nincs az eddig megismert csapathoz, úgyhogy pluszt annyira nem tudott nyújtani. Csak megint a középkor és megint az olaszok. Kicsit úgy érzem, Rice-nak annyira tetszett Armand írása közben Velence, hogy próbált kicsit elkalandozni a vidéki úri világ felé, hogy ott mit csinálna egy vámpír (Velencében ugye be tud épülni jómódú állampolgárként.). Meg jobban pedzegeti a vallásos részét ennek az univerzumnak.
Vittorio nem volt számomra túl szimpatikus karakter, bár meg kell hagyni, nagyon naiv spoiler, és ostoba módon szerelmes (bár mivel 16 éves ezt még elnézem neki). A plusz nem evilági szereplők spoiler számomra érdektelenek voltak, nem éreztem hogy jelentőségük lenne. Nem akartam elhinni, hogy tényleg spoiler. Bár az a kijelentés szimpatikus volt, hogy őket is esendőnek mutatja meg Rice spoiler. További plusz kérdéseket, gondolatokat vet fel a vámpírokról. Hiába nem vagyok vallásos, nagyon szeretem, ahogy Rice próbálja őket valahova beilleszteni, próbál magyarázatot találni, adni a létezésükre, a sorsukra vonatkozóan, de nem tud. Szeretem, ahogy filozofál. Meg még azt is szeretem, ahogy ezek a bestiák maguknak teremtenek vallást, hogy már nem az első csoport bukkan fel, amelyik így vagy úgy, de hódolni akar egy nagyobb hatalom előtt, legyen az Isten vagy Lucifer. Érdekes feltevés ez is, hogy a vámpírok hogy próbálnak magyarázatot keresni létezésükre, akár a Bibliához nyúlva (bár ez elmondható az egész sorozatról, hogy folyamatosan a választ keresik mint minden esendő ember a saját létezésére).
A szerelmespár női tagja teljesen hidegen hagyott, csupán szükséges mellékszereplőnek éreztem. Nem is értem, hogy alakult ki ez a szerelem, ez a vágy. Vittorio pedig annyira kis esendő és olyan kis szerencsétlen. Bár ez mindkettejükről elmondható. Szerintem spoiler A legvégén a spoiler pedig meglepett, erre nem számítottam. Eleve egy vámpír spoiler
Kicsit furcsa, hogy ő nem tartozik a már megismert bagázshoz, de talán pont ez volt a cél. Hogy léteznek ilyen elkülönült vámpírok is, hiszen összességében mind magányosan vándorolnak, nem tudnak sokáig egy bokorként működni, legalábbis a modern vámpírokról mindig ezt olvashattuk a korábbi kötetekben. Vagy szimplán Rice tényleg túlságosan szereti az olasz tájat és a középkort.

Érdekes történet, nem unalmas, de nem is az a lebilincselő könyv.

Az eleje kicsit döcögősen indult, de aztán egész jó kis könyv lett a végére. Egyszer mindenképpen megéri elolvasni, hiszen a Vámpírkrónikákhoz tartozik ez is, csak egy Lestatékhoz nem köthető vámpír szemszögéből.