A ​remény hajnala 84% 592 csillagozás

Olvasás közben jöttem rá arra, hogy a szereplők valahonnan nagyon ismerősek. Így az enciklopédia alatt megnéztem a szereplőket és rájöttem, hogy én már olvastam Alex Cross történetét.
Már az elejétől kezdve imádtam Matt és Amy párosát. Imádtam a civódásaikat, veszekedéseiket és a szerelmüket.
Ahogy már a fülszövegben is lehet olvasni Matt néha eléggé arrogáns és kiállhatatlanul viselkedett, de igazából csak ezzel akarta távol tartani magától az embereket. Itt jött a képbe Amy akivel bármilyen szigorúan és bunkón bánt, ő mégis a sarkára állt és kiállt magáért, amivel egyből belopta magát a kedvenc női szereplőim közé. Nagyon szeretem az olyan karaktereket, akik meg tudják védeni saját magukat.
Igazából a történet cselekménye kiszámítható, de nagyon tetszik az írónő stílusa meg persze a karakterek személyisége is.

Nagyon el lett kapkodva ez a könyv sajnos. Az ötletek jók, rengeteg nem várt fordulat van benne, viszont az roppant idegesítő, hogy pár mondatban letud az írónő egy hatalmas szálat, én meg csak kapkodom a fejem. Egyik nagyobb cselekmény sem volt normálisan kidolgozva. Amit bezzeg nem kellett volna annyira kidolgozni, az ki volt. Például a bunkó nagyfőnök, vagy a történet vége, ami totálisan átment szivárványba. Szeretem a romantikus köteteket, nem szokott velük problémám lenni, de itt a vége annyi túl lett már kapva, hogy nem viseltem jól. Hirtelen átfordult az egész egy mézes-mázos, szirupos borzalommá.
Sajnálom, hogy így alakult, ugyanis az eleje eléggé tetszett. Olvastatta magát, elég hamar kivégeztem, még így is, viszont a végén nagyon szívesen átlapoztam volna.

Lehet érezni a történeten, hogy első könyv, de az írónő rengeteget fejlődött azóta.
Sokszor a kevesebb több. Ebben a történetben annyi akciót kaptunk, amennyi egy Chuck Norris filmet is sikerre vitt volna, csak úgy tobzódtak a rossz fiúk. Az események kicsit szappanopera szerűen hömpölyögtek, rengeteg csúcsponttal. Az események túl gyorsan követték egymást. Az alapötlet jó, Amy kifejezetten szimpatikus hősnő, egy bizonyos szinten Mattet is meg lehet érteni. A kettőjük közötti kémia elég erős, egy kicsit több kidolgozás jobb lett volna. Az egész cselekmény gyorsvonatszerűen robogott velünk, az biztos, hogy egy percig sem unatkoztam.

Nekem nagyon tetszett, habár az eleje nagyon lassan indult be. Zene nélkül egyáltalán nem tudtam haladni vele kellett valamit az olvasás mellé, ami segített kizárni a hangokat.
Az első verzióját nem olvastam, de lehet, hogy nem is baj. Már az elején, teljesen elvarázsolt a fagykirály Matt. Tetszett, hogy az elején civakodnak, vitatkoznak Amyvel. Sokszor mosolyt csaltak az arcomra. :-) Romantikus, erotikus, szenvedélyes, izgalmas, és humoros volt. Bár néha az agyamra ment, hogy csaj fut a pasi után, de így is jó volt.

Óvatosan kezdtem neki, mert amíg nem voltam moly tag, csak máshonnan kaptam az infót a könyvről és az nem sok jóról kecsegtetett.
Nem volt sok tapasztalatom magyar írok terén (most már van viszonyítási alapom), sokszor mondjuk azt sem tudom eldönteni a név alapján, hogy fiú-e vagy lány, nemhogy azt hogy magyar-e vagy sem.
Nekem nagyon tetszett. Volt bevezetés, tárgyalás, befejezés ( ahogy azt az isiben tanították ;) ) és egy kis desszert is a végére.
Szerettem Amy-t, hogy olyan magabiztos, nem retten meg a Fagykirálytól, legyen vele bármilyen rideg, arrogáns.
Max, bár keveset szerepelt nagyon bírtam. spoiler
Volt ebben a könyvben minden, romantika, erotika, izgalom.

Én Anne személyében új kedvencet avattam.

Szerintem jó helyre került az a díj

Bővebben a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2017/06/anne-l-green-…

„Gyönyörű a borító, konkrétan szerelmes vagyok belé, mind Amy-t, mind Matt-et úgy képzeltem el, ahogy a képen láthatóak.

