Együtt ​lehetnénk 539 csillagozás

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk Anna Gavalda: Együtt lehetnénk Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Egy ​ügyefogyott, dadogós, fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama – az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás – à la Utolsó tangó Párizsban –, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs a nyüzsgő, lüktető életével, megkopott varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk. Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül – erről szól Anna Gavalda új könyve, mely rövid idő alatt óriási siker lett Portugáliától… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Magvető, Budapest, 2018
628 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438253 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2016
628 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425147 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2013
628 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425147 · Fordította: Tótfalusi Ágnes

4 további kiadás


Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Nagymama · Jean-Jacques Sempé · Marcel Proust


Kedvencelte 216

Most olvassa 24

Várólistára tette 393

Kívánságlistára tette 239

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Bélabá>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

A szokásos remek stílus és hangulat. Nagyszerű könyv volt ez is, mint az összes Gavalda, amit olvastam ezidáig. Nehéz bármit is írnom róla, mert olyan könyv amit olvasni kell, hogy átérezd a hangulatot. A párizsi hétköznapokat, a művésziességet Camille életében, a humoros tétovaságot Philibertnél és Franck vagányságát. Kiváló humor, olvasmányos stílus tehát minden adott a kikapcsolódáshoz. Fura módon még nem csalódtam Anna Gavaldában, nem tudom mi a titka. Illetve sejtem, a fenti jellemzők en bloc és az, hogy lezseren képes megszólítani a fiatalságot (de hiszem ő is fiatal, ez nem nagy kunszt). Azt nem tudom, hogy ez a regény milyen érzéséket váltana ki egy ötvenes-hatvanas olvasóból, talán ő is élvezné. Bajban vagyok, nehéz rangsorolni az írónő könyveit. Az tiszta sor, hogy ez is 5 csillag (4,8 pont), csak a pontos helye a ranglistámon hol lehet? Valahol elől… Nagyon jó könyv, érdemes olvasni.

12 hozzászólás
Varga_Írisz_Dóra IP>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

     „Paulette Lestafier nem volt olyan lökött, mint azt gondolták. Még szép, hogy tudta, milyen nap van, hiszen egy ideje már csak a napokkal kellett törődnie: megszámolnia, várnia, és elfelejtenie őket. Azt is nagyon jól tudta, hogy éppen szerda van. (…)
     Paulette Lestafier gyakran elesett, de ezt rajta kívül nem tudta más. Nem volt szabad erről beszélnie senkinek. (…)
     Paulette kék foltjai sohasem kékek voltak, hanem sárgák, zöldek vagy lilák, és sokáig nem múltak el. Túl sokáig. Néha több hónapig sem… Nehéz volt őket elrejteni. (…)
     Nem, Paulette Lestafier egyáltalán nem volt bolond. Tudta, hogy ezek a makacs kék foltok egyszer még komoly bajba sodorják őt. Tudta, hogyan végzik a hozzá hasonló, semmire se jó vénasszonyok. Az olyanok, akik hagyják, hogy a gaz elárassza a veteményest, és a bútorokba kell kapaszkodniuk, hogy el ne essenek. Akik nem találnak bele a tű fokába a cérnával, és képtelenek megjegyezni, hogyan kell a tévét felhangosítani. Minden gombot kipróbálnak a távirányítón, de a végén kikapcsolják ez egészet, és sírva fakadnak haragjukban.
     Parányi és keserű könnycseppeket sírnak.
     És a fejüket fogják a néma tévé előtt.” (9-10. old.)

