Törékeny ​vonzerő 237 csillagozás

Anne L. Green: Törékeny vonzerő Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Vajon ​felépülhetünk egy a testünket és a lelkünket ért súlyos sérülésekből?

Adam Avens harmonikus élete semmivé foszlik, amikor a menyasszonya, Cat életét veszti egy tragikus balesetben. A keserű gyász és az emésztő bűntudat érzésében elmerülve teljesen reményvesztetté válik. Ám egy napon váratlanul berobban az életébe a szépséges Chloe. Adamet addig nem ismert vonzalom keríti a hatalmába a titokzatos, vörös hajú lány iránt, akit nem tud száműzni a gondolataiból.

Chloe erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a felszínen maradjon, de rendkívül kiábrándult és csalódott. Egészen biztos benne, olyan, hogy igaz szerelem, csak a romantikus könyvekben és mozivásznon létezik. Adam vonzó tekintete és tréfálkozásai iránti sóvárgása azonban erősebbnek bizonyul, mint a félelmei a múlt démonaitól. Mégsem képes egyedül eltépni a láncokat, mindent elfelejteni és újra hinni.

Az első találkozásuk azonban mindkettejük sorsát megpecsételi. Hosszú út áll még előttük,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Álomgyár, Budapest, 2020
516 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692093
>!
Álomgyár, Budapest, 2018
516 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692093
>!
Álomgyár, Budapest, 2017
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692093

1 további kiadás


Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Adam Avens · Chloe · Matt Johnson · Pamela Johnson (5 éves)


Kedvencelte 45

Most olvassa 6

Várólistára tette 114

Kívánságlistára tette 85

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Azt hiszem egy darabig hanyagolni fogom az írónő könyveit, mert nekem túl sok itt a dráma és az önmarcangolás. Chloét megértettem, mert egy bántalmazó kapcsolat tönkretehet valakit, bár pszichomókus létére hogyan tudott bedőlni egy nárcisztikus agresszornak az neki is talány.
Adam viszont nem lett a kedvenc férfi főszereplőm. A kigyúrt test és a jóképűség kevés. Ha baja volt, belemart másokba. Önmarcangoló, sértődékeny, makacs és haragtartó pasi. Az viszont jót tett a történetnek, hogy Matt és Amy szerepeltek benne. Az első kétszáz oldal nyafogás után nem volt okom panaszra, mert jöttek sorban az események, mint egy krimiben. De nekem hosszúnak tűnt az 500 oldal.

1 hozzászólás
Niitaa P>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

„Nem is sejtjük, hogy akármilyen mélyről indulunk is, a hullámvölgyek jönnek-mennek. Ahonnan elindulunk, oda sajnos vissza is juthatunk, de amikor olyan szorult helyzetbe kerülünk, hogy úgy tűnik, minden ellenünk van, és azt érezzük, egy perccel sem bírjuk tovább, akkor kell, hogy legyen egy biztos támasz, egy társ, aki végigsegít ezen a rögös úton.”

Anne L. Green könyve számomra minden. Olyan támogatást tud adni, amire rengeteg embernek szüksége lenne. E könyvet olvasva a moly képes lehet a saját életében történt szörnyűségeket megfelelően feldolgozni. Olyan lelki támogatást tud nyújtani, amit el sem hittem volna, ha valaki mondja. Ezt át kell élni.

Rengeteg gondolat kering a fejemben, de még több érzés van jelen a szívemben. Szinte meg sem tudom őket ragadni, úgy cikáznak. Ez volt az első könyv, amit olvastam az írónőtől. Mikor megláttam a borítót, teljesen beleszerettem és már elő is rendeltem. Egy pillanat műve volt. Tűkön ülve vártam, hogy megérkezzen. Mikor pár nap késéssel, de végre a kezemben tarthattam csak mosolyogni tudtam, hiszen sokkal vaskosabb kötetről beszélünk, mint ahogy én azt gondoltam. Már itt éreztem, hogy jó barátok leszünk mi, szeretni fogom a történetet. De legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy szembesíteni fog a saját démonaimmal és segít lerakni egy régóta cipelt terhet.
(…)
Összességében egy olyan könyvet olvashattam, mely első pillanattól kezdve mélyen beszippantott. Megmutatta, hogy a legmélyebb sötétségben is van fény, mindig van kiút és hogy a szeretet ereje mire képes. Kaptunk mellé egy kis erotikát, mely megadta a perzselő alaphangulatot, és kaptunk egy izgalmas, szálat is, ami kiemeli a többi romantikus kötet közül. Segít begyógyítani a saját sebeinket, utat mutat, merre tovább egy nehéz időszak után. A részemmé vált. Csak ismételni tudom magam: Köszönöm!

Ajánlanám mindenkinek, aki nem ijed vissza a komolyabb témáktól és nem a perzselő jelenetek miatt olvas csak könyvet. Szeretettel ajánlom azoknak, akik egy gyönyörű romantikus történetre vágynak, csöppnyi humorral fűszerezve, illetve azoknak, akik képesek értékelni a magyar nyelv szépségét.

A teljes értékelést itt érhetitek el:
http://niitaabell.blogspot.hu/2017/03/anne-l-green-tore…

Csakegyolvasólány P>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Ki emlékszik az Eltitkolt múltra, Lexie és Alex történetére? Vagy ki olvasta A remény hajnalát, ahol megismerkedhetett Amy Avens-szel és Matt Johnsonnal? Ismerősek a nevek, emlékeztek a történeteikre? Rémlik valami Amy családjáról? Emlékeztek, hogy volt egy bátyja, akivel mindig bolondozhatott, veszekedhetett, kibékülhetett és támaszkodhatott rá? Dereng valami Adamről? Szerettétek őt, kedveltétek vagy semleges volt számotokra? Esetleg kíváncsiak voltatok rá? Nos, ha az utolsó kérdésre igen a válasz, most minden vágyatok teljesült. A Törékeny vonzerő ugyanis nem másról szól, mint Adam Avens-ről, Amy bátyjáról.
Hogy mit kell tudni róla?
Őszintén bevallom, még nem olvastam A remény hajnala című könyvet, így nem sok mindent tudtam Adamről addig, amíg nem vettem kezembe a Törékeny vonzerőt. Igaz, az Eltitkolt múltban már olvastam róla, s akkor egy kedves karakternek ismertem meg. Ám, most teljesen más kép alakult ki bennem róla. A történet Prológusa az ő szemszögével indít, ahol meg tudunk pár lényeges információt. Hogy ki ő valójában, milyen a természete, ki a családtagjai, illetve, ki élete párja, valamint, hogy milyen a kapcsolata vele. A már említett kötetekben megismerhettük Catet, akit – hogy őszinte legyek – ki nem állhattam. Egy felszínes, csak magával törődő, pipiskedő lánynak tartottam, aki nem tudja elfogadni Adam jelenlegi életét. Hiszen a fiú csak azt teszi, amit a szíve diktál, s ami örömet hoz neki, de Cat mindent csak elrontott. Ezért sem bántam, hogy kikerült a képből, bár nagyon sajnálom, hogy így.
Bővebben: http://konyvekmindenhol.blogspot.sk/2017/05/anne-l-gree…

2 hozzászólás
AniTiger P>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Beleszerettem egy kicsit ebbe az erős, kemény, ám békés, jó szívű Adambe… és örülök, hogy megtalálta az ő Eperkéjét. Szerettem, hogy „kicsi a világ” és érdekes (rokoni) összefonódások vannak a történetben – spoiler – ,akárcsak a hangsúlyosabb, kevésbé hangsúlyos melléktörténeteket is! Kulturáltan erotikus, vagyis nem obszcén és nem kizárólag a szex körül forog a sztori, de mégis bővelkedik felhevítő jelenetekben – ezt már a Viharos érzelmekben is szerettem.

Nagyon megrázó a kezdete, csodálatos a közepe és elképesztő a vége… Voltak részek, amikor nem bírtam levenni a szemem a sorokról – még ivás közben is úgy tartottam a könyvet, hogy olvashassak, haladhassak. :))

Tulajdonképpen veszekedések és kibékülések váltogatják egymást. Tele van nevetéssel és könnyes jelenetekkel, ráadásul az olvasó is megkönnyezi a szereplők tragédiáit, rossz periódusait, ahogy velük örül, ha boldogok. Nevettem, mosolyogtam, néha szomorkodtam, aztán azon gondolkodtam, hogy hol teremnek az Adamhez (vagy Scotthoz – Viharos érzelmek :D) hasonló hímpéldányok. Anne írhatna nekem is egy hozzájuk hasonló Nagy Őt, imádom a férfi karaktereit. (Még Stanton parancsnokot és stílusát is bírtam! ;))

