A ​Long, Long Sleep – Hosszú álom (UniCorp 1.) 82% 321 csillagozás

Ez valami eszméletlen jó volt! Délután fogtam neki hozzá, és utána le se bírtam rakni, azt a röpke 300 oldalt egy huzamban olvastam ki! :D
Ha valaki azt hinné, hogy ez a modern Csipkerózsika, akkor közlöm, hogy ez még annál is több. Sokkalta több. Jesszus, még írni se vagyok képes róla!
Amikor azt hinné az ember, hogy áh, ezután már nem tud újjal szolgálni, akkor jön az igazi csapás. Mindig fenntartotta a figyelmemet, egy percre se hagyta laposodni.

Egy mesére számítottam. Tündérmesére. Mit kaptam? Egy élményt, egy gondolatsort. Ha meghallom valahol Csipkerózsikát, már nem csak a rózsaszín ruhájú, szőke hajú lány fog eszembe jutni, mint a Disney mesében, hanem ez a csodálatos könyv is. Örülök, hogy elolvashattam, köszönöm! :)

Bővebben:
http://olvasolany.blogspot.hu/2014/05/anna-sheehan-long…

Ó. Te. Jó. Ég.
Azt hittem ez egy újabb meseátdolgozás, pontosabban Csipkerózsika feldolgozására számítottam sci-fi változatban. Hát nem az. Nagyon nem.
És éppen ezért zseniális a történet és maga a tálalása.
Sajnos nem tudtam azonosulni Rosalinda karakterével, viszont ez cseppet sem vont le a könyv értékéből számomra. A végére még meg is kedveltem, mert csak akkor érthetjük meg a néhol érthetetlen cselekedeteit, ha megismerjük a múltját, a neveltetését és a jellemfejlődésébe belepiszkáló manipulátorok tetteit és azok következményeit.
Kidolgozott disztópia, megdöbbentő cselekménysorozattal és néhol csak kapkodtam a fejem, amikor rájöttem dolgokra és azt mormoltam magamban: Ugye, nem…? :o
A szerelmi szál… hát… hűha… ilyet még nem olvastam. Meghökkentő, rendkívüli és szívszorító.
Ez nem egy könnyű YA regény, szórakoztató szerelmi történettel és Happy Enddel…
Pontosan ettől kiemelkedő a műfajában.
Nálam mindenképp újraolvasós.

Amennyire jól indult az első pár oldalon, annyira okozott csalódást a végére… tipikusan olyan könyv, ahol az alaptörténetből sokkal többet ki lehetett volna hozni, az írónő egyszerűen nem ragadta meg a benne rejlő lehetőségeket.
Rose, a fiatal lány 62 évnyi hibernáció után egy olyan világban ébred, amit nem ismer, nem tudja, mi történt a családjával, sem azt, hogy milyen emberek vannak körülötte, újra meg kell tanulnia élni, és ki kell derítenie, mi történt ezalatt az idő alatt. Ez nekem teljesen jól hangzott alapötletként, de aztán eléggé el lett rontva… Rose-t egyáltalán nem sikerült megkedvelnem, borzasztóan idegesített, hogy nem tudja kinyitni a száját, és megmondani amit gondol, érez. Határozatlan kislánynak tűnt, bár gondolom ez volt az írónő célja, hiszen a 62 éves hibernáció ellenére még mindig „gyerek” volt, de akkor sem vette be a gyomrom a karakterét. A szüleit meg tudtam volna rugdosni, a szerelmi „sokszög” résztvevőiből pedig hihetetlen, de egy fiú sem lett álmaim lovagja! Xavier, Otto és Bren furcsák, különösek voltak, egyikükben sem éreztem a szerelmet, odaadást, inkább csak baráti közeledést… talán Xavier volt egy picit „igazibb”, de azért ő is tudott meglepetést okozni… az egyetlen szereplő, akit tényleg megszerettem, az Asa volt. A robotos-támadós részek nekem nevetségesek voltak, miközben olvastam, úgy láttam a fejemben, mintha Rose egy vicces kis lego figura elől menekült volna, abszolút nem volt hiteles, nemhogy ijesztő. A világ, amit az írónő kitalált, lehetett volna részletesebb, mindent csak minimálisan érintett. Azt gondolom, hogy ha többet foglalkozott volna vele, jobban ráfeküdt volna a kidolgozásra, akkor ebből egy igazán jó könyv születhetett volna, de így számomra csak gyenge közepes lett, hullámvölgy-szerűen váltakozott, hogy épp tetszik-e a történet, vagy sem, és a végére – a csavarok ellenére is – a „nem tetszett” nyert.

Mese mese mátkat, ha ezzel a tudattal olvasod akkor nem olyan rossz ez.A sok hiba és hiányosság ellenére nekem tetszett. Érdekes a megálmodott világ, de zavaros is.Csak azért lett 4,5 mert tényleg olvastatta magát. Kedvenc nem lett, Cinder a No. 1 még mindig:)

Nahát!, megint beleválasztottam… Az ilyen könyvek miatt szeretem a könyvtárakat, és de jó, hogy nem én áldoztam a könyvre…, feleslegesen. Nem tudok pozitív gondolatokat írni róla. Kb. a feléig majd megölt az unalom, annyira nem kötött le a történet. Pedig a fülszöveg alapján ígéretesnek tűnt a dolog. Aztán kicsit fellendült a sztori, ezért a pár csillag, de csupán ennyi. A szereplők sem fogtak meg, holott az alapötlet jónak tűnt. Egyedül a borító az, ami első pillantásra megtetszett.

