Mert ​a napok gonoszok 46 csillagozás

Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​1938-ban született Anne Karin Elstad viszonylag későn, 1976-ban jelentkezett első könyvével, azóta viszont a legnépszerűbb és legolvasottabb norvég írók közé tartozik. Hetedik regénye, a Mert a napok gonoszok modern sorstragédia, példázat arról, miféle sötét erők munkálnak a civilizáció máza alatt. A fjordmelléki falucskába visszatelepül Amerikából a hetvenöt éves Robert, akit ifjúkorában szegénysége és egyenessége miatt kiközösítettek. Egyetlen emberben lel csupán támaszra: Hildegunnban, a negyvenéves, négygyermekes asszonyban, aki már Robert magára maradt anyjának is a segítője volt. A szívbeteg öreg és Hildegunn között nemsokára erős barátság alakul ki, amire az asszony egyszerű férje lassan izzó féltékenységgel reagál: a faluban pedig feléled a másféleség eltiprására törő ősi ösztön. Névtelen levelekben fenyegetik Hildegunnt és Robertot, szétvagdossák Robert halászhálóit, s elpusztítják enyhet adó nyírfáját. A történet a „kutyanapok” – a nyári kánikula – idején játszódik:… (tovább)

Eredeti mű: Anne Karin Elstad: For dagene er onde

Eredeti megjelenés éve: 1985

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Femina

>!
Európa, Budapest, 1990
332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630750449 · Fordította: Harrach Ágnes

Enciklopédia 3


Kedvencelte 12

Most olvassa 1

Várólistára tette 99

Kívánságlistára tette 52


Kiemelt értékelések

>!
pat
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Nagyon régen akartam olvasni ezt a könyvet már*, legelsősorban a címe miatt, minden ambivalens érzésem mellett is tetszett eléggé, és egy csomó dologgal nagyon meglepett.
Meglepett, hogy ennyire rímel Octavia E. Butler Hajnal című regényére (amit praktikusan két könyvvel ezelőtt olvastam). Egész hasonlóan nyúl mindkét könyv az emberi reakciókhoz meg az embercsoportok működéséhez, ugyanúgy vertem a fejem a falba a bizonyos szempontból logikus és megjósolható, mégis rettenetes történések láttán.
Meglepett azzal is, hogy mennyire nem tudom eldönteni, kivel is akarok szimpatizálni a könyv olvasása közben – hát nem, nem tudtam pozitív hősként tekinteni a két főszereplőre, bárhogy is próbáltam, nagyon meg tudtam érteni az antagonistákat is, és minden fejlemény annyira előre látható és rémes volt, mint egy görög sorsdrámában, magamban mindenkivel nagyon veszekedtem, hogy szálljon már le erről a vonatról, de persze senkinek sem sikerült, mert a saját árnyékát senki nem ugorhatja át, meg egyéb közhelyek.
Meglepett, hogy az egyébként általam igen nagyra értékelt skandináv minimalizmusba most nem tudtam beleolvasni azt az érzelmi töltetet és erőt, amit vártam. Bennem persze (mint fent látható) sok érzelmet mobilizált a regény, de magában a történetben, a karakterekben nem találtam meg azt a kraftot, amit szerettem volna. Szóval nem mondhatom, hogy Anne Karin Elstad a magyar Szabó Magda vagy a magyar Németh László, és ez egy pici hiányérzet.
És végül meglepett az is, hogy ez a személyes, picike történet mennyire kibogozhatatlanul volt beágyazva olyan nagyobb történetekbe, mint a nőkkel való bánásmód, a szabad akarat és választás lehetősége, a globalizáció vagy a technikai fejlődés hatása a kisebb, elzárt közösségekre; hogy bizonyos nagyobb, egzisztenciális alapkérdések feszegetéséről ne is beszéljek.

*Köszi, @szimi53! :)

6 hozzászólás
>!
Gyöngyi69 
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Olvasom, néhányan rácsodálkoznak, hogy a történet a 80-as években, Norvégiában játszódik, nem valahol régebben, egy elmaradottabb pontján a világnak. Én meg azt mondom, hogy ez ma is történhetne, és meg is történik, ha nem is pont ez, és nem is pont így. Mert ez a fajta gonoszság akár elismerjük, akár nem, része az emberi természetnek, még ha igyekszünk nem tudomást venni róla, akkor is. Úgy tűnik, soha nem vész el, csak mindig új testben születik újjá. Számomra ezt jelképezik a „kutyanapok” is, melyek minden évben újra visszatérnek.
Nem volt szívderítő olvasmány Robert és Hildegunn története; iszonyatosan nyomasztó, de könnyen olvasható.
Mindenképpen ajánlom ezt a könyvet az emberi természet sokfélesége iránt érdeklődőknek, biztosíthatom őket, hogy napokig visszatér gondolataikba a történet!

1 hozzászólás
>!
nola P
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Nehéz, fojtogató regény, a szavak rátapadnak az emberre, mint a láztól forró testre az átizzadt ruha. A feszültség az első oldaltól kezdve a hőséggel párhuzamosan folyamatosan fokozódik, és amikor végül kitör a vihar, szinte várjuk a megkönnyebbülést, de hiába. Itt nincs megbánás és nincs feloldozás. A végére már nem voltam képes dühöt sem érezni, csak bénultságot, és fájdalmat, amit az a felismerés hozott magával, hogy van, ahol ez az irracionális világ a valóság. Mert a napok… Nem. Mert az emberek gonoszok.

Megérdemelne ez a regény egy újabb kiadást, hogy minél többen olvassák. Tökéletesen megszerkesztett mű, gyönyörű természetszimbolikával, a fordítás is kivételes. Bár nehéz utána lélegezni, mégis örülök, hogy rátaláltam és olvashattam.

6 hozzászólás
>!
ppeva P
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Hát ez egy falhoz vágós olvasmány volt. Mikor befejeztem, sokáig csak ültem, csukott szemmel, tenyerembe hajtott fejjel. Nem, nem sírós könyv, nem az érzelmekre játszik, hanem bevisz egy nagy gyomrost, hogy levegőt se kapsz tőle. Mert nem mese ez, nem kitalált helyzet – hány és hány országban, hány és hány helyen lejátszódhatott, megtörténhetett ugyanez vagy hasonló. Hogy az erkölcsi magaslatról, a „normálisság” biztos tudatában fennhéjázó csőcselék többség így vagy úgy megsemmisíti, elüldözi, megroppantja a „különcöket”. És aztán szó sincs lelkiismeret-furdalásról – a „normálisak” visszamenőleg is addig csűrik-csavarják, míg igazolják maguk előtt, hogy bizony nekik volt igazuk. Mert nekik mindig igazuk van. Mert ők tudják, mit KELL, mit SZABAD, mit SZOKÁS. És jaj annak, aki akár csak gondolatban is másra vágyik.
Az ember el se hinné, hogy a 80-as évek közepén játszódik. Mintha száz évvel vissza lennénk az időben.
És nem, nem a napok gonoszok. Hanem az emberek.
Most olvastam Lewis Fő utca könyvét, ehhez képest a századeleji Amerika eldugott kisvárosában, babaházban élni a szabadság csúcsa volt…
Olvassátok.

5 hozzászólás
>!
Annamarie P
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Azt hiszem most nagyon leterítettek, elszomorítottak, belém döfködték a kést, s akárcsak a főszereplő, Hildegunn én sem vagyok képes sírni. Talán, mert itt nem is lehet feloldódás, itt nem segítenek a könnyek. Egy fjordmelléki falucskába visszatér Robert, aki hajdan a falu szegénykéje volt, és most, hogy élte nagy részét Amerikában töltötte, egy egész élet tragédiájával a háta mögött, öregecskén hazajön, szembe kell néznie a közösség gonoszságával. Egyedül a szomszédra, Hildegunnra számíthat, aki minden nap átjön hozzá, ellátja, szórakoztatja. De az asszonyt hamarosan szájára veszi a falu, összetűzésbe kerül családjával, szomszédaival és egy névtelen levélíró ellenszenvét is kivívja.
Bár Robert korban Hildegunn apja lehetne, mégis olyan érzésekkel gazdagodik kapcsolatuk révén, ami még eddigi élete során nem adatott meg neki.
Ez a történet, ami látszólag a gonoszságról szól, számomra sokkal inkább a gyávaság és irigység elegyének megjelenése. Más részről tényleg lehet egy falu gonosz? Egy társadalmi konvencióktól elszakadni nem tudó közösség kiveti magából azt, aki nem odavaló, aki más. A tömeg láthatatlan ereje, a közösség köteléke hihetetlen dolgokra képes.
Zseniális ebben a történetben, hogy olvasás közben mindig azt éreztem, bármi megtörténhet, jöhet egy fordulat, semmi sem dőlt el.
Nagyon tetszettek a több síkban mozgó szereplők. Voltak a háttért biztosítók, a falu egy-egy emblématikus alakja, postás, boltos; a család szintén sematikus figurái após, anyós, gyerekek, és a három kitűnően kidolgozott, előtérben mozgó főszereplők, Robert, Hildegunn és férje Tore. Érdekes volt látni, hogyna hatnak rájuk az események.
Nem túl biztató címmel indította útnak a szerző történetét, de csak hálás lehetek a megjelenésnek. A kötet az Európa Kiadó Femina sorozatának tagja. Miestas kihívásához olvastam: http://moly.hu/kihivasok/elfeledett-feminak

