Küldetés (Szeptimusz 4.) 28 csillagozás

Angie Sage: Küldetés

Bajok vannak a Kastély körül, és mindez Merrin Merredith miatt, aki Sötét Terveket dédelget, amikkel megkeserítheti Számos Szeptimusz életét. De Jennának és Szeptimusznak nem csak vele gyűlik meg a baja, hanem Gőzös Tertiusszal, a néhai Fő-fő Titkos Írnokkal is, aki Szeptimuszt halálos Küldetésre indítja. De hőseinknek más tervük van: Foryx Házába tartanak, ahol Minden Idő Találkozik. Abban reménykednek, hogy megtalálják Nickot és Snorrit, akik testileg-lelkileg egy másik időben ragadtak.

Vajon hogyan éli túl Szeptimusz a Küldetést?

A Küldetés, mint a sorozat előző részei dugig van akcióval, humorral, és fantasztikus kalandokkal.

Szeptimusz folytatja Mágikus útját önmaga felé…

Angie Sage: Queste

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2008

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
506 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632451015 · Fordította: Acsai Roland · Illusztrálta: Mark Zug

Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 41


Kiemelt értékelések

Revi03>!
Angie Sage: Küldetés

Figyelmeztetek mindenkit a fanatizmus fog most belőlem áradni:D
@banna132 Köszönöm szépen ezt a könyvet, hétfőn vissza is kapod, ha már nyár óta nálam van.
Ez volt az első sorozat, amibe igazán beleszerettem, nemrég jutott az eszembe. A könyv elolvasása előtt újra el akartam a többi részt olvasni, azonban nem volt rá időm. Arra viszont emlékszem, hogy mennyire szerettem a könyveket. Néhány folt csak nagyon a végén tisztázódott bennem, mert ezt a részt nagyon sokáig fordították. Nem értem, miért nem tudták gyorsabban kiadni, gyanítom nagyon sokan úgy érzik, „kinőttek” belőle. Én azonban újra beleszerettem. Még akkor is, ha egy kicsit döcögősen olvastam (közben a suli, másik könyv, és a kötelező olvasmány) – ezektől függetlenül, imádtam a könyvet. Mindig is szerettem a sorozatot. És engem ezekben a könyvekben nem az adrenalin pörget, hanem ez egy kicsit lassabb, nyugisabb izgalom. Ami pont ugyanolyan jó, csak egy kicsit lassabb.
Remélem a folytatásokat is olvashatom magyarul, még egyszer köszönöm a kölcsönadott könyvet:))

HarleyQuinn>!
Angie Sage: Küldetés

Ez a rész is nagyon jó volt.
A feneketlen szekrény a Két-Arcú Gyűrű
nagyon tetszett.
Merrint szívből utáltam,gonosz kis pondró.
Tűzköpő nagy kedvencem.
Rötyögtem amikor megette DomDaniel csontjait.
Olvasnám tovább.
Kár,hogy nálunk nem jelent meg még a többi kötet de remélem nem kell sokáig várni rájuk.
Nen értem miért nem kett ismertebb nálunk ez a sorozat.

nyusznyusz>!
Angie Sage: Küldetés

Továbbra sem értem miért nem ismertebb nálunk ez a sorozat. Minden rész borítója nagyon szép. Bár az elején lassan indult be, talán picit vontatottabb is volt mint a többi rész, nekem tetszett. Merrin egy gonosz pondró, ő a legutáltabb szereplő, szinte sajnáltam, hogy éppen vele indult a könyv. Tűzköpő fantasztikus szereplő. Nagyon sajnálnám ha nem jelenne meg több rész.

Allanon>!
Angie Sage: Küldetés

A történet hangulata ugyanolyan jó, mint az előző részeké. Még mindig nem tudom bekategorizálni kor szerint. A történet és ahogyan meg van írva, az egyértelműen gyerekeknek szól, a vicces nevekkel és a történésekkel együtt. Viszont a hossza már szerintem egy kicsit idősebbeknek való. Biztos, hogy van olyan gyerek, akit nem rettent meg az oldalak számossága, de egy átlagos gyereknek egy kicsit hosszú. Érdekes és szórakoztató, de örülök, hogy végeztem a kötetekkel. :)

Mira_Skywalker>!
Angie Sage: Küldetés

Akárcsak az előzőek, ez a rész is bővelkedett kalandokban és fordulatokban. E rész főgonoszává az ördögi szellem, Gőzös Tertius lépett elő, habár DomDaniel egykori varázslóinasa, Merrin volt az, aki be akarta tölteni ezt a szerepet, de láthatóan a „főgonoszságot” nem neki találták ki, bármennyire is a rosszindulat vezérelte tettei során. Nyilvánvalóan könnyű őt utálni, de én inkább sajnáltam szegény fiút, mivel nem sok jót látott és kapott élete során, DomDaniel mellett csak rosszat tanult, ráadásul állandó szidalmazásnak volt kitéve, ami komoly nyomot hagyott benne. Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de én még mindig reménykedem, hogy egyszer talán jó útra tér.
Ami pedig Szeptimuszékat illeti….. most is bőven kijutott nekik a veszélyekből. Egyrészt Nickóékat próbálták visszahozni, másrészt ott volt a Küldetés is. A Dolog Megszállásai egyszerre voltak izgalmasak és hátborzongatóak.
Nagyon sajnálom, hogy több rész nem kerül kiadásra ebből a sorozatból. Lehet, hogy megveszem a könyveket angolul és úgy fejezem be.

