Elsikkasztott ​szerelem 68 csillagozás

Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

Eve Taylor, a vagány pénzügyi tanácsadó a másfél évvel ezelőtti fájdalmas szakítása óta óvatos a férfiakkal, de amikor találkozik a vonzó Daniellel, úgy érzi, végre megtalálta az igazit. Azonban a sors közbeszól: Eve-et megkéri az egyik barátja, hogy menjen el vele egy családi vacsorára, és a férfi édesanyja előtt játsszák el a szerelmespárt. A vacsora folyamán Eve döbbenten szembesül azzal, hogy a barátja öccse nem más, mint Daniel.
Amikor kiderül, hogy Daniel családjának a cégénél valaki milliókat sikkasztott, hirtelen szükség lesz Eve szaktudására. Eve és Daniel a Kajmán-szigetekre utaznak, ahol nyomozni kezdenek a tettes után, miközben mindketten harcolnak az érzelmeik ellen; Eve nem árulhatja el a barátját, Danielt pedig emészti a bűntudat, mert azt hiszi, a bátyja barátnőjére vetett szemet…
De a vágyaiknak egyre nehezebb parancsolni.

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Magnusz, Debrecen, 2020
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155975509

Kedvencelte 9

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Cs_N_Kinga P>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

A történetben Eve egy egyedülálló nő sok rossz kapcsolattal a háta mögött. Okos és szép természetesen még humora is van. Egy esküvőn összefut Daniellel, aki szívdöglesztő, sármos ….tökéletes, de az egyéjszakás kalandok híve egy rossz régi kapcsolata miatt.
Kettejük egymásra találását megnehezíti, hogy Eve-nek el kell játszani egy másik férfi barátnőjét, akiről kiderül nem más mint… á nem árulom el:D
Vicces, romantikus történet egy laza kikapcsolódásra tökéletes.
Szerettem olvasni:)
spoiler
https://youtu.be/STEMuKcpJ4Q…

pasztornenagyeva>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

Könnyed kis regényt kaptunk Az írónőnek a humoros oldalát is megismerhetjük a könyvből. Volt, hogy hangosan nevettem olvasás közben. Imádtam, ahogyan Eve beszólt a férfiaknak Nem is csoda, hogy olyan sokáig egyedül volt. De, végre találkozott Daniellel, és emberére akadt.Nagyon összeillő párost alkottak.

emilia68>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

Eddig még nem olvastam az írónőtől. Örülök hogy egy kihíváshoz keresgélve, rá akadtam erre a kötetre. A fülszöveget elolvasva , tudtam hogy egy könnyed kikapcsolódást nyújtó könyvre akadtam.
Nagyon szerettem Eve karakterét, a beszólásain jókat nevettem. Daniel az elején eléggé ellenszenves volt a nagyképűsége miatt de aztán sokat változott, nagyon összeillő párost alkottak.
Olvastatta magát a történet, mert kezdettől drukkoltam a főhősöknek. A különleges helyszín a Kajmán szigetekkel, csak pluszt adott a történethez.. ahova akkor utaztak amikor kiderül hogy Daniel családjának cégénél valaki milliókat sikkaszt, a szigetekre vezetnek a nyomok Csodás volt a tájleírás a meseszép növények, virágok!
Örülök hogy elolvastam, kellemes kikapcsolódás volt!

meteoritastar>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

Meglepett ez a történet.
Tetszett.
A legjobb benne, hogy a szereplők megelevenedtek a lapokon. Annyira élők és szerethetőek voltak. Egyből megkedveltem őket.
A történet mondhatni sablonos, de a páros sziporkázása miatt teljesen jó volt.
Ami picit erőltetett volt, az ez a nagy környezetvédelem. Nem lett jól beleépítve a történetbe. Hiába volt Eve vegetáriánus, de így se volt természetes, hogy ennyire élharcos és védi a környezetet. Azt is sajnáltam, ahogy alakult Daniel kapcsolata az apjával. Nagyon hírtelen volt. Még kellett volna pár oldal, pár részlet. Összecsapott lett.
De így is azt mondom, hogy jó könyv volt. Jó kikapcsolódás.
Első könyvem az írónőtől, de nem az utolsó.

Kaduszka>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

Első könyvem az írónőtől, de nem az utolsó. Nagyon izgalmas volt. Gyorsan pörgő események tetszettek a leginkább. Szinte egy szuszra elolvastam. Szuper volt.