Ez mindent vitt nálam: https://moly.hu/idezetek/772032 :D

Recenzió a blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/02/annelgreen…

>!
Álomgyár, Budapest, 2017
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692093
Bitten>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Vannak írók, akik alkotásait bizonyos életszakaszok, pillanatnyi érzelmi állapotok megjelenésekor szeretjük elővenni. Ha kimerülök és biztos szórakozásra és kikapcsolódásra van szükségem vagy egy kis érzelmi bombára vágyom, Anne L.Green a hazai választásom.
Szeretek időt szánni az olvasásokra, van amikor egy-két nap alatt pörögnek az oldalak és vannak az éjszakába nyúló „Le kellene már feküdni!” típusú kötetek. Az utóbbiak mellékhatása: a karikás szem és a nappali tompaság, de sokszor megéri. Vannak fejezetek, melyeket muszáj egyhuzamban olvasni, nem lehet szünetet tartani. Ugye ismerős?
Nem volt ez másképp legutóbb sem…

……

http://bittennonblogger.blogspot.hu/2017/06/sziasztok-m…

1 hozzászólás
Bree_olvas>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Mostantól egyre nagyobb bizalmat kaptam a magyar írók könyvei után. Mert ez fantasztikus volt! Komolyan mondom pár külföldi könyvet teljesen leköröz. Drága Anne L. Green imádom az írási stílusod! A felépítését a történetnek, a fejezetek előtti kis idézeteket, és emellett a váltott szemszöget. Megleptél, megint. Köszönöm ezt az élményt, amit a könyv nyújtott.

Ne gondold azt, hogy ez egy nyálas romantikus történet. Dehogy az! Egy izgalmas, szenvedéllyel teli történet, két sérült lélek egymásratalálásról. Imádtam. Suli előtt olvastam a buszon, aztán minden szünetben, és megint buszon hazafelé. Nem tudtam lerakni. Tudni akartam a titkokat, de közben féltem is, hogy túl gyorsan végzek vele. Nagyon jó érzés volt olvasni. Mintha belezuhantam volna az írónő által felépített világba.
Ez mondható el egy igazán jó könyvről nem? Hogy nem hagyja nyugton az olvasót. Eléri azt, hogy a gondolataid ne más, hanem az Ő könyve körül forogjanak.
Sok fejezetnél és gondolatnál éreztem úgy, mintha az írónő ismerne és valamivel segíteni szeretne nekem, előre lépni az utamon. Durva, de tényleg ❤ Azt hiszem mindenki egy kicsit megtalálja önmagát benne.

Törpillaa P>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Nekem ez nagyon bejött. :-) Kellően izgalmas, romantikus, szenvedélyes, humoros, szórakoztató volt. Néha néha jókat mosolyogtam Chloe és Adam párbeszédén, és nagyon jó páros voltak. Imádtam Adamet, a humorát, hogy tudott vicces, és egyben nagyon komoly is lenni, és végletekig kitartó. Chloe egyből a kedvenc karakteremé vált, nagyon sajnáltam azért, amiken keresztül kellett mennie, átélni.
Jó volt újra olvasni Matt, Amy, Alex, Lexie, és a gyerekekről, nagyon cuki volt Pam imádtam. :-)

Sippancs P>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Ez volt az ötödik történetem az írónőtől, és bár már egyszer leírtam, hogy közülük melyik a kedvenc, most határozottan úgy érzem, hogy a Törékeny vonzerőt nem überelheti egyik sem.
Egy szó: imádtam! Le sem tagadhatná a történet, hogy ki a szülőanyja, ahogy a karakterek sem, hogy kinek a tollából/fejéből pattantak ki. Igazi ALG-s könyv volt ez, gördülékeny, magával rántó cselekménnyel, váltott szemszöggel, finom erotikával, a romantikus vonal mellett némi krimi szállal, visszatérő mellékszereplőkkel és hullámvasutazós érzésekkel. Adam személyében sikerült egy újabb álompasit avatnom, Chloeban pedig – a kezdeti fura viselkedése után – egy igazi harcos lélekre bukkantam.
Nem is ragozom tovább: 5 csillag!

pillangovirag>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Ez a könyv fenomenális, letehetetlen ittam minden sorát. Chloe története olyan volt számomra mint egy falat kenyér, hisz reményt ad egy olyan nőnek aki egy rosz házasság útán teljesen össze van omolva és minden bizalmát elvesztette a másik nem iránt.
Szerettem, utáltam, sirtam és reménnyel, bizalommal töltött fel egész olvasás alatt. Csak ajámani turom mindenkinek…….olyan mértékben hatott rám a könyv, hogy mikor befejeztem a könyvet csak ültem és nem tudtam mit kezdjek magammal, igen újra be léppet az életembe a bizalom.
Kedves Anne ez a könyv egyszerűen nagyszerű és alig kapom a szavakat mégis mit irjak róla…azt hiszem még alszom párat rá……..
Kedveseim olvassátok mert senki nem bánja meg aki a kezébe veszi a könyvet, föleg aki a bizalom terén hadilábon áll. <3

2 hozzászólás
Suzy25>!
Anne L. Green: Törékeny vonzerő

Már mindannyian tudatában voltunk: az életben tényleg a család a legfontosabb. Vannak napok, amikor imádjuk őket, és vannak, amikor az idegeinkre mennek. Ha a veszekedéseken, fájdalmon és sértődésen túl nézünk, a család mindig is az első lesz. Ebben a kötelékben a szívünk mélyén ind gyerekek maradunk. Bármit is tesznek érted vagy ellened, egyedül bennük bízhatsz.

Anne…Anne…Anne már megint mit alkottál. Annyira csodálatos és szívbemarkoló volt! Nem is tudom mit írhatnék le amit még mások nem tettek meg. Talán csak annyit, hogy KÖSZÖNÖM!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Niitaa P>!

Az igazi diplomata az, aki úgy küldi el a fenébe a másikat, hogy az alig várja, hogy indulhasson.

457. oldal

4 hozzászólás
Niitaa P>!

Ha egy nő beszélni akar veled, az nem két perc, és sosem jelent semmi jót.

15. oldal

AniTiger P>!

    – Olyan furcsák vagytok ti pasik. Ha a férfiagyba bedobok két almát, akkor tuti, hogy egy körtét fog kidobni. Teljesen másképp gondolkodtok.
    Ezen kis híján sírva nevettem.
    – Hogy micsoda? Neked a férfiak a bonyolultak? Akkor ezt kapd ki! Ha én dobok be a te agyadba két almát, abból három csillag, egy rakat cseresznye, és négy háromismeretlenes egyenlet jön ki. A ti agyatok, mint egy szupersztráda. Szinte csak az érzelem vezérel mindent. Ez az egyik oka, hogy mindig minden megragad az agyatokban. Káosz. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajtatok.

356-357. oldal - Adam - Elvarratlan szálak (Álomgyár, 2017)

Niitaa P>!

A szerelem az, amikor anya kávét főz apának, de még mielőtt odaadná, megkóstolja, hogy biztos legyen abban, hogy finom.

429. oldal

3 hozzászólás
Niitaa P>!

A szeretet a lehető legjobb terápia. Az embernek szüksége van arra, hogy fontosnak érezze magát. Érezze, hogy szeretik. Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény.

46. oldal

2 hozzászólás
Niitaa P>!

– Tudom, hogy ti szerelmesek vagytok.
– Na, ne mondd! (..)
– De, mondom, – folytatta a kis dumagép. – Az emberek ilyenkor csak bámulnak egymásra, míg az étel ki nem hűl, ez pedig már hideg – bökött a gofrija felé. – Akik nem szerelmesek, többet törődnek az étellel – fejezte be bölcselkedve.

425. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gofri
Niitaa P>!

Egyszer olvastam valahol, hogy a jó apa nem horgony, ami visszatart, se nem hajó, amely magával visz, sokkal inkább egy világítótorony, melynek fénye bevilágítja az utad.

436. oldal

Niitaa P>!

Az ember természeténél fogva megbízik abban, akit szeret.

491. oldal

Niitaa P>!

– (…) Csak a bolond keveri össze a sorsot a végzettel. A végzet az, ami történik. A sors az, amit mi alakítunk Végzetünk dacára.

364-365. oldal

Niitaa P>!

Aki nem emelkedik, az zuhan. Vagy felfelé törekszünk, vagy süllyedünk.

512. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Ugly Love – Csúf szerelem
Winter Renshaw: Ui.: Rohadj meg
Courtney Cole: Ha elhagysz
Borsa Brown: Gyalázat és szenvedély
Kendall Ryan: Szeress és akarj
P. C. Harris: Újrajátszás
Sandra Brown: Nász és gyönyör