Agnes ​Grey 293 csillagozás

Anne Brontë: Agnes Grey Anne Brontë: Agnes Grey Anne Brontë: Agnes Grey Anne Brontë: Agnes Grey Anne Brontë: Agnes Grey Anne Brontë: Agnes Grey

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Agnes Grey egy észak-angliai lelkészcsaládban, egyszerű, de szerető környezetben nő fel, ahol a szellemi és lelki értékek mindig fontosabbak az anyagiaknál. A féltve dédelgetett legkisebb lány, hogy segítse a szüleit, nevelőnőnek szegődik gazdagabb családokhoz, hogy az otthon megtanult elvekre nevelje a rábízott gyerekeket. Miközben keserű leckéket kap „az oktatás művészetében”, érett, önálló személyiséggé csiszolódik, aki egyre inkább képessé válik arra, hogy a maga kezébe vegye sorsát… – Anne Brontë önéletrajzi ihletésű regényében feltárul a 19. század derekának Angliája, ahol a régi minták és korlátok még fennállnak ugyan, de az emberek már új eszmények felé fordulva siettetik a változás eljövetelét. A méltán híres mű szerzője erről a változó korról és egy bátor, hétköznapian küzdelmes sorsról mesél őszinte érzékenységgel.

Eredeti mű: Anne Brontë: Agnes Grey (angol)

Eredeti megjelenés éve: 1847

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lazi Könyvkiadó klasszikusai

>!
Holnap, Budapest, 2012
184 oldal · ISBN: 9789633490297 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Lazi, Szeged, 2011
220 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632671314 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2006
262 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639475408 · Fordította: Gy. Horváth László

2 további kiadás


Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Agnes Grey · Edward Weston · Mr. Hatfield · Rosalie Murray · Sir Thomas Ashby


Kedvencelte 15

Most olvassa 4

Várólistára tette 133

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kikiriki
Anne Brontë: Agnes Grey

Grey kisasszony különös teremtés; sohasem hízeleg, sohasem dicsér nagyon; de ha kedvezően szól róluk vagy bármilyen tulajdonságukról, akkor biztosak lehetnek benne, hogy helyeslése őszinte.

Nem gondoltam, hogy ennyire fog tetszeti ez a könyv. Most először olvastam Brontët, így tehát még nem tudom a másik két nővér műveihez hasonlítani.
Nem zavart, hogy Anne ekkora ellentétet festett le a két világ között, sőt, kifejezetten tetszett, hogy a szívtelen, gonosz szereplők nem javultak meg a könyv folyamán. Hiszen, ha a való életet vesszük figyelembe, itt sem történik meg olyan gyakran effajta változás.
Kellemes betekintést nyerhettem a XIX. századba, igazán jó volt olvasni a korhoz hű párbeszédeket.
A romantikus szál sem lett eltúlozva, nem is igazán ez volt benne a lényeg, mégis nagyon aranyos volt Agnes és Weston úr közti szerelem kialakulását figyelemmel követni.

" Dőreség azt kívánni, bárcsak szépek lennénk. Az értelmes ember sosem kívánja ezt magának, és nem törődik vele másokban sem. Ha a szellem kiművelt, ha a szív jó, a külsővel senki sem törődik. Így mondták gyermekkorunk tanítói: így mondjuk mi is a mai gyermekeknek. Illő és okos dolog, kétségtelen; de a tapasztalat alátámasztja-e ezeket az állításokat?
Természetünk diktálja, hogy azt szeressük, ami örömet nyújt, és mi nyújt több örömet egy szép arcnál – legalábbis ha tulajdonosa nem rossz ember? "

2 hozzászólás
>!
Erzsebeth P
Anne Brontë: Agnes Grey

Tetszett! Sőt, szerettem. Anne Bronte-t a szívembe zártam. És persze Agnes Grey kisasszonyt is.
Ha most itt lenne velem, megölelgetném és elmondanám neki, mennyire melegszívű és éles eszű hősnő, nem szürke, hanem nagyon is színes egyéniség! Csak legyen egy kicsit bátrabb, lázadóbb!

A Bronte nővérek gondolatait és érzéseit olvasni számomra nagy élmény.

A makulátlan jellemre való törekvés és merevség talán egy kicsit sok, ahogy az ájtatoskodás és a madaras jelenet is az volt nekem.

