1222 69% 107 csillagozás

Kezdem azokkal, amik nagyon tetszettek:
a helyszín, a nyomozás, a hangulat, az évszak, a különleges főhős.
Izgalmas volt, olvastatta magát, találgattam, ki lehetett az elkövető és miért.

Aztán valahogy nem tetszett a vége, ráadásul voltak olyan szálak, amik nem vezettek sehova (csak én nem értettem, kik voltak a titokzatos utasok az utolsó vagonból?)
Na, mindegy, jó volt, de nem tökéletes.

2022/73, könyvtár, 47/102 eddigi értékelés

Remek bűnügyi történet, kifejezetten tetszett. Jól futnak össze a szálak, működők a párbeszédek és elviselhető a skandináv patent, a társadalombírálat – mert nincs fárasztóbb (és hiteltelenebb), mint mikor egy könyvben a világ leggazdagabb országainak minden polgára morálisan vagy anyagilag lecsúszott alak. (Az utóbbi időben a skandi szerzők szeretik a globális világfájdalmat ábrázolni, sok-sok vérrel és mocsokkal, szerencsére ez a könyv nem ilyen.)
Ennek a regénynek egyetlen (kis) hiányossága van, hogy a zárt körű gyilkosságok miatt nem igazán jelenik meg a nyomozási folyamat, és a megoldás eléggé hirtelen; de az ad hoc megoldás/feloldás egyúttal szellemes is. És nagyon jó a prológus, márpedig tudjuk, hogy ez mindig sikert jelent.

Írhatnék még a könyv által nyújtott többletekről: itt van a tömegpszichózis ábrázolása, a norvég táj, vagy a „mi, norvégok” gyakori és nagyon találó jellemzése. De inkább megkérdem: hogy lehet ezt a regényt 68%-ra kihozni?? Hát ezt nem értem, megnézegetem később még az értékeléseket, de gondolom ha valaki egy mozgalmas, sokhalottas thrillert várt – hát biztosan nagyot csalódott.

Ismét egy alulértékelt skandináv szerző. De hogy is lehetne megítélni egyetlen krimije alapján, amit nálunk kiadtak? Én szívesen elolvasnám akár számos sorozata valamelyikét, akár bármely más könyvét, biztos nem indokolatlan a sikere odakint.
Klasszikus zárt szobás rejtély: a hóvihar miatt elzárt szállodába, a Finse 1222-be szorulnak be a kisiklott vonat utasai, majd fogyatkozni kezdenek. spoiler A fülszöveg elég sok mindent elárul a – véletlenül idekerült – főszereplőről, Hanne Wilhelmsenről is, aki kerekesszékbe kényszerült, nyugalmazott rendőrnyomozó. Természetesen esze ágában sincs nyomozni, de végül mégis poirot-i jelenetet produkál. Ezelőtt persze történik néhány gyilkosság, elég jó ritmusban.
Ami tetszett: a szituáció, a szálloda, a jellemrajzok (különösen a nyomozónőé). Ami kifogásolható, de engem nem zavart: a moralizálás, etikai és politikai kérdések felvetése – ez nekem nagyon is belefér egy skandináv krimibe. Amiért pontot vontam le: a végkifejlet, amit függő végnek nem neveznék, de mégis furcsa. Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam.

Nem rágtam le tövig a körmöm az izgalomtól, mert a feszültség sajnos hiányzott nagyon. Értettem én, hogy a könyv cselekménye apró dolgokból építkezik. És ezek a dolgok nem voltak rosszak, de egy cseppnyi izgalom jó lett volna.
Az első oldalakon nagyon erős deja vu-m támadt az Orient expresszel, de ez hamar elmúlt. Egyébként az ötlet tényleg remek. Azt is észrevettem, hogy szívesen veszem újra a kezembe a könyvet és mélyedek bele.
Nem is szaporítom a szót, kellemes élmény volt a lájtos kategóriából.

Kellemes csalódás, nem volt olyan rossz, mint amilyen alacsony %-on áll itt a molyon. Igaz, annyira kiemelkedően jó sem volt. Hiányzott belőle az izgalom, inkább csak sodródtunk a történettel, megtörténtek a gyilkosságok, volt egy kis egyéb rejtélyes szál, amin gondolkodhattunk a főszereplővel.
Nyomozónőnk nem igazán lopta be magát a szívembe, de a végén egész szépen megoldotta az ügyet! :)
Egynek elment, kellemes kikapcsolódást nyújtott.

Nekem nagyon nehezen indult be.. és úgy igazán nem is tetszett..szenvedtem vele.. egyedül az ötlet miatt adtam ennyi csillagot.

Véletlenül jött szembe velem itt a molyon, és mivel épp nagyon untam, amit olvastam, hirtelen felindulásból neki is fogtam. Amíg olvastam, tulajdonképpen még élveztem is. Az ötlet nagyon jó. Mit hoz ki az emberekből, ha nem ott találják magukat, ahová készültek, ha hirtelen összezárja őket a véletlen, olyan emberekkel, akiket nem kedvelnek. Milyen érzés másnak lenni? Milyen érzés, ha lopva mindig figyel valaki? Hogy lehet elviselni a szánalmat, azt, hogy mindenben segítségre szorulunk. Ez a szál jobban lekötött, mint a krimi. A tettest egyből kitaláltam, bár nem is érdekelt, nem az volt a fontos, inkább az embereket figyeltem. Azt, hogy kiből mit hoz ki a helyzet, ki mikor jön rá arra, hogy elégedetlen az életével. Hiszen egy ilyen kényszer-semmittevés igazi önismereti táborrá válhat egy csapdába esett embernek. Főleg, ha eddig önmaga csapdájában vergődött. Egy másfajta fogság megoldhatja a belső fogság problémáját, ha valaki tesz érte, nem csak a sültgalambot várja.
Olvasás közben kicsit csodálkoztam, hogy ilyen alacsonyan áll a csillag-átlaga, de mire a végére értem, én sem tudtam több csillagot adni.

Tegnap még négy csillagot adtam rá, de aludtam rá egyet. Ritka ugyanis, h a főszereplővel már az első oldalaktól kezdve azonosulni tudjak, nagyon beleéreztem magam az életunt volt rendőrnő helyzetébe, aki – miután munkája következtében lebénul – teljesen visszavonul, bezárkózik az otthonába és ha úgy tartja kedve, hónapokig tudomást sem vesz a külvilágról. Ebből az apátiából mozdítja ki a vonatbaleset és kísérhetjük végig, ahogy a csigaházából lassacskán előbújik és visszatalál a régi énjéhez. Ennek a folyamatnak a megkoronázásaként -az írónő által is bevallottan Agatha Christie klasszikusát idéző élethelyzetben – úgy mellékesen felderíti a címadó hotelben elkövetett gyilkosságokat. A krimiszál mellett külön értékeltem, h a törpenövéssel, mozgáskorlátozottsággal és egyéb, társadalmi egyenlőtlenséggel kapcsolatos morális kérdéseket is feszeget.

Rövid időn belül ez a második könyv, pontosabban a második krimi, ami szerintem sokkal több %-ot érdemelne.
Mert jó kis olvasmány volt ez! Bár lehet, hogy tényleg jó időben talált meg. Pontosan valami ilyenre volt most szükségem. Egy olyan történetre, ahol nem pörögnek úgy az események, ahol nem kell állandóan résen lenni. Most az is kifejezetten üdítő volt ─ pedig nem szeretem általában az ilyesmit, ─ hogy sok szereplőt felvonultatott az írónő, még ha csak egyetlen kis apróság alapján is lehetett őket elkülöníteni: (nem) kurd házaspár, dél-afrikai férfi, kötő nő, stb. Nem is kellettek most a nagy háttérsztorik.
Ráadásul csak az eleve irritálónak szánt karakterek irritáltak. A főszereplő Hanne szerintem kifejezetten pozitív karakter, mondjuk a történet vége felé már tényleg kezdtem besokallni a kerekesszékes lét viszontagságairól szóló gondolatoktól.
Ami számomra a legfurább volt, az maga a norvég ember. Már ha tényleg ilyenek a norvégok, mint Anne Holt néhány karaktere. Nincs erre jobb szó, furák. Indokolatlan hangulatváltozások, reakciók, stb. De egyszer hátha szerencsém lesz kitapasztalni.
És ne feledkezzünk meg a rejtélyről. Fogalmam sincs, hogy aki ezt előre kitalálta, az mekkora mágus, de engem meglepett. Igaz, az írónő jól behúzott a csőbe egy másik szállal, de egyébként sem számítottam volna erre. Ez is egy nagy piros pont a könyvnek.
A fél csillagos levonás inkább annak szól, hogy ez egy sorozat 8. része, így a visszaemlékezések csak zavarnak, kizökkentenek, illetve a történet végén lévő nagy cliffhanger is eléggé felesleges, nem üt. habár nem valószínű, hogy érdekelne a sorozat azok alapján, amit megtudtam az előzményekről

Ez a regény tulajdonképpen egy modern Tíz kicsi néger történet. Emberek összezárva egy elzárt, megközelíthetetlen helyen és sorra történnek a gyilkosságok. Nem igazán volt izgalmas a történet, kevés volt a nyomozás, az indíték pedig egyenesen harmatgyenge volt.