Gaby70 P>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

Kellemes meglepetés volt a könyv. Humoros, jól olvasható a történet. A szereplők összeillenek. Volt ahol kicsit összecsapottnak éreztem a könyvet, de összességében tetszett.

czetliagi P>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

„Végül is a dolgok örökké változnak. Amit eddig nem szerettél, egyszeriben hirtelen fontossá válhat. És semmi más nem számít, csak a szerelem.”
Ez a regény volt a második regényem Anitától, és amikor elkezdtem olvasni már az első oldalaktól beszippantott, ha jól emlékszem talán két nap alatt elolvastam és nagyon jól szórakoztam rajta. Sőt, régen szórakoztam ilyen jól, mint ezen a könyvön. Bátran és határozottan állítom, ez a kedvenc regényem Anitától.
A két főhős karakterét zseniálisan alakította Anita, hiszen teljesen különböznek mégis hihetetlenül passzolnak egymáshoz. Emlékszem, amikor befejeztem, azt mondtam, hogy Daniel lett az új kedvenc férfi szereplőm. Sármos, humoros, érzéki és még okos is. Eve pedig szépen kinyílik a regény folyamán.
Hogy ne csak a romantika kapjon szerepet, elterelő hadműveletként csavarosan megjelenik Tom, az ő hihetetlen történetével, és egy megcsappan céges bankszámla. Minderre természetesen megoldás is lesz, amit Danielnek és Eve-nek együtt kell megoldania. A romantika és erotika könnyed egybefonódása, gördülékeny cselekmény és szuper karakterek jellemzik a regényt.
A mellékszereplők közül Penny volt a kedvencem, az ő monológjain és párbeszédein hangosan lehet nevetni.
Nagyon-nagyon szórakoztató regény, amellyel könnyedén suhanunk az érzelmek hullámain egészen a Kajmán-szigetekig.

Beusom24>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

Kezdem azzal h a borító íritál, Szerintem szörnyű . A történet viszont nagyon jó volt. Engem kicsit idegesített, h miért nem valja be az igazat Eve, de valahol meg is értettem. Tetszett ahogy köröztek egymás körül, h Daninek milyen lelkiismeret fordulása van, és h mindent megakar tenni Eveért. Ahogy aztán Dani bánt szegény lánnyal, na az egy kicsit kemény volt, de szerencsére ezt vissza is kapta. Persze kibékülnek , és az külön tetszett, h vett egy erdőt. Biztos,h újra fogom olvasni.

inci81 P>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

Könnyed, laza, humoros ezek a jelzők jutnak szembe, amikor az Elsikkasztott szerelem című könyvre gondolok. Néha felnevettem egy-egy vicces jeleneten.
Szórakoztató, kalandos romantikus történet, amely váltott szemszögből íródott, amit kedvelek, mert így mindkét fél gondolataiba, érzelmeibe bepillantást nyertem.
Szinte filmként láttam magam előtt peregni az eseményeket.

Minden lazaság és vidámság mellett, ami megjelenik a regény lapjain, azért ez az olvasmány bizony tele van érzelemmel.

Elég rendesen megkavarja a szálakat a kedves írónő! Olykor csak kapkodtam a fejem csodálkozva, hogy mi minden történik.

Eleinte kimondottan ellenszenves volt számomra Daniel, de ez nagyon hamar változott. A történet szerint rosszfiúnak van beállítva, viszont szerintem nem volt az. A múltban fájdalmas sebeket szerzett (elképesztő, ami történet!), és ezért lett olyan amilyen. Amikor kiderült mi történet, akkor már régen megkedveltem, viszont onnantól még jobban a szívembe zártam és nagyon együtt éreztem vele.

Evet az eleitől fogva kedveltem, csíptem a humorát és a beszólásait nagyon. Nem semmi ez a csaj!

Tom nem lett a szívem csücske. Kiderül ugyan, hogy a múltban megmentette Eve életét, de kihasználja a lányt. Nem mondom rossz embernek, de nem kedveltem meg a könyv végére sem.

Fantasztikus élmény volt olvasni ezt a történetet, ütítő élmény volt elményedni a könyvben.

Bővebb értékelés:

https://konyvszenvedely.blog.hu/2020/04/18/anita_boza_e…

Ani249>!
Anita Boza: Elsikkasztott szerelem

Újabb kellemes csalódás. Lehet tényleg felül kellene bírálnom az előítéleteket a magyar írókkal szemben. Ennél a könyvnél a fülszöveg fogott meg, de nem is csalódtam benne! Egyszerű történet, de gyorsan olvasós és végig érdekes. Végig érződik a kémia a két főszereplő között. Danny néha nagyon tuskó volt, de sokszor megnevettetett. Penny nagyon szórakoztató volt benne a beszólásaival. Eve tényleg egy vagány csaj, és igazi jó barát.


Népszerű idézetek

Kiss_Ildikó_3>!

– Eve…
Simogatott a hangja. Szenvedéllyel és kínnal telve ejtette ki a nevemet. Lassan fordultam meg, mintha transzban lennék. Ráérősen végignézett rajtam, amitől a vér a fejembe szállt.
– Ha most azt mondod, elpirultam, tökön rúglak – figyelmeztettem. Halkan felnevetett, és közelebb jött. Olyan szorosan állt meg előttem, hogy ha csöppet előremozdítottam volna a karom, beleütközöm a testébe. – Követtél?
– Igen.
– Miért?
Nem válaszolt, csak nézett. Aprólékosan vette szemügyre az arcom minden négyzetcentiméterét, mintha az emlékezetébe akarná vésni, vagy mint aki ellenőrizni akarja, olyan vagyok-e, mint amilyenre emlékezett.
– Azért, mert nem tudlak kiverni a fejemből. Egyszerűen nem megy, Eve – mondta halkan. – Mindenről te jutsz az eszembe. Annyira hiányzol! Úgy szenvedek, mintha kivágták volna a szívemet a helyéről.

>!

– Várj egy kicsit! – kiáltottam, és utánaeredtem. Megállt, visszafordult. – Ne haragudj, tényleg nem a koszorúslány elől menekültem – vallottam be.
– Fel akartál szedni, mint a többiek – bólintott megértőn.
– Nem – vágtam rá. Elvigyorodtam, amikor megláttam, hogy elbizonytalanodik. – Nem csak akartalak… Még most is fel akarlak.

>!

Pár pillanatig csak néztük egymást, érezhetően sűrűsödött köztünk a levegő. Tudtam, ha csak egy mozdulatot is teszek felé, rám veti magát, és akkor én is elveszek. Még csak puszit se mertem adni neki. Kikaptam a kezéből a kulcsot, besiettem a kapun, és felszaladtam a kőlépcsőkön. Amikor a fordulóból visszanéztem, ugyanott állt, és engem bámult vágytól sötét tekintettel.

>!

– Gyere már! – néztem hátra türelmetlenül. – Mit totojázol?
– Azon gondolkodom, hogy mennyi anyagból készült a fürdőruhád. Te, mint matekos, ki tudnád ezt számolni? Mekkora alapterülete van ennek a falatnyi bikini alsónak, ami épp, hogy eltakar valamit a fenekedből? – kérdezte rekedten.
– Levehetem, ha zavar – vetettem oda neki, miközben az arcát figyeltem. Nagyot nyelt, és a hajába túrt. Az ajkamba haraptam. – Csak viccelek… nem venném le. A repülőn olvastam, hogy itt tilos a nudizás, én pedig nem vagyok szabályszegő típus. Gyere már!

Zyta88>!

– A matematika művészet és alázat. És játék – fúrtam a tekintetem az övébe. – Egy matematikai probléma megoldása hihetetlenül élvezetes. Szembetalálod magad egy nehézséggel, tudod, hogy létezik a megoldás, és többféle úton juthatsz el hozzá, de hogy melyik utat választod, és hogy útközben mi történik, az rajtad áll. Lehet, hogy sok kerülővel jutsz el a megoldáshoz, de végül eljutsz oda. És ha eljutottál, az nagyon jó érzés.

93. oldal

Niki P>!

Na, jó. ..Mi a helyes viselkedés az exeddel, miközben pontosan érzed, hogy a felesége kibelezne és nyársra húzva megsütne, te pedig legszívesebben sarkon fordulnál, hogy elszelelj?

Niki P>!

– Ki ő? – böktem a fejemmel a férfi felé. Többször táncolt velünk a nap folyamán, de nem láttam, hogy két szót is váltott volna Pennyvel. Inkább csak úgy kerülgette, mint a területét körbejelölő kutya.
Jó ég, ha ilyen hasonlat jut eszembe, tuti többet ittam a kelleténél.

Kiss_Ildikó_3>!

– Akkor az legyen? – kérdezte türelmes mosollyal az eladó.
– Nem tudom. Szerintetek? – fordultam apám és Tom felé.
– Szerintem jó lesz. Arcpirítóan drága – tárta szét a karját Tom. – De ne hagyd rajta az árcédulát, mert a fejedhez vágja, hogy ezen a pénzen hány köbméter esőerdőt lehetett volna megmenteni.

Kiss_Ildikó_3>!

Daniel nélkül létezni olyan volt, mintha kifakult volna körülöttem a világ. Minden pillanatban rá gondoltam; hiányzott a kedvessége, a vicces beszólásai, a filmes idézetei. És minden második pillanatban gyűlöltem, amiért átvert, kihasznált és megalázott.


Hasonló könyvek címkék alapján

Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben
Marilyn Miller: A vezér
Arbi Herds: Veszélyes igazságok
Borsa Brown: A maffia szívében
Ella Steel: Érzéki rabság
Jud Meyrin: A múlt bűnei
Devney Perry: Indigo Ridge
J. K. Smith: Ahol elkezdődött, ott ér véget
Anne L. Green: Törött szárnyakkal
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd