Lestat ​herceg (Vámpírkrónikák 11.) 42 csillagozás

Anne Rice: Lestat herceg

A ​világ megmaradt vérszívói közt káosz uralkodik… kárhozat és tűz, törvénytelenül burjánzó parazitasereg tombol mindenütt…
Egy Hang riasztja fel a föld mélyén szendergő öreg vámpírokat, azt parancsolja, válogatás nélkül égessék meg elszabadult ivadékaikat Párizstól Bombayig, Hong Kongtól San Franciscóig, szerte a világon. Fogy az idő.
Ismerős hőseink csapata, Louis, Armand és a legendás Lestat herceg, aki visszatér önkéntes száműzetéséből, nem kisebb kalandra vállalkozik, mint hogy rátalál arra a valakire – vagy valamire –, akinek a Hangja ezt a rejtélyes világot vezérli, és kideríti a szándékait.
Napjaink New Yorkjától az ókori Egyiptomig, Karthágótól a reneszánsz Velencéig végső küldetésre ébrednek az árnyékvilág legősibb és leghatalmasabb erői. Anne Rice legújabb regénye ott veszi fel a fonalat, ahol majdnem negyed százada a Lestat, a vámpír abbamaradt, hogy újult erővel ragadjon magával bennünket a Vámpírkrónikák feledhetetlen világa. De ez a könyv akkor is… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Libri, Budapest, 2015
544 oldal · ISBN: 9789633107591 · Fordította: Kallai Nóra
>!
Libri, Budapest, 2015
544 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633106006 · Fordította: Kallai Nóra

Kedvencelte 6

Most olvassa 16

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
RandomSky
Anne Rice: Lestat herceg

Anne Rice csak visszatért ahhoz, amiben a legjobb, és amivel a legnagyobb összegeket kereste. A hardcore katolikus vonalat maga mögött hagyva végül megírta a 11. Vámpírkrónikát is, mely sokkal inkább az első három (akár klasszikusnak is nevezhető) rész folytatása, mint az azt követőké. És sikerült neki úgy, hogy jó legyen, hogy legyen értelme, mondanivalója, hogy ne érződjön túlságosan erőltetettnek. Túlírtnak persze érződik, de Anne Rice mindig is szeretett sokat írni, olyan dolgokról is, amik régen sem mozgattak különösképpen, manapság meg pláne nem, mégis elnézem neki. Elvégre visszahozta Lestatot, meg a többi ilyen-olyan vámpírt, és mindezt úgy, hogy van a sorozatnak nem egy ennél jóval gyengébbre sikeredett része.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-11-09+…

>!
Judy22
Anne Rice: Lestat herceg

Jó volt megint a Halhatatlanok között bolyongani. Bár történet kevés volt. De szereplő számos. És ezek a leírások…
Bővebben a blogomon.
http://adrikonyvmoly.blogspot.hu/2016/11/anne-rice-lest…

>!
LianneHide I
Anne Rice: Lestat herceg

Mindenki gyönyörű, tökéletes hajkoronával és ruhával, mindenkiben ott a jóság és mindenki szereti a másikat, de főként Lestatot.
Minden, ami tipikusan Anne Rice a Vámpírkrónikákban, az bele van sűrítve ebbe a könyvbe. És ez nem túlzás, jóformán mindenki felbukkan, akiről eddig említés történt az előző könyvekben. spoiler

A Vámpírkrónikák közül az Interjú a vámpírral, az Armand, a vámpír és a Testtolvaj meséje volt a kedvencem. Az Armand utáni történeteket viszont a mai napig nem tudtam elolvasni, mert a Pandorát még végig szenvedtem, a Vittorioba viszont belekezdtem, és úgy is hagytam. Anne Rice történetvezetése túlságosan vontatottá vált számomra (mindig is az volt, de amíg nem találtam rá, hogy mi az az írói stílus, ami igazán közel áll a szívemhez, ez nem különösebben zavart), ráadásul az újabb történeteiben a karakterek is ellaposodtak.
Így hát a Vámpírkrónikák utolsó könyvei továbbra is olvasatlanul sorakoznak a polcon, de úgy éreztem, a Lestat herceg tökéletes alkalom arra, hogy újra belessek Anne Rice világába.

Jól tettem, hogy nagyjából egy szuszra olvasom el a könyvet, mert tipikusan az a fajta, amit nem szabad hosszasabban elhúznom. Biztos vagyok benne, hogy ha nem három nap alatt „darálom le”, akkor ennek az elolvasása is az örökkévalóságig váratna magára.

A történet alapja nagyon tetszett: Ez kérem szépen a 21. század, ahol már a vámpíroknak is iPhone-ja van (és ez annyiszor ki lett hangsúlyozva, hogy már nekem volt kínos olvasni…), e-mailben értekeznek egymással és külön vámpír rádióadás is van.
Egyik kedvenc mondatom az volt, ami azt fejtegette, hogy a telefonálás sokkal egyszerűbb, mint a telepátia. Hát igen, ez van, a drága haladók rendesen felpörgetik a világot.

Az is tetszett, hogy a kis tudós csapat mindent le akart vezetni tudományosan, és a vámpíros fantasy szép lassan sci-fibe lendül át, klónozott vámpírgyerek, miegymás. Én szeretem ezt a fajta megközelítést, érdekes szálra sikerül, csak sajnos, ahogy minden mást, ezt is elnyomta a mérhetetlenül sok nosztalgia és felesleges jellemrajz.
Egy Rose-szintű, színtiszta Mary Sue karakter például mi a jó életnek kellett, ezt árulja el nekem valaki! A többiek közt is van, akinek a részletezését teljesen értelmetlennek találtam, de Rose volt a negatív csúcs. A legnagyobb gondom, hogy hiába mutatott be a történet egy tucat vámpírt, végeredményben mindegyik teljesen jellegtelenre sikerült. Lehet, hogy az idő szépítette meg az emlékeket, de azért nem voltak mindig ennyire laposak a karakterek! Persze, mindig is Lestat vitt mindent, de azért Mariusnak, Armandnak, és Louis-nak is saját személyisége volt (még ha irritáló, akkor is legalább egyedi).
Itt meg mindenki csak úgy elvan, kóvályog, sír és szereti a másikat. Mondjuk ez már az a szint, hogy az ember vagy elfogadja, hogy Anne Rice-nak ez a koncepciója a vámpírokról, vagy nem. Én elfogadom, mert hát mi mást csinálhatnék, de attól még nem tudok vele azonosulni. spoiler Lehet, hogy most a fiatal és lángoló lelkem miatt érzem így, és hatvan év múlva már máshogy fogom látni a világot, és engem is jobban meg fog hatni a Szépség. Valószínűbbnek tartom azonban, hogy olvasásélményként továbbra is azt fogom preferálni, ha súlya is van a dolgoknak, nem csak lebeg minden a nagyvilágban, mert Lestat és úgyis Lestat, ő a hercegünk, és mindent megold mert ő Lestat.

Több értékelésben olvastam, hogy Lestat hangja nem lett eltalálva. Szerintem igazából olyan, mint eddig: fogalma sincs, hogy tulajdonképpen mit akar, igazából sosem tudta, csapong állandóan, úgyhogy ezzel nincs is problémám. Viszont hogy minden vámpír belé szerelmes, még az ősöregek is…! Mármint értem én, hogy Lestat a sztár, akárcsak nálunk, de ez baromi idegesítő. Egyszerűen nem viszi már el a történetet. Legalább egyetlen egy valaki lenne, aki utálná, vagy legalább megkérdőjelezné a vezetői szerepre való alkalmasságát. Mindenki passzív, a régi jól megszokott karakterek mintha saját maguk is unnák már a sztorit.
Valahol csodálom, ami átjárja Anne össze karakterét, a szépség, jóság és szeretet, de… Azt kell mondjam, nekem ez itt és most egyszerűen nem jön be. Kevés a történet, a leírás pedig túl sok. Na nem mintha ennek meg kéne lepnie Anne Rice-tól. :D

Akiért viszont odáig év vissza voltam a történetben az Amel, de ezt valószínűleg egy személyesebb hangvételű bejegyzésben fogom majd boncolgatni. spoiler

Ami viszont borzasztóan bánt, spoiler

Összességében a fejezetek 70%-a felesleges információzuhatag volt, de azért a maradék 30%-ból ki lehetett hámozni valami kis izgalmat.

>!
BerAnna
Anne Rice: Lestat herceg

„Erőteljesen vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Egyrészről tetszett, mert visszahozta a Vámpírkrónikák érzést, visszahozta a kedvenc vámpírjaimat és újra átélhettem az Anne Rice élményt. A fő történetszál még tetszett is, de Lestat "új családját”, és a rengeteg új karaktert nem tudom hova tenni, mert az összes totál felesleges és hiányolható volt a történet szempontjából. A régiek közül mindenki a háttérbe szorult, amit nagyon sajnálok, hiányoltam a többieket Lestaton kívül. Nem azt mondom, hogy rossz könyv, mert igenis olvasható, csak valamilyen erőteljes paradigma váltáson vitte át a sztorit az írónő, ami nem mindenkinek fog tetszeni. Nekem se nyerte el a tetszésemet maradéktalanul, és az utoljára említett két nagy hibát nem tudom figyelmen kívül hagyni sajnos. Mégis folytatni fogom, mert hátha jobb lesz a következő rész."
Bővebben:
http://beranna232.blogspot.hu/2016/06/anne-rice-lestat-…

>!
Nikolll
Anne Rice: Lestat herceg

Vártam valamit, magam sem tudom mit, de nem ezt.Így tudnám megfogalmazni. Szenvedtem az olvasása közben.Lestat már túlontúl infantilisnak van ábrázolva, ami rontja az összhatást.Idegesìtővé vált. A könyv vontatott, erőltetett és eseménytelen. Egyáltalán nem tetszett.

