Prince ​Lestat (The Vampire Chronicles 11.) 5 csillagozás

Anne Rice: Prince Lestat Anne Rice: Prince Lestat Anne Rice: Prince Lestat Anne Rice: Prince Lestat Anne Rice: Prince Lestat

A ​stunning departure, a surprising and compelling return…From Anne Rice, perennial best seller, single-handed reinventor of the vampire cosmology--a new, exhilarating novel, a deepening of her vampire mythology, and a chillingly hypnotic mystery-thriller.

"What can we do but reach for the embrace that must now
contain both heaven and hell: our doom again and again and
again…" --from The Vampire Lestat

Rice once again summons up the irresistible spirit-world of the oldest and most powerful forces of the night, invisible beings unleashed on an unsuspecting world able to take blood from humans, in a long-awaited return to the extraordinary world of the Vampire Chronicles and the uniquely seductive Queen of the Damned ("mesmerizing" --San Francisco Chronicle), a long-awaited novel that picks up where The Vampire Lestat ("brilliant…its undead characters are utterly alive" --New York Times) left off more than a quarter of a century ago to create an… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Arrow, Washington, 2015
452 oldal · puhatáblás · ISBN: 009959935X
>!
Knopf, New York, 2014
480 oldal
>!
Chatto & Windus, London, 2014
458 oldal · ISBN: 9780701189426

2 további kiadás


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
dontpanic P
Anne Rice: Prince Lestat

Amikor a hetvenes években megjelent Anne Rice Vámpírkrónikáinak az első része, az Interjú a vámpírral, akkor körülbelül olyan mértékben alakította át a vámpírokhoz való általános hozzáállást, illetve élesztette fel az irántuk való érdeklődést, mint ahogy pár évtizeddel később tette azt az Alkonyat (mert az tény, hogy ez utóbbi is alakította a hozzáállást, és megújította az érdeklődést).
Az Interjú elején a vámpír a szó szoros értelmében kineveti a régi hiedelmeket és babonákat (karó, denevér, fokhagyma, kulcslyuk), és innentől érezzük: ez valami új, valami más, közel sem Drakula a maga szőrös fülével :P, és állatias gonoszságával.

Rice az évek során eltávolodott a vámpírjaitól, közel került a kereszténységhez, aztán csalódott benne, ám a hite fontos maradt a számára, egész más dolgok kezdték foglalkoztatni… és elhangzott a szájából az a mondat, amiről azért tudjuk, hogy nem kell olyan komolyan venni (Rowling, I'm looking at you), hogy ő bizony nem fog több Vámpírkrónikát írni, számára ez a világ már túlhaladott, mindent elmondott róla, amit akart.

És tessék, ennek ellenére mégis itt van a Prince Lestat, a Vámpírkrónikák 11., legújabb része. Akkor most már írok arról is, mert ez így egy kicsit hosszú lesz.

Nagyon érdekes viszonyban áll ez a könyv a többi Vámpírkrónikával. Azt tudni kell, hogy a legtöbb Vámpírkrónika E/1-ben íródott: a vámpírok mesélik. És ezek a könyvek a regények fiktív univerzumában is megjelentek. A Prince Lestatban rengeteg szó esik ezekről a regényekről, már úgy értve, hogy mint kézzel fogható, kiadott könyvekről, amik formálták, hatással voltak a vámpírok világára, hiszen tulajdonképpen felfedték a halandók előtt is a vámpírok létét, történetét – de nemcsak a halandók előtt, hanem maguk a vámpírok előtt is, akik közül azelőtt sokan magányosan sodródtak a világban. Rettentő érdekes ez az intertextualitás: ahogyan a könyvsorozat első részei (azok, amiket olvasóként mi is olvastunk) a fiktív univerzumban, a vámpírok között saját mitológiává válnak, és tulajdonképpen egyesítő erőt jelentenek a vámpírok amúgy széttöredezett társadalmában. És emellett milyen jó eszköz ez Anne Rice-nak arra, hogy egy kicsit reklámozza a korábbi köteteit, felelevenítse, hogy mi is történt bennük, és felébressze az (újra)olvasás vágyát. Okos, nagyon okos. Nem öncélú reklám a regény cselekményébe szőve.