Kettős érzések vannak bennem. Az eleje nagyon nem tetszett, de a vége teljesen magával ragadott.
A könyv kezdetén belecsöppentem egy új és ismeretlen világba, és Rose-zal együtt fedeztem fel az új dolgokat. Ennek ellenére, ahogyan derültek ki az információk, kezdett egyre jobban bosszantani Rose személyisége, ami abból fakadhatott, hogy teljesen mások vagyunk. Visszahúzódó volt, csendes, szófogadó és iszonyatosan naiv.
A történet vége pedig pont azért tetszett, mert rájött arra, hogy egész életében a szülei szó szerint rabszolgaként bántak vele, és vége elkezdett passzív emberből aktív lenni. Nagyon megható volt a fejlődés, amin keresztül ment, teljes mértékben elérzékenyültem.
Ennek ellenére nem tudom megadni az öt csillagot, mert nekem nagyon lassú volt a történet. Jobban örültem volna, ha kicsit jobban pörögnek az események.

Vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az alapötlet nagyon jó, a kidolgozás kevésbé. Rosalinda komoly nehézségekkel küzd a felébresztése után, ezek bőségesen ki vannak fejtve, mint fizikai, mint lelki értelemben. Érdekes elgondolás Otto és családtagjai létezése. A könyv közepén kezdett elegem lenni Rosalinda szenvedéséből, úgy éreztem, hogy nem vezet sehová. A történet vége ismét jobban tetszett, izgalmas fordulatok voltak: spoiler, így azzal az érzéssel fejeztem be, hogy szívesen olvasnám a folytatást.

Ez a könyv a Csipkerózsika meséjén alapszik. A hibái ellenére is megszerettem a történetet és bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a disztópiát és a klasszikus mesék újragondolt történeteit.

Bővebben:
http://mfkata-about.blogspot.hu/2013/12/blogturne-anna-…

Az élet bizony rengeteg megpróbáltatás elé állít minket. Megszámlálhatatlan kínos helyzet, számos fájdalmas döntés, veszteség, harag, kín vár ránk életünk során – és sokszor azt kívánjuk, bár gyorsabban telne az idő, hogy mihamarabb túl legyünk a válságon, a szenvedésen, hogy megoldódjon minden magától. Bár átaludhatnánk a problémákat és mire felébrednénk, már egészen más színben látnánk a dolgokat. A gondok elszállnának, megoldódnának és mi továbbra is boldogan élhetnénk az életünket…

Kivéve, ha a gondokkal együtt az életünk nagy részét is átaludnánk…

A hosszú álom egy hihetetlenül felkavaró, megrázó könyv az emberi élet kizsákmányolásáról, elnyomásról, lelki terrorról, de mindenekelőtt az önmagunkba vetett hit megtalálásáról.
Rose legnagyobb teljesítménye nem az, hogy elmenekül egy kifejlesztett és programozott gyilkológép elöl, vagy hogy barátokat szerez egy számára vadidegen és rideg világban, hanem az, hogy az egész életében elnyomott személyiségjegyeit hagyja felszínre kerülni, képes talpra állni és önálló, érett, magabiztos emberré válni.

a könyv során az emberi lét, az emberi élet semmibevétele és kizsákmányolása több ízben is megjelenik: egyrészt a klónozás kérdéskörében, másrészt az emberi test élet fölé helyezésében. Hiszen ebben a világban a test érték, azért, hogy megmentse valaki szerettei életét, akár áruba is bocsájthatja azt a szó legvalódibb értelmében, s az, hogy esetleg életeket hozhatnak létre kényük -kedvük szerint – mindössze azt eredményezi, hogy a létrehozott új fajt a saját tulajdonuknak, kvázi tárgynak tekintik.

Ennek ellenére – és remélem, hogy nem éppen ezért – az írónő által felvázolt világ nagyon is elképzelhető és valósághű – hiszen a felvonultatott modern és futurisztikusnak ható technikai eszközök már ma, a 21. században is nagyrészt fellelhetők, a maradékról pedig teljes joggal feltételezhetjük, hogy néhány évtized/évszázad múlva éppen úgy megtalálhatók és valóságosak lesznek, mint a többi….

A szerelmi szál furcsa háromszöget alkot, egészen rendhagyó és kissé groteszk módon… Ám azt mindenképpen el kell mondani róla, hogy igazán szép, megható és mélyenszántó érzelmek egész skáláját vonultatja fel anélkül, hogy bármilyen érzelgősségbe és túlzásba beleesne, és a romantika bármiféle módját kihasználná. Nehéz, mély, fájdalommal teli érzelmek ezek, az a fajta, ami valóban megérinti az ember lelkét…

Bővebben és az írónő által megálmodott világ valóságtartalmáról olvashattok bővebben a linkeknél!

Erre nem is mondok semmit, akkora emeletes csalódás ez a könyv, idegesített már kezdettől fogva… pedig annyira akartam szeretni, mert Csipkerózsika, és a Marissa Meyer: Cinder-je óta hiszek abban, lehet írni jó meseátiratot.
De nem, ez most nagyon félrement.
Kár érte.

Néha rá kell jönnöm arra, hogy a Vöröspötty az nem dísznek van ott, hanem figyelmeztetésnek, hogy @Algernon, azért gondold át kétszer, nem Te vagy a célcsoport, nem szoktak neked ezek tetszeni. Most nem tettem ezt, Aurora története félresöpörte az észérveimet. Ami legjobban fáj, hogy még kedvem sincs atomjaira cincálni a könyvet, mint az mostanában szokásom egy-két tüzelő „remekmű” esetében. Csak egy lemondó sóhaj, ennyit kap tőlem, a tisztességes iparosmunka alsó határán evickél.