>!
Morn
Anne Rice: Lestat herceg

Túl sokat akart a szarka, csak nem bírta a farka…
Talán ezzel tudnám a legjobban jellemezni ezt a regényt. Előszed új ötleteket, amik közül a fő nagyon is tetszik spoiler, szerintem nagyon találó, ahogy így újra visszanyúlunk a kezdetekhez és a megmaradt miértekre próbálunk válaszokat találni – bár szerintem nem kell mindent megválaszolni, jó néha az a rejtélyes homály! Emellé viszont behoz olyan új szálakat, amik ebben a kötetben számomra túlságosan sűrítettek, nem eléggé illeszkedőek spoiler, vagy pedig nem túl eredetiek számomra spoiler. Arról meg már ne is beszéljünk, amikor teljesen felesleges dolgokat dobálunk bele, bővítjük az oldalszámot, de persze kutyát nem érdekel és egyszerűen szánalmas fordulat! spoiler Nagyon-nagyon irritált az egész, akárhányszor megemlítették őket, a kikövetkeztethető végről nem is beszélve. Nagyon sokat rontott az összképen, holott maga a főszál, annak találgatása (sejthető volt azért), vele való harc mind-mind nagyon tetszett, csak a végére vált (perszehogy) teljesen kiszámíthatóvá és emiatt szánalmassá. Hirtelen zártuk le az eseményeket, valahogy úgy éreztem, Rice-nak volt ez a kiváló ötlete, amivel nem tudott mit kezdeni, nem tudta, hogy ezt a problémát hogyan is lehetne megoldani, ezért csak összecsapott valamit. Kár érte.
A másik meg, ami szintén a sokat markolást támasztja alá, az a sok-sok-sok-sok vámpír, akiknek egy részéről már volt említés korábban (de nagyon aprólékos említések is számítanak, akiket már rég elfelejtett mindenki), de most adunk nekik egy nevet, arcot, egy kis sztorit, aztán csapjunk bele! Számomra túlságosan zavaró volt ez a sok új név és arc, pláne, hogy javarészük Akasháék idejéből származtak, amit már túlságosan erőltetettnek érzek. Főleg egyiküket spoiler illetőleg. Rice! Túl sok! Az meg pláne, hogy még ott is csavarintottunk kicsit, hogy legyen egy Királynői Vérvonal vagy mi a frász, nekem nem rémlik, hogy korábban lett volna erről szó, de ez is annyira gyenge, kezdő írónak tűnő húzás! Nem, ez így nem jó! Akasha karakteréhez még talán passzolna is, de így utólag, meg ezzel a szánalmas elnevezéssel… Jaj de nagyon irritált. Meg tényleg ez a rengeteg alak, meg ezeknek az összebonorálása a végén, hogy mind partizunk együtt egy jót, jó hogy nem bontottak fel kórházból lopott vértasakokat és rúgtak be mind, akik ott voltak. Annyira úgy éreztem, hogy egy fanfictiont vagy egy tinilány álmodozását olvasom ezeknél a részeknél.
A modern technika is vegyes érzéseket keltett bennem. A vámpírrádió is túlzás volt számomra (bár ezt korábban már ugye pedzegette, hogy minek a telepátia a vámpíroknak, mikor már van telefon és e-mail), meg a vámpírpapparazzok meg a mit tudom én még mik… Jesszus! Nagyon fanfic. Nagyon.
Időben sem tudom normálisan elhelyezni a kötetet, mert vannak szereplők, akik hiányoznak, tehát biztosan nem a tizedik után játszódik. Viszont búcsúzunk el olyantól, aki akkor még élt, ergo mégis csak utána kéne történnie ezeknek a dolgoknak. Nem értem és nem tudom hova tenni, és ez baromira zavar. No meg ez az utólagos megerőltetés, hozzáírás azért is rossz ilyen nagy falatokkal spoiler, mert Lestat drága olyan szívesen írt még a kedvenc festményeiről is, amiket beszerzett, hogy ilyen jellegű történetet biztosan ki nem hagyott volna az elbeszéléséből. Így viszont olyan semmisnek tűnt, hogy „ja igen, ez történt ekkor meg ekkor, de akkor nem említettem meg, most viszont itt van gyorsan összefoglalva, szóval jó mi?”. Értem én, hogy ha egy írónak valami utólag jut eszébe, amihez el kell telnie több időnek, mint ami a könyvek kiadását (játszódási idejét) tekintve ad az univerzum, akkor ilyen eszközökhöz kell nyúlni, de ehhez a sorozathoz úgy érzem, nem volt méltó. Jobb lett volna, ha csak egy külön sztoriként vágjuk ide, hogy mi lenne ha, eljátszunk a gondolattal, hogy ilyen is történt? Nem pedig folytatás, mert ez minden, csak nem az.
Valahogy mégis jólesett olvasni. Örülök, hogy a végére hagytam, mert szerintem ez a leggyengébb a sorozatban. Haladtam vele, volt egy-két jobban esős rész, de összességében annyira gyermeteg és álmodozós volt néhány húzás, hogy el se hittem, hogy tényleg Rice-ot olvasok. A tökéletes Lestatról már nem is beszélve, akiből már kezd nagyon elegem lenni (már korábban rájöttem, hogy az utolsó kötetek közül amiben ő sokat szerepel vagy narrál, azok nem csúsznak annyira). Sajnos a következőben is ő a főszereplő, és hát ennyi könyv után az ember már úgy érzi, ki kell tartania. Csak ahogy jelenleg fest a dolog, szerintem csak angolul. Mondjuk annyira nem bánom, mert amúgy is irritál, hogy ez a kötet ennyire kilóg a sorból a kinézetét tekintve.

>!
Libri, Budapest, 2015
544 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633106006 · Fordította: Kallai Nóra
>!
Barbara81 
Anne Rice: Lestat herceg

Nem teljesen ilyen folytatásra számítottam, ez a sok új vámpír már-már megjegyezhetetlen volt, nehezen tudtam őket elhelyezni a történetben, sokszor gondolkodnom kellett (és visszalapoznom), hogy kiről is van szó éppen. Az orvosi részek sem nagyon tetszettek, ezzel szerintem elveszíti a vámpírság a misztikumát, ami az első részeket belengte. Minek mindent megmagyarázni? Amel nem volt jó csak úgy szellemnek? Lestat sem az igazi már. A negatívumoktól eltekintve viszont nem untam a könyvet, olvastatja magát, a történet azért halad előre, így a négy csillagot megérdemli.

>!
Neira
Anne Rice: Lestat herceg

Jó volt visszatérni ebbe a világba. Szinte hibátlanul hozza a régi Vámpír Krónikák élményt, a Kárhozottak Királynője idejéből.
Két dolog volt idegesítő benne, ez von le fél csillagot, hogy nyugodtan lehetett volna iPhone helyett okostelefont írni mindenhova, illetve az (azt hiszem) két alkalommal előforduló írói önfényezés.

>!
Dreamlandia
Anne Rice: Lestat herceg

Nekem nagyon nagyon tetszett Tele van váratlan fordulatokkal és érdekes leírásokkal. A Pandora könyvét leszámítva Anne Rice mindegyik könyve bejött, csak azt nem szerettem olvasni. Nekem ha azt mondják vámpír azonnal Rice könyvei az alapok, nekem ők az igazi vámpírok. Lestat az abszolút kedvencem. Ebben a könyvben sok olyasmi van, amire nem is számítottam természetesen jó értelemben. Lestat elbűvölt mint mindig és a befejezés… Tökéletes Nem tudom lesz-e még folytatása de nagyon remélem.

>!
timik
Anne Rice: Lestat herceg

Hogy is kezdhetném az értékelést? Talán azzal, hogy mint itt oly sokan, én is tinikoromban ismerkedtem meg Lestattal és rögtön imádtam :-) Az első 3 könyv máig a könyvespolcomon áll, pedig költözés is volt azóta, de jöttek velem. Anne Rice számomra is az egyetlen elfogadható, sőt csodálható vámpírvilágot teremtette meg, 12-13 évesen faltam minden szavát a kölcsönkért könyveknek, majd 5-6 év múlva saját példányaimat beszerezve nekiláttam az újraolvasásnak és ennek hatására további részeit is elolvastam a Vámpírkrónikáknak. Szerettem nagyon.
Két hete megláttam a Lestat herceget akciósan a könyvesboltban és eszembe jutottak a régi jó könyvek és h nem is kerestem azóta a folytatást, lezártnak gondoltam, erre itt ez a könyv… hát persze, h megvettem :D
Rettentően jó volt olvasni az első lapokat, újra Lestattal „lenni”, megérteni a gondolatait, érzéseit… ah, egy izgalmas, jó történet elejét láttam benne. De mint, ahogy többen is írtátok, mégse annyira fergeteges ez a könyv…
Ami nagyon tetszett benne, h megismerhettem új arcokat, spoiler és örültem, h a régi karakterek is előkerültek, megtudtam pár új dolgot róluk, ezért is jó, h elolvastam ezt a történetet is. Emellett még remek ötletnek tartom spoiler kedvemet leltem ebben a szálban,spoiler szintén érdekes volt, kár, h nem tudhattam meg több részletet. Ami azonban egyáltalán nem tetszett,spoiler Annyira, de annyira untam, h már mérges voltam az írónőre, h minek is kellett őt beleíni?! Rettentően elcsépelt, csöpögős, magam se tudom, h is jellemezzem… spoiler nem tetszett egyszerűen…
Maga a főcselekmény nem volt nagy durranás. spoiler nem nyűgöztek le, kevés volt ez a „mag” a krónikák folytatásához, ill. lezárásához. Persze, ez csak az én véleményem. Végtére is örültem a könyvnek, néha untam, elkalandoztam, letettem, de egy hét alatt azért elolvastam.


Népszerű idézetek

>!
theodora

– De az öröm, amit megismertél, a szeretet, amit megtapasztaltál, csak ez számít. És mi, akik ennek tudatában vagyunk, akik megéljük a fájdalmat, csak mit tudjuk megélni az örömöt is.

409. oldal

>!
theodora

Kőpárnáimon gyakorta álmodtam álmokat a fenti halandó világról.

(első mondat)

>!
LianneHide I

– Na, élvezted? – kérdeztem a Hangtól. Úgy nyújtóztam ki a holdfényben, mint egy macska.
– Hmm – felelte a Hang. – Persze, ezt mindig is imádtam.
– Akkor hagyd abba a nyekergést.
És akkor a Hang elhallgatott. Ez volt az első alkalom, hogy otthagyott. Egyik kérdést a másik után tettem fel. Nem jött válasz. Nem volt ott senki.

>!
theodora

Az új évszázad embere teli van reménységgel és egyfajta ártatlansággal, meglepően optimista, hiszen abban bízik, hogy a problémák mind megoldhatók, csak szembe kell nézni velük, hogy minden betegséget meg lehet gyógyítani, és az egész világot el lehet látni élelemmel. Legalábbis így tűnk Európának ezen a tiszta, békés felén, amely a múltban annyi szenvedést, fájdalmat, vérontást és értelmetlen halált látott.

239. oldal

>!
Christine_

Értik, hogy szeretet nélkül nem élhetünk. Nem számít, mennyi idősek, milyen erősek vagyunk, vagy hogy mi van a birtokunkban. Egyszerűen nem tudunk szeretet nélkül létezni. Ez teljességgel lehetetlen. És ők ezt nem tudják, legyene akármilyen fiatalok, tudják.

>!
Christine_

És Louis szíve a világ összes áldozatáért majd megszakadt: a vérszomj, a háborúk, a belsetek, az öregkor, a betegségek és a kibírhatatlan fájdalom áldozataiért.
Ám most egy kcisit saját magáért is.
És talán ebben volt a leginkább tetten érthető a változás, amelyet oly örömmel fogadott: hogy saját magát végre ennek a nagyszerű és csillogó világnak a részeként látta. És nem annak az eszetlen erőnek volt része, amely el akarta pusztítani, hanem magának a világnak. Része volt mindennek: az éjszakának, az édes, lágy esőnek, az illatos virágokkal és fákkal teli, suttogó kertnek, és az ágak között motozó szellőnek. És része volt a város zajának, mely körvette, és a házból kiáradó, átható, csillogó muzsikának. Része volt a lába alatt zöldellő fűnek, és az aprócska, szárnyas lények hadának, akik már készültek szétrágni ennek az embernek a holttestét, amely gyámolatlanul várta, hogy megfelelő sírba helyezzék.

>!
HirviSydän

Minden létező dologban rejtezik valamiféle áldás, és ez alól a modern kori lárma sem kivétel, hiszen a mai fül számára olyan, mint egy vízesés robaja, amely megvédi a nem odaillő és rémisztő hangoktól. De jaj, vajon mi más a mennybolt, mint hallgatag és közömbös üresség, amelyben örökké visszhangzik a robbanások fülsiketítő döreje, vagy fordítva, egyáltalán nem is hallatszik! És az emberek egykor még holmi szférák zenéjéről beszéltek.

Libri, 2015

>!
HirviSydän

Mi azért vagyunk áldottak, mert még ha egészen aprócskák is, de részesei lehetünk ennek a hatalmas univerzumnak. És azért is, mert jelentősnek érezhetjük magunkat, hiszen nagyobbak vagyunk, mint a tengerpart homokszemei.

Libri, 2015

>!
HirviSydän

Mindannak összegzése és kútfője voltál, aminek valaha a gondját viselted, ami mellett kitartottál, amit és akit szerettél.

Libri, 2015

>!
HirviSydän

– De az öröm, amit megismertél, a szeretet, amit megtapasztaltál, csak ez számít. És mi, akik ennek tudatában vagyunk, akik megéljük a fájdalmat, csak mi tudjuk megélni az örömöt is.

Libri, 2015


Hasonló könyvek címkék alapján

Darren Shan: Rémségek Cirkusza
Chuck Wendig: Vészmadarak
Neil Gaiman: Óceán az út végén
Richelle Mead: Véreskü
Karen Marie Moning: Keserű ébredés
George R. R. Martin: Lázálom
Kresley Cole: A sötétség démona
Joe Hill: NOS4A2
Victoria Schwab: Egy sötét duett
Stephen King – Peter Straub: A talizmán