A ​testolvasó (Jude Fontaine 1.) 85% 366 csillagozás

„Az már neki is eszébe jutott, hogy mindaz, ami történt vele, megfosztotta őt az emberi mivoltától, hogy alsóbb rendű élőlény lett. Talán ezért nem jelentik fel a nők a bántalmazóikat. Nem arról van szó, hogy félnek a bosszútól, a másnaptól, attól, hogy egyedül maradnak, vagy mert szeretik azt, aki bántotta őket. Ha egyszer kiteregetik a szennyest, mindenki láthatja, a bántalmazás megfosztja az áldozatát a méltóságától, és a bántalmazott duplán szenved: egyszer a bántalmazó, majd a környezete miatt.”

Az első kérdésem, hogy miért van ez a könyv 83 % ?
Oh, hogy nem egy Csipkerózsika és hercegéről szóló tömeg massza? Valóban.
Ehhez kell egy hangulat, kell egy látásmód és tisztában vagyok vele, hogy egy elcsépelt, de ilyen szemszögből még nem olvasott „kellemetlenségről” nem szívesen olvas a többség. Megértem, mégis ha létezik ilyesmi tessék látni és olvasni róla!!

Most pedig a könyvről:

Igen érzelmileg túlfűtött vagyok, hisz az imént csuktam be a könyvet.
De, bár némiképp emésztenem kell az olvasottakat, le kell írjam ami a fejemben van, mert én magam is megkattanok.

Hol az igazság az olyan nők, bántalmazottak esetében, hogy ha véletlen valamilyen csoda folytán visszakerül a társadalomban, nem kezelik pszichikailag betegként, nem nyomják rá a bélyeget, ennek már úgyis mindegy alapon, és még neki kell vigasztalni másokat, mikor őt érte sérelem???
Az elménk rendkívül sokat bír el, olyan dolgokat vagyunk képesek túl élni, ami mások szerint (persze főleg olyan emberek, akik burokban élnek, kényelmes otthonaikban) lehetetlen, vagy ha éppen mégis, biztosan beteg az illető. Sérült? Igen, de nem beteg.
És akkor tényleg a történetre összpontosítva, én félig belehaltam, félig megkattantam, és nem láttam a dühtől.
Eltorzítva a lelkeket, annyi megaláztatást átélve, és végig hittem egy megoldásban és a végén kaptam egy oltári nagy pofont. De akkorát, hogy átrepültem a szobán ( képletesen értve)….
Az egy dolog, hogy teljesen hülyére vett. És az egy másik, hogy érzelmileg kikészített.
Egy történet, mely brutális témát ölel fel és mindemellett fantasztikusan játszik a hitemmel, a gondolataimmal, a tűréshatárommal, de legfőképpen az érzelmeimmel.
Igen kitalált, de nagyon sok igazság húzódik meg a lapok között.
A karakterek mind színesek, érdekesek, de őszintén szólva most először nem érdekelt egyáltalán a milyenség, sem a mennyiség, csak a főszereplő. A gondolatai, a lelke, minden érzelmi rezdülése, a mozdulatai, és a tekintete, mert ahogy olvasom látom, érzem, majd pedig ahogy belenézek a tükörbe, már ő maga vagyok…
Egyszerűen nem jutok szóhoz és én bolond, hónapok óta húzom az olvasását, csak miután lejár a kihívás hozzá,vettem erőt magamon, hogy egye fene elolvasom. Hát hol hagytam én a maradék eszemet is, mikor az ilyen könyvek miatt kezdtem el anno olvasni?!
Szóval minden kétséget kizáróan tudomásul veszem, hogy imádom, és bár a gondolatától is rosszul vagyok beltartalmilag, szépen megy a kedvenceim közé.
Újra olvasós? Igen, de nem most.
Ezt még emésztenem kell !!!!

KEDVENC!

Azt hiszem, rá fogok cuppanni a kristálypöttyös könyvekre. Csak azt súgja meg nekem valaki, hogy miért biggyesztik a borítóra, hogy női pszichológiai thriller? Mert szerintem a durván bántalmazott nők, az erőszak nyers ábrázolása, és a csonkolt hullák nem épp „női” dolgok. Persze, ha nem vagy olyan elvetemült, mint én, aki az Alienen nevelkedett. De ettől függetlenül elgondolkozom azon, hogy tetszhet egy könyvben az, ami amikor sajnos a való életben is megtörténik, elborzaszt, és lesújt? Mert szörnyű dolgokat tár elénk, mégis csak úgy száguldottam az olvasással.
Inkább mondanám kriminek, mint pszicho-thrillernek, de kriminek nagyon bejött, sőt, többet kéne olvasnom a műfajon belül, úgy érzem. Nagyon pörögtek az események, és én megállíthatatlanul sodródtam velük. Bírtam a főhősnőt, és az újonnan mellé osztott társat. Kicsit komor volt, kicsit itt-ott kilátástalan, de tetszett. A vége sikeredett kicsit sutára és összecsapottra, de ez nem von le sokat nálam az élmény egészéből. Nagyon szépen köszönöm @Janina13, nagyon jó döntés volt! :)

A cím nem passzol a tartalomhoz, én inkább a túlélő vagy valami hasonló címet adtam volna neki. Izgalmas volt, bár a főgörény kilétét lehetett sejteni. Jude-dal tudtam szimpatizálni, ember maradt még ennyi megpróbáltatás után is. Azért az emberrablások áldozatait jóval tovább tartják megfigyelés alatt. Ezek után csoda, hogy visszament rendőrnek. Nekem az volt furcsa, ahogy egy három éves fogságból szabadult valakit kezeltek. Ennyire nem volt empátia bennük, vagy mindenki szereti homokba dugni a fejét!? Egyedül az új társ értette meg, aki maga is a saját démonaival küzd. A facebookot leszámítva a könyv hangulata a ‘80-as éveket idézte az áramkimaradásokkal és a pusztuló városrészekkel.
Olvasmányos volt ( szinte letehetetlen),pörgős, bakikat sem vettem észre, és a stílus is megfogott. A végén kicsit többre számítottam, de alapvetően tetszett.

A fülszövegből kiindulva, valamivel különlegesebb történetre számítottam. Jude kifinomult érzékelése adott ugyan egy kis pluszt a történethez, de korántsem játszott benne főszerepet. A nyomozónővel történteket még elképzelni is szörnyű volt, megkönnyebbültem, hogy az írónő nem részletezte a pincében átélt borzalmakat. Amúgy jó kis krimi volt, nem túl véres és nem is túl undorító. Jude mellett Uriah háttere és karaktere kapott nagyobb figyelmet. Maradjunk annyiban, hogy az Ő életétől sem kerültem rózsás hangtulatba. Az eltűnt és meggyilkolt lányok körüli rejtélyre szerintem a tapasztalt kirimiolvasók maguktól is rájöhetnek. Én sem jártam messze az igazságtól…

Vajon milyen az igazi Gonosz? Az igazi belülről éget el, lassan, de biztosan zúzza szét a személyiségedet, olyannyira, hogy önként és dalolva mész a Pokol legmélyebb bugyrába vezekelni azokért a bűnökért, amelyeket nem is követtél el. Egy rettentően idegesítő könyv, no nem azért mert rossz lenne, épp ellenkezőleg: Anne Frasier könnyedén játszadozik az olvasók idegeivel, ezzel gyakorlatilag feszültté téve Jude Fontaine igazságkeresését, ami egy bizonyos ponton túl már csak kétségbeesett levegőért való kapkodásnak tűnik. Az átélt megaláztatás őt magát is megváltoztatják, és olyan tettekre kényszerítik, melyeket mindig elítélt, s melyek elkövetését korábban soha nem tudta volna elképzelni magáról. Így a könyv bizonyos szinten nemcsak kőkemény thrillerként, de egy ember drámai, a kegyetlen körülmények által kikényszerített, korántsem áhított változásának, lelki mélyrepülésének bemutatásaként is működőképes. Ugyanakkor nem csupán egy pszicho-thriller, hanem egy velős gondolatokkal rendelkező párkapcsolati dráma is, amely Jude és Uriah kapcsolatán keresztül az egymáshoz való elköteleződést, valamint a másik iránt érzett kötődés milyenségének alakulását is bemutatja. Ezenfelül a történet valódi pikantériáját a sztori végét lezáró, rendkívül gonosz finálé jelenti. Gonosznak valójában gonosz, de nem öncélú befejezés, még akkor is, ha számítani lehet ilyesmire. A borzalom nem a szekrényben van, nem az ágy alatt, hanem bennünk: ott lappang a bájos utcaképekben és a mosolygós családi fotókon. Teljességgel elcsépeltnek gondoltam az alaptörténetet, aztán mégis sikerült meglepni azzal, amit az írónő kihozott belőle. Nem tökéletes, sőt, jónak is csak azért mondom, mert szeretem, amikor meglep egy könyv. Nem, nem fog leesni az állad úgy, hogy két szinttel lejjebb kell keresned, de nagyon üdítően hatott.

Nekem ez most tetszett!
Izgalmas, érdekes, jól felépített thriller, egy kedvenc krimisorozatom részére hasonlít. Jude nagyon szimpatikus szereplő, bár az egyszer biztos, hogy nem lettem volna a helyében. Rendkívül erős nő, akinek sikerül talpraállnia az őt ért szörnyűségek után és még segít felgöngyölíteni egy gyilkosságsorozatot is.
Egy plusz csavart még nagyon hiányoltam a könyv végéről, de mindenképpen egy korrekt kis pszichológiai thriller A testolvasó.

„Csak annyit mondok, hogy a véletlenszerű, őrült meglepetések miatt, amelyeknek semmi közük nincs az életedhez, a múltadhoz vagy a jövődhöz, érdemes kitartani.”

Hmmm… Elég szélsőségesek az érzéseim. Jó is volt, meg nem is. :/
Amikor kézbe vettem nagyon gyorsan haladtam vele. Jó a nyelvezet, gördülékenyen olvasható. Viszont szinte bármikor le tudtam tenni, és nem okozott gondot, vagy körömrágást, ha nem tudtam kézbe venni. Még nem vagyok egy nagy krimi olvasó, csak most kezdek ismerkedni ezzel a műfajjal, szóval zöldfülűnek számítok ezen a téren, de mégis az elejétől kezdve tudtam, hogy ki lesz a végén a ludas. Nyilván nem egy Agatha Christie szintű csavart vártam, de az erős kezdés és a fülszöveg alapján nem azt kaptam, amire számítottam.

Jude és Uriah is szimpatikus és szerethető karakterek voltak, de nem nőttek annyira a szívemhez, hogy tövig rágjam miattuk a körmöm. Számomra egyszer kellemes olvasmány volt. Ha lesz folytatás, akkor el fogom olvasni, de nem fogok tűkön ülni miatta.

Ez a könyv a második kristálypöttyös könyv, amit olvastam. Szerintem nem üti meg a Pillangók kertje c. könyv színvonalát. Persze, más írta, teljesen más a történet, stb, stb…
Nagyon gyorsan lehet vele haladni, eseménydús. Nem az a borzongatóan vérfagyasztó krimi/thriller, mint amire amúgy a fülszöveg alapján az ember számít, de azért izgalmas a maga módján.
Maga a cím… Hát nem is tudom, szerintem köszönőviszonyban sincs a cselekményekkel. Egész pontosan egy alkalommal fordult elő, hogy Jude egy áldozat kezét megfogva „olvasott” a testéből, a halála körülményeiból.
Kicsit többet vártam, de azért nem volt rossz! :)

Nagyon jó volt az alapötlet és az írónő ki is aknázta a lehetőségeit. A főszereplő Jude borzalmas kínzásokkal teli három év után megszökik fogva tartójától, és próbálja megtalálni a helyét a régi életében. Gyilkossági nyomozó munkáját próbálja folytatni, egy olyan társsal, aki nem bízik benne, sem az épelméjűségében. Ennek ellenére Jude megpróbál egy új életet felépíteni magának, amiben hátrahagyja a múltat, azonban az visszaköszön. Előkerülnek a régi aktái, és korábbi befejezetlen ügyei, a szálak pedig egy irányba vezetnek. Jude azonban hiába tudja, hogy ki áll a háttérben senki sem hisz neki, így egyedül kénytelen pontot tenni az i-re. A cselekmény csavaros és fordulatokkal teli, kellőképpen izgalmas, inkább krimi, mint thriller, de érdekes és fenntartja a figyelmet. A lezárást kicsit gyorsnak éreztem, szerintem pont ez a rész kellett volna, hogy hangsúlyos legyen. Kellemes kikapcsolódás volt.

Azt kaptam amit várok egy krimitől. Izgalmas, érdekel, úgy olvasom, hogy végig fenn tartja az érdeklődésem. Több szál itt-ott látszólag semmi közös nincs bennük és a végén mégis össze érnek. Jude és Uriah is szimpatikus volt. Mindegyiknek megvolt a maga traumája amit fel kellett dolgozni és jó volt végig követni, hogy lesz köztük meg egyre jobban az összhang. Most viszem anyuhoz had olvassa ő is.. :D