Két ​kis lábnyom a homokban 49 csillagozás

Egy anya vallomása
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Egy anya hősies küzdelme, hogy boldoggá tegye beteg lánya rövidke életét.
A szerző egyes szám első személyben írja le annak a két évnek a történetét, amelyben családja – férje, az idősebb fiútestvér, a nagyszülők – és sok segítőkész orvos, ápoló támogatásával végigkíséri kislánya súlyos genetikai betegségének lefolyását, miközben megszületik harmadik gyermeke, aki szintén örökölte a betegséget, de már születésétől fogva kezeléseket kap a folyamat megállítása, illetve lassítása érdekében.

>!
Kossuth, Budapest, 2015
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630981996 · Fordította: Gurbai-Bittó Dóra
>!
Kossuth, Budapest, 2015
ISBN: 9789630982290 · Fordította: Gurbai-Bittó Dóra

Enciklopédia 3


Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 74

Kívánságlistára tette 56

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Sippancs P>!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

„Ha napokat már nem tudunk adni az élethez, akkor vigyünk több életet a hátralevő napokba.”

Nem vagyok anya, és jelen pillanatban elég távol állok attól, hogy a közeljövőben anyává váljak, de ez a könyv lelkileg nagyon megviselt. (Képzelem, hogy egy anyát hogy fel tud zaklatni!) Alighogy belekezdtem, már a képembe vágta a szörnyű valóságot, minden szépítés, minden mellébeszélés nélkül, éppen ezért sokszor nagyon nehéz volt olvasni. A maga 270 oldalával totálisan megrengette az egész világomat, és apró darabokra törte a szívemet. Rengeteget sírtam olvasás közben és akkor is, amikor épp nem volt kezemben a könyv, mert amekkora keresztet kellett ennek a családnak cipelnie…! Borzasztó, hogy milyen igazságtalan az élet!

Alapvetően a könyv két kislány, pontosabban két testvér életéről és betegségéről szólt, Thaïs mégis közelebb került a szívemhez, mint Azylis. Ez persze nem azt jelenti, hogy Azylis miatt kevésbé lettem volna szomorú, vagy kevesebb könnyet ejtettem volna érte, mint Thaïsért, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy Azylis előtt még ott a lehetőség, még van remény a gyógyulásra, arra, hogy teljes életet éljen, hogy felnőjön, dolgozzon, családot alapítson és megöregedjen, míg Thaïsnak nem maradt semmije, egy icipici, pislákoló remény sem.
Thaïs talán a legkülönlegesebb gyermek, akiről valaha olvastam. Egy igazi hős volt a szó szoros értelmében. A maga 2-4 éves mivoltában annyira bátran viselte a betegséget, a fájdalmat és az elmúlást! Hiába jelentek meg az újabb és újabb tünetek, amik azzal jártak, hogy először a mozgását, majd a beszédét, később a látását, végül pedig a hallását veszítette el, az utolsó percekig harcolt a leukodisztrófia ellen. És mennyi szeretet, akarat és erő rejtőzött ebben a kicsiny testben! Rengeteg felnőtt példát vehetne róla, mind kitartás, mind hozzáállás, mind szeretet tekintetében.

Thaïs és Azylis mellett muszáj említést tennem a szülőkről is. Elképzelni sem tudom, hogy milyen érzés megtudni, hogy halálos beteg a gyerekem, és már csak hónapjai, maximum 1-2 éve van vissza. Azt meg pláne nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet átélni, ahogy a gyermekünk kezdi elveszíteni önmagát, ahogy a betegség egyre terjed és terjed a szervezetében, és az egykor egészséges, életvidám, folyton szaladgáló csöppségből egy ágyhoz kötött, mozogni, beszélni, hallani, látni nem tudó, napi 24 óra ápolást igénylő gyermek lesz. De abban biztos vagyok, hogy Anne-Dauphine és Loïc csillagos ötösre vizsgáztak szülőségből. Mindent megtettek azért, hogy Thaïs utolsó éveit megkönnyítsék, és a lehető legtöbb boldogságot belecsempésszék az életébe, Azylis esetében pedig azért, hogy mielőbb elnyomják a betegséget. Közben nevelték a harmadik gyermeküket, dolgoztak, próbálták élni a mindennapokat…

Összességében ez a könyv egy szomorú, szívszorító, gyönyörű és tanulságos történet, amely ráébreszt bennünket a szeretet fontosságára és az élet mulandóságára.
Senki se keressen ebben a könyvben irodalmi mélységeket, mert nem fog találni benne. Ez a könyv csupán egy anyai vallomás, egy olyan nő tollából, aki súlyos keresztet cipel az életében.

9 hozzászólás
KATARYNA>!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Ha elolvassátok, jobban fogjátok értékelni az élet apró örömeit. Nem nevetitek ki egy mellettetek elhaladó beteg ember megpróbáltatásait.. akármennyire is vicces amikor azt sem tudjátok hogy mit él át bezárva abba a nyomorúságos testben.

Nem szánalomraméltó és lesújtó, hanem emberfeletti amit ez a család átélt.
Küzdöttek és soha nem adták fel.. talán még a mai napig sem.
Bármi akadály vagy csapás is érte/éri őket, sohasem csüggednek, soha el nem múló küzdelemmel menetelnek előre, és nem adják fel sohasem…

Mert minden egyes nap számít..

5 hozzászólás
K_A_Hikari>!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Fájt ez a könyv. Rettentően, szívet-lelket tépő módon.Ez a regény kenterbe veri az összes olyan olvasmányomat, amin eddig sírtam.
(…)
Tegnap fejeztem be, de még mindig a hatása alatt vagyok. Gondolkodom, rágódom, elszomorodom. Összetörte a szívemet, hogy aztán az apró darabokból újra összerakjon.
Ez egy olyan történet, ami beférkőzik az ember gondolataiba, és egyszerűen nem hajlandó onnan távozni.
Nem könnyű, rózsaszín és legkevésbé sem vidám történet. Inkább nehéznek, és keserédesnek mondanám.
Ajánlom, de mégsem mindenkinek: kell hozzá nem kevés lelkierő, és a százas zsebkendő sem árt. De nagyon remélem, hogy sokan fogják elolvasni, mert ez a könyv nem csak egy anya vallomása…nem csak egy gyönyörű és gondolatébresztő történet.
Ha tudnád….

Bővebben:
http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2018/01/anne-dauphine…

24 hozzászólás
sztinus>!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Szívfacsaróan őszinte és szèp írás.
Soha nem vagyunk elég hàlásak az egészségünkért.
Ma többet ölelgettem meg a gyerekeimet.

10 hozzászólás
WindStorm>!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Hányszor és hányszor éreztük azt, hogy megszakad a szívünk… És mégis túléltük.

Minden tiszteletem a szülőké! Minden egyes kalapot, amely a Világon csak létezik emelem előttük, s térdre borulok.
Leírhatatlan érzés lehet az, amikor bejelentik, hogy mindkét gyermeked halálos betegséggel rendelkezik. Hozzám a szavak sem jutnának el, nemhogy felálljak, kiengedjem a levegőt, s emelt fővel távozzak, egy olyan reménnyel a szívemben, hogy talán ez nem is igaz, talán menthető.
És ha nem? „Akkor viszont rengeteg életet viszünk az utolsó hónapokba.”

Egyszerűen kemény, sokkoló és fájdalmas történet. Tele szeretettel, odaadással, bizalommal, reménykedéssel, s több ezer pici, szívet tépő mosollyal.

Engem egyáltalán nem érdekeltek a fordítói hibák, teljesen magába szíppantott ez a végtelenül nyomasztó igazából megtörtént, át és megélt elbeszélés. ♥

4 hozzászólás
Viktória_Erdei >!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Egy kicsit gondolkoztam, hogy mi legyen a következő könyvtári könyv, amit olvasok. A rövidsége miatt ezt a könyvet választottam. Jó döntést hoztam, nemcsak azért, mert rövid és hamar elolvastam, hanem azért is, mert a könnyeim többször is kicsordultak. Fájdalmas történet. Viszont a család és barátok összetartása példa értékű. Ajánlom, de nagy lelki erő kell hozzá és sok papírzsebkendő.

adrykacska>!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Nem szépítette a könyv az igazságot, az olvasó szemébe mondta kerek-perec, hogy nincs remény a gyógyulásra, csak szebbé tehető a hátralévő idő. Már az első oldalon találkoztam a közelgő halál érzésével. Elképzelni sem tudom, hogy min mehetett keresztül ez az anya, akinek az alig két éves kislánya halálra van ítélve, és az éppen megszületett kisbabájára is hasonló jövő vár. Hogyan tud erős maradni ebben a képtelen helyzetben? Ilyenkor mutatkozik meg az anyukák ereje, mindennél és mindenkinél erősebbek, ha a gyermekeikről van szó, nem ismernek lehetetlent. Vannak pillanatok, amikor eszembe jut, hogy pár éven belül talán már én is anyuka leszek, és várakozással teli kilenc hónap vár majd vár, hogy a kisbabám egészséges lesz-e vagy sem. Ilyen gondolatok után kicsit jobban belelátok talán a könyvben szereplő édesanya világába.
Ez a könyv a maga 270 oldalával formálta át a világomat, elég sok minden az anyasággal kapcsolatban átértékelődött bennem.

Bővebben: http://adrykacska.blogspot.hu/2018/02/anne-dauphine-jul…

2 hozzászólás
Zanit>!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Gondban vagyok a csillagozással. A történet megrendítő, de az írónő nem tudta elnyerni a szimpátiám. Olyan döntéseket hozott, amiket nem tudtam megérteni. Szerencsére soha nem jártam a cipőjében, de számomra megdöbbentő, hogy egy 3 éves süket, vak, néma gyereket, aki ágyhoz és gépekhez van kötve, aki nem tudja a végtagjait mozgatni, akit mesterségesen kell táplálni, akiről azt mondták az orvosok előtte, hogy napjai vannak hátra, elvisz „nyaralni”.
Valahogy az sem tetszett, hogy az anyuka bátorságnak írja le azt, hogy Thaïs „viselte” a haldoklást. Két éves korában hatalmasodott el rajta a betegség, innentől rohamosan épült le a központi idegrendszere, ráadásul morfint és hasonló gyógyszereket kapott, plusz szerencsére fogalma sem volt még, hogy mi vár rá. Szegény kislány már csak vegetált, nem nagyon foghatta fel, mi történik vele.
A két kislány betegsége miatt Gaspard eléggé el volt hanyagolva.
Egy ideig még csak hasonló témájú könyvet sem szeretnék olvasni, mert mindentől függetlenül nagyon megviselt.

2 hozzászólás
Emmus>!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Nagyon egyenes, őszinte történet. Ajánlott azon olavsók számára akik kellő távolságot tudnak tartani a lelkük és a történet között. Azok akik magukhoz közel engedik netán a szívükig hatol a történet sok keserű percet fog hozni.

somogyiréka>!
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Egy francia házaspárnak génösszeférhetetlenség okán a második és a harmadik gyereke betegen születik. A második kislánynál már túl későn veszik észre a kórt, és a betegség dignosztizálása után meghal, a harmadik kislány esetében viszont már a születéskor megkezdik a gyógyítás folyamatát, és ő talán így esélyes marad az életre..A pár mindezek után egy egészséges negyedik gyereknek ad életet..
Nagyjából így szólt a fülszöveg, és egyből az volt az érzésem, na ilyen könyvet nem illik elolvasni, mint ahogy balesetkor sem nézek ki az autó ablakán, éppen,mikor valakit újjáélesztenek,hacsak nem éppen nekem kell segíteni. Maximálisan ízléstelennek tartom az eféle kíváncsiskodást..(katasztrófaturizmus, már neve is van neki)
Mégis elkezdtem a könyvet, és picit úgy éreztem magam,mint mikor a fodrásznál valami színes női pletykamagazint olvasok..Éreztem,milyen könnyű is olvasni,mily sebesen szalad a szemem a sorokon, falom az oldakat, visz magával a történet. Noha irodalmilag nem igazán fajsúlyos.
Aztán félretettem a szégyenem, eldöntöttem,kiolvasom, mert elkezdett hívni a remény, hogy hátha ez a kimondhatatlanul sokat szenvedő és bíró anya majd megoszt valamit abból a titokból,mely az embert hajtja végig az életen át, melyből táplálkozva mindig és mindig és mindig feláll, amíg..
Döbbentem a francia viszonyokon, milyen kitaposott, milyen profi, döbbentem azon, hogy mikor a fekete ilyen erővel jelenik meg ugyanilyen súllyal van ott a fehér is. Ha mesekönyv lett volna a sztori három ördög mellé általában 4 angyal érkezik. Csodálatos volt látni azt az emberi láncot, amely a család köré szerveződött, a kedvencem mégis a haldokló kislánnyal tett közös nyaralás volt, az utolsó gyönyörűséges út.
Az írónő sem talált jobb szót, szinonímát.. ezzel az Egyetlen szóval bajlódott, használta itt, ott, amott. Úgy hívják embernyelven, szeretet. Nekem aztán fogalmam sincs róla, mi az, az elmémen túl van az a birodalom,mely szeret..a titok titok maradt. Mégis testet kapott. Például akkor, amikor a kislány már se lát, se nem hall, csak fekszik hónapok óta, érzékszervei már abszolút felmondták a szolgálatot, már „csak” töményen Szeret. Az ember, az olvasó ott áll az ágya mellett és szájtátva nézi,olvassa, honnan jön mindez. A kérdés olyan,mint egy nyíl, mely az olvasót a válasz irányába lövi ki, és innen már csak a csend marad.


Népszerű idézetek

Sippancs P>!

A gyerekekben megvan az a kivételes képesség, hogy a könnyeket elfeledve hamar újraélednek. Mert nem a jövő foglalkoztatja őket; teljesen a jelenben élnek.

17. oldal

Sippancs P>!

Az együttérzés megnyitja az emberek szívét.

238. oldal

K_A_Hikari>!

Hányszor és hányszor éreztük azt, hogy megszakad a szívünk… És mégis túléltük.

120. oldal

KATARYNA>!

Az emberek általában úgy gondolják, hogy egy lebénult, szenvedő élet nehezen vállalható. Ez kétségkívül így is van ott, ahol nincs szeretet. Szeretet nélkül az élet kibírhatatlanul üres. Ha azonban szeretünk és viszontszeretnek, bármit képesek vagyunk elviselni. Még a fájdalmat, sőt a szenvedést is.

1 hozzászólás
K_A_Hikari>!

Semmi sem vagyok nélküled. Te vagy a Napom, az égboltom, szívem gyengédsége, ereje és fájdalma. Te vagy életem kősziklája, te vagy örvénylő mélysége.

210. oldal

1 hozzászólás
KATARYNA>!

Egyszer minden véget ér, kiváltképp a legszebb pillanatok.

dianna76 P>!

(…) ha ismerünk valamit, kevésbé félünk tőle.

26. oldal

K_A_Hikari>!

A boldogság néha sok kicsi darabból áll össze, sok apró, sőt, miniatűr darabból.

148. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
K_A_Hikari>!

– Hát, én jobban szeretem, ha kimondod: „meghalt.” Én nem félek a haláltól. Egyszer mindenki meghal. Nem baj, hogy az emberek meghalnak, csak szomorú.

178. oldal

KATARYNA>!

– Anya, nagyon nehéz nekem Thaïsszal. Nem azért, mert ő a testvérem, hanem azért, mert beteg. A barátaimnak olyan jó, mert az ő testvéreik egészségesek. Nekem viszont mindig figyelnem kell a kishúgomra játék közben. Ez nekem túl sok. Nem vagyok az apukája, sem az anyukája. Nem vagyok még felnőtt. Csak egy gyerek. A gyerekeknek nem az a dolguk, hogy más gyerekekre vigyázzanak. Az a felnőttek dolga. Nem akarok többé játszani vele, mert félek attól, hogy baja esik, és ti megszidtok. Pedig nem az én hibám, ha megüti magát, hanem az a baj, hogy leukodisztrófiás.
(…)
– Anya, tudom, mit csináljunk! Amikor Thaïsszal fogok játszani, és történik valami, kiabálni fogok neked: „Baj van!” És akkor te idejössz megnézni, mi történt. Te majd segítesz Thaïsnak. Így nekem csak az lesz a dolgom, hogy játsszak vele. Tudod, anya, én nagyon szeretek játszani a kishúgommal. Akkor is, ha beteg. Mert teljes szívemből szeretem.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mike Greenberg: Amit csak akarsz
Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról
Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Jean-Louis Fournier: Hova megyünk, papa?
Martin Pistorius: Néma üvöltés
Jodi Picoult: A nővérem húga
Jodi Picoult: Törékeny
Jodi Picoult: Házirend
Halasi Mária: Egyszer csak csöngetnek
Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny