A ​vas diadala (Vaskor-trilógia 3.) 19 csillagozás

Angus Watson: A vas diadala

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A dicsőség a birodalmak hamvaiban kovácsolódik.

A harcos királynő és a római hódítók végül összecsapnak az izgalmas, epikus fantasy-trilógia utolsó kötetében.

Caesar katonái feltartóztathatatlanul keresztülmasíroztak Gallián; mindenkit megöltek és könyörtelenül lemészároltak, aki az útjukba állt, a falvakat pedig kifosztották. Elérvén a partokat már csak a tenger választja el őket Britanniától, és készek rá, hogy lerohanják a szigetet és annak lakóit. Ám nemcsak egyszerű halandók segítik csapataikat, hanem egy sötét mágiával eltorzított, megállíthatatlan légió is. Lowa királynőnek valahogyan vissza kell vernie a támadást, azonban legkiválóbb hadvezére halott, fiatal druidájának pedig nincs hatalma. A helyzet látszólag teljesen kilátástalan, viszont a harcos királynő mindent meg akar tenni, hogy megmentse a népét a másik két lehetőségtől: halál vagy rabszolgasors.

Idővel minden birodalom elbukik, de vajon melyik oldal kerül ki győztesen a csatából?

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Delta Vision, Budapest, 2020
550 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953488 · Fordította: Tüzér Judit

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Dominik_Blasir >!
Angus Watson: A vas diadala

Legutóbb azt írtam a trilógiáról, hogy „Van abban valami megnyugtató, amikor a szerző rájátszik saját komolytalanságára” – hát most revideálnom kell magam. A vas diadalában semmi önreflexív komolytalanságot nem találtam*, sőt, épp ellenkezőleg, mintha Watson újra azt gondolta volna, hogy ide a komoly hangvétel az illő.
Szerintem nem volt az. Ennek köszönhetően ugyanis nemcsak hiteltelen volt a teljes cselekmény és a szereplők tetteinek túlnyomó része, de sajnos unalmas is. Ez utóbbi különösen fájó annak fényében, hogy több mint nyolcszázezer karakteren kellett átverekednünk magunkat, mire valami érdekes történt – de persze bár ne történt volna. Mert amikor meg hirtelen valami egyedit mutatott a történet, akkor sokkal-sokkal rosszabb lett.
Nem érzem azt, hogy érdemes erről a trilógiáról beszélni. És hiába érkezik a szerző másik sorozata is, hiába lesz állítólag abban több mágia és több fantasy, hiába rugaszkodik el a valós történelmi eseményektől, egyszerűen semmi késztetést nem érzek, hogy abba is belevágjak.

* Kivéve talán a velocitáknak nevezett csodálatos kompániát, akik kegyetlen, félelmet nem ismerő, elképesztően gyors harcosok, olyan tökéletesen szép izomzattal, olyan elképesztő testtel, mint a görög szobroknak. No meg gennyedző, beteges, undorító arcbőrrel – amikre a főgonoszunk bőrmaszkot húzat velük (ami biztos jót tesz a bőrnek), nehogy látnia kelljen, amikor rajtuk legelteti a szemét. Szóval valahogy így képzeljük el a betegesen vágyteljesítő főellenséget.

Jerico>!
Angus Watson: A vas diadala

Warning! Warning!
Szigorúan csak az első részt olvassátok el, az még valamennyire szórakoztató, de a 2 és különösen a 3 olyan mély repülés amit kevés esetben tapasztal meg az ember. Csak katasztrófaturistáknak!

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Angus Watson: A vas diadala

hol is kezdjen ?
időhúzás jó sok időhúzás.
valahogy nem tudtam izgulni a szereplőért.
Tavasz 500 oldalon át duzzog, Ragnall -t már a második kötettben szívesen láttam volna holtam, a nagy Caesar max a marketingje volt jó,
És a vége úgy de úgy össze volt csapva ahogy nyertek fárasztó volt , mintha nem lett volna ötlett dobjunk be valami marhaságot. mellesleg lehetet tudni kinél is lesz az igazi erő ha valaki figyelmesen olvasta az rá jöhetett.

BBetti86>!
Angus Watson: A vas diadala

Folyamatos zuhanás. Az első kötetben még volt ötlet és értelmes cselekmény. A második már csak időhúzás, és a harmadik még gyengébb lett. Nehezemre is esik, hogy valami jót találjak benne.

A cselekmény folytatólagos. Caesar visszavonul, hogy sereget szervezzen és majd úgy induljon Britannia felé. Tavasz, aki jóvá akarja tenni Dug halálát, merényletre készül ellene, de fogságba esik. Caesar vele kitalálja az indokot is a hadjáratra: Tavasz és Ragnall is királyi sarjak, összeházasítja őket és a nevükben megy visszafoglalni a királyságukat. Míg a két fiatal kényszerű szövetségben Rómában él, Lowa újjáépíti a sereget és neveli a Dugtól született fiát.

A regény nagyja újabb időhúzás. Nagyon gyorsan peregnek a hónapok, és nem éreztem, hogy közben fontos események lennének. Már a római játszmák is színtelenebbek, mert kimerül annyiban, hogy Ragnall győzködni próbálja Tavaszt, mi a jó Rómában, miközben a lány még abban is ellent mond neki, amiben különben egyetértene vele.
Amikor meg végre megindul a hadjárat, az semmilyen. Random, összemosódó csaták, amiket nem tudtam megkülönböztetni. Hiányoznak a hősök, vagy éppen antihősök, akiknek az aktuális helyzetben drukkolni lehetne. Mindenki csak rohan ide-oda, és nincs jelentősége semminek sem.
A végét különösen utáltam. Ott tér vissza a mágia, és olyan mesebeli véget ad a történetnek, hogy nem hittem a szememnek. Így farag a szerző egy viszonylag boldog véget, de annyira mese és nem illik a könyv egész addigi hangulatába, hogy nem örültem neki, hanem kiakadtam csak rajta.

A karakterek színtelenek, és unalmasak lettek. Nincs fejlődés sem, itt kezdettől mindenkinek megvan az elképzelése, és ahhoz ragaszkodik foggal-körömmel. Minimális az érzelmi tér is – talán csak az sikerült jól, ahogy Lowában váratlanul feltámad az anyai ösztön és szeretet. A többieknek mintha nem is lennének érzései.
Még a rossz oldalon állók sem lettek eléggé gonoszak, ugyanolyan fakók. Caesar szenvtelen hódító – maximum Felix lehet rossz az emberáldozataival, de érzelmi rész ott sincs. Simán egy megszállottság, amit elfogad és megél. Nem élvezi különösebben, de nem is taszítja, csak csinálja.

Valaki már írta, hogy katasztrófaturistáknak való. Egyet tudok vele érteni.

donzella P>!
Angus Watson: A vas diadala

Gondolom ezt a részt azért kellett megírni, mert a három több, mint a kettő. Hát a borzok szent lakhelyére, nagyjából a 20%-a vehető igazán komolyan.
Lowa – aki annyira elfoglalt a kiképzéssel, hogy nem tud beiktatni 2 órás lovaglást, amellyel rendezhetné a kapcsolatát azzal, akit elvileg szeret és fontos… cöcö…
Tavasz, aki 500 oldalon keresztül duzzog és mást hibáztat azért, amit őmaga tett… és természetesen ostobaságokat csinál…
Félix, aki továbbra is a gonoszság öröméért gonosz…, meg kb. az összes gonosz errefelé…
Caesar, aki kitűnő marketingje ellenére, igen egyszerű figura, sok-sok katonával…
Ragnall, ó az abszolút kedvenc. Már a második részben szívesen temettem volna. Több esze nem lett. Viszont már annyira megvezethető idióta (segítségre nem szorul, magát is képes megvezetni), hogy még megölni sincs senkinek szíve, mert annyira szánalmas. Nem lett volna szabad elhinnie, amikor a szülei, tanárai azt mondták különleges, meg többre hivatott… komolyan vette. Könyvcímeket kérek, ahol egy ekkora jellem és elmebajnok (mellesleg áruló is) ennyi oldalszámot kapott egy történetben.

Ha már a jellemfejlődés megint erősen megkérdőjelezhető, van itt még pár történés is:
akár úgy is össze lehetne foglalni, hogy az író erősen ismétli önmagát, és aki tud a sorok között olvasni, már a felénél felfedezheti, mi lesz a végső megoldás.

Psycho_Goreman P>!
Angus Watson: A vas diadala

Csalódtam ebben a kötetben. Nem elég, hogy senkiért nem lehet igazán aggódni, mert olyan vastag plot armort viselnek spoiler , hogy rossz olvasni. Mindenki egy kretén módjára viselkedik, egyedül Ragnall kapott minimális karakterfejlődést, de még így is egy rakás borzürülék szintjén mozog a jelleme. A csataleírások egész jók, meg azért könnyed, szórakoztató olvasmány, de hol vannak a választékos, borzokhoz kapcsolódó káromkodások?


Hasonló könyvek címkék alapján

Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Mark Lawrence: A Széthullott Birodalom
Richard Morgan: Az acél emléke
David Gemmell: Kard a Viharban
George R. R. Martin: Kardok vihara
Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai
Glen Cook: A Fehér Rózsa
Steven Erikson: A Hold udvara
R. F. Kuang: Sárkányköztársaság
Raoul Renier: A kívülálló