Mennyire örülök, hogy nem az ő korában kell élnem, abban a társadalomban, annyi 'hitvány' angol arisztokrata alak közelében! Pedig régebben mennyire romantikusnak gondoltam a viktoriánus Angliát és nemes hölgyeit, urait. Biztos volt benne az is és jó is persze…de most jól esne lehet a magyar nemesség felé fordulni, mindegy melyik korból, pl. Ambrózy báró eseteit olvasni, Agáta Mama jelleme megvígasztalna és visszatudná adni talán a 'klasszikus' nemességbe vetett hitemet.

>!
eme P
Anne Brontë: Agnes Grey

Hát ez nem igazán. Annak ellenére, hogy a „szürke” nevelőnő szemével láttatott társadalomkritika, az elbeszélő finom iróniája, de humora sem megvetendő. Mindezt azonban számomra majdnem semlegesíti az az éles határ, ami a szereplőket egymástól elválasztja: egyik oldalon a gazdagok és szépek, a felszínesek és műveletlenek, másikon a szegények és kevésbé szépek, a mélyek és műveltek. Itt az erkölcstelenek és a képmutatók, ott az erkölcsösek és az igazak. Ez utóbbiak kivétel nélkül mélyen vallásosak. Árnyalatok nem nagyon vannak – szinte vártam, lestem, mikor látja meg Agnes a rossz, csintalan, dacos és önző gyermekben is a gyermeket, mikor mutat egy csöppnyi jóindulatot, megértést. De könyörtelen maradt, és nem bizonyította erkölcsi fölényét azokkal szemben, akik vele szemben könyörtelennek bizonyultak.
Agnes Grey nevelőnő – mégsem láttam az egész regényben egy tanítványt sem, akire ebben a minőségében hatott volna. Amennyire lenézik munkaadóik társadalmi helyzete miatt, épp annyira nézi ő is le azokat erkölcsi magaslatáról. Mintha egyáltalán nem létezne átjárás a két kategória között. Végül az állhatatos és erényes itt is elnyeri jutalmát – ahogy az „természetes”. Agnes pedig bizonyítja, hogy tanulékonyabb, mint volt tanítványai: figyelmét nem kerüli el, Weston új aranyórája, mely a régi ezüstöt helyettesíti. Talán egy kis (ön)irónia?

>!
Dinah I
Anne Brontë: Agnes Grey

Ezt a könyvet még évekkel ezelőtt kaptam egy nagyon kedves ismerősömtől. Akkor belekezdtem, de valamiért félbe maradt.

Anne Brontë neve addig ismeretlen volt számomra, ahogy az élete és a munkássága is. Ez a történet azonban rögtön magával ragadott. Tetszett benne minden, főleg az akkori kor sajátosságai: a modorosságok, a párbeszédek, a kifejezések. Milyen szép is lenne, ha még ma is így beszélnénk. :)

Agnes Grey élete nem fenékig tejfel, mégis mindenben megtalálja a jót, tanul, fejlődik. Olvasás közben néha azt kívántam, bár hasonlóképp tudnék én is vélekedni dolgokról. Máskor pedig kedvem támadt ott lenni vele a parkban, a mezőn, vagy poros úton, ahol sétált. Igazán szerethető karakter, aki persze nem tökéletes, azonban teljesen emberi. Ami persze elmondható a többi szereplőről is.

Külön tetszett, hogy nem az a tipikusan csöpögős romantikus történet. :) Aranyos voltak a párbeszédek közte és Mr. Weston között.

Rajtuk kívül nem igazán találtam kedvencet, főleg a tanítványok körében nem. S pont ezért, azok szüleit sem tudtam kedvelni. Lehet, hogy régen ez volt a divat a gazdagabb családoknál, hogy apa meg anya tojik a gyerekekre, de számomra ez akkor is elfogadhatatlan.

A vallást sem találtam túlzónak benne, hisz egy lelkész lányának mi más adhatna örömet és vígaszt néha (vagy legtöbb esetben), mint a hit.

Szeretem az olyan könyveket, amikbe akarva-akaratlanul belekerül írójuk életének egy-egy szegmense: vajon, ahogy karakternek, neki is kedvenc virága a harangvirág?

Talán nem fognak (nagyot) csalódni azok, akik kézbe veszik e művet.

Amit még kiemelnék, az a magyar fordítás: remek és élvezhető! :

>!
Lazi, Szeged, 2011
220 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632671314 · Fordította: Gy. Horváth László
3 hozzászólás
>!
mokus33
Anne Brontë: Agnes Grey

Számomra olyan volt ez a könyv, mint egy kis gyöngyszem, egy finom báj lengte be az egész történetet, szívesen olvastam.
Nem történt semmi eget rengető ebben a regényben, szép, lassú ütemben csordogált a történet, nem volt benne semmi rejtély, semmi izgalom, de pont ettől volt szép. Agnes nehéz sorsú nevelőnő, bár sorsát leginkább ő teszi nehézzé saját magának, jobban szerettem volna, ha talpraesettebb, jobban kiáll magáért, de ha a társadalmi különbségek és nehézségek miatt a munkájában ezt nem is tehette meg, a magánéletben igazán lehetett volna bátrabb. Egy picit zavart, hogy ennyire elleplezi érzelmeit Mr. Weston előtt, értem én, hogy ebben a korban nem ugorhatott csak úgy a nyakába, de azért nem is kellett volna ennyire vénkislányosan viselkednie. Ezt az egy kis negatívumot tudom csak felhozni a regény ellen, de egyébként meg majdnem annyira elvarázsolt, mint egy Jane Austen-könyv, talán csak Austen finom humora hiányzott az igazi JA érzéshez.

>!
Bubuckaja P
Anne Brontë: Agnes Grey

Ez volt az első Bronte regény, amit életemben elolvastam (kb. 15 évesen), és ez is volt az, ami a legkevésbé tetszett. Most jöttem rá miért is. Egy 15 éves tinilánynak egy ilyen könyvnél az a lényeg, hogy a főszereplő megtalálja-e a boldogságot, magyarán a szerelmi szál az „izgi”. Ebbe a regényben a szerelmi szál annyira nem kap főszerepet, ahogy az erre áhítozó elvárná. 8 évvel később olvasva, már nem ez a lényeg, ezért felfedeztem a könyv több, fontosabb mondanivalóit is.
Jóval több, mint szenvelgő leányregény, történet a nevelésről, vagy annak hiányáról és a rossz nevelésről, szól a vallásosságról és az egyházról, szól a szépségről és lélekről. Megbúvó társadalombírálat, korrajz (ha úgy tetszik). Félelmetes, hogy sok esetben – főleg a nevelés és vallás, és hát szépség dolgában – semmit sem változtunk, úgy 160 év alatt. Számos jelenetet átlehetne ültetni modernebb környezetbe, de a lényeg nem változna. Azt hiszem a Bronte regények ezért sem fognak elavulni, mert minden korban lesz mondanivalója és nem csak szerelmi téren.
Anne Bronte Agnes Grey c. regényével tudta, hogy 15 éves kislánynak nem fog a szívéhez nőni, de várt 8 évet, hogy megmutathassa, hogy igenis van ő olyan jó, mint nővérei.

>!
vándorlólélek
Anne Brontë: Agnes Grey

„Dőreség azt kívánni, bárcsak szépek lennénk. Az értelmes ember sosem kívánja ezt magának, és nem törődik vele másokban sem. Ha a szellem kiművelt, ha szív jó, a külsővel senki sem törődik.”

Nagyon jó, szép kis történet, ámbár túl egyszerű. Nálam a Bronte nővérek közül eddig Charlotte viszi a pálmát a Jane Eyre-rel, ez egyértelmű. Az Agnes Greyt nem tudom kedvenccé avatni, ahogy az Üvöltő szeleket sem tudtam, amíg az egyiket egyszerűsége miatt, addig a másikat gótikus, lehangoló, ellenérzéseket kiváltó hatása miatt.
Agnes, mint nevelőnő, sajnos kifogta a lehető legostobább családokat, Rosalie-t még a végén sem tudtam megsajnálni. Tipikus buta nő, akinek csak a pénz számít, meg a saját szépsége és egója.
Öt csillagot azért adok, mert nagyon szép gondolatok voltak benne.

