Beszélj ​úgy a gyerekkel, hogy meghallgasson és hallgasd őt úgy, hogy beavasson 6 csillagozás

Angelika Bartram – Jan-Uwe Rogge: Beszélj úgy a gyerekkel, hogy meghallgasson és hallgasd őt úgy, hogy beavasson

A boldog szülők és gyermekek titka a szülő és gyermek közötti folyamatos párbeszéd, mely minden kapcsolat életben tartásának eszköze és kulcsa. A mindennapos családi életből vett szituációk általános és jellegzetes eseteket mutatnak be, megmosolyogtató, elgondolkoztató történetekkel. Megmutatja, hogyan beszélhet a szülő gyermekével olyan hangnemben, hogy mindketten úgy érezzék: a másik elfogadja és megérti őt, és hogyan tud a szülő gyermekére úgy odafigyelni, hogy az beavassa őt az életébe

>!
Sanoma, Budapest, 2013
176 oldal · ISBN: 9789633410622 · Fordította: Makra Júlia

Enciklopédia 1


Most olvassa 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

timcsigirl>!
Angelika Bartram – Jan-Uwe Rogge: Beszélj úgy a gyerekkel, hogy meghallgasson és hallgasd őt úgy, hogy beavasson

A könyv szituációkat mutat be, majd tanulságokat fogalmaz meg és leírja „hogyan kezelhette volna a szülő másképpen a helyzeteket”. Elgondolkodtatott azon, mennyire sokféleképpen értelmezhetünk egy mondatot, attól függően éppen mire figyelünk fel belőle, hogyan lehetünk aktívabb hallgatóság és hogyan lehetséges négy füllel hallani. Az utolsó fejezetben lévő nagy záróteszt segítségével leellenőrizhetjük mennyit sikerült megértenünk az olvasottakból. Bár 3 válaszlehetőség közül a szerzőpáros által vélt legjobbat kiválasztani nem olyan nagy művészet annak aki végigolvassa a könyvet, mint az amikor az adott szituációban gyorsan reagálnod kell valamit az eseményekre. Valószínűleg csak gyakorlás kérdése az egész.

Ancsibe>!
Angelika Bartram – Jan-Uwe Rogge: Beszélj úgy a gyerekkel, hogy meghallgasson és hallgasd őt úgy, hogy beavasson

Lehet, hogy mostanában kicsit sok neveléssel kapcsolatos könyvet olvastam, és így ez már annyira nem tudott újat mutatni, így azt kell mondanom, hogy nem tetszett. Néha kicsit azt éreztem, hogy a szerző sem gondolhatja komolyan, nem lehet mindig így reagálni egy-egy hisztire. Más esetben viszont annyira egyértelmű volt, hogy a szülő a hibás.. a gyerekekre oda kell figyelni, hogy mit mesélnek, nem buták, csak még kisebbek.
Ez a könyv nekem arra volt jó, hogy ami más könyvekből tetszett, és itt is előjött, azt biztosabb tudássá tegye.


Népszerű idézetek

timcsigirl>!

„Az embernek két füle és egy szája van, mert többet kell hallgatnia, mint beszélnie.”
Dán szólás

149. oldal

timcsigirl>!

„Aki még sohasem hibázott, az sosem próbált ki semmi újat.”

Albert Einstein, fizikus (1879-1955)

33. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Albert Einstein
timcsigirl>!

„A sok szó ugyanolyan sok félreértésre ad alkalmat.”

William James, amerikai filozófus (1842-1910)

4. oldal

timcsigirl>!

„A megfelelő és a majdnem megfelelő szó között akkora a különbség, mint a villám és a szentjánosbogár között.”

Mark Twain, amerikai író (1835-1910)

13. oldal

timcsigirl>!

„Ha valamit tovább akarsz adni, először szűrd át három rostán: az első csak az igazságot engedi át, a második csak a jót engedi át, a harmadik pedig csak a legszükségesebbet engedi át. Ami mind a három rostán átmegy, azt továbbadhatod.”

Szókratész, görög filozófus (Kr. e. 469-399)

118. oldal

timcsigirl>!

A talán jó szándékú, végső soron azonban üres és semmitmondó „Mi volt ma az iskolában?” jellegű kérdéssel egyetlen gyermeket sem lehet beszélgetésre bírni, így nem alakul ki őszinte párbeszéd.

122. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek
Vekerdy Tamás: Jól szeretni
A. S. Neill: Summerhill
Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság
Kádár Annamária: Mesepszichológia 2.
Máté Gábor: Szétszórt elmék
Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
Lorena V. Pajalunga: Dinó meditáció