Helyőrség (Razorland-trilógia 2.) 88% 408 csillagozás

Ez a könyv teljesen fölülmúlta az első kötetet, ami nagy szó, hiszen már az első részétől teljesen el voltam ájulva. Nem tudom honnan szedte az alkotót ezeket a csavarokat, de folyamatosan elbűvöl engem.
Annyira izgalmas és fantasztikus volt ez a kötet is, de Fakóban most azért egy kicsit csalódtam, persze érthető is a viselkedése, de akkor is. Kószát pedig egyre jobban kedvelem. Megbocsátottam ebben a részben neki, majdnem minden bűnét.
Pikk pedig a legeslegerősebb karakter mind közül, csak ámulni tudok, hogy ez a lány mikre képes és akármi történik ő mindig bátor marad.
Nem erre a befejezésre számítottam, de ezen nem kell csodálkozni, hiszen ismétlem az írónő mindig meglep. Rettenetesen várom a folytatást.
Végre meg van mind a három kötet a polcomon, így akármikor neki kezdhetek (vagy újraolvashatom mind) és ennek annyira örülök.

Hasonlóan izgalmasra sikeredett, mint az első kötet.
A szereplők jellem fejlődése igen érdekes volt a számomra.
Ami a felszíni eseményeket illeti, nem tudom eldönteni hol jobb fent vagy lent.
Ez majd gondolom a zárókötetben kiderül. :)

A történetről most nem szeretnék semmit írni, mert spoileres lenne az első részre. A lényeg, hogy onnan folytatódik, ahol az első rész véget ért.
Kicsit tartottam tőle, hogy ilyen erős kezdést hanyatlás követ, de szerencsére nem így van, Ann Aguirre sikeresen tartotta a színvonalat. Bár az eleje egy picit lassabb volt, végül, beindult a történet.
Nagy jellemfejlődés és változás figyelhető meg a szereplőkön, amitől csak még inkább szerezhetőek lettek. Pikk elképesztően bátor és erős egyéniség, tökéletes főhős.
Új szereplőket is megismerhetünk, akiknek egy része szépen, lassan belopja magát az olvasó szívébe.
Ez a rész is fordulatokban gazdag, izgalmas, harcban sincs hiány és megismerhetünk egy másfajta életet, világot.
Nagyon kíváncsi vagyok az utolsó részre. Örülök, hogy minden rész itt van a polcomon.
Kedvenc! :)

Ez a történet az összes szereplőjével együtt szép lassan beeszi magát a szívedbe, majd ezek a számodra kedves szereplők úgy eszik meg érző kis szívedet, mint ahogy a korcsok zabálják a hullákat….

Egy trilógiánál, sorozatnál az ember óhatatlanul is viszonyít. Nos, ha lehet, a második rész még jobban tetszett, mint az első kötet. Hőseink otthonra leltek Megváltásban, de bizony nem egyszerű a beilleszkedés, különösen Pikk számára, hiszen teljesen más értékrendben nevelődött, mint a település lakói. Változtak a szereplők, és velük együtt változott a hozzájuk való viszonyom. Pikket továbbra is kedveltem. Határozott, talpraesett, és nála a védelmezés zsigerből jön. Bizony példát vehetnének róla Megváltás férfi lakói! Tegan és Fakó ebben a részben nem lopta be magát a szívembe. Velük ellentétben Kósza nagyot ugrott előre a népszerűségi listán:) És változtak a korcsok is. Okosabbak lettek. Egyre többen vannak. Vajon, hogy lehet ellenük felvenni a harcot? Nagyon kíváncsi vagyok a befejezésre.

Fú, hát ez a rész baromi jó volt. Izgalmas, félelmetes, pörgős és romantikus, egyszóval letehetetlen… tipikusan az a fajta, amit ha olvasol megszűnik körülötted a világ.

Az első rész után (hiába többnyire tetszett) bele is akartam kezdeni, meg nem is. Na, aki hasonlóan érzett, mint én: a második rész mérföldekkel jobb lett, de csak a kb 70 oldal után. Hihetetlenül irritált,hogy egy korcsok lakta világban a gyerekek még mindig ugyanolyan primitívek, mint egy farkasfalka. „Nézzük ki a leggyengébbet, az újat, a szerencsétlent, és keserítsük meg az életét, mert az olyan bulis!” Blöeh. Amatőrök. :c
A korcsokat én még mindig, akarva, akaratlanul is, de raghouloknak (https://vignette.wikia.nocookie.net/swtor/images/9/9a/R…) képzelem. Mindig így jelennek meg előttem. :D
A szerelmi háromszög szerencsére nem tart soká, és nem erőltetett, és romantika is pont annyi van benne, amennyit még elvisel a történet. Ha itt is bejátszották volna, hogy spoiler, ott tettem volna le a könyvet. Fakónak a teste egy harcosé,de a lelke nem. Értem, hogy min ment keresztül. Értem,hogy mit érez. De ahelyett,hogy hálás lenne, amiért Pikk megmentette a legrosszabbtól, inkább mindent elengedett. Kósza, amennyire irritált az első részben, meg ennek az elején is, kitett magáért. Már-már annyira, hogy inkább neki drukkoltam. :D Lehet,hogy Fakó és Pikk jobban harcolnak együtt, de Kósza és Pikk viszont jobb csapatot alkotnak.
Rex helyében szerintem soha az életben nem bocsátottam volna meg az Oaks szülőknek.

A fordítás miatt úgy érzem, hogy bár angolul olvastam volna (ez kár, mert ebben a kiadóban eddig nem kellett csalódnom). Pikk nevét még megértem valamennyire, hogy átfordították, mert a nem rutinos angolosok nem tudnák kiejteni/elolvasni. De Kósza, vagy Fakó nevét felesleges volt. Emellett Pikk a gondolataiban olyan kifejezéseket használt, amit az eredetiben szinte biztos vagyok benne,hogy nem (pont ezért fogom újraolvasni angolul). Miközben rengeteg kifejezésnek a jelentéséről fogalma sem volt, annál cifrábbakat használt.

Sokkal jobb volt úgy olvasni ezt a könyvet, hogy az első rész óta nem telt el sok idő. Ha hosszú hónapokat kellett volna várnom rá, akkor talán nem tetszett volna ennyire, ugyanis az eleje lassan indult be, sőt, egy kicsit ideges is lettem tőle, mert a szeretve szeretett szereplőimre rá sem ismertem… nem értettem, hogy miért nem kommunikálnak, mi történt velük, Pikk és Fakó is megváltoztak. Aztán ahogy haladtam előre, visszatért a Menedék érzése, felpörögtek az események, és már alig bírtam letenni! A karakterek ismét nagyon erősek, Hosszúpuska és Oaks mama is felkerült a kedvenceim listájára. Már roppant kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Megváltással, mi a korcsok titka és célja, mi lesz Pikkel… bízom benne, hogy a harmadik részben mindenre választ kapunk, és egy ütős befejezést olvashatunk majd. Nagyon várom!

Már az első részben éreztem, hogy ebből egy nagyon jó kis posztapokaliptikus történet bontakozik majd ki, és ebben a második rész meg is erősített!
Továbbra is nagyon tetszik az írónő stílusa – tömör, lényegre törő, nem spilázza túl a dolgokat, de mégis sikerül átadnia az érzéseket és hangulatokat. Mert az utóbbi rendkívül nagy szerepet játszott most. Az addig ösztönlénynek hitt korcsok egyre jobban kezdenek az emberre hasonlítani és az emberiség fennmaradása egyre jobban kérdésessé válik.
A cselekmény végig pörög, egy pillanatra se engedett el – talán egy kicsit, egy-két idilli mozzanat belefért, hogy azért ne essen mindenki depresszióba :D
A karakterek továbbra is a szívem csücskei, mindegyikőjüket egyre jobban megismerjük és nagyon remélem, hogy a végére egy szuper csapat kovácsolódik belőlük.

Engem is teljesen meglepett, hogy ennyivel jobban szerettem ezt a részt, mint az elsőt. :) Sokkal jobban örültem, mint gondoltam, hogy újra Pikk világába csöppenhetek. :)
A könyv elején én is együtt szenvedtem a vadásznővel. Nehezen sikerült beilleszkednie az új helyre, és a környezete se könnyítette meg a dolgát. Még a barátai is úgy tűnt elfordulnak tőle. :( Aztán szerencsére elég hamar magára találta, miután részt vehet az őrszolgálatban, tényleg látszott, hogy harc közben van igazán elemében és olyankor az a Pikk, akit én is megszerettem. :)
A cselekmény most se volt végig feszített tempójú, voltak „üresjáratok”, de most sokkal kevésbé zavart ez, mint a menedékben. Itt nagyon tetszett a Megváltás-beli élet, az ott kialakult helyzet, ahogy az új jövevények majdnem teljesen felborítják az eddigi nyugodt napokat. A korcsok miatt izgultam viszont végig. Egyre kiszámíthatatlanabbak, okosabbak, hatalmas fenyegetést jelentenek az emberekre, és most már nagyon érdekel, hogy hogyan sikerül megoldani ezt a fenyegető helyzetet.
Pikk és Fakó kapcsolatát nehezményezem kicsit. Ők egyértelműen összetartoznak, mégis túl sok hullámvölgy van a kapcsolatukban. Nagyon szurkolok, hogy végül velük is minden rendeben alakuljon. :)
Tehát most már tényleg tetszett ez a könyv, és nagyon várom a folytatást. :))