Toplistás ​szerelem 645 csillagozás

Anne Eliot: Toplistás szerelem

Hunter tudja, hogy az a balhé a kocsival hülyeség volt. De hát egy popsztártól mindenki azt várja, hogy őrültségeket csináljon, nem? Emiatt még nem kéne az anyjának meg az ügynökének száműznie őt a nagynénjéhez egy isten háta mögötti kisvárosba. Na és kit kérnek meg, hogy segítsen neki álruhában elvegyülni a helyi gimiben? Valami flúgos kiscsajt, aki fiúk közelében teljesen lebénul, és/vagy véletlenül kiüti őket. Remek…
De fura módon a világhírű énekestől a már-már kórosan félénk Vere valamiért mégsem jön zavarba, sőt Hunter mellett be nem áll a szája, imád vele lógni, és folyton pasiszerző tippekért nyaggatja. Vagyis a tinilányok millióinak bálványa pillanatok alatt a barát zónában találja magát. Na ehhez azért neki is lesz egy-két szava!

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tagok ajánlása: 13 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: LOL-könyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 2018
496 oldal · ISBN: 9789634159834 · Fordította: Kulcsár Júlia
>!
Móra, Budapest, 2016
492 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634150459 · Fordította: Kulcsár Júlia

Kapcsolódó zóna

!

LOL könyvek

246 tag · 55 karc · Utolsó karc: 2022. november 2., 15:15 · Bővebben


Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Hunter Kennedy · Vere Roth · Jenna Riley · Charlie Roth · Curtis Wishford · Molly Kennedy · Mrs. Roth

Helyszínek népszerűség szerint

Los Angeles


Kedvencelte 65

Most olvassa 39

Várólistára tette 144

Kívánságlistára tette 154


Kiemelt értékelések

zuna19 >!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Félve kezdtem bele a könyvbe. Már a megjelenése óta alig vártam, hogy elolvashassam. De sehogy sem tudtam beszerezni. Amire odaértem, hogy le tudtam tölteni, nem volt hozzá kedvem.
A sok vélemény bezavart. Sokaknak tetszik, de van egy két elég rossz vélemény is ami kiábrándított. Ezért hanyagoltam egy ideig.
A könyvtárban mikor megláttam kihoztam, mert gondoltam, azért könyv formában biztos nem tudok neki ellenállni és hamarabb sorra kerül. Itthon is csak pakolgattam egy ideig. De most végre rászántam magam és elolvastam.
Tetszett is meg nem is.
Leginkább azért nem tetszett mert, úgy érzem, nagyon kinőttem már ebből a műfajból. Ez a sok hajcihő. Ami egyrészről, nagyon aranyos, de nekem már idegesítő is.
Természetesen ebben a sztoriban sem maradhatnak el a lúzerek és a méhkirálynő sem, persze itt is beesett a képbe egy „rossz fiú” / híresség, aki javuló félben van. Annyira tipikus már ez a felállás.
Senki kedvét nem akarom elvenni a könyvtől, mivel azért szerintem nem volt rossz. LOL-os viszonylatban sem. Szerintem a fiatalabb korosztálynak tökéletes olvasmány lehet. Főleg az álmodozóknak.
Szerethető karakterek voltak benne. Legalábbis én nagyon megszerettem Vere-t és Hunter-t is. De aranyos volt még Jenna és Charlie is.

DarknessAngel >!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Jaj, én imádtam! Annyira aranyos, édes, vicces és szerethető volt. Az elején kicsit megijedtem, hogy mi lesz ebből, amikor kiderült, hogy Hunter egy problémás sztárocska, de miután eljutott Colorádóba, már kíváncsian vártam a folytatsást. Vere nagyon cuki volt a folytonos pirulásaival és bolondozásával. Tetszett, hogy milyen hamar megtalálták a közös hangot Hunterrel. Charlie-val úgy voltam, hogy hol bírtam, hol jól seggbe rúgtam volna a viselkedése miatt. Mert habár egy igazi védelmező báty, de attól néha előjött belőle a beképzelt sportoló. Viszont Vere, és főleg Jenna, jól helyretette. :D Jaj, hogy én mennyire imádtam Jennát. Az a lány komplett lökött, és csúcsszuper egyben. Jókat szórakoztam rajta. Ilyen barátnőt én is elfogadnék. :D
Örültem, hogy Hunter mennyire kikupálódott Vere társaságában, nagyon aranyosak voltak együtt. Folyton a közös jeleneteiket vártam, és hogy történjen végre valami. Az, hogy a végén még Hunter anyja is felbukkant, szerintem nagyon jó volt. Tetszett, hogy tényleg kaptunk egy szép happy endet a végére.
Habár örültem volna valami epilógusnak is, de az a LOL könyveknél mindig elmarad.

UI: Amúgy csak én vártam, hogy Hunter majd fog énekelni, vagy gitározni Vere-nek? Vagy az már túl rózsaszín lett volna?! *-*

6 hozzászólás
csillagka>!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Nálam két fajta ifjúsági romantikus regény létezik, az egyiktől megfiatalodom, szeretném újra átélni az első szerelem csodáját, a másik fajtától iszonyú vénnek érzem magam. Kiolvastam magam a túl nyálas leány regényekből, elég egy nagy-tucat az életre, utána jön ez már valahol olvastad érzés (bizony az alapok már ott vannak a fejedben)
Sajnos ez a könyv menthetetlenül a második kategória, lebegek a rózsaszín cukorfelhőn, kicsit porcukros az orrom (mindjárt tüsszentek, mert irritálja) és azon gondolkozom mi a fenének kell nekem minden marhaságba belefogni, ezerszer olvasott klisék, túlzó gesztusok, és akkor egyszer csak azt veszem észre hogy a gyomrom mélyéből elkezd feltörni a harag.(legjobb könyvekre jellemző) Az a fajta ami a gyomorszájból indul, könyvtépésre sarkall, megfojtanád az egyik szereplőt egy pohár vízben, vagy kiállnál a világ elé tüntetni az igazságtalanság ellen ami valakit a könyvben ért. „Lolita”, „Bovaryné”, „Édentől keletre” volt rám ilyen hatással, kicsit megrázom a fejem, de nem a felhők tovatűntek, és már is egy mocskosul realista regényt olvasok. Egy szerencsétlen gyerek rabszolgáról, aki vergődik a pénzéhes felnőttek gyűrűjében. Megráz, felkavar, és teljesen pontosan mutatja be a folyamatot hogyan csinál a média kiszolgáltatott, lelkileg, mentálisan összetört senkiket (aki utána gond nélkül lecserélhető) a közönség szórakoztatására, szülői (éppen anyai) segédlettel.
Betiltanám a gyerekek 18 év alatti fiatalok szerepeltetését a vetélkedőben és ha film vagy TV szerepet kapnak akkor a gázsit törvényi szigorral csak nagykorúság utána saját kezükbe folyósítanám. Nincs szükség több Macaulay Culkinre.
Gondban vagyok, mivel most direkt elolvastam a többi véleményt, és így nem látja senki, tehát bizony elképzelhető hogy csak túl gondolásnak estem áldozatul, a téma engem annyira irritál, hogy többet láttam benne mint amennyi benne van. Mivel tényleg milyen cuki ha a szomszédba költözik egy híres megcsinál fiúbanda egyik tagja, akkor is ha éppen valaki helyettesi, mert felvágta az ereit.
Romantikus ifjúságiként nálam tizenkettő egy tucat, realistaként Lolita szintű fontos, figyelemfelkeltő regény.

4 hozzászólás
Orsi999>!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Nagyon tetszett a történet, de szerintem túl hosszú a könyv egy ilyen történethez képest, és ezért néhol unalmas. Hunter/ Dustin és Vere szemszögéből íródott a könyv, ami szerintem jó ötlet, mivel így sokkal jobban megismerhettük őket. A végét pedig nem így képzeltem el, hanem egy kicsit romantikusabbra. A másik probléma pedig Charlie, aki azt állítja, hogy nagyon jó testvér utána meg össze akarta hozni Vere-t Curtissel, és mivel Curtis és Charlie barátok ezért észrevehette volna, hogy Curtisnak a lány csak ARRA kellett volna és nem azért érdekelte vagy mert szerelmes lett volna belé.
Összességében Curtisan kívül az összes szereplőt imádtam.

MVivien>!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Kicsit félve kezdtem bele ebbe a könyvbe, mert azok a LOL-os könyvek amiket mostanában olvastam sajnos nem voltak a legjobbak. Kicsit megrémített az is hogy ez a könyv nagyon hosszú. Szerencsére ebben a könyvben nem kellett csalódnom, tetszett.
A történet elég érdekes volt, mindig volt valami benne amiért szurkolhattunk. Nagyon tetszett, hogy váltott szemszög is. A két főszereplő szerintem nagyon összeillik. Vere-t nagyon hamar megkedveltem, nagyon tetszett benne, hogy a kis dolgoknak is tud örülni. Hunter is végig nagyon szimpatikus volt. Akit kedveltem még az Jenna volt, szerintem nagyon jó barát és rengeteget lehetett nevetni rajta is. Nan-t is nagyon megszerettem és történet végére Hunter anyukáját is sikerült megkedvelnem. Akit nem kedveltem a történetben az Curtis volt, és Charlie-t sem sikerült megszeretnem.
Aki szereti a LOL-os könyveket annak tökéletes választás, mert biztosan tetszeni fog.

deen>!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Nem volt rossz könyv, de valami hiányzott belőle. Például Hunter egy zenekar énekese, mégsem énekelt egy másodpercet sem. Ami azért furcsa, mert ha ez az életed, és szereted is, akkor legalább néhányszor dalra fakadhatott volna. A másik meglepő érzésem az volt, hogy ez a történet bizony túlnyújtott. Ha a harmadát, azokat a részeket, amik egyébként sem tettek hozzá a sztorihoz, csak ellaposították, kihúzták volna, sokkal élvezhetőbb lett volna. Vere aranyos volt, de nem értettem, miért van Curtisért annyira oda meg vissza, amikor egy papírmasé figura. Jenna totál őrült volt és ez tetszett, Charlie pedig kettős személyiség volt. Egyszer tetszett, hogy mennyire szereti a húgát, ugyanakkor nem tetszett, ahogy egyébként játszotta a menőt. A cselekmény persze teljesen kiszámítható volt, de azért szórakoztató. Hunter „értékei” pedig a retinámba égtek.

1 hozzászólás
agi89>!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Hirtelen ötlettől vezérelve vásároltam meg.
És nem kellett megbánnom. Csöppet sem. :))

Olyan volt ez a történet, mint egy kellemes nyári nap.
Amikor süt a nap, de nem akarsz meghalni a melegben.
Fújdogál egy kis szellő, kellemes illatokat érzel, boldog vagy és mosolyogsz.
De egyszer csak elborul az ég, dörög villámlik és elkezd szakadni az eső.
Majd kezd kiderülni és bújik elő a nap. És megérzed a világ egyik legcsodálatosabb illatát és közben álmélkodva csodálod a szivárványt az égen.
Már csak az egyszarvúak hiányoznak, de azok nagyon. :D

Imádtam. ♥
Ultra cuki volt és humoros, de mégis érintett egy elég komoly témát spoiler. Azt gondolom, hogy annak a korosztálynak amelyiknek elsősorban íródott nagyon kellenek az ilyen édes, vicces történetbe bújtatott modern „tanmesék”.

Ja és persze hogy:
I ♥ Hunter

>!
Móra, Budapest, 2016
492 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634150459 · Fordította: Kulcsár Júlia
ƨɔɴом>!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Tokeletesen hozta azt, amit alapesetben egy LOL konyvtol varnek.
Cuki, kisse rozsaszin, ugyanakkor van benne nemi nemu komolysag is.
Vere karaktere aranyos, bar neha kisse butacska.
Hunter a tortenet fo mozgato rugoja, lehetetlen nem imadni.
Charlie pedig egy rohadek, ezt mar az elejen is konstataltam. Ugy ahogyan Jenna is tul sok(k) volt nekem.
Igazabol szamomra egy picit mar tul bonyolitott es tulirt lett az egesz, fele ennyi oldalon keresztul is hatasos tortenetet kaptunk volna.

Éva_D>!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Huh, már nagyon kíváncsi voltam a könyvre. :)
Vere megtépázta az idegrendszeremet. Komolyan ennyire nem veszi észre azt, ami a szeme előtt van??? Egyszerűen hihetetlen.
Számomra a könyv vége egy kicsit furára sikeredett. Azt éreztem, hogy össze van csapva. Kicsit máshogy képzeltem el a befejezést.

Összességében nekem tetszett. Nem volt olyan rossz, mint ahogy egyesek leírták. Szerintem aranyos történet volt. Olyan, ami egy kicsit kikapcsolja az agyunkat. Tudunk lazítani egy jót a napi rohanásban. Megnevettetett. Meg kell, hogy mondjam engem feldobott a sztori. :)

ScarlettBlair>!
Anne Eliot: Toplistás szerelem

Nehezen tudtam eldönteni, hogy 4 vagy 4,5 csillagot adjak a könyvre, mert eléggé vegyesek az érzéseim. Az első pár fejezet egyáltalán nem tetszett, és azt hittem, az egész könyv ilyen lesz majd. Nekem valahogy teljesen hiteltelen volt ez a Hunter Kennedy a szupersztár dolog, aki minden nőt megkap, és 17 évesen már teljesen ki van égve. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, mert tudom, hogy léteznek ilyen tinilányok-kedvencei fiú bandák, én is halálosan szerelmes voltam Tom Kaulitzba anno, de valahogy ebben a történetben „nem jött át” ez a dolog. Veret viszont már az elején megkedveltem, bár tuti, hogy kényszerbeteg a folyamatos konty-igazgatással, de egy nagyon szerthető kis karakter. Aztán a kezdeti nehézségek után valahogy mégis teljesen magával ragadott a sztori, izgultam, nevettem, és nem tudtam letenni. Nagyon tetszett, szinte biztos voltam benne, hogy a kedvencem lett. Imádtam a tóparti házat, a vénasszonyok nyarát, meg a flanelinges Dustin McHugh-t. Viszont hiába tetszett nagyon-nagyon a közepe, ott is voltak benne unalmas és vonatott részek. Nem értem minek kellett az elején mindnekinek mindenért folyamatosan bocsánatot kérnie a másiktól, vamaint az egész könyvön végighúzódott az, hogy „kihasználatak”, „nem én használtalak ki téged”, „nem, én téged”… Ez nagyjából 10 oldalanként előfordult, majd megint mindenki bocsánatot kért mindenkitől, és kezdőtött előlről az egész. Aztán az utolsó pár fejezet megint nagyon nem tetszett. Annyira erőltetettnek éreztem, és valójában nem történt semmi érdemleges. Így csak a négy csillagot tudom megadni a könyre. Rossznak semmiképp nem mondanám, mert élvezhető volt, olvastatta magát rendesen, de sok benne az üresjárat, és van benne egy-két számomra elég idegesítő mozzanat.


Népszerű idézetek

Könyvmolyok_Világa>!

„Akár a pokolba is elmegyek vele, amíg így mosolyog rám.”

Kapcsolódó szócikkek: Hunter Kennedy · Vere Roth
Könyvmolyok_Világa>!

Hunter elhúzta a száját, megcsóválta a fejét, és Charlie felé fordult.
– Szándékosan gyötör a csaj? A GuardeRobe csak az USA-ban hatmillió albumot adott el tavaly, erre ő két nap elteltével ismer fel valami kukoricapehelyről, ami jó eséllyel mérgező. Haver, fogadd részvétemet! Elképesztő húgod van.

Kapcsolódó szócikkek: kukoricapehely
Könyvmolyok_Világa>!

Még akkor se, ha Vere csak a barátom akar lenni. Beérem azzal is. Be kell érnem vele. Elfogadom, amit kapok, és soha többé nem lépem át azt a bizonyos határt. Akkor sem, ha belehalok.
És bele fogok halni. A francba! Belehalok.

kiruu>!

– Értékelném a humorodat, de ahhoz túl meleg van itt.

20. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Vere Roth
Timi970120>!

– Teljesen hülyének nézel? – […]
[…]
– Ugye nem akarod, hogy erre válaszoljak? Mert megteszem.

A pánik jelei című fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Vere Roth
DoreenShitQ>!

Távol állok mindentől, ami normális.

126. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hunter Kennedy

Hasonló könyvek címkék alapján

Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Brigid Kemmerer: A Curse So Dark and Lonely – Sötét, magányos átok
Erin Watt: Megtört herceg
Joss Stirling: Lélektársak – Crystal
Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Kasie West: P.S. I like You
Leiner Laura: Késtél
Rainbow Rowell: Tévelygő fiú
Zoe Sugg: Girl online
Meg Cabot: Nikki bőrében