     „Kisfiú korában nem mert egyedül maradni és elaludni, mert rémálmai voltak. Üvöltött és a nagymamáját szólongatta, azt hajtogatta, hogy amint Paulette becsukja az ajtót, az ő lábait beszippantja egy lyuk, és bele kell kapaszkodnia az ágy keretébe, nehogy egészen eltűnjön a lyukban. A tanító néni azt tanácsolta, hogy Paulette beszéljen egy pszichológussal, a szomszédok a fejüket csóválva egy kuruzslót ajánlgattak, aki majd helyre teszi az idegeit. A nagypapája pedig nem akarta Paulette-et visszaengedni Franck szobájába. „Te rontod el ezt a gyereket! – mondta –, te teszed hóbortossá. A mindenit, nem kéne annyira szeretned! Csak hagynád pityeregni egy kicsit, akkor először is kevesebbszer pisilne be, és meglátod, csak elaludna a végén…”
     Paulette nagyon kedvesen helyeselt mindenkinek, de nem hallgatott senkire. Felvitt Francnknek egy bögre narancslikőrrel ízesített cukros tejet, tartotta a fejét, amíg megitta, és leült az ágya mellé egy székre. Szorosan mellé. Karba fonta a kezét, felsóhajtott, és vele együtt elszundikált. Gyakran már Franck előtt elaludt. De ez nem volt baj, már minden rendben volt. Franck végre kinyújthatta a lábát.” (111-112. old.)

Köszönöm a regénynek – melyet a @dianna76 szívében, fejében megszületett emlékolvasás-invitálására (https://moly.hu/karcok/1379363) választottam @Hintafa kedvencei közül –, hogy 3 szabadnapomon (25. házassági évfordulóm Český Krumlov-i víkendjén) és +1 ráadás hétköznapomon tökéletesen dezorientálttá lehettem térben és időben. A kifejezéssel: „térben és időben dezorientált”, eddig csak pejoratív értelmében találkoztam a munkám során. Pszichiátriai szakvélemények sütik az olyan és hasonló állapotba hanyatlott emberekre, mint a regényt nyitó nagymama, Paulette Lestafier (9. old.) született Paulette Mauguin (607. old.). „Az én” valaha szebb napokat megélt Paulette-jeim, Paul-jaim, akiket néha személyesen, többnyire csak bírósági iratok lapjairól „ismerek”, hajdanán rendelkeztek mindennel, ami egy testi-szellemi ereje teljében levő embernek megadatik. Élték életük regényét, orientáltan. … Aztán egyszer csak: dezorientáltan. A megszokott környezetben vagy a megszokhatatlanban. Szeretve vagy elhagyatva. Az utódok lelke rajta. Paulette Lestafier szerencsés dezorientált. Neki megadatik, hogy ne az „öregotthonban”, hanem a kertjében szunnyadjon örök nyugovóra. Mert ő unokája szerette. Ahogy neki is az unokája. Eltéphetetlen a kötelékük, mely legyőzi a gyermekkor s az időskor kísérteteit. Persze a saját kertben meghaláshoz mindez nem elég. Szükségeltetik még hozzá Camille, az unokája szerelme, „a törékeny, illanó fiatal lány, aki háttal állt a képeken” (30. old.), a „zsákba öltözött lány”, aki körül valahogy furcsa az aura, vagy talán a fény (247. old.), az „égből pottyant angyal, akinek nehéz kőműves bakancsot kell viselnie, hogy köztünk maradhasson” (393. old.), aki talán földönkívüli, vagy leginkább tündér (420. old.); továbbá Philou, polgári nevén: Philibert Jehan Louis-Marie Georges Marquet de La Durbelliére, az unokája barátja, aki „furcsa fickó, de tökéletes lény” (88. old.), akit nem lehet nem szeretni, mert „magába gyűjti a város összes fényét” (578. old.).
Engem tökéletesen elvarázsolt ez a mese, ahogy annak idején a Pont-Neuf szerelmesei című film is (https://www.youtube.com/watch…), mely a regény nyomán mindvégig elém idéződött.

Bizonyára nem bánod @Hintafa, hogy kedvenc regényed emlékolvasása igazi örömünneppé vált számomra… Köszönöm Neked.

