„Amikor két óra múlva kiapadtak a könnyeim és gondoltam felfüggesztem az önsajnálatot, ameddig beszállok a gépbe – legalább addig – azzal a gondolattal vigasztaltam magam, hogy kell lennie reménynek. Remény, hogy minden jóra fordul, hogy valaki valahol csak rám vár, hogy valakivel boldogabb lesz a befejezés. Akkor sem szabad feladnunk ezt a reményt, ha pillanatnyilag úgy tűnik,vagy épp tökéletesen biztos vagy benne, hogy… hogy senkinek sem kellesz!”
Ez a legszomorúbb, és legszebb könyv, amit életemben olvastam. Amikor legelőször került a kezembe, akkor nem is tudtam, hogy magyar írónő írta, és igazából azt se tudtam miről szól. Csak elkezdtem olvasni, és hát mit ne mondjak, szerelmes lettem a történetbe, kivéve a végét. A vége kínzó, gyötrő, az egyetlen olyan könyv, amire ha rágondolok, akkor depresszió jön rám.
Igazából nem értem, miért olvassák ilyen kevesen, jó, a borító, meg a fülszöveg se igazán kecsegtető, de annyira jó történet rejtőzik mögötte, hogy kár lenne kihagyni. Simán elmenne egy Vörös Pöttyösnek, sőt annak kellene lennie, akkor többen vennék a kezükbe.
Minden ott kezdődik, hogy Emilyt egyedül hagyja otthon az anyukája, mert egy pasival elmegy, így az apjához kell költöznie. Mivel régen volt egy nagyon jó barátja, Matt, így nagyon várja az újratalálkozást, ami nem úgy sül el, ahogy várta. Szóval minden innen indul, és a könyv további részében lesz szerelem, humor, sírás, boldogság. De mind közül a legkínzóbb a vége. És csak megsúgom, amiatt nem kell aggódni, mert a Merengőn van folytatás, szóval, aki nem bírja a nem happy endeket, azok megkaphatják, ha elolvassák azt. És a továbbiakban Dean és Zach történetét is. A főszereplőnket Emilyt én nagyon szerettem, tetszett, hogy önálló, hogy nem tud megálljt parancsolni a nyelvének, a makacssága, a könyvfüggősége, a szarkazmusa az, ahogy maga keresi meg magának a pénzt, és nem költi el minden hülyeségre. Mattel már annál inkább voltak problémáim, már tudom mit miért tett, mert régen én is elolvastam a folytatást, de ebben a könyvben akkor is elég bunkón viselkedik Emilyvel, és nem igazán szerettem meg. Annak ellenére tetszett, hogy nem egy álompasi, hanem kézzelfogható, hús-vér ember. Szegény Emily annyit szenvedett miatta, és néhány dolgát nem tudtam megbocsátani, de a könyv második felében nagyon kedves, viszont a vége… Majd ha elolvassátok megtudjátok mi ez a vég. És muszáj elolvasnotok, mert nagyon-nagyon-nagyon jó. Sok mindenkit megszerettem: Szöszit, Dorothyt, még Adriant is. Jó vannak negatív karakterek is, de azok mindenhol vannak. Elvarázsol maga a könyv, nem hagy nyugton, és csak arra gondolsz mi lenne, ha…. nem így ért volna véget, ha Emily és Matt útja nem szakad szét akkor. És így tovább…