Tulajdonképpen már össze is foglaltam a regény történetét. A Rice könyvek nem éppen fordulatos cselekményükről híresek – ebben ez a történet sem különbözik. Nagyjából annyiból áll az egész, hogy a szereplők más szereplőkkel beszélgetnek (érdekes, a Rice-nál annyira hangsúlyos mesélés most nincs jelen: talán azért, mert az eddigi részekben való mesék fontossága kerül itt előtérbe). És a beszélgetések során körvonalazódik az, amiről már írtam: a Vámpírkrónikák visszafordíthatatlan hatása: az egyénként létező vámpírokban felébred az igény, hogy valamiféle társadalmat alkossanak, közösségben létezzenek, és levessék magukról az önmarcangoló, önutálatból eredő nézeteiket, hogy ők a Sátán gyermekei és egész életükben bűnhődniük kell.

Ez egy teljesen új koncepció a Vámpírkrónikákban, és teljes mértékben az előzményregényekre épül, sőt, azok következménye. Anne Rice így tiszteleg korábbi regényei előtt, és ezzel együtt így is lép túl rajtuk, és ez nem kis teljesítmény.
Ez a régi-új egymás mellett élése a karakterek szerepeltetésében is megjelenik: szinte az összes ismerős arc megjelenik, viszont majdnem ugyanannyi új névvel is találkozunk. Bevallom, nekem néha túl nagy is volt a tömeg, ennyi szereplő egyszerűen nem tudott őket megérdemlő hangsúlyt kapni. De az biztos, hogy ez a tömeg is érzékeltette a vámpíroknak azt az összefogását, amiről szólt az egész regény.

Ami még újdonság volt, az az elbeszélés jellege. Ahogy írtam, a Vámpírkrónikákat mindig valaki meséli. Ezt a regény Lestat kezdi mesélni, aztán egyszer csak valahogy elhagyjuk őt, és egy mindentudó elbeszélőt kezdünk követni, Lestat fejezeteit is E/3-ban kapva. Ezt nem annyira tudom hova tenni, nem értem, miért így csinálta Rice. De talán arról van itt is, hogy ez már nem egy vámpír története, hanem az összesé. Nem tudom, tényleg, de mindenképpen fura.

Kritikaként azt tudnám kiemelni, hogy dramaturgiailag néha hatásvadásznak éreztem. Ezt a nemrég olvasott Rice könyvben is észrevettem (Angel Time), és őszintén szólva nem emlékszem, hogy a régi könyveiben is ilyen lett volna. Persze hogy épp akkor lesz vége egy fejezetnek, amikor megjelenik egy rég várt szereplő, vagy kiderül valami fontos, és az az igazság, hogy a lezárás sem volt fair. Valahogy nem illik a lassú, mesélős, beszélgetős Anne Rice könyvekhez ez a fajta megoldás.
Ami még fájó pont, és persze teljesen szubjektív… Armand és Louis kevés szerepeltetése. Szinte végig rájuk vártam, és alig-alig kaptam belőlük valamit, főleg Lestat viszonylatban. Azért a legvégén csak volt egy rövidke Lestat-Louis pillanat (a Vámpírkrónikák első néhány része mindig az ő találkozásukkal, beszélgetésükkel zárult, és én ezt imádtam), ami egy kicsit kárpótolt, de csak egy kicsit. És remélem, a nem túl fair lezárás tényleg beváltja majd, amit ígér.

A könyv elolvasása után azt mondanám, hogy Anne Rice-nak sikerült: régi munkáit nem érvénytelenítve, hanem nagyon is tiszteletben tartva, azokra építve tudta megújítani saját univerzumát, valami frisset és előre mutatót belehozva. Le a kalappal. És ha igaz, amit a végén Louis-n keresztül mond, akkor jól érzi magát ebben az univerzumban, és még szándékozik maradni benne. Úgy legyen, maradok én is.

4 hozzászólás
>!
Honey_Fly P
Anne Rice: Prince Lestat

Csak magamra vethetek. Az első oldalon kellett volna gyanút fognom: „This book is dedicated to … and to my muses, Mary Fahl and Jon Bon Jovi.” De csak somolyogtam, hogy milyen kedvesen mókás ez az Anne Rice. Pedig hosszú hetek szenvedésétől kímélhettem volna meg magamat. A 4 (!) oldalas tartalomjegyzékből kiderül, hogy a könyv négy részre tagolódik.
Az első rész Lestatról hoz bennünket úgy-ahogy képbe. Mit csinál mióta elvonult a világ elől. Nem lesz nagy spoiler így nem is dugom el: búsong és hisztizik felváltva, néha pedig az iPhone-ját nyomkodja de mindig elfelejti az e-mail jelszavát. Később kiderül, hogy ezzel nincs egyedül. Minden valamirevaló több száz/ezer éves vámpírnak van iPhone-ja. És Bose erősítője hozzá, hogy lehessen hangosan hallgatni a klasszikus zenét és Bon Jovit. Továbbá óriási szerencse, hogy van az iCloud, mert ezek a vámpírok olyan feledékenyek öreg korukra, hogy elfelejtik a jelszavaikat és nem tudják előszedni a contact listet és dobni egy e-mailt a másik öregnek. Ez nem az én viccem ám!
A második részben egy valag ősöreg vámpírt vonultat fel Anne Rice. Mindegyikük csodásan szép, tökéletes bőrű és testű, Ralph Lauren ruhákban jár, természetesen nagyon művelt és emellé még szuperbarátságos is. Szóval jönnek sorban, hosssssszan elmondják az életüket(?), folyik a rengeteg vér-könny, túlcsordul a szív. Ja nem, mert az nem dobog. Itt már nagyon szenvedtem. Őseink megbeszélik, hogy „Te is hallod a Hangot? Valamit tenni kell! De jaj, nagyon veszélyes!” És ezt kétszázszor minimum, mindenki. Van gyerekem, tudom, hogy sokszor el kell mondani valamit ha azt szeretném, hogy rögzüljön. De azt hiszem, hogy egy felnőtt olvasóknak szóló könyvben ami ráadásul egy sorozat tizenegyedik kötete ezt a lépést átugorhatnánk. De ne feledjük, hogy a vámpírok is felejtenek és lassan tanulnak, lásd fentebb. Tudjuk be a sokszoros ismétlést annak, hogy Anne Rice biztosra akart menni, vesszük az üzenetet (vagy annak, hogy szótagszámra fizetik). Ebben a szekcióban kapunk még pár új arcot is. Az ő történetük igazi brazil szappanoperai magasságokba emelkedik. Ha egyszer kliségyűjteményt szeretnénk kiadni, ezeket a részeket bátran idézhetjük vágás nélkül.
A harmadik részben beindulnak a történések pedig még csak a háromszázötvenedik oldalon járunk a 450-ből. Idáig érve az írónő kedve már elment az írástól -szerencsére- és rövidre zárja a történetet.
A negyedik és egyben legrövidebb szekció a könyv méltón fájdalmas befejezése. SPOILER!!
A vámpírok uralkodót választanak és kvázi megalapítják a kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló Vámpír Királyságot. Mi van???
Ez a könyv kétségtelenül évek óta a legnagyobb csalódás nekem. Anne Rice a kedvenc íróim közé tartozik(zott). Az egy dolog, hogy annyi reklám került a sorok közé, hogy márkanév szerint fel tudom sorolni, kik támogatták a könyvet. A drámaiság és a melodráma határán régen is táncolt az írónő de a sok száz oldalas szenvelgés még nekem, egy elég elvakult rajongónak is sok. De ami a legelkeserítőbb az az, hogy ezzel a könyvvel sutba vágja az egész vámpírvilágot amit első könyvével, az 1976-ban megjelent Anne Rice: Interview With the Vampire-ral elkezdett felépíteni. Az erős, kegyetlen, erkölccsel mit sem törődő, öntörvényű ugyanakkor végtelenül vonzó vámpírokét. Szánalmas, szentimentális lényekre cseréli őket. Azóta sajnálatosan megjelent a Krónikák újabb része, Anne Rice: Prince Lestat and the Realms of Atlantis címmel. Ezt most ünnepélyesen levettem a várólistámról. Lestat és én ezzel a könyvvel elköszöntünk egymástól.

4 hozzászólás
>!
ideali_zed
Anne Rice: Prince Lestat

(…) A Prince Lestat történetileg a Vámpírkrónikák közepén helyezkedik el. Néhány esemény érinti a Kárhozottak Királynőjének útvonalát, de nem árt a Memnoch, a sátánig tisztában lenni a történtekkel, ha bele akarunk kezdeni.
Érdekes, már-már hátborzongatóan kiszámítható alapkoncepcióval nyit. Meglepő lehet ez dicsérő szavaim után, de egy egyszerű kérdésfeltevés után nyilvánvaló lehet számunkra úgy a harmadik eset után is, ki a Hang. Hiszen nem ő a lényeg. A vámpírok „törzsének” megváltozását mutatja be az írónő.
tovább:
http://harlequinofflowers.blogspot.hu/2014/11/prince-le…

>!
Gábor_Hernádi
Anne Rice: Prince Lestat

A Vámpírkronikák új kötetében Lestatnak és társainak egy új fenyegetéssel kell szembenézniük. Lehet, hogy eljött az új Égetés ideje, és a vámpírok napjai meg vannak számlálva? Úgy tűnik, csak akkor élhetnek túl, ha összefognak és egy 'torzset' alkotnak….


Népszerű idézetek

>!
dontpanic P

Lestat might be the hero of the Vampire Chronicles, but this one, Louis was the tragic heart.

285. oldal

>!
ideali_zed

Why, these times were perfect for the Undead. Nothing was denied to them. They could be privy to every aspect to daylight and daylight activity through television and film. They were no longer Children of the Darkness at all. Darkness had been essentially banished from the Earth. It had become a choice

9. The Story of Gregory page 154. (Chatto&Windus, 2014)

>!
dontpanic P

„Mon Dieu, a global consciousness,” I said. „So I'm going to be blamed one way or another for everything?”
„Well, that may be the least important aspect of all this,” David said, reaching out and taking my hand. „Whether you're blamed or not isn't the point, is it? Please stop being the Brat Prince for five minutes, and let's listen to Jesse.”
„Yes, Professor,” I said. „Don't I always end up listening?”
„Not enough, I would say.”

52. oldal

1 hozzászólás
>!
ideali_zed

It hit him suddenly with dark force that indeed the species could die out without anyone ever documenting fully what happened to it. Its history, its physical characteristics, its spiritual dimensions, its tragedies, the portal it had established between the world of the seen and the unseen – all might very well be swallowed by the same implacable physical death that had swallowed millions of other species on this planet since before recorded time.

16. Fareed - Moment of decision page 279. (Chatto&Windus, 2014)


A sorozat következő kötete

The Vampire Chronicles sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Paul Crilley: Poison City
Dan Wells: Mr. Monster
Dmitry Glukhovsky: Metro 2033 (angol)
Mark Lawrence: Prince of Thorns
Kendare Blake: Girl of Nightmares
Neil Gaiman: American Gods
Ally Condie – Brendan Reichs: The Darkdeep
Darren Shan: Cirque du Freak
John Patrick Kennedy: Mother of Chaos
Jasper Kent: Twelve