Könyvkeresők_Klubja>!
Angie Sage: Küldetés

Az egész sorozat, kicsit erőltetett volt. Tudom nem a korosztályomnak való, de a törtenetben, csak nyomokban volt izgalom. Az utolsó kötet sikerült a legjobban, ez lett a legizgalmasabb. A gyerekek számára ez a sok rizsa, unalmassá teszi a sztorit. Lényegtelen dolgokat is leírt az írónő. Szerintem 200 oldalasan élvezhetőbb lenne. A legrosszabb, hogy a történet végét lezáratlanul hagyja. Egy végszó még jó lenne. Az egész sorazatra adom a négy csillagot. :)

Dorczy>!
Angie Sage: Küldetés

Furcsa érzésem volt olvasás közben, mintha végig azt vártam volna, hogy mikor is érkezünk el végre odáig, hogy elkezdődjön a kaland, az izgalom, aztán egyszer csak már vége is lett. Elég régen olvastam az előző köteteket ahhoz, hogy ne emlékezzek mindenre, de szépen sorban azért felrémlett, hogy ki kicsoda és miért azt csinálja, amit.
Bár továbbra is érthetetlen számomra, hogy miért nem nagyobb siker ez a sorozat nálunk.

lenkeee>!
Angie Sage: Küldetés

Ez a kötet a kedvencemmé vált.Az egész sorozatból.Nagyon nagyon szerettem,és végtelenül szomorú voltam a sorozat végeztével:(

Camelia>!
Angie Sage: Küldetés

Lassúnak éreztem. Amikor kivettem a könyvtárból, és elolvastam az első fejezetet, utána fél évig volt a polcomon, mert valahogy nem volt kedvem folytatni. Lassúnak éreztem, nem volt olyan pörgős a cselekmény mint az első 3 ban…

Telena>!
Angie Sage: Küldetés

Na, hát ez a könyv, eléggé lassan indult el számomra. Persze rengeteg minden történt azóta, hogy elkezdtem olvasni, de akkoris érzem, hogy lassan haladtam vele.
Eleinte nem kötött le, majd végül – az elmúlt két hétben – szinte csak úgy befaltam a könyvet. Ez bizonyítja számomra, hogy az elejét annyira nem élveztem
élveztem.
Ennek ellenére azt tudom mondani, hogy szívemben mégis van olyan jó, mint az első rész, bár tény, hogy a másodikat még mindig legelőre teszem :)


Népszerű idézetek

Ms_Mississippi>!

Ne feledjétek gyerekek, inkább legyetek kedvesek, mint okosak.

84. oldal

7 hozzászólás
Chöpp >!

Marcia letelepedett az asztala mellé, és mélyen belélegezte a régi bőrkötések, a romlott varázsigék és a papírpor szagát (sajnos, a papírbogarak is imádták ezt az illatot), és mély nyugalom szállta meg. Úgy érezte, ismét minden rendben van a világban.

361. oldal

1 hozzászólás
missty>!

Ha kék:
Készen Légy!
Ha zöld:
Indulj, időd ne töltsd!
Ha sárga,
Havon át vezet a lángja.
Narancsra vált,
Ha mész a hídon át.
Ha vörös, mint a vér:
Célodnál vagy, ne félj!
Látod majd feketének,
Ha Küldetésed bevégzed.

358. oldal

Chöpp >!

– Kértek egy kis halat? – kérdezte Samu, aki erősen hitt a tábortűz körül elfogyasztott hal békítő mivoltában.

305. oldal

Camelia>!

Ahogy átvágott a termen, hirtelen egy feliratot vett észre a termen: JÓ REGGELT INAS! SÁRKÁNYA ÉBREN VAN!

103. oldal

Camelia>!

[…] A csoport egyik tagja felkiáltott:
– A lábam! Nézzétek, mi lett a lábammal!
-Én mondtam neked, hogy annak a Varázslatnak lejárt szavatossága, de te nem hallgattál rám!
– Mekkora légyölő galóca!
– Elég nagy.
– Most legalább olyan lett a lábad, amilyen a szaga!

81. oldal

ebook>!

Aztán háttal nekidőlt a Nagy Boltív lazúrkő falának, és azzal múlatta az időt, hogy megpróbálta Hildegrád körmeit minél távolabbra köpdösni.

missty>!

Azt hiszem, csak úgy térhettek vissza a saját Időtökbe, ha visszamentek a Mirnixek Házába, és imádkozni kezdtek, hogy érkezzen valaki a ti Időtökből.

355. oldal

missty>!

Ó, azt a széttört varázslópálcáját!

357. oldal

Chöpp >!

Szeptimusz csak vállat vont és nem szólt többet.
A Számos Tábor udvariatlansági szokásai kezdtek rá is átragadni. Megtanulta a testvéreitől, hogy nem kell magyarázkodni, ha nem akar az ember. Most meg nemcsak hogy nem akart, de nem is volt ajánlott – hiszen egy boszorkánnyal állt vagy inkább ült szemközt.

307. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Cressida Cowell: Soha és mindörökké
Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak
Elisabetta Gnone: Grisam kapitány és a szerelem
William Joyce: Ollie hazatalál
Jonathan Swift: Gulliver kalandos utazásai
Ecsédi Orsolya: Banyavész
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Cressida Cowell: Így harcolj egy sárkány dühével
Neil Patrick Harris: A különc varázsló
Tomcsik Nóra: A kapitány és a szirének földje