http://szeretem-akonyveket.blogspot.com/2018/09/harom-k…

>!
Ibanez MP
Anne Brontë: Agnes Grey

A százaléka és az alapján, hogy a testvére könyvével (Üvöltő szelek) iszonyatosan megszenvedtem, nagyon félve álltam neki ennek a kötetnek. De szerencsére igazán nagy bajom nem volt vele. Talán csak az, hogy annyira, de annyira mulya, mint nevelőnő, főleg az első családnál! Én úgy elnáspángoltam volna az állatkínzó kölyköt, mint annak a rendje! Nagyon nem tudott a sarkára állni, még a második családnál se, igazából inkább éreztem őt aféle gardedámnak, „felügyelő” személyzetnek, mint nevelőnőnek. Persze tapasztalatlan volt és rögtön „belenyúlt a lecsóba”, főleg ugye az első családnál, ahol aztán nem volt csoda, hogy olyanok voltak a gyerekek, amilyenek, azon már nem volt mit alakítani – főleg hogy a saját szüleik védték a kölykök viselkedését, nem is ismerték a saját gyerekeiket. A szerelmi szál szép lassan, megbújva, austenesen alakul ki, tudható, hogy mi lesz belőle. Tetszett hogy nemcsak Agnes, de az édesanyja is milyen önálló, cselekvésre képes személy, az apa viszont igencsak negatív lett a szememben, hiszen már csak foglalkozását nézve is – lelkész – neki kellett volna a legkiegyensúlyozottabbnak lennie és beletörődnie a saját maga okozta szerencsétlenségbe. Összességében egy kellemes, nem túl hosszú – néhol kissé idegölő – viktoriánus regény.

>!
Tiger205
Anne Brontë: Agnes Grey

Kiolvastam.
nem érintett meg, de tényleg nem, pedig NAGYON akartam. Szerettem volna beleélni magam a korabeli angol életbe, de ehelyett idegesített a főszereplő nyámnyilasága, életrevalótlansága.
Csodálom, hogy a brit birodalom ekkor a világ csúcsa volt, ha ilyen félnótás emberek alkották a „magját” – töketlen, buta,semmirekellő férfiak, határozatlan vagy pökhendi nők. Te jó ég, milyen lehetett a többi ország?
A szerző a nem túl gazdag, de nem túl szegény réteget mutatná be nekünk, ha szeretnénk. De én ebből nem kérek!
Ágnes hosszasan taglalja, milyen sanyarú sorsa lett, mikor apja elszegényedett, szinte meghaltak…még az egyik cselédjüket is el kellett bocsátani! Te JÓ ÉG! Látom, rögtön tudta, mi a szegénység. Tizennyolc éves koráig semmit nem csinált, akkor is képeket festhetett volna (?) erre elmegy nevelőnőnek.
Hát, ha hozzám jön, pár ilyen kényeskedő nap után úgy vágom ki, mint macskát wc-zni!
Nem is csoda, hogy nem tudja a z elkényezetetett (rábízott) vakarcsokat rendbe szedni, megnevelni!
De a stílussal sem voltam kibékülve, nem csak a tartalommal.
A könyv jó része nyavajgás, illetve felesleges: a lényeg az első öt és az utolsó két oldalban lett leírva.
HÁNY (!) oldalon át meséli el a mesélőnek a hályogos szemű öregasszony, hogy mi volt a misén! (hogy is látta? s kit érdekel?)
Élhetetlen egy nőci volt ez az Ágnes, s hogy nem is szép, azt maga is bevallja. Lányok, hogy tudhatnátok vele azonosulni???
Na mindegy, túléltem.
S ami nem öl meg, az megerősít.
Férfiak, el ne olvassátok!

7 hozzászólás
>!
nagy_anikó
Anne Brontë: Agnes Grey

Sajnálom, hogy nincs több könyve Anne Bronte – nek, mert még szívesen olvastam volna tőle. Agnes, hogy segítse szüleit, nevelőnőnek szegődik gazdagabb családhoz. Az összes szeretetre, amire családja körében szert tett, a türelemre, minden lelki erőre szüksége van, hogy ezt a feladatát el tudja látni – és én még azt hittem, hogy a nevelhetetlen gyerek korunk vívmánya. A történet nagyon mély betekintést nyújt a 19. század különböző társadalmi rétegeinek életébe. Fontos szerepet kap a szerelem is könyvben, nemcsak a szeretet és a becsület. Miért is csodálkozom? Anne Bronte könyveinek mindig jó befejezésük van. És az a nagyon finom stílus. Több ilyen könyv kellene.


Népszerű idézetek

>!
mazsa

Minek gondolok én annyit valakire, aki sosem gondol rám? Nem ostobaság ez? Nem helytelen? De ha ilyen nagy gyönyört jelent nekem, hogy rá gondolok, s ha ezeket a gondolatokat magamban tartom és nem zaklatok velük senkit, mit ártok és kinek?

Tizenhetedik fejezet

1 hozzászólás
>!
Cicu

Az emberi szív olyan, mint a gumi: egy kicsitől is feldagad, de a nagyon soktól sem pattan meg. Ha a semminél alig több is megzavarja, a mindennél alig kevesebb kell, hogy megtörje. Akárcsak testrészeinkben, szívünkben is elementáris életerő testesül meg, amely megvédi a külső erőszaktól. Minden ütés, amelybe belerezdül, csak megkeményíti a következő csapás elviselésére; pontosan úgy, ahogy az állandó munka is megkeményíti a kéz bőrét és megerősíti izmait ahelyett, hogy tönkretenné.