1 hozzászólás
>!
IrodalMacska P
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Ha van könyv, amit az általános iskolásoktól kezdve a tinédzsereken át, felnőttekkel és idős emberekkel elolvastatnék, akkor ez lenne az. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a gonoszság és a kiközösítés már fiatal korunktól elkísér minket egészen a sírig, mégsem fogja fel senki sem ép ésszel, hogy mindez milyen következményekkel jár. Más vagy, mert a társadalmi megítélés szerint dagadt vagy. Vagy éppen túl sovány. Mert homoszexuális vagy. Mert szereted a komoly zenét, könyvmoly vagy; mert hajt a tudásvágy. Ne adj' Isten másik városból származol vagy sokáig más országban laktál. Ez utóbbiak mind összekötötték Hildegunnt és Robertet, akik a kis falu kegyvesztettjeivé váltak és bármit is tettek, csak a lakosok rosszallását váltották ki.

Anne Karin Elstad regénye egy gyönyörű, egyúttal borzalmas történet a határtalan emberi gonoszságról és a kortalan, önzetlen szeretetről – a két legszélsőségesebb dologról, amelyeket egy ilyen rövid kis könyvbe bele lehet szőni. Szuperlatívuszokban tudok csak az írónőről beszélni, mert bemutatta, hogy amíg van ki szeressen, van ki törődjön velünk, addig ketten is tudnak pajzsot alkotni az emberi aljasság, a mocsok, a megmagyarázhatatlan rosszindulat ellen. De egyedül nem megy. Sírba visz, megőrjít, ha egyedül kell felvenni a harcot a kíváncsi, baljós tekintetekkel.

Rettenetesen mély rétegeket érint a könyv, mégsem tudtam megsiratni a két főhőst, sokkal inkább bosszantott és megdöbbentett, hogy hova vezet, ha egy ember egész életén át küzd a gonoszság ellen és sok-sok év elteltével sem enged a csőcselék, dédelgetik magukban ezeket az ördögi érzéseket és nem ismerik fel a tetteik következményeit.

Befejezvén a könyvet, csak egy dologra vágytam: vártam, hogy a borítón ácsorgó Robert megforduljon, fiatalos tekintetével, szeretetteljes arcával rám mosolyogjon és megnyugtasson, hogy „Kedvesem, itt már nincs mit tenni, mert Te is tudod, hogy a napok gonoszok.”

>!
Miestas
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Akkor itt most megkérdezném, miért is nincs több könyve magyarul ennek a norvég írónőnek?
Akkor itt most kijelentem, amit nem szoktam, de ezt a könyvet el kell olvasni ,mert szemeket nyit fel, megmutatja a sunnyogó gyűlöletet, a gonosz hétköznapi arcát, az emberi butaságról fejti le az álarcot, és megmutatja milyen könnyen lehet emberek életét tönkre tenni a rosszindulatú megjegyzésekkel, az alattomos furkálódásokkal,a begyöpösödött szokásjogokkal. Tipikus falhoz vágós olvasmány., megérdemli a csillagos ötöst. Köszi @Annamarie, hogy olvastad én pedig az értékelésed, így eljutott hozzám ez a különleges könyv.

2 hozzászólás
>!
marcipáncica
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Nem tudok már nagyon mást elmondani, mint amit az előttem értékelők megtették, tényleg egy hihetetlen erős és fantasztikus mű ez. Megint az a fajta könyv, amitől úgy érzem, hogy gyűlölöm az embereket (illetve a butaságot), és feldühít a gonoszságuk. Gyönyörűen megírt könyv, egy szeretet története, amit elpusztít az emberek álszentséggel teli gyűlölködése. A sorokból özönlenek az érzelmek az olvasóra, a különböző szereplőkön keresztül az emberi lélek minden szépsége és mocska is felszínre kerül, de mégsem manipulál, csak elmeséli, hogy mi történt abban a norvégi kis faluban azon a nyáron, az ítélkezést meghagyj a józan észnek.

>!
Emmi_Lotta IMP
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Regény a féktelen gyűlöletről, rosszindulatról és gonoszságról. Egy faluról, amelynek népe ostoba és szűk látókörű, és még csak nem is tud arról, hogy ilyen. Lakóira nem igaz az, hogy minden csoda három napig tart: a végtelenségig tudnak csámcsogni mindenen, amihez semmi közük, figyelnek, ítélkeznek, pletykálnak és támadnak. Nincs eszköz velük szemben.
Regény egy zárkózott és hallgatag férjről, aki csak féltékenyen és birtokolva tud szeretni, és úgy véli, a problémáit megoldja az erőszak és a brutalitás. Aki mintha különb lenne a többieknél, de aztán mégsem tud kiemelkedni primitív környezetéből.
Regény az igaz, egymást féltő, egymásra figyelő gyengéd barátságról, amely szerelemmé szilárdul, még ha plátóivá is. Harcról, amelyhez az áldozatoknak nincsenek eszközei, helyette csak elszántságuk és kitartásuk van.
A 332 oldal cselekménye néhány mondatba sűríthető, mégis egy krimi izgalmával ér fel.
Az utolsó 50-60 oldalhoz több zsebkendő szükségeltetik.

>!
Európa, Budapest, 1990
332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630750449 · Fordította: Harrach Ágnes
10 hozzászólás
>!
tgorsy
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok

Ballada a meg nem értésről.
Azon gondolkoztam, ha ezt a történet valamelyik keleti, arab államban játszódik, rámondjuk, h. na igen, az elmaradott iszlám, kelet, stb. De nem. Ez Norvégia.
Mert a falu szeme mindent lát. Mindenhol. És ítélkezik. Ők tudják mi a helyes, mi az erkölcsös.
Végig, valahogy, Dürrenmatt Öreg hölgye járt az eszemben.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
dokijano

Ha legalább fel tudná venni a harcot egyedül mindezzel szemben, de hát olyan ez, mintha ködben botorkálna. A gonoszság ott van körülötte, tudja, hogy követi, de nem látja és képtelen harcolni vele. Láthatatlan, megfoghatatlan és fenyegető, akárcsak a gondolatai.

43. oldal, Első hét (Európa, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: gonoszság
>!
dokijano

Gyűlölet. Erre gondol, ez az, ami életre kelt számára. Az igazság. Nem a falutól és a szegénységtől menekült. Az itteniekkel szembeni gyűlölettől menekült. Azt hitte, végleg hátrahagyta, azt hitte, sikerült túljutnia rajta, közben pedig egész idő alatt ott volt benne. Ideutazott, s újra találkozott vele. Ugyanazzal a gyűlölettel találkozik, ugyanazt a gyűlöletet látja bennük, érzi, hogy most is ellene fordulnak, s ez az, ami össze fogja roppantani. A konkrét dolgok, mindazok a kicsinyes és undok dolgok, amiket vele szemben tettek, ezek kézzelfoghatóak, amiket felismer, amik ellen lehet harcolni. De a többi dolog, a valódiak… S Hildegunn észrevette ezt. – Amit nem látok, attól félek a legjobban – mondta egyszer.

210. oldal, Negyedik hét (Európa, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet
>!
ppeva P

Emlékszik rá, milyen kicsinek érezte magát, mikor először állt Ane elé, a tekintete elé.
– Hát igen, elég gyengécskének látszol ahhoz, hogy gazdasszony legyen belőled – mondta Ane, és végigmérte. Mosolyogva mondta, de a szeme jéghideg volt.
– Ne aggódj emiatt, anya – mondta Tore. – Hozzászokott a munkához ott, ahonnan jött.
Emlékszik a dacra magában. Majd ő megmutatja nekik! Majd meglátja Ane, hogy nem nyűgnek jött a házhoz.
Munka, gondolja most, csak a munkával mérték. Ezzel mérnek itt mindenkit. Ha munkabíró vagy, ahogy itt mondják, akkor megfelelsz a várakozásnak. Akkor aztán senki sem kérdezősködik többé, hogy milyen is vagy, milyen ember vagy. Ha nem vagy munkabíró, akkor le lehet köpni téged, ki lehet gúnyolni, téged is, a gazdaságodat is. Így van ez itt, még ma is. Az a sok íratlan szabály, amit nem lehet megszegni. Egy gazdasszonynak sosincs szabadsága, nincs egyetlen munka nélküli szabad napja, sohasem utazik el feleslegesen, nem érdekelheti más, csakis az, ami összefügg a gazdasággal. Lepénysütő, pászkasütő tanfolyam vagy szövés és parasztingkészítés, ez aztán illik hozzá, és istenem, mennyire utálta ezeket! Mert alkalmazkodott a szabályokhoz. Azelőtt nemigen tudtak mit mondani róla. Gyerekeit a falu szülőházában szülte, néha rövid időre hazalátogatott, csent magának néhány napot Ellennél a városban. De sosem úgy, hogy Tore kárára vált volna. Ane csak örült neki, hogy egyedül veheti kezébe a gyeplőt, meg kényeztetheti Torét. S mikor Hildegunn hazajött, hálálkodhatott neki. Amióta itt van, nem emlékszik rá, hogy Tore akárcsak egyetlenegyszer is elkészített volna magának egy reggelit vagy egy vacsorát. Aztán itt vannak a könyvek, minden, ami érdekelte, azokat is el kellett rejtenie. Titokban olvasott, mint egy törvényszegő.

102-103. oldal

>!
elle

Nem tudatosan választotta ezt a dátumot, legalábbis nem emlékszik rá, hogy tudatos lett volna, de hát itt áll, ma van augusztus 23-a. Robertot aznap temették el, amikor véget értek a kutyanapok…Újra megborong, s hirtelen maga előtt látja a Bibliát, azt a részt, amit kényszerből elolvasott az első levél után. Látja maga előtt, s bár tudja, hogy sosem fogja elfeledi, az utolsó szavakat mégis beírja a naptárába: „Mert a napok gonoszok.”

295. oldal

>!
Angele P

Szidja magát, igen, mert nem elég erős hozzá, hogy fütyüljön az egészre.

>!
ppeva P

Így kavarognak a gondolatai, míg a krumpliszedő gépet javítja. Elég száraz már a föld, az idő is kimondottan alkalmas a mezőgazdasági munkára. Ha ilyen marad még néhány napig, akkor pincében lesz a krumpli, persze csak ha Hildegunn jól érzi magát, és fel tud ülni hátul a traktorra, hogy figyelje a krumpliszortírozót.

325. oldal

Kapcsolódó szócikkek: traktor
2 hozzászólás
>!
Angele P

Hisz mindenhol azt látni – újságban, tévében –, hogy a gyűlölet és a gonoszság szörnnyé változtatja az embert. A gyűlölet pusztít.

>!
saturdaysun

Szinte szétfeszítik őket a ki nem mondott szavak, de abból a földből nőttek mindketten, amelyen állnak, jól tudják, mit szabad kimondani és miről jobb hallgatni.

42. oldal - Mert a napok gonoszok (Európa Könyvkiadó, 1990)

>!
saturdaysun

Mitől válnak ilyenné az emberek?

118. oldal - Mert a napok gonoszok (Európa Könyvkiadó, 1990)

>!
dokijano

Előfordult, hogy éjjel arra ébredt, sír az anyja. Ilyenkor szeretett volna odabújni hozzá az ágyba, megvigasztalni, de nem merte. Nem tud visszaemlékezni rá, hogy valaha is megérintették volna egymást így. A szeretet és a gondoskodás, amit anyja adott neki, abból állt, hogy távol tartotta tőle az éhséget. Magány, szegénység és robot, ez volt az ő gyerekkora. Leginkább a magányra emlékszik.

12. oldal, Első hét (Európa, 1990)


Hasonló könyvek címkék alapján

Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv
Per Petterson: Megtagadom
Carl Frode Tiller: Bekerítés 2
Nora Szentiványi: A lakás
Bjørn Sortland: Az őszinteség perce
Þórdís Gísladóttir: Randalín és Mundi
Frans G. Bengtsson: Rőde Orm
Margit Sandemo: Az elfeledett királynő
Per Petterson: Lótolvajok
Per Petterson: Irány Szibéria