A ​bálterem 79% 31 csillagozás

Potyogtak a könnyeim a keserédes befejezés miatt.
Borzasztóan megviselt a könyv.
Maga a történelmi háttér és a környezet a valóságon alapszik, de a szereplők a képzelet szüleményei. Mégis annyira nagyon el tudom képzelni, hogy ez a történet bármikor meg is történhetett volna.
Kedves John és kedves Ella, olyan nagyon megszerettem Önöket! *-*

Szívmelengető és összetörő történet, amely mélyen nyomat hagy az emberben.

Nehéz magát az egész történetet szavakba önteni, mert egyszerre nagyon sok. A témák, amiket feszenget nagyon érzékenyek és megosztóak, ugyanakkor mindezeket egy csodalatos szerelmi történetbe építi bele, ami szintén összetöri az olvasót.

Nem igazán tudom, hogy pontosan hol is kezdjem el a véleményem erről a könyvről, mert még kissé mindig a hatása alatt állok. De azt le kell szögeznem, hogy mesteri. Igazi a szerelmi rész kissé kiszámítható volt az elején, de minden más téren a könyv, sikert sikerre halmozott és megdöbbentően jó lett. A könyv annyira hitelesen adja át az érzés, hogy szinte mellbe vág.

Az eleje vérfagyasztó és izgalmas, szinte alig lehet tudni bármit is a cselekményről, de a folyamatosan hátborzongazó és gyomorfelfordíto dolgokat az intézetről folyamatosan kapjuk. A betegekről szinte semmit nem lehet tudni, ki hogyan került be, még magukról a főszereplőkről is csak találgatni lehet és ahogy haladunk előre az egészben az elején egyre hátborzongatóbb és megosztó a könyv. A csúcspontján a történet mintha kissé megakadt volna. Elkezdett kibontakozni a szerelmi szál és ez kissé belassította, majdnem unalmassá is tette ezáltal, mivel nem kaprunk annyi impulzust, mint az elején. Lehet valakinek jót tett ez a kis szusszanásnyi idő, én jobban szeretem, ha valami folyamatosan pörög. A vége felé újra beindult minden, csak kapkodja a fejét az ember. A legvége pedig szívfájdítóan cseng vissza.

Nagyon érdekes, hogy nem egy, kettő, hanem három szemszögből követhettük végig az eseményeket, ami nagyon megosztotta magát a könyvet, de ez pont így volt annyira jó.
Két kedvenc szereplőm pedig nem a főszereplők közül kerültek ki, hanem éppen két mellékszereplő, az orvos és Clem az egyik beteg. Mindkét karakter tökéletesen meg lett alkotva, éppen eléggé árnyaltak és mellbevágóak ahhoz, hogy emlékezetesek maradjanak.

A történet nagyon jól felépített, tetszett benne, hogy sokakról nem tudtuk meg mégis, hogy kerültek oda, vagy mi lett velük miután elhurcolták őket, ezt az írónő az olvasó fantáziájára bízta, ami kissé ilyesztő, de ugyanakkor szerintem nagyon is jó.

A vélaményemet itt olvashatjátok tovább:
https://mertolvasnimindigjo.com/2020/09/27/a-balterem/

Sok olyan történetet olvastam már, ami miatt görcsbe rándult a gyomrom, elszorult a torkom, és volt már jó néhány, ami megríkatott. Ennek a könyvnek viszont mindhármat sikerült elérnie. Kísérteties volt, néhol elborzasztott, de gyönyörűen volt megírva. Három nézőpontból követhetjük a történéseket, Ella és John fejezeteit vártam természetesen a legjobban, de muszáj kiemelnem, hogy leginkább a doktortól viszolyogtam, aki szerintem rosszabb volt, mint bármely bentlakó az elmegyógyintézetben, és a gondolatmenete egyenesen sokkolt. spoiler Egy szó mint száz, ez a történet nagyon sötét volt, de szerencsére mindig ott volt a remény (Ella és John szerelme, a bálok, a szabadulás esélye), hogy egy kis fényt hozzon. Annak ellenére, hogy többször is összetörte a szívemet, csak ajánlani tudom.

