Amivé ​lettünk 68 csillagozás

Anna Funder: Amivé lettünk

London, ​harmincas évek…
Német emigráns értelmiségiek kis kompániája próbálja felnyitni Európa szemét Hitler fenyegetésére. De nem hisznek nekik, sőt mindent megtesznek, hogy elhallgattassák őket.
S aztán utánuk nyúl a Gestapo is…
Történetük Európa és a világ vakságának története… s egyben szerelmek, csalódások, árulások története.
Ruthé, aki hiába látott messze, a szerelemtől nem látta, mi van az orra előtt. Doráé, aki hiába volt bátor, a szerelem elől megfutamodott.
És a drámaíró Tolleré, aki hiába szeretett, a sötétben nem tudott szeretni.

„Az egyik legizgalmasabb kortárs nőíró.” (Rachel Cusk, The Guardian)

„A történelmet, akár a reményt, nem megoldani kell, hanem cipelni. Anna Funder regénye alapmű arról, hogyan cipeljük a hátunkon a történelem nehéz köveit.” (Colum McCann)

Anna Funder 2004-ben, Stasiland című dokumentumregényével robbant be a köztudatba. Várva várt első regénye, az Amivé lettünk az ausztrál könyvszakma… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Európa, Budapest, 2013
496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630796422 · Fordította: Kallai Nóra

Enciklopédia 10


Kedvencelte 7

Most olvassa 3

Várólistára tette 125

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Anna Funder: Amivé lettünk

Nagyszabású történelmi regény a második világháború kitörését megelőző sötét, baljós időszakról. Hatása lassan, fokozatosan bontakozik ki, de végül a kor atmoszférája dermesztő, jeges fuvallatként süvít ki a lapok közül, és szuggesztív erejének szinte lehetetlen ellenállni.
Pedig a szöveg kezdetben kissé száraznak tűnik, mivel a szerző egy történész alaposságával, gondos kutatómunka alapján, korabeli levelek és újságcikkek felhasználásával fest hiteles képet a harmincas évek Németországáról. A szereplők nagy része szintén létező személy volt, köztük a leghíresebb a karizmatikus író, Ernst Toller.
Újságírók, közéleti szereplők, ellenállók kis csoportja már korán meglátja a Hitler hatalomra kerülésében rejlő veszélyt, és kétségbeesett elszántsággal próbálják erre felhívni a figyelmet, de a Reichstag felgyújtásakor emigrációba kényszerülnek. A könyv az ő küzdelmeiknek állít méltó emléket, bemutatva, hogy Angliában hogyan vesztik el gyökereiket és hogyan kerülnek légüres térbe, hiszen hazájukba már nem térhetnek vissza, de bárhogy is hívogatja őket az Európán túli világ a szabadság és egy boldogabb jövő ígéretével, ők politikai elkötelezettségük miatt életük kockáztatása árán is Németország közelében maradnak.
Nagyon szép, árnyalt és összetett a párkapcsolatok ábrázolása, amik a jövőkép hiányában sérülnek, torzulnak, de egyben intenzívebbé is válnak. Döbbenetes látni, hogy a csontig hatoló félelem és fenyegetettség hogyan termeli ki a maga hőseit és árulóit.
A regényt különösen ajánlom az érintett történelmi korszak iránt érdeklődőknek, de erős intenzitása miatt a műfajban kevesebbet olvasók számára is meghatározó élményt tud adni.

7 hozzászólás
Kuszma P>!
Anna Funder: Amivé lettünk

Ez egy hibátlan könyv. Detektívregény, történelmi regény, kémregény és még sok minden más egyszerre, szól a barátságról, az árulásról, az idealizmusról, igazi univerzális élmény. A szereplők, a fordulatok, a hipernyomasztó atmoszféra, a pontos, világos mondatok – az Amivé lettünk az egyik legjobb példa arra, hogyan szolgálja az irodalom a történelem megismerését és megértését.

A második világháború témájával foglalkozó regények nagyjából két csoportba oszthatóak: vagy a háborúról, vagy a holokausztról beszélnek (nagyvonalúan tekintsünk el azoktól, amelyek mindkettőről egyszerre). Funder könyve egy harmadik utat választ: ő az emigráns németeket, a menekülteket kíséri figyelemmel Hitler hatalomra jutásától a háború kezdetéig. Volt már regény, ami ezt témával foglalkozott – Remarque egyes könyvei, Klaus Mann Vulkánja, de nem emlékszem, hogy egy is ilyen elemi hatással lett volna rám. Az Amivé lettünk valahol a holokauszttörténetekkel rokon, mert azt vizsgálja, hogyan igyekszik eltaposni egy rendszer emberek kiválasztott csoportját – ám amíg a soa-regényekben ez a csoport vétlenül válik célponttá, addig Funder áldozatai az általuk választott életforma miatt kerülnek szembe a hatalommal – vagyis tényleg bűnösök egy rendszer torz elmélete alapján. Az Amivé lettünk hősei idealisták, akik úgy döntöttek, hogy nem hallgatnak, hogy szembeszállnak a nácikkal – egy egysíkú író kezén ebből a témából lehetne egy himnusz a bátorságról, Funder azonban elég okos ahhoz, hogy fel nem oldható kérdésekre bontsa fel témáját, mert nem célja (nem is lehet célja), hogy megnyugtasson, feloldozzon minket.

Félelmetes elképzeni egy államot, aki képes feláldozni fiatal, tehetséges, jószándékú életeket pusztán azért, mert nem értenek egyet. Olvasóként rá kellett jönnöm (és a legtöbb olvasó, azt hiszem, így lesz ezzel), hogy magam is potenciális áldozat vagyok – és remélni tudom, hogy áldozat, nem áruló. Funder el tudta velem hitetni, érintett vagyok, rám is vadásznak. Ez óriási dolog.

5 hozzászólás
DaTa>!
Anna Funder: Amivé lettünk

Anna Funder nagyszabású regényében a hitleri Németországot, a náci rezsim kiépülését mutatja be. A főhősök valós vagy félig valós személyek, az ő visszaemlékezéseik segítségével kapunk betekintést az emigrációba kényszerült ellenállók sorsába. A fejezetekben váltakoznak az idősíkok és a történetmesélők, az ilyen megoldásokat én különösen szeretem, ezért végig élvezetes volt olvasni a regényt. Tanulságos történet hősiességről, hitről, árulásról, megalkuvásról, a hatalom természetéről. És arról, hogy „nagyon is lehetséges, hogy valamit végignézünk, és mégsem látjuk, mi is az.”

Csabi>!
Anna Funder: Amivé lettünk

Az életet – az igazi, belső életet, melyben összeköttetésben maradunk a holtakkal […] – az életet nem mi irányítjuk. Minden, amit valaha láttunk, mindenki, akit ismertünk, belénk ivódik, a részünkké válik, akár akarjuk, akár nem. Kapcsolódunk egymáshoz, egy olyan mintázat szerint, amelyet nem látunk át, és amelynek működését nem ismerhetjük. Egy kis csomó itt, egy elvétett öltés ott, amott meg egy váratlan találkozás, és az egész szövedék, amint készen van, már meg is változik.
Woody Allan bon mot-jával élve, aki a Háború és békét így summázta: az oroszokról szól, mondhatnám, hogy Funder könyve a németekről szól. Mind a két féléről, a fasisztáról és az antifasisztáról, ja, meg persze azokról is, akik a kettő között vannak. Persze minden bon mot hazudik, így ez is, mert ez a könyv nem csak a németekről szól, annál sokkal többről.
A könyv két nagy és egy kis fejezetre tagolódik. Az elsőben a hitleri önkényuralom kiépüléséig figyelhetjük az eseményeket, a másodikban pedig az angliai száműzetésbe kísérhetjük el főhőseinket. A harmadik amolyan lezárás, a szálak elvarrása. Persze a regény szerkezete ennél jóval bonyolultabb. Ruth és Toller váltakozó elbeszéléséből bontakoznak ki az események. Toller, a baloldali író 1939-ből és New Yorkból emlékezik vissza, Ruth pedig napjainkból, majd’ százéves öregasszonyként, Ausztráliából. De mindkettőjük elbeszélésének fókuszában Dora áll, az elkötelezett antifasiszta, aki szinte egymaga akarja megdönteni a rémuralmat, amit a háta mögött hagyni kényszerült. Történelmi regény, nagyrészt valós, vagy valós emberekről mintázott szereplőkkel, de ahogy a fenti idézet is utal rá, nem könnyű a múlt szövetét újra szőni, az alkotónak sokszor kell összekötni a tényeket kvázi-tényekkel, a valós eseményekből valószínűsíthető momentumokkal. Ráadásul Ruth kórházba kerül, folyamatosan erős fájdalomcsillapítókat kap, így aztán kérdésessé válik, hogy amire emlékszik, az valóban emlék-e, vagy csak lázálom. Persze vannak idők, amik olyanok, mint egy lázálom. Funder valószínűleg valamiféle igazolásként építette be ezt a motívumot a történetbe a dokumentummal nem igazolható események miatt.
Kis emberekről van itt szó (még a Nagy Toller is az, legalább is ma már az), olyan emberekről, akikre rátelepedett az őrület, és ők nem akartak ennek engedni, küzdöttek ellene, szervezkedtek, cikkeket írtak, lelepleztek. És mire mentek vele, megakadályoztak bármit is? Nos nem, de legalább példát adtak, hogy legyen egy olyan szavunk, hogy ellenálló, amiről már beugrik valami az embernek.
Vannak könyvek, amiknek csak úgy van egy első mondatuk, mert el kell kezdeni valahogy, és vannak regények, amik levezethetők az első mondatból. Ilyen ez a mondat is: Amikor Hitler hatalomra került, épp a kádban ültem. Igen, az emberek többsége a kádban ült, és fel sem fogta, hogy mi történt, amíg idegen kezek ki nem húzták a dugót. Nehéz lehet felfogni, észrevenni, amikor nagyot változik körülöttünk az idő, a többség hajlamos őrültnek nézni, vagy negligálni azokat, akik verik a tamtamot. Erre jó példák az angolok, akik el sem tudták képzelni, hogy Hitler egyszer beleköp a teájukba.
Jól megírt regény, hiteles korrajzzal és karakterekkel.
Megrendítő könyv, csak ajánlani tudom.

2 hozzászólás
mate55 P>!
Anna Funder: Amivé lettünk

Az emlékezet hajója a felejtés világában. Ez a regény a démoni autoritarizmus és a birodalom perverz cirkuszának rémülete, Orwell hagyományában és tekintélyével elbeszélve. Számos olyan kérdést vet fel, amelyek relevánsak a saját korunk számára is.

kaporszakall>!
Anna Funder: Amivé lettünk

Remekül megírt könyv, számomra teljesen hiteles.

Értem ezalatt azt, hogy a szerző fiatalabb, mint én, és nem személyes tapasztalatait írja meg, hanem szemtanúk elbeszélése és forrásmunkák segítségével idézi fel a kort. Így kétszeresen nehéz dolga van, hiszen erről az időszakról számtalan memoár, regény és egyéb írás született a kortársak tollából, másfelől jó néhány alapos történeti elemzés. Nehéz velük rivalizálni.

Ám szerzőnk a valóság egy apró szeletét, az ellenzéki emigráció tevékenységét bemutatva tud újat mondani. A főhősnő, Dora Fabian élete köré építi fel a történetet, aki az ellenállás egyik erkölcsi tartóoszlopa, s aki végül is a saját tüzében ég el spoiler.

A regény valóság és képzelet szétválaszthatatlan elegyét hozza létre, tömör, sallangmentes nyelvezettel dolgozik, és minden olvasót töprengésre késztet: vajon a szereplők helyében mire lenne képes. Mert a fegyvertelen emberek civil kurázsija többet ér, mint a csatamezőn tanúsított bátorság.

Az egykori – sokszor máig tisztázatlan – események egy logikus (és egyben igen nyomasztó) olvasatát kapjuk. Szembetűnő, hogy az emigrációs lét, s főleg a politikai tevékenység hogy akadályozza meg a klasszikus családi életet: az állandó fenyegetettségben senki nem vállal gyermeket, mert nem akar potenciális túszokat adni az ellenség kezébe. Állandó feszültségben őrlődő, egzaltált életforma ez, s ráadásul telve kudarcokkal – lelkileg talán a rabságnál is nehezebb, mert innét még volt lefelé…

Stílusában némileg emlékeztet Isherwood húszas években írt novelláira, s persze egyben a Kabaré világára. Csak még sötétebb a színpad.

Talán ideje lenne kézbe venni Erns Toller ’Hoppá, élünk’ című darabját is, a hasonló című kötetből. Így húzza maga után egyik könyv a másikat…

giggs85>!
Anna Funder: Amivé lettünk

A 2004-es, Stasiland című, az egykori kelet-németországi elnyomó rendszer kedvezményezettjeit és áldozatait egyaránt bemutató dokumentumregénye óta az ausztrál születésű Anna Fundert tartották az egyik legnagyobb irodalmi tehetségnek az angol nyelvterületeken, de sokáig, egészen 2011-ig kellett várni arra, hogy az első igazi szépirodalmi műve, az Amivé lettünk, megjelenjen. Bár ez a regény is megtörtént eseményekre és valós alapokra épül, szép számmal fedezhetők fel benne fikciós elemek is. Hogy mely szereplők és események valósak, és melyek a képzelet szüleményei, Funder az utószóban részletesen le is írja. Ahogy a szerző fogalmaz: „Történetem persze elrugaszkodik a száraz és ismert tényektől; kapcsolódásokat hoztam létre és feltevésekkel éltem, cselekményeket kreáltam és karaktereket hívtam életre, és ezek nem igazolhatóak pusztán a történelmi dokumentumokra való hivatkozással, ezért ezzel kapcsolatban a felelősség csakis engem terhel”.

Magát a történetet két egymást váltó narrátor adja elő: az egyikük Ernst Toller, a neves, sőt, a maga korában világszerte ismert drámaíró (akinek sajnos csak egy könyve jelent meg magyarul Tandori Dezső tolmácsolásában a ’70-es években, igaz, az a regényben is sokat emlegetett Német voltam én is… című memoár), aki 1939-ben egy new york-i szállodában hűséges titkárnőjének diktálja le visszaemlékezéseit, így szeretné még egyszer, utoljára életre kelteni Dora Fabiant, egykori szeretőjét, ideológiai harcostársát és titkárnőjét, aki talán élete egyetlen igazi szerelme volt. A másik elbeszélőnk a kilencvenes éveit taposó Ruth Becker, Dora unokatestvére, aki a 21. század eleji Sydney-ben él, és aki egy nap megkapja postán ezeket a visszaemlékezéseket, amiket Ernst eredetileg is neki szánt, és amelyek visszarepítik őt a ’30-as évekbe. A két gyorsan váltakozó, egymást kiegészítő szálon megelevenedik a történet középpontjában álló ötösfogat: Ernst és Dora, Ruth és a férje, Hans, valamint egy közeli barát, Berthold is.

Az I. világháborús veterán Toller 1919-ben jelentős szerepet tölt be a rövid ideig fennálló Bajor Tanácsköztársaságban, majd annak bukása után több évig börtönben raboskodik. Szabadulása után politikai ikonná lesz, és köréje gyűlnek a lelkes, baloldali érzelmű fiatalok, mint Ruth, Dora és a többiek. Hitler 1933-as hatalomra kerülése után mindannyian emigrálni kényszerülnek – Berthold kivételével mind Londonban telepednek le, és élik az emigránsok keserű életét. A mellesleg igen dekoratív ausztrál hölgy írásán érződik, hogy sok energiát és munkát fektetett ebbe a műbe; pontosan, részletekbe menően rekonstruálja a korabeli valóságot, lett légyen az a berlini prostituáltak öltözködése, vagy egy korabeli londoni lakás belsejének leírása valamelyik szegénynegyedből.

A regény első mondata nem hiába az, hogy „Amikor Hitler hatalomra került, épp a kádban ültem”, ugyanis Funder a hivatalos, papírízű történelem helyett elsősorban a mára már teljességgel ismeretlen kisemberek életét akarja bemutatni: azt, hogy miként élték meg saját, egyéni sorsvesztésüket, és hogyan szenvedték el ugyanazokat a megaláztatásokat nap mint nap, egyszerűen csak azért, mert nem ismerték az angol nyelvet vagy szokásokat, nem tudtak olyan apróságokat, mint például hogyan kell a brit etikett szerint az asztal mellett ülni, vagy, hogy nem ugyanúgy kell szóban és írásban megszólítani egy lordot. A kirekesztettség és a kívülállóság érzése végig velük maradt. A kivándorló lét bemutatása szinte tökéletesre sikerült, ebből a szempontból a könyv nagyon is hasonlít Sebald Kivándoroltakjára, s azt hiszem, ennél nagyobb dicséret nem is kell.

Funder emellett nagyszerűen közvetíti a kor leginkább meghatározó érzéseit: a paranoiát és a reménytelenséget. Az minden emigráns előtt világos, hogy a Gestapo, de még a brit titkosszolgálatok is megfigyelik őket, tisztában vannak azzal, hogy bármikor bárkit elrabolhatnak vagy meggyilkolhatnak, de ez ellen nem tehetnek semmit. A kétkedés és a stressz végképp megzavarja az elméjüket, emiatt még a legszorosabb kapcsolataik is bizonytalanná válnak.

A világos, átlátható és könnyen érthető stílusban alkotó írónő nagy erénye, hogy képes hús-vér alakokat teremteni igazi vágyakkal, reményekkel, motivációkkal, és bár szép számmal jelennek meg borzalmak is, sikerül elkerülnie, hogy a nagybetűs, stilizált Gonosz megjelenjen, ehelyett még a gaztettek és árulások elkövetőit is képes olyan emberekként bemutatni, akiknek sokszor nincs is más választása, mint a hatalom kiszolgálása. A központi szereplők is esendő emberek, hogy csak két példát említsek: bár a ’20-as években minden energiájukat arra fordítják, hogy elhozzanak egyfajta szocialista-kommunista kánaánt a munkásság számára, még arra sem hajlandóak, hogy megnézzék, hogyan is él egy-egy valódi munkás; vagy például az emigrációban, igen-igen szűkös anyagi körülmények között sem mondanak le a bejárónőről, ugyanis hiába 20-30 éves felnőtt emberek, nem tudják, hogyan kell sütni-főzni, vagy egy háztartást vezetni.

Bár konkrétan az ausztrál eseményekről ír, de mégis úgy, hogy az ember óhatatlanul elgondolkozik azon, ő maga hogyan viselkedne egy ilyen krízishelyzetben – erre pedig csak az igazán nagyok képesek. És külön piros pont az írónőnek azért, hogy teljességgel kívül maradt a történeten, annak ellenére, hogy az egyik narrátor, Ruth a valóságban az egyik legközelebbi barátnője volt. Remélem, hogy az Európa mihamarabb kiadja a Stasilandet is, hogy magyarul is elérhető legyen az eddig mindössze két könyvből álló Funder-univerzum.

1 hozzászólás
bagie P>!
Anna Funder: Amivé lettünk

Összetett, érdekes történelmi regény – bár engem a váltott szemszög, és az időbeli ugrások (főleg együtt) kicsit össze tudnak zavarni. A megértésben kicsit zavart, hogy történelmileg ismeretlen számomra a német emigráns értelmiségiek londoni tevékenysége Hitler hatalom közelébe kerülésének idején.
A szereplők közül valamiért nem került hozzám senki sem közel, ezért néha az érdeklődésemet is elveszítettem olvasás közben.
Mindenképpen örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet.

ppeva P>!
Anna Funder: Amivé lettünk

Az első száz oldalt olvasva folyton felmerült bennem, hogy félbehagyom. Nem tudta megragadni se a figyelmemet, se az érdeklődésemet. Ha a Stasiország nem tetszett volna annyira, talán félbe is hagyom.
Később már kezdett érdekes lenni, főleg maga a történet, de a könyv maga, a stílusa, a szerkesztése továbbra se nyerte el a tetszésemet.

1 hozzászólás
szallosas P>!
Anna Funder: Amivé lettünk

Ha nem csak száraz tènyeket akarsz olvasni a második vikágháborút megelőző nèhány èvről, hanem szerethető/utálható valós emberi sorsokon keresztül ismernèd meg az 1930-as èveket, akkor ez a könyv neked való!
Garantált a feledhetetlen olvasási élmèny!


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Életünk végén a szerelmeinkre emlékszünk a legélesebben, hiszen ezek formáltak bennünket. Ezek voltak a karók, amelyekbe kapaszkodtunk, hogy azzá válhassunk, amik most vagyunk.

29. oldal

Giulia>!

Amivé lettünk, arra árnyékot vet mindaz, amivé lehettünk volna.

135. oldal

DaTa>!

Nem tudom, az ember szíve mekkora szabadságot bír elviselni. A szívnek is szüksége van korlátokra.

142. oldal

DaTa>!

Régen nagyon jó szemem volt. Az persze más kérdés, mit láttam vele. Tapasztalatom szerint nagyon is lehetséges, hogy valamit végignézünk, és mégsem látjuk, mi is az.

20. oldal

cseri>!

A könyveket soha nem lehet teljesen megsemmisíteni; valahol biztosan marad belőlük egy-egy példány: a lélek pillanatnyi állapotának fosszilis lenyomata.

167. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
ppeva P>!

– […] Az oroszok akkor már több mint tizennyolc hónapja megcsinálták a maguk kommunista forradalmát. A miénk teljes mértékben hazai szárból szökkent.
– Bár Lenin egyszer sürgönyözött nekünk Moszkvából – mesélem Clarának –, azonban az volt a véleménye, hogy a németek képtelenek forradalmat kirobbantani. – Clara kérdőn megbiccenti a fejét. – Mivel egy vonatot sem vagyunk képesek lerohanni a nélkül, hogy előbb sorba ne állnánk jegyért.

74. oldal

DaTa>!

A professzor úr elméletben szereti az emberiséget, csak éppen mi, egyes emberek olyan rettentően kiábrándítóak bírunk lenni!

288. oldal

ppeva P>!

Kémek a házban, fenn a tetőn,
Benn a szobában, kinn a füvön.
Kémek az udvaron, hol ridegek az árnyak,
Nézd csak, a konyhakerti piszke mögött állnak,
Kémek a járdán, kémek a kertben,
És megbújva a fogason a kabátzsebekben.
Kémek a szekrényben, a lépcső alatt,
Kémek a pincében, mind tavalyról maradt.

W. H. Auden: Kémdal
Ernst Toller Soha többé békét! című művéből, 1935

213. oldal

Véda P>!

A szerelem nagy része kíváncsiság: a másikban saját magunk egy darabkáját keressük, míg végül előbukkanunk a másik medvebarlangjából, születésnapi gyertyával és egy ércdarabbal a kezünkben: engem is ebből az anyagból gyúrtak!

131. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
Véda P>!

Habár nincs nehezebb a világon, mint megítélni, mekkora hatással bírunk, és mi dolgunk van az életben; megfejteni, mi az amivé lettünk, és értékelni azt.

405. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Markus Zusak: A könyvtolvaj
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Bill O'Reilly – Martin Dugard: Az SS kiiktatása
Rick Atkinson: Hajnali hadsereg
Jessie Burton: Múzsa
Jonathan Littell: Jóakaratúak
Zoltán Gábor: Orgia
Kertész Imre: Sorstalanság
Robert Harris: Führer-nap