113. oldal

2 hozzászólás
>!
larea

Mennyivel nagyobb a várakozás öröme, mint a birtoklásé.

177. oldal, 21. fejezet - Az iskola

>!
krisztina990

Dőreség azt kívánni, bárcsak szépek lennénk. Az értelmes ember sosem kívánja ezt magának, és nem törődik vele másokban sem. Ha a szellem kiművelt, ha a szív jó, a külsővel senki sem törődik. Így mondták gyermekkorunk tanítói; így mondjuk mi is a mai gyermekeknek. Illő és okos dolog, kétségtelen; de a tapasztalat alátámasztja-e ezeket az állításokat?

>!
Boglarina

Minek gondolok én annyit valakire, aki sosem gondol rám? Nem ostobaság ez? Nem helytelen? De ha ilyen nagy gyönyört jelent nekem, hogy rá gondolok, s ha ezeket a gondolatokat magamban tartom és nem zaklatok velük senkit, mit ártok és kinek? – kérdezgettem magamban. Ez az okoskodás tartott vissza attól, hogy bilincseim levetésére kísérletet tegyek.
Igaz ugyan, hogy ezek a gondolatok gyönyört hoztak, de fájdalmas, kínos gyönyört, a szenvedéshez hasonlót; többet ártott nekem ez a gyönyör, mint gondoltam. Olyan élvezet volt, amelyet a bölcsebb vagy tapasztaltabb ember minden bizonnyal megtagad magától. De hát milyen szörnyű lett volna elfordítanom tekintetemet e fényes tárgytól, kényszeríteni magam, hogy csak a szürke, unalmas, sivár tájat lássam magam körül: az örömtelen, reménytelen, magányos utat, ami előttem áll! Hiba volt, persze, ilyen boldogtalannak és csüggedtnek lennem; Istent kellett volna barátomnak választanom, az Ő akaratának teljesítését életem feladatává és örömévé tennem; de gyenge volt bennem a hit, és túlságosan erős a szenvedély.

152-153. oldal

>!
Tiger205

Minden igaz történetnek van valami tanulsága, ámbár némelyikben nehéz meglelni e kincset, s ha megleljük is, gyakran oly csekélynek bizonyul, hogy a száraz, összezsugorodott bél nem kárpótol bennünket a dió feltörésének fáradságos munkájáért.

(első mondat)

1 hozzászólás
>!
Cicu

Én azt gondolnám, hogy hódításból elég egy is; sőt, az is sok, ha a hódítás nem kölcsönös.

81. oldal

1 hozzászólás
>!
morzsi

A szálak, amelyek az élethez kötnek minket, erősebbek, mint gondolná, mint bárki gondolhatná, aki még nem tapasztalta, milyen keményen meg lehet őket feszíteni anélkül, hogy elszakadnának.

144. oldal, A kankalinok (Ulpius-ház, 2006)

>!
apple_pie

A megszokott társaság, mint tudjuk, nagy hatást gyakorol az ember gondolkodásmódjára és viselkedésére. Akiknek cselekedetei nap mint nap a szemünk előtt zajlanak le, akiknek szavai nap mint nap a fülünkbe csengenek, azok természetszerűleg – noha talán akaratunk ellenére, lassan, fokozatosan, szinte észrevétlenül – arra indítanak bennünket, hogy úgy viselkedjünk és úgy beszéljünk, ahogy ők. Azt nem tudom és nem is akarom meghatározni, hol van ennek az ellenállhatatlan hasonlító erőnek a határa; de ha egy civilizált ember arra kényszerül, hogy tíz esztendőt a szörnyűséges vademberek közt töltsön, hacsak nem sikerül megnevelnie őket, nagy kérdés, hogy a tizedik esztendő végére nem válik-e maga is barbárrá.

>!
Enola87

(…) a kőtől nem várhatod el, hogy olyan formálható legyen, mint az agyag.

57. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Victor Hugo: A nyomorultak
Charlotte Brontë: Villette
Jókai Mór: Egy magyar nábob
Ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy
Eugène Sue: Párizs rejtelmei
John Fowles: A francia hadnagy szeretője
Gail Carriger: Szívtelen
Libba Bray: Az az édes, távoli harang
Camilo Castelo Branco: Végzetes szerelem
Kertész Erzsébet: Elizabeth