>!
Magvető, Budapest, 2010
628 oldal · ISBN: 9789631425147 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
5 hozzászólás
tündérrózsa>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Eddig még sosem olvastam Anna Gavalda-t, de egészen biztos, hogy nem állok meg egynél. Mikor megkaptam, legszívesebben már akkor elkezdtem volna, de épp mást olvastam, nem akartam azt félbehagyni, vagy amellett belekezdeni ebbe. Míg várakozott a sorára, többször is kezembe vettem, vonzotta a tekintetemet, mintha csak azt mondaná: engem olvass már, kezdj el végre. Aztán elkezdtem és nem tudtam letenni. Magába húzott, teljesen beszippantott, nem engedett egy percre sem, akkor is ezen járt az agyam, ha félbehagytam valamiért. Együtt éltem a szereplőkkel, megszerettem, megismertem őket, én is beköltöztem hozzájuk abba a hatalmas, párizsi lakásba. Négy teljesen különböző ember mellé, akik nem tökéletesek, de nagyon-nagyon szerethetőek. Csetlenek-botlanak és lassan-lassan megnyílnak egymás felé. Különleges hangulata van, egyszerre vicces és szomorú, de mindenképpen nagyon megindító. Azt hiszem, most új kedvencet avattam. :)

Köszönöm @Böngyör6, hogy útnak indítottad, különben talán sosem jutott volna eszembe elolvasni.

3 hozzászólás
Mariann_ P>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Különös , hogy éppen az lesz maradandó élményt adó könyv, amiről nem is gondoltam.
Éppen azokról szól, akikről ritkán szoktak könyveket írni, nem a jól bevált karakterek.
Pedig egytől egyig szerethetőek.
A dadogós arisztokrata fiú, a csontsovány lány, aki takarít, de egyébként tehetséges festő, a fiatal , mindig fáradt szakács, aki zseniálisan főz, és az idős nagymama, aki nem akar idősotthonban élni.
Lehet ebből a szereplőgárdából olyan történetet írni, amit rövid idő alatt sikerül elolvasnom.
Évek óta várakozott a polcomon.
Most azon gondolkodom, hogy vajon hány remekművet rejtegetek még itthon , amiről fogalmam sincsen mit takar, mert nem olvastam.
Korhatár nélkül ajánlom !

7 hozzászólás
mbazsa>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Még tavaly voltam egy beszélgetésen, ahol a kortárs francia irodalomról esett szó. Persze a rendezvény marketing fogása működött, hiszen kedvet kaptam ahhoz, hogy fogyasszak, és így jutottam el most Gavaldáig. Nagy volt az elvárás, hiszen előtte Houellebecq, Énard és Bourdeaut műveit emésztgettem. Azonban hamar rá kellett, hogy jöjjek, Gavalda teljesen más súlycsoportba tartozik. (Persze az olvasás előtt voltak árulkodó jelek, előfeltevések, ha csak a Gavalda-könyvek címeit, borítóit nézegettem, de nem akartam egyből skatulyázni.) A könyv, nem tagadom, olvastatja magát, de sajnos nincs benne meg az a mélység, amelyek a korábban említett szerzők műveiben. A mondatok és a történetvezetés sokszor közhelyes, sablonos, klisészámba ment. Nyilván a regényt a maga kategóriában kellett értékelnem, így nem a magas, hanem a lektűr irodalomba kellett sorolnom. Itt viszont már megállta a helyét. Könnyed limonádéként elment, és a maga módján szórakoztató volt, mert inkább viccesnek, humorosnak találtam, mint komolynak. Persze nem arról van szó, hogy a szerelemről nem lehetne szépen és meghatóan írni, hiszen a fent említett úriemberek könyvei rá az élő bizonyíték. A Bojangles tkp. a holtomiglan holtodiglan szerelemről szól, arról, hogy az igazi szerelembe bele kell halni. Az Iránytű olvasása során is végig azért szurkoltam, hogy az elbeszélő összejöjjön szíve hölgyével. Na, és persze Houellebecq legtöbb regényében is egy szerelmes férfi áll a középpontban. Az alapvető különbség az, hogy a többieknél jól meg van írva a szerelem téma, itt viszont meg nincs. Persze mindezek ellenére jól szórakoztam, mert Gavaldának van humorérzéke. (Csillagos pontozással bajban vagyok, mert ha „A” kategóriába sorolom, akkor le kell, hogy pontozzam, ha meg „ZS”-be, akkor meg föl. Ezt a pontozásos problematikát először lusta voltam megoldani, de végül csak sikerült :)

