Lestat, ​a vámpír (Vámpírkrónikák 2.) 90% 428 csillagozás

„A gonosz nélkülözhetetlen. Étek a lángésznek. És én mindig olyan jó voltam szörnyetegnek!”

Fájdalmasan gyönyörű ez a könyv a maga kínzásával, vöröslő égboltjával és a sötétség fullasztó mámorával. Ez a történet olyan, mint a jó bor, csak az idő teltével válik mézédessé és ahogy apránként kortyol belőle az olvasó, úgy részegedik le a belső világától.

Nekem a vámpírok Anne Rice világából léptek ki először és pont ezért csak ebben a formában tudok azonosulni velük. Lestat pedig számomra minden idők legundorítóbb és mégis leggyönyörűbb lénye, aki hol meggyötört, hol pedig felemelt.

„Én tudtam, hogy nem fog elmúlni, semmi az égvilágon nem feledtethette velem, ámde kimondhatatlanul hálás voltam a muzsikáért: azért, hogy ebben az iszonyatban is létezhet ilyen csodaszép.
Nem érthetsz semmit, és nem változtathatsz semmin, de mindig muzsikálhatsz így.”

Csak azért olvasom lassan ezen könyveket, hogy kiélvezhessem minden pillanatukat.

Hatalmas kedvenc!♥

Nagyon szeretem Rice világát. Mint tudjuk az igaz új-idők vámpírforradalmát is neki köszönhetjük (persze Pitnek és Tomnak, de ez most mellékes) Lestat könyve nagyon régen porosodott a eldugott várólistámon, közben kicsit csaltam is, és későbbi köteteket előre hoztam, és biztos vagyok benne, egyszer (jó sokára) végig fogom rágni magam az univerzumon. Marius a csúcs, és ebben a részben szerencsére sokat szerepelt. Nagyon komoly történelem, felépitett vallási háttér és végre élő szereplők, jók-rosszak egyszerre, ahogyan éppen úri kedvük diktálja, nincsenek eldöntött szerepek, élnek, léteznek, szeretnek, gyűlölnek és vadásznak (igen ránk földi halandókra) nincs a számba rágva, éppen kivel is kell együtt érezni.
Ha problémám van az csak a hosszúsága, és a mélysége, nagyon komoly betűmennyiség minden rész, közben pedig magába szippant, alig várom, hogy végre kézbe vegyem (sajnos erre mostanában nem látok lehetőséget, már most is lelkiismeret furdalásom van miatta) Agyalni kell rajta, a mai vámpír limcsikhez képest egy kimondottan sötét és tartalmas darab. Még pasiknak is ajánlható :) ( bár a páromat évek óta próbálom meggyőzni, nem sok sikerrel)
Szeretem és kész, nekem ez a világ a vámpírok legvámpírabika.

Az a gyönyörű az Anne Rice alkotta vámpírvilágban, hogy nem létezik az a szó, hogy gonosz… :D Vannak a vámpírok (és oly sok más lény), akik cselekednek, hol jót, hol rosszat, de egyszerűen a halhatatlanságuk miatt nem lehet semmilyen skatulyát rájuk húzni. Anne Rice csodálatos és igazán komplex világot alkotott, így a második részben már sokkal mélyebben belementünk a vámpírság lelki részeibe, a vallási háttérbe, együtt lüktettünk a korok szépségével és mocskával, amiben Lestat megfordult és egyúttal meg is kellett szeretnem őt, meg egyszerűen nem volt más választásom!
Marius felé még mindig vannak fenntartásaim, de oly sok a könyv még ebben a csodálatosan magával ragadó világban, hogy lesz időm szeretni! :D Hajrá Armand…! <3 Ez is kedvenc lett, úgy látszik, ez egy ilyen sorozat lesz! ^.^

Be kell vallanom, hogy ez sokkal jobb volt, mint amire számítottam. ^_^

Valamikor kicsi gyerekként láttam az Interjú a vámpírral című filmet, míg a A kárhozottak királynőjét ugyan még mindig gyerekfejjel, de már középsulisként.
Ezután még pár év kellett, hogy rájöjjek, ezeknek az alapját Anne Rice írta. Már akkor tudtam, hogy nekem ez kell, mégis több, mint egy évtized kellett, hogy végre elolvassam…

Ahogy a blogomon írtam pár napja, Lestat nem igazán lopta be magát korábban a szivembe. Nem úgy most, hogy az eredettörténetét olvashattam. Eddig egy arrogáns ficsúrnak tűnt, most pedig találkozhattam az érzékeny és érdeklődő, a tudásszomjtól és az ismeretlen megismerésétől fűtött Lestat-val (pl. eddig nem tudtam azt sem, hogy a végén nem ejtjük a t betűt).

Határozottan kellemes csalódás volt mind a karakter, mind a történet. Kifejezetten élveztem, mert bár nem minden pillanatban hágott az izgalom a tetőfokára, mégis sokszor nem akartam letenni a könyvet. Valóban folyamatosan fenn tudta tartani az érdeklődésemet.

S mivel nem kronológiai sorrendben olvastam (értsd: a Pandorát pl. már olvastam), így ismertem olyan karaktereket, akiket kronológia szerint nem kellene. Talán ez is adott egy olyan pluszt, amitől szívembe zártam ezt a kötetet. Marius nagy kedvenc, ahogy egyébként Pandorát is csípem. ^_^

Bővebben itt írok róla: https://watchaholics.hu/2019/09/13/anne-rice-lestat-a-v…

Nekem bevallom, hogy hiányzott a „régi” Lestat, mégis jobban örültem, hogy az ő szemszögét is megismerhetem, mint amennyire Louis esetében haladtam a történettel. Tetszett, hogy elmeséli a saját történetét Lestat, hogy összetett karaktere valóban néha ellenszenves, máskor már kevésbé. Ahogy ő sem tudja mit is kezdjen pontosan magával, az olvasó sem mindig tudja, hogy mit kezdjen vele. Színes, és élettel teli karakter az övé, sokkal inkább, mint arra az első részben számítottam. Marius karakterét egészen megkedveltem, bár tartom, hogy az első részhez hasonlóan itt sem az a fő cél, hogy minden áron szeressük a karaktereket.
Ami nekem nagy pozitívum, az a múlt, a vámpírok történetének megismerése, ez sokat dobott a világhoz is.

Azt hiszem most pihentetem kicsit a sorozatot, de biztosan folytatni fogom, már csak ezen rész nyitott „befejezése” miatt is.

Enyhén szólva más hangot üt meg a szerző ezzel a résszel, mint az Interjúval. Kicsit meg is ijedtem: 80as évek és hair rock. Meg minden menő dolog, ami azóta kiment a divatból… Azért tetszett, főleg azután, hogy Lestat elkezdte mesélni saját történetét, és visszamentünk az 1700as évekbe. Ez a sztori pedig mindenképpen akciódúsabb, mint a kezdő köteté; Lestat még zavarosabb karakter, mint Louis, de itt nem az összetettségre gondolok, inkább olyan „mindent akarok, és nem tudom, mivel kezdjem, szóval belefogok mindenbe” fajta. Üdítő és idegesítő egyszerre. Emellett pár esemény és karakter újraíródik, és most már végképp nem tudom mit gondoljak, kinek higgyek. Az új szereplők közül egyébként nagyon érdekel Marius, de Gabriellel igazán és rettentően örültem volna ha spoiler. Szóval kíváncsi vagyok a folytatásokra, de valahol tudom, hogy többé soha nem tér vissza az első kötet varázsa.

Lestat, ki jogtalanul birtokolja a halhatatlanok kiváltságát. Lestat, az erőszakos, a vérengző, az eredendő gonosz. Legalábbis Louis szerint.
De Lestat a szenvedély, az ősi titkok őrzője. Lestat a halandók szerelmese, a tagadás, az örök lázadás, a kezdete valaminek. Lestat, kinek a legnagyobb jogosultsága van a sötét ajándékra. – Legalábbis szerintem.

Gondolkoztam rajta, hogy levonok egy fél csillagot, mert a sok-sok szál kicsit szétforgácsolja a történetet, de mégsem, több okból. Először is, mert Anne Rice profi módon kezeli a történelmi korokat és a mítoszokat, és úgy szövi beléjük a vámpírtörténeteket, hogy hiszek neki. Másodszor, mert minden egyes mondatot úgy fogalmazott meg, hogy érzem, ahogy éget a nap, érzem az éhséget, a föld hűvösét, a szemfogakat a torkomon, vagy akár az ember vér ízét a számban. Harmadszor pedig azért, mert ez a könyv tulajdonképpen egy sorozat része, egészen az elejéről, és valószínűnek tartom, hogy a benne leírt történetek jól bevezetik a későbbi eseményeket.

Kicsit olyan volt, mintha Lestat egy vámpírrá változott sorozatgyilkos lenne. Mintha egy Hannibál ébredését olvastam volna. Mintha. Mert hogy azért Lestat időről – időre talál magának fontos embereket és érez irántuk. Ez azért nagy különbség, de végig éreztem ezt a vonalat. Na és micsoda vámpírmitológia! HŰHA! Továbbra is fenntartom: Rice vámpírvilága az egyik leglenyűgözőbb a vérszívókról alkotott történetek közül.

Érdekes volt Lestet történetével megismerkedni. Ezáltal jobban megismerhettem őt. Érdekes volt az „emberkora”. Voltak részek, amiket lerövidítettem, vagy csak simán kihagytam volna. Megértettem, hogy Gabrielle-t és Nicki-t spoiler, bár Gabrielle-lel voltak fura dolgaik, valamint Nicki-t nem biztos, hogy jó ötlet volt. Őt nem igazán tudtam megkedvelni, idegesítő figura volt spoiler Fura elképzelni Lestat-ot rock énekesként. Érdekes a vámpírok története, nekem főleg a két ősöreg vámpír Akasa és Enkil voltak szimpatikusak. Nem semmi koncert volt a könyv végén, valamint elég akciódúsra sikerült a vége.