Ez a történet kifacsarja a szíved, lelked. Ahogy a betegekkel bánnak, félelmetes és brutális, mintha nem lennének Ők is csak emberek, akiknek vannak érzéseik, hanem valami alantas élőlények, akik nem érdemelnek életetet, csak halált. Számomra még az is borzasztó volt, hogy bármilyen indokkal becsukhattak akkoriakban az intézetbe. spoiler Charlest szántam, mert szerintem neki kellett volna a legtöbb segítség, mert mentálisan betegebb volt bármelyik ottlakónál. Ó, Clem sajnálom, hogy egyedüli ezt láttad megoldásnak, hogy önmagad lehess. :"(( John és Ella nagyon örülök, hogy végre szabadok lehetettek, mint a madarak.spoiler. És vége szívszorító, de mégis reménytkeltő, hogy jön majd egy jobb nap, egy jobb hónap, jobb évek és egy jobb élet. Szóval figyelem!!! Nagyfokú könnyhullatást okozhat!!!! Úgyhogy csak óvatosan az adagolással!!!

A fülszöveg elolvasása után egyre nagyobb vonzalmam támadt a könyv iránt. Nem is gondolkodtam sokat, azonnal előrendeltem magamnak. Gondoltam, hogy a lapok nem lesznek tele boldog pillanatokkal, azért egy elmegyógyintézet nem is erről híres. Ez itt sem volt másképpen, megmutatta mi is zajlik ilyenkor a négy fal között. Egy orvos, aki még saját magával sincs tisztában, de úgy érzi neki kell jobbá tenni a világot, de az eszközei nem nevezhetőek szépnek. Egyedül a péntek esti bál ad egy kis reményt az ott lakóknak. Itt szökik szárba egy tiltott szerelem, két csapdába esett fél között. Tetszett, hogy három szemszöget is megismerhetem, így bele láttam főszereplőink, és egy orvos fejébe is. Nagyon sajnáltam az ott lakókat, mert nem bántak velük mindig szépen. A szerelmi szál tetszett, jó volt végig követni a kapcsolatuk alakulását, reményt adtak, mert még a legrosszabb helyen is találhatsz valakit, aki segít megtartani a józan eszedet.

Különleges, az tény. Rosszul megírt, az is tény.

Gyűlölöm az olyan regényeket, amikben ilyen szinten benne tud maradni a potenciál. Én elsősorban nyomasztónak, mintsem frankónak értékelem ezt az egész mizériát, amit olvashattam. Töredelmesen bevallom, hogy volt, hogy csak forgattam az oldalakat, annyira nem kötött le ez az egész. Romantika szempontjából is kissé nevetségesnek tartottam, habár persze mindenkinek más az ingerküszöbe.

Nálam ez most nagy luft volt, maybe next time.

Egyetlen szó jut eszembe, ha a könyvet kellene összefoglalnom… Nyomasztó..
Nyomasztó a történet, a korszak, a táj és az időjárás, a légkör, az elmegyógyintézet.. Olvasás közben ráült ez az érzés a mellkasomra, és még most sem enged el.

Fél nappal a könyv befejezése után se tudom rendesen megfogalmazni a gondolataim. Nem gondoltam volna, hogy egy Könyvmolyképzős regény képes lesz ilyen hatással lenni rám.
Hihetetlen volt John és Ella története, bármennyire is kiszámítható volt kapcsolatuk alakulása. Egyszerű mégis fantasztikus volt.
Azt azonban sajnálom, hogy az orvos szemszögéből olvasható fejezetek sokkal hosszabbak voltak, mint a másik két szereplőé. Engem valahogy nem igazán érdekelt a doki élete és magánéleti szenvedései, ennyire mélyen belemenően. Helyette szívesebben tudtam volna meg többet Ella múltjáról, vagy épp a táncesteket jobban ki lehetett volna dolgozni.
Kicsit csalódás volt, hogy ennyire nagy hangsúlyt kapott a leírásban a táncest, mégis szinte ugyanazokat olvastuk róla, amikor épp szó volt róla. Vagy épp még annyit se.

Pfu. Ez.. ez fájt. Csodálatos volt,gyönyörűen megírva,de.. Elovastam,aztán kutattam a helyszín után,aztán nem aludtam,majd napokig agyaltam rajta.. Egy biztos,ez nem az a könyv,amit könnyen elfelejt az ember. Felkavaró. Nem fogom többször elolvasni.