1 hozzászólás
ppeva P>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Aranyos volt, kedves, humoros, és bizony lehet gyógyírként is használni, ha az ember hasonlóan nehéz helyzetben érzi magát. Jó volt olvasni.
De a végére sokallottam már az édességet, hiába volt benne az a sok spoiler, illetve csípje meg a kánya. A tündérmesék szoktak ennyire vigasztalóak és kiszámíthatóak lenni, hogy minden szál rendben elvarródik a történet végére spoiler. Szóval: Friede, Freude, Eierkuchen,* vagy hogy is mondhatják ezt franciául…
Örültem volna egy kicsit kevesebb, szűkebb körű happy endnek. Mert az élet azért ennyire nem derék kislány.

* „béke, öröm, palacsinta”

5 hozzászólás
dianna76 P>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Szomorú apropóból kezdtem bele ebbe a hazánkban 13 éve megjelent regénybe. Emlékolvasásnak szántam egy nemrég elhunyt kedves és lelkes molytárs, @Hintafa tiszteletére. Ő ezt egyik kedvenc könyveként tartotta számon. A regényt pár nap alatt kiolvastam, de szükségem volt egy kis „kikapcs”-ra innen a molyról, így az értékelését csak az itthoni gépen rögzítettem a lenti dátummal. Hagytam csak eltelni magam körül a hétköznapokat… Olvastam pl. végre utolértem magam a Gyereklélek magazinnal, dolgoztam, végeztem a háztartási feladatokat, de a gondolataim sokszor elkalandoztak Ibolya felé. S nem csak a kedvenc könyve olvasásakor.

Lejegyezve: 2020.01.08. 15:40h
Már az első száz oldal után megértettem, miért is kedvelte ezt a történetet Ő annyira. Bővelkedik humorban, s mégis átjárják a mélyen szántó érzelmek is. Helyenként torokszorítóan szomorú, vagy megható. S számtalan szép gondolatot, életbölcsességet fogalmaz meg. A szerző nem írt semmi felesleges sallangot, összekötő szöveget, vagy leírást a történetében, s ez nekem tetszett. Bár a helyenként ecsetelt történelmi részek annyira nem érdekeltek. Ráadásul az egészben volt valami hétköznapiság: összesodort a sors pár olyan embert, akik mind hordoztak valami keserűséget magukban, melyet aztán fokozatosan megnyitva lelküket a másik előtt, kibeszéltek magukból. Egy ismerősöm mondta anno, hogy mindenkinek megvan a maga tragédiája. S ez milyen igaz! Először azt hittem, kedvenc részem a konyhai jelenet lesz, amikor Camille besegít az étteremben a szilveszteri menü elkészítésébe. De nem! Azokat az oldalakat szerettem legjobban amelyeken Paulette is felbukkant. Főleg a régi háznál közösen eltöltött napokat. Volt a történetben pluszként egy kis romantikus szál, s még valami, ami nekem a szívemig hatolt: az öregedés, elmúlás, s mindehhez a méltóság megadása. Annyira szép és megható volt…!
Ma délután, olvasva a regény utolsó 80 oldalát, közben kávét kortyolva a korondi csészémből (amiket Ő is ellenállhatatlanul szépnek tartott), mellé elmajszolva egy karácsonyvárásból (mely időszak az Ő szívében is fontos helyet foglalt el) maradt mézeskalácsot, miközben az emlékezés mécsesében ég a láng – bár ezúttal Másért, mert számomra a mai nap szomorú évforduló – szeretettel emlékeztem @Hintafára (is). S most, hogy rám sötétedett, a karácsonyfa (mindig nehezen szabadulok meg az általa otthonomba hozott melegségtől) és emlékezés mécsesének fényénél felteszem a fejhallgatót, és elindítom az általam összeválogatott érzelmes zenéket (Többek közt: Szandi – Búcsúznunk kell, Zorán-Kell ott fenn egy ország, Ismerős Arcok – Nélküled, Csongor K.- Fényből szőtt új világ). Egyedül vagyok a lakásban, ha jönni akarnak a könnyek, szabad!
@Hintafa emlékének ajánlva.

>!
Magvető, Budapest, 2006
628 oldal · ISBN: 9631425142 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
1 hozzászólás
Chöpp>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Ez egy Csodálatos Gyönyörűség, úgy, ahogy van. Öröm volt minden lapja és az együtt töltött idő szintúgy! Ezeket a csodás őszi napokat igazán beragyogó történet volt. Könnyed és valóságos, hiteles és lélekemelő.
Egyetlen „bajom” volt vele: sohasem tudtam akkor letenni, amikor „akartam”, csak mintegy 15-20 oldal/1-2 fejezet múlva. Akkor is „erőszakkal”. A leggavaldásabb sztori, ami eddig olvastam tőle.

4 hozzászólás
Trixi_Adzoa>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Ez volt Gavalda legmegrázóbb könyve számomra, és egyben a legromantikusabb is. Megrázó, mert Camille-nak vannak komoly étkezési zavarhoz kapcsolódó problémái, és egyébként is szörnyű a jelenlegi élete. Romantikus, mert annyi szeretet van a könyvben, és nemcsak szerelem, hanem tényleg igazi szeretet is. Valahol tudtam, hogy mi lesz a vége, mégis kíváncsian olvastam tovább, és vártam a csavarokat benne, és volt is rendesen.
Paulett übercuki nagyi anyag, úgy izgultam érte mindig. És hogy megszerette Camille-t és Philibert-t. :-) Franck látva a jó kapcsolatot lakótársai és nagymamája között, újra elkezdte igazán, boldogan szeretni a nagymamáját, és a többieket is, és el tudott vonatkoztatni attól, hogy félteni kell Paulette-et. Mindegyik szereplő igazán szerethető. Camille a néha idegesítő gondolkodásával, Franck az agresszív-flegma énjével, Philibert a szerencsétlenségével, Paulette a mellőzöttség érzésével. Mindenki!

14 hozzászólás
vmonika_>!
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Kellenek néha azok a könyvek, amelyek által képes vagyok kicsit másképpen nézni az életet. Az jutott eszembe, hogy olyan ez a könyv, mint egy frissítő nyári zápor a fojtogató hőség közepette, az ember azt érzi, lelkileg is felfrissült utána. Anna Gavalda stílusában van valami báj, amivel képes egy nehéz, kissé mélabús történetet is megtölteni élettel, könnyedséggel és művészettel, valamint csodálatos karakterekkel, akiknek az a legfőbb jellemzőjük, hogy emberek, a maguk hús-vér valójában, mindenféle hibával meg szerethető tulajdonságokkal, pont amilyen én vagyok vagy bárki más. Varázslatos párizsi utazásban vettem részt ezzel a négy karakterrel, akik észrevétlenül költöztek be a szívembe, és sokat tanultam tőlük az emberségről, és arról, hogy igenis tudjuk beismerni azt, hogy egyedül nem mindig megy, egymásból azonban nem szégyen erőt meríteni, inspirálódni, sőt, van, hogy ez tesz bennünket igazán erőssé.


Népszerű idézetek

painperduu>!

A kéz jó dolog.
Nem kötelezi el azt, aki odaadja, és megnyugtatja azt, aki elfogadja.

576. oldal, 10. fejezet (Magvető, 2006)

szanoca>!

Mire jók az érzelmek, ha egyedül van az ember?

234. oldal

geszti>!

– Franck!
– Igen?
– Nekem hat húgom van.
– Igen, és?
– Úgyhogy egészen egyszerűen csak azt tanácsolom neked: hagyd. Amit a nő akar, azt isten akarja.
– És ezt ki mondta?
– Ez egy közmondás…
– Na, kezdődik! Az agyamra mentek az idézeteitekkel!