Amy és Matt karaktere nagyon szépen kidolgozott. Amennyire kedveltem Amy-t az elején, a végére annyira nem, és Matt-el ugyanígy voltam. Szerettem őket amikor még csak ismerkedtek, de aztán jöttek a drámák, amik eleinte még jók is voltak, de utána túl sok lett. Matt néha tuskó volt, Amy pedig néha nagyon is elengedte magát, néha nem volt joga úgy viselkedni és beszólni, ahogy tette.

A könyv vége felé még inkább bepörögtek az események, csak kapkodtam a fejem, hogy te jó ég, most volt ez, és akkor most ez is?! Kicsit zsúfoltnak éreztem itt, és néhány jelenet elhagyható lett volna, de végül örültem, hogy boldog befejezést kaptak a főhőseink. Megkönnyebbültem, hogy szembe tudtak nézni a démonaikkal, és hátrahagyni a múltat.

Ez volt az első könyvem az írónőtől, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben fogok még olvasni tőle, mert nagyon tetszett a megfogalmazása és a stílusa. Az is tetszik, hogy nem fél komoly témákhoz nyúlni és azzal dolgozni, valamint segít saját magunknak is rátalálni a megbékélésre.”

(…)
A történet engem meggyőzött, jó kis kikapcsolódást nyújtott. Kicsit túl sok volt számomra a dráma benne, de lehet azért, mert két adagban olvastam végig a történetet – hiába, nem tudtam letenni. Izgalmas, igényes, jól megfogalmazott mű, melynek mély mondanivalója van: a démonainkkal szembe kell szállni, mert csak így érhetjük el a teljes boldogságot. Anne újra kitett magáért, nem is akárhogy, csodás regényt alkotott, mely megállja a helyét a többi kötet mellett – noha számomra az örök favorit mindig is a Törékeny vonzerő magad.
Arra buzdítanék minden leendő olvasót, hogy bátran vágjon bele Amy és Matt történetébe, hogyha egy cseppnyi humorral és erotikával fűszerezett letehetetlen regényre vágyik.
S arra kérnék minden molyt, aki már a végére ért, hogy fogadják meg a könyv mondanivalóját, s győzzék le a saját félelmeiket és nehézségeiket, hiszen Anne pont erre próbál minket megtanítani. S Chloe szavaival búcsúznék, mely itt is megállja a helyét:

„Nem engedem, hogy bármi vagy bárki is a boldogságom útjába álljon.”

A teljes értékelést itt érhetitek el: http://niitaabell.blogspot.hu/2017/06/anne-l-green-reme…

Az ajtóm mindig nyitva áll a régi barátaim előtt!

@AnneLGreen Köszönöm!
Spoiler MENTES!

http://bittennonblogger.blogspot.hu/2017/07/a-remeny-ha…

Tyűha…hát nem nagyon találok szavakat erre a történetre. Azt hiszem nekem most erre aludnom kell, hogy feldolgozzam ezt a töménytelen érzelmi hullámvasutat, amelyen imádtam utazni. :)

Nos…azt hiszem sikerült összeszednem a gondolataimat ezzel a regénnyel és történettel kapcsolatban. Nem volt könnyű, mert egy fergeteges könyvről van szó, ami letehetetlen. Azt be kell vallanom, hogy sokszor lassabban olvastam, mert nem akartam, hogy vége legyen. Szeretem a romantikus történeteket, de ez kiemelkedik közülük toronymagasan. Nem az elcsépelt csöpögős sztorit kapjuk, hanem egy XXI. századi romantikus drámára ha fogalmazhatok így. Én imádtam, teljesen magába szippantott. Szó szerint mindenhova vittem magammal a könyvet, mintha attól féltem volna, hogy lemaradok valamiről. :)

A cselekmény egy bővített változata a 2015-ben megjelent történetnek. Első látásra engem a borító fogott meg, valamiért azt éreztem, hogy nekem ezt mielőbb meg kell kaparintanom, és olvasnom. Így is tettem. A történet Amy Avens, a Tennessee-ből származó farmerlány és Matt Johnson üzletember között játszódik, de nem a szokásos módon. Amy egy vagány, karakán és erős nő, amivel egyből kivívta a szimpátiámat, és könnyen is azonosultam vele, látva, hogy makacsságban is nagyon hasonlítunk. :) Igaz, hogy jobban megismerve számos problémát hagyott már maga mögött, és traumán ment át. Én csak becsülni tudtam az ereje miatt, ahogy átvészelte élete egyik meghatározó és megrázó eseményét. A történet másik szereplője a sármos, jóképű Matt, aki viszont olyan, mint egy jégszobor, se érzelem, se érzések nem lakoznak benne, mindaddig, amíg meg nem ismeri fent említett hölgyet, és mégis megmozdul a fagyottnak hitt szíve. Matt a külvilág számára egy jó partinak tűnő kemény szívű, rideg férfi, de legbelül tele van jósággal, szeretettel. Ezt számtalanszor be is bizonyítja. Amikor a lány elkezd a férfi személyi asszisztenseként dolgozni, onnantól indult be a hullámvasút. Cívódásaikon, és csípős szópárbajaikon annyit nevettem, hogy sokszor szerintem a környezetemben lévők nem tudták mi a bajom, de nem igazán érdekelt. Pontosan az ilyen történetek a legjobbak, ahol nem egyből egymásba szeretünk, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Ezt szeretem Anne L. Green történeteiben a leginkább. Fokozatosan építi fel a kapcsolatokat, de mindig csavar egyet hozzá, hogy legyen min izgulni. Izgalmas volt ez a történet, annyi kaland, akció volt benne, hogy szinte filmre kívánkozik. Imádtam minden sorát. Idézetek közé való az összes. :) Nem akartam cetlizni a könyvet, mert akkor szinte minden mondat után tehettem volna. Számomra ezt a történetet a két fő karakter vitte el, és aki még megragadott, mint személyiség, az Alexander Cross volt. Nagyon kíváncsi vagyok az ő történetére is.

Azonban nem mehetek el szó nélkül két olyan dolog mellett, amellyel az írónő ebben a regényben foglalkozott. Ezek pedig a szexuális erőszak és az eutanázia.
Számomra előbbi az egyik leginkább elítélendőbb dolog a bűncselekmények területén. Amikor egy férfi – aki nyilván fizikai szempontból sokkal erősebb mint egy nő, kihasználva a helyzetet,- akarata ellenére erőszakoskodik egy nővel az a legaljasabb cselekmények közé tartozik az én értékrendem szerint. Ez ebben a történetben is megjelenik, és ami a leggusztustalanabb, és sajnos a való életben is elég gyakori, amikor ennek nincs következménye, vagyis nincs felelősségrevonás. Őszintén szóval az ilyen férfit szinte semmire se tartom, és csak egy helyet tudok számára elképzelni….valamelyik börtöncella mélyét, hozzá hasonló társakkal. De mint sok esetben és ebben a történetben is megmutatkozik, hogy felépülnek ebből a nők, de már nem lesznek ugyanolyanok, azok a sebek nem gyógyulnak be teljesen soha.
A másik, pedig az eutanázia kérdésköre. Nem tudom én mit tettem volna abban a helyzetben, amiben az egyik szereplőnek kellet meghoznia a döntést. Talán ugyanazt, sőt biztosan azt, amit ő, és utána magamat ostoroztam volna, mert ezáltal elvettem egy életet. Magyarországon is lehetőség van erre, de nem olyan formában, mint a regényben említett amerikai Oregonban. Nehéz megítélni ezt a kérdést, hiszen tiszteletben kell tartani a beteg kérését, nem tudhatjuk mit él át. Viszont hozzátartozókét, családtagként ez pokolian nehéz, és utána szembenézni magunkkal, amikor már nincs visszaút a meghozott döntés után sem egyszerű dolog.

Ez a regény kifacsarja az olvasóját érzelmileg. Az egyik pillanatban nevettem, utána sírtam. Kitépi, megtapossa az ember lelkét, de utána összeragasztja, és újra működésre bírja a szívével együtt. Én csak ajánlani tudom mindenkinek.

Köszönöm @AnneLGreen ezt a csodálatos élményt, amit ezzel a fantasztikus történettel okoztál számomra. :)

Újraolvasás: 2020.április 5-12.

Újraolvastam ezt a regényt Anne L. Green írónő FB csoportjának április kihívása keretében. Nekem ez a kedvenc könyvem tőle. Erre akkor jöttem rá, amikor már többet is kiolvastam tőle. Imádom minden könyvét, de ez áll a szívemhez a legközelebb. Ez a nagy kedvencem, és a szereplők is. Annyira összetett a történet és a karakterek…nálam eddig ezt a regényt nem sikerült túlszárnyalnia egyiknek sem. Talán az Elvarratlan szálak ér fel eddig hozzá, de Matt és Amy történetét nehéz letaszítani a trónról.

Egy fájdalmas szerelem története ez, amely tele van szenvedéllyel, önfeláldozással, önostorzással, kínokkal, fájdalmakkal és gyönyörű érzelmekkel. Két sérült lélek küzdelme egymásért, egymás lelkéért. Sokat sírtam rajta, de nevettem is. Egyszerűen elengedhetetlen a regény. Ugyanazt visszaadta mégegyszer, mint amit először adott. Fájdalmat kaptam, szétszakadt a lelkem, a szívem…de össze is rakta az írónő a végére. A szereplőkkel együtt szenvedtem, és szárnyaltam. Izgultam, és rettegtem…ez mind, amit csak egy ALG regény tud adni, és a végére a feloldozást, a megynuygvást, az örömöt. Hogy akármilyen sötét is van, a fény utat tör és bevilágít mindent elűzve az árnyakat.

Ennek a történetnek e csodás szerelmet leszámítva számos üzenete van: eutanázia, nemi erőszak, meddőség, örökbefogadás. És persze, egy olyan eshetőség is felszínre kerül, hogyha nem egészséges a magazat, ha beteg gyermek születhet. Az írónő ezeket mind beleépítette a történetbe és a szereplőknek köszönhetően mi olvasók is elgondolkodhatunk ezeken a dolgokon.

Köszönöm drága Anne ezeket a felejthetetlen perceket, amiket ez a regény ismét okozott nekem. Igaz még nem olvastam a Csábító sorozatot és a Heather vonzásában köteteket, de ezt a regényedet nem hiszem hogy le lehet taszítani nálam a trónról. :)

Ami tetszett:
– Az elejen a sok szepen megfogalmazott mondat.
– Az alapotlet.
– A borito.
– A tokos, nyavogasmentes fohosno (kicsit neha tul tokos is).

Ami nem annyira tetszett:
– A fonoket Matt-nek hivja az elejetol fogva gondolatban, nem Mr akarkinek, mar akkor is, amikor meg semmi nincs koztuk.
– Mar az elejen elgondolkodtam, hogy ez a konyv valaminek a folytatasa-e, vagy miert van olyan erzesem, mintha valaki csak elmeselne osszefoglalva, hogy mirol szol es nem magat a konyvet olvasnam.
Tomoren, gyorsan, velosen, kivonatolva kaptam a torteneseket, ahelyett, hogy minden szepen kibomlott volna.
Nyugodtan lehetett volna bovebbre ereszteni, jobban megismertuk volna a fohosok kozti dinamikat. Azt is jobbnak tartanam, ha nem a fohos mondana el magarol mindent, hanem a cselekmeny, parbeszedek kozben tudnank meg, igy nem tunne olyan szajbaragosnak. (Pl amikor Matt belso monologjat olvassuk, hogy fujj, kocsmazni-csajozni hivta a haverja es o ez mennyire nem szereti.)
– Amikor a fohosno azt mondja, hogy jujj, de rossz neki, hogy ilyen szep es formas, hogy utalt pompomlany es balkiralyno lenni, mert senki nem azt nezte, milyen okos…de azert meg modellkedett is egy kicsit.
Kotelezo volt, vagy mi?
– Azt olvashattuk, hogy mindig kiallhatatlan a fonok, mindenbe belekot, soha nincs baratnoje, csak a munkanak el, aztan meg BUMM, romantikus lovag lesz belole, minden elozmeny nelkul. Pedig tobb szemszoges a konyv, ugyhogy jo lett volna valami kis ravezetes. Szerettem volna latni, hogy Matt miert es hogyan szeretett bele Amy-be, ha eddig egyaltalan nem erdekeltek a nok.
– Amikor megszelloztetunk egy nagy, sotet titkot, ne meseljuk el egybol ket sorral lejjebb, hogy mi az. Varjunk vele egy kicsit, hagyjuk az olvasot izgulni egy kicsit.
– Amikor anyammal eloszor talalkozol, ne spoiler
– A „bunko, szivtelen fonok titokban spoiler” jelenet nekem kicsit hatasvadasz volt.
– Az oldalszamhoz kepest tul sok akcio, drama volt belezsufolva, raadasul par sorban elintezve. A kevesebb neha tobb, es akkor nem keltene szappanopera hatast.
– Minden konfliktus eroszakkal, ordibalassal, verekedessel van megoldva. Nem az indokolatlan eroszaktol lesz szenvedelyes, dinamikus egy regeny.

Amit javasolnek az irononek, hogy bovebben, lassabban legyen kigongyolitve a tortenet, ugy jobban beleelne magat az olvaso, kozelebb kerulnenek a szereplok a szivunkhoz, es meg a 3 kotetre eleg dramara se lenne szukseg, hogy kitoltse az oldalszamot.