334. oldal

>!

Légy kedvesebb azokhoz, akik rendesek veled. Majd ha öregebb leszel, te is rájössz, hogy nincsenek olyan sokan.

66. oldal

tasiorsi>!

Nincs olyan bánat, amelyet egy könyv ne tudna orvosolni, mondta Montaigne, és Montaigne-nek mindig igaza volt.

234. oldal

PuPilla>!

Az a Pokol, amikor nem láthatod azokat az embereket, akiket szeretsz.. Az összes többi nem számít.

347. oldal

4 hozzászólás
painperduu>!

Jobb család volt ez, mint egy igazi, mert ezt ők akarták, ők választották, ők harcoltak meg érte, és cserébe csak annyit kellett tenniük, hogy így, együtt boldogok legyenek. Nem, még csak nem is kellett boldognak lenniük. Már nem voltak ilyen nagyigényűek. Csak együtt voltak, ez minden. És már ez is több annál, amit reméltek.

434. oldal

13 hozzászólás
geszti>!

– Igazad van, nem sikerülne. Tényleg jobb, ha elhúzol. De hadd mondjak neked két dolgot, mielőtt jó utat kívánnék: az első éppen az értelmiségiekkel van kapcsolatban: könnyű beleszarni a pofájukba. Állati könnyű. Általában nem túl izmosak, meg aztán nem is szeretik nagyon a verekedést. Nem izgatja őket jobban a csizmák döngésénél, a kitüntetéseknél vagy a nagy limuzinoknál, tehát nem túl nehéz. Elég csak kitépni a kezükből a könyvüket, a gitárjukat, a ceruzájukat vagy a fényképezőgépüket, és akkor már nem is jók semmire ezek az élhetetlen alakok. Egyébként ez a diktátorok első dolga is: összetörni a szemüvegeket, elégetni a könyveket és betiltani a koncerteket; nem kerül nekik sokba, és későbbi bosszúságtól menekedhetnek meg általa… De tudod, ha értelmiséginek lenni azt jelenti, hogy az ember szereti képezni magát, szeret érdeklődő, figyelmes lenni, szeret valamit csodálni, valamin meghatódni, és megpróbálni megérteni, hogy áll meg a lábán ez az egész, és megpróbál kicsit kevésbé hülyén lefeküdni, mint az előző nap, akkor igen, teljes hittel vallom: nem egyszerűen értelmiségi vagyok, hanem büszkén vállalom, hogy az vagyok. Sőt, állati büszkén. És éppen azért, mert okostojás vagyok, ahogy te mondod, muszáj volt elolvasnom a motoros újságjaidat a klotyón, és ezért tudom, hogy az új behemót R 1200 GS-nek van egy kis motoros bigyulája, ami lehetővé teszi, hogy szennyezett olajjal is menni tudjon…Á…

288. oldal

painperduu>!

Klikk-klak.
Senki ne mozduljon.
Felfüggesztett pillanat.
Boldogság.

336. oldal

Bélabá>!

– Akkor melyiket válasszam?
– Hát, ahogy gondolja…
– Csakhogy én sajnos nem gondolom sehogy.
– Vegyen egy olajradiátort, nem túl drága, és jól fűt. A Calor Oléója például nem rossz.
– És vannak görgői?
A fiú belemerült a használati utasításba.
– Várjunk csak, mechanikus termosztát, zsinórbehúzó, szabályozható teljesítmény, beépített párásítás, blablaba, görgök! Igen, kisasszony!
– Szuper! Így odatehetem az ágyam mellé.
– Izé, ha nem bántom meg, tudja, erre egy férfi is jó, az ágyat ő is átmelegíti.
– Igen, de nincs zsinórbehúzója.
– Hát, az nincs…

81. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Julia Lewis Thomson: Többek között
Claire LaZebnik: Páros randi tesóknak
Nicolas Barreau: A nő mosolya
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
Guillaume Musso: Az angyal hív
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök
David Levithan: Nap nap után
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké