Nagyapó ​a cseresznyefán 27 csillagozás

Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Toninónak négy nagyszülője volt: kettő a városban, kettő vidéken. A városiakat Antoniettának és Luiginak hívták, és pontosan olyanok voltak, mint a város többi lakója. A falusiakat Teodolindának és Ottavianónak, és senkihez sem hasonlítottak, még a saját szomszédaikhoz se. A vidéki nagyapóról szól a történet, aki olyan bizalmas viszonyban volt a cseresznyefájával, hogy ugyanazt a nevet adta neki, mint a lányának – mindkettejük a Boldogság nevet kapta. Csodálatos cseresznyefa volt, és csodálatos volt a nagyapa is. Tonino tőle tanult fára mászni, tőle tudta meg, hogy a növények érző lények, és hogy egy Alfonsina nevű liba családtag lehet.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: „Az én könyvtáram”

>!
Móra, Budapest, 2002
120 oldal · ISBN: 9631176932 · Fordította: Székely Éva · Illusztrálta: Lipták György

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

nagypapa


Kedvencelte 6

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
mohapapa I
Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Ugyebár háromféle ember van:
1) aki ismerte az összes nagyszülejét
2) aki nem ismerte
3) s aki részlegesen ismerte (a sajnálatos elhalálozások miatt)

Azokról, akik ismerték a nagyszüleiket is elágaztatható a logika:
1) akik ismerték a nagyszüleiket, és azok valóban nagyszülők voltak
2. akik ismerték a nagyszüleiket, de azok nem voltak valóban nagyszülők

Én abban a hihetetlen szerencsés helyzetben vagyok/voltam, hogy az összes nagyszülőmet ismertem, s Nagyi, az anyai nagymamám mai is él (bár most éppen kórházban van tegnap óta, és nagyon nincsen jól, szegény!), ráadásul velünk él.
De a könyvre való tekintettel most hímsoviniszta módon, a nagypapák játszanak.

Szóval volt Anyu ágán a Gőzpapa. A pocakos, jókedvű, minden nőnek udvaroló, de Nagyit (tudtommal) soha meg nem csaló nagypapa, aki gondolkodás nélkül bevitte magával Zotyit (alias törpe mohapapa) málnaszörpizni a Viola utcai sarki krimóba, ahol ő a fröccseit öntötte magába, akivel tuti nyereség volt megállni egy trafik előtt, az egyforintos műanyag katonák/indiánok után ácsingózva, és aki tutira felültetett a vurstliban bármire, hiába is volt a kezemben a vattacukor.

A másik oldalról ott volt a nagyon szívbeteg Mohácsi papa, aki sakkozni, rejtvényt fejteni, kanasztázni tanított; aki festett és írt, és teknőst tartott az egyik akváriumban, halakat a másikban. Aki a Fecske cigarettája dobozáról kivágta a papírfecskéket és cérnára fűzve ott szárnyalt a Szerdahelyi utcai lakásban a sok néma csivitelés az egyik saroktól a másikig. Mohácsi papa a Hungexpo-nál dolgozott, és mindig hozott nekem csuda jó szagú prospektusokat, meg kivágta és spirálfüzetbe ragasztotta a Fülesben megjelenő képregényeket, hogy egyben olvashassam a történeteket.

Szóval, voltak nekem papáim, csuda kedves papák! A gyerekeim már nem jártak iylen jól. Az apai nagypapájukat nem ismerhették, mert az alkohol „idős” korában (negyvenhárom éves volt, a teremtésit, négy évvel már túléltem!) az alkohol egy lépcsőhöz vágta, és úgy maradt. (Sajnos a gyerekeim az apai nagymamájukat sem ismerhették: ő huszonhét volt, és a leukémia erősebb volt nála). A másik nagypapája a gyerekeimnek meg elvolt a maga világában. Nem zavarták a gyerekek, de nem is érdekelték. Nagyon nem. Szóval úgy volt másik nagypapjáuk, hogy valójában nem votl.

Toninónak is van nagypapája. A köyvben leírt események jobbára erről a nagypapáról szólnak, illetve arról, hogy éli meg Toninó a nagypapa élethez viszonyulását.

Sokan írták, hogy milyen szomorú történet ez a könyv. Is. Lehet, hogy abban a serencsés helyzetben vagyok, hogy az élet, a sors, a jó Isten engem hozzászoktatott ahhoz, hogy a születéssel csak jó esteben hatvan-hetven évi haldoklás veszi kezdetét, és nekünk az a feladatunk, hogy a haldoklás közben jól érezzük magunkat, és mindeképpen legyünk egymás hasznára. Amikor lejár az idő, az nagyon szomorú (jaj, Nagyikám, ott bent a kórházban!), de sajnos törvényszerű.

Ottaviano nem ment el nyomtalanul: ott hagyta a maga emlékét, az élethez való hozzáállását Toninonak. Otthagyta az élni akarás, a szeretet és a szerelem üzenetét. Ennél többet nem lehet adni. Akkor is otthagyta ezt az örökséget, ha közben maga vígasztalhatatlan volt a nagyama halála után.

S ebben nagy ez a könyvecske. Nem zokogáskeltésből íródott, hanem életigenlésből. Nem cukiédibédi, hanem valóságszagú. Az alakok és a történetük: hús és vér szereplők valós története. Akik hibáznak, tévednek, akiket az érzelmeik vezetnek, s akik szeretnek és haragszanak. Egy mindennapi, kedves, hasznos történet.
Le a kalappal!

P.S:: A címmel van egy kis baj: Ottaviano soha, könyvszerte nem szólíttatik vagy neveztetik nagyapónak, ő mindehol nagypapa.

>!
Gelso P
Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Szívet melengető könyv…
Olyan szeretetet és melegséget árasztó, mint egy fészek.
Egy nagyszülői-ház-fészek, ahol puhaság, szeretet, biztonság vesz körül, és jelenti azt, hogy jó helyen vagy.
Így ölelnek körül a gyerek Tonino őszinte szavai, s miközben olvasod a történetet, rájössz, hogy neked is ilyen volt a nagyapád. Szigorú, szikár ember, de mégis engedékenyebbnek tűnt, mint a szüleid. Hol mesét olvasott, hol ilyen-olyan házi/kerti munkára okított. Vagy megengedte, hogy belenyalj a pincében a „piros” borba, vagy mindig rejtett diót a zsebe, pár forintot fagyira, körhintára. Úgy tudott fát oltani, hogy az egész falu felkereste, ótcson, má' neki hol egy orgonabokrot, aranyesőt, diót, barackot; és persze fát ültetett, almát, szilvát, meggyet, mondolát, mogyorót, barackot, de legszívesebben körtét és gyiót…

Tonino gyermeki bölcsességgel és tiszta egyszerűséggel igazodik el a felnőttek világában, és szíve szeretetével érti meg a körülötte bonyolódó emberi sorsokat. Meleg szavakkal meséli el mindezt nekünk, és örömmel vagyunk részesei örömteli vagy éppen bánattal teli történeteinek. Szerettem olvasni, szerettem érezni, hogy a bajok ellenére a dolgok mégis jóra fordulnak, bár megtörténik a visszafordíthatatlan – a kisfiú mégis, a szomorú emlékek ellenére éppen annyi humorral képes ezeket a visszaemlékezéseket elénk tárni, hogy mindvégig érezhető az irántuk érzett tisztelet, és hogy azzal nem sérti a meg a nagyszülők emlékét szülei szemében.

El kellene olvasni a gyerekeknek, és bizony, nekünk felnőtteknek sem haszontalan olvasmány. Figyelmeztet, hogy nemcsak a rohanó életünk és a munkahelyünk van, ahol teljesíteni kell, hanem van egy kis fészek, ahol szintén „teljesíteni kell”, mindenek előtt szeretetből/szeretettel és emberségből/emberséggel.
Örülök, hogy Felice-nek, azaz Boldognak nevezte el Ottaviano apó a fát, hiszen ez a cseresznyefa végül megmentette a családjukat a széteséstől, talán nem túlzás, ha azt mondom, újra összehozta Tonino szüleit, segített nekik túlélni életük nehéz szakaszát, és tanúja lehetett a család további boldogulásának. Igaza volt Toninonak, hogy küzdött érte, azt gondolom, ez fontos, mert így bizalommal nézhet a jövő felé – először a húgának adja tovább mindezt, és aztán még ki tudja?
Szép mű, kár a rémisztő rajzokért. De ha nagyon belemerülök, és elnézegetem, akkor még meg is értem, a miértet – de annyira rémisztőek, hogy nem nézegettetném egy gyerekkel túl sokáig.

Az írónőről nagyon kevés dolgot találtam: Angela Nanetti Bologna mellett, Budrioban született 1942-ben. Iskoláit Bolognában végezte, középkori történelemből diplomázott. Több évig tanított pescarai iskolákban felső tagozatosakat, középiskolásokat. Publikálni a nyolcvanas években kezdett, amikor didaktikai szövegekből álló antológiát jelentetett meg felsősök részére Üzenetek a palackban címmel. Jelenleg gyerekkönyv-íróként tevékenykedik. Első kiemelkedő műve egy rövid regény, az Adalberto feljegyzései címet viseli, amelyben könnyed és ironikus stílusban ír a kamaszok fejlődésének problémáiról. Ezt az első művét több is követi az Einaudi Kiadónál, melyeknek a társadalmi és személyes kapcsolatok lesznek a központi témái, főszereplői pedig a kamaszok. 1995-ben otthagyja a tanítást, és kizárólag az írásnak él.
Leghíresebb és legsikeresebb regénye a Nagyapám egy cseresznyefa volt (Magyarul: Nagyapó a cseresznyefán); 15 országban jelent meg. 1998-ban ezért a regényéért elnyerte a Cento Díjat.
1985-ben elnyerte az Andersen díjat, 2000-ben és 2003-ban az év legjobb írója Olaszországban. 2008-ban kiadót vált és az Einaudi után a Giuntinál publikál. 2010-ben is Cento díjjal tüntették ki az Eső társasága c. regényéért. Forrás: http://it.wikipedia.org/wiki/Angela_Nanetti
Az írónő honlapja: http://www.angelananetti.it/
                                    __
A könyvet a Ne felejtsük őket! Olvasás nagyikról és nagyapákról… c. @Galambdúc kihívására olvastam.

3 hozzászólás
>!
RandomSky
Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Életem eddig lehúzott négy évtizede alatt már csomó mindenről hallottam azt, hogy „ez az élet”, de a legtöbbről kiderült, hogy annyira azért mégsem. Angela Nanetti könyve arról a fajta életről szól, amit gyerekként ismertem, és bár látszólag nem sok nyoma maradt, se künn, se benn, azért mégis azt gondolom, hogy ez tényleg az, és ezt szeretném a gyerekeimnek átadni. Áldás, hogy ebben tudnak segíteni a nagyszüleik is.
És írtam róla cikket ekultra: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-09…

4 hozzászólás
>!
bozs
Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

De jót sírtam, már nagyon hiányzott ;( Gyerek, nagypapa….
Nekünk is volt cseresznyefánk. Erdőkertesen élt a nagynénémék telkén. Akkoriban úgy éreztem, hogy minden évben nekem terem rajta a sok cseresznye. A kert végében akácos erdő volt. Az akácos erdő árnyékában pedig csirkék éldegéltek. Nagynéném nem merte levágni őket, a férje sem, mindig a szomszéd jött át. Kiscsibéket a piacon vettek, nagyon szerettem a kis sárga tollasokat, az édi hangjukkal. :)
Sok nyarat töltöttünk a cseresznyefa árnyékában. A nagynéném férje meghalt, a telket eladták. Ennek több mint 20 éve, de azokat a nyarakat, azt a fát és a termése ízét soha nem felejtem.

11 hozzászólás
>!
Uzsonna 
Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Egy gyönyörű történet kicsikről és nagyokról ismét: szülők, nagyszülők, gyerekek és unokák. És az élet nagybetűkkel. Köszönet @gelso-nak, hogy felhívta rá a figyelmem.

>!
Boglárka_Madar P
Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Szívet melengető olvasni ezt a kis könyvecskét.
Eszembe jutott az én Nagyapóm is közben és hogy mennyi kedves emlékem van róla.Tudom, hogy senki sem él örökké, de azért néha mégis jó lenne…

>!
Aquarius
Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Egy keserédes szép történet, azzal a gyermeki bájjal elmesélve, amit csak az igaz szeretet és összetartozás adhat az embernek. Imádtam Ottaviano nagypapát, aki át tudta adni Toninónak azt a fajta bölcsességet és szemléletet, amit az ember egy élet tapasztalatával szerez meg.
Nem csak emberekhez, más élőlényekhez is köthet olyasfajta ragaszkodás, amely nélkülözi a racionalitást, mert valahol mélyen – a lélek bugyraiban táplálja valami –, kívülálló számára megfoghatatlan és ismeretlen érzés. Lehet az egy lúd, vagy akár egy cseresznyefa.
Üdítő volt a gyermekszemszög, teljesen át tudtam élni az eseményeket, melyek időnként megmosolyogtattak, egyes alkalmakkor pedig elhomályosult szemüvegbabrálásra késztettek. Nem lehetett kívül maradni. Magával ragadt, és sodort az utolsó oldalig. Kevés az öt csillag, de többet nem adhatok; pedig szeretnék!

>!
Florentino
Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Ha el kezded olvasni bele feledkezel és teljesen csak a végén jössz rá hogy csak olvasol, nem filmet nézel. Tetszetős és érdekes olvasmány.


Népszerű idézetek

>!
Aquarius

– (…), de ha a nagymama annyira szerette a libákat, miért ne változhatott volna libává?
Mama nem tudott semmilyen okos válasszal előállni, csak annyit mondott, hogy ez lehetetlen.
– De miért?- erősködtem.
– Mert lehetetlen – vágta rá. – A nagymama az égben van.
Én viszont hosszas töprengés után arra jutottam, hogy ha mindaddig nem halunk meg, amíg szeretnek bennünket, ahogy a nagypapa mondta, viszont a halott személyt nem lehet látni, akkor ez azt jelenti, hogy átalakul. És ha átalakul, miért ne változna olyasmivé, ami nagyon kedves volt a szívének. A nagymamából ezért biztosan liba lett.
Amikor a következő szombaton meglátogattuk a nagypapát, beszéltem neki erről. A cseresznyefa alatt ült a napon, bár nagyon hideg volt.
A mama bent a házban rakott rendet, én meg a nagypapa mellé telepedtem, és elmagyaráztam az elméletemet. Csöndben, nagyon figyelmesen végighallgatott, és a végén megsimogatta a fejem.
– Tudod, én is valami ilyesmire gondoltam. És én mivé változnék?- kíváncsiskodott.
Efelől semmi kétségem se volt.
– Cseresznyefává.
– Hát te?
– Ezen még nem gondolkodtam, de talán szívesen változnék madárrá. Akkor eljöhetnék hozzád és megehetném az összes cseresznyédet!

50-51. oldal

>!
Aquarius

– Papus, már mondtam, hogy ne maradj itt egyedül, nem tesz jót, mindenfélét a fejedbe veszel…
– És hová kéne mennem? – tudakolta a nagypapa. – Talán hozzád?
– Igen, gyere hozzánk! – rimánkodtam.
Ottaviano nagypapa elmosolyodott, és megsimogatta fejem.
– Tudod, mi történik az öreg fákkal, ha átültetik őket? Meghalnak. Mondd meg anyádnak.

61-62. oldal

4 hozzászólás
>!
Aquarius

– És hová kéne mennem? – tudakolta a nagypapa. – Talán hozzád?
– Igen, gyere hozzánk! – rimánkodtam.
Ottaviano nagypapa elmosolyodott, és megsimogatta a fejem.
– Tudod, mi történik az öreg fákkal, ha átültetik őket? Meghalnak.

61-62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nagypapa
>!
Varga_Írisz_Dóra I

Én pedig életem legszebb heteit töltöttem a nagypapával.
Először is a sodóra emlékszem azokból a napokból. Minden reggel azt főzött nekem, cukorral, tojással, ahogy kell. Még ágyban voltam, de már félálmomban hallottam, amint lent a földszinten veri föl a tojást: kop-kop-kop. Vártam a nagypapát, és ébredezés közben a zsalu résein beszűrődő napot figyeltem, csupa aranyszínű csík lett a szoba. Aztán hallottam, hogy az udvarban Alfonsina sétálni viszi a kislibáit, miközben nagypapa kitartóan veri föl a borsodót. Kop-kop-kop.
Fél óra kellett, hogy olyan legyen, mint a tejszínhab. Így elmondva semmiségnek tűnik, de a világ legjobb dolga, amit csak reggelire enni lehet, különösen attól a kis vörösbortól, amit nagypapa beletett – a likőrhöz hasonlított. Szóval jobb, mint Antonietta nagyi gyümölcstortája és a mama összes csokis pudingja.
Amikor a mamának elmagyaráztam, hogyan készíti nagypapa a borsodót, háromszor is így kiáltott föl, de jó hangosan:
– Az lehetetlen! – Háromszor, komolyan.
Gondoltam, nem akarja elhinni, hogy a sodó jobb lehet az ő csokis pudingjainál, és vigasztalásul hozzátettem, hogy ha jól meggondolom, a csokis pudingok is finomak, talán épp annyira, mint a nagypapa borsodója. De ő csak hajtogatta:
– Az nem lehet! Bort adni egy hétéves gyereknek!

30-31. oldal (Móra 2002)

>!
Ronnie

Amikor a mama született, a nagypapa álló nap ünnepelt, be is rúgott, ezt is a nagymamától hallottam. Aztán kiment a kertbe, és elültette a cseresznyefát.

10. oldal

>!
Ronnie

A nagymama szerint [nagypapa] a falu legszebb fiatalembere, és neki keményen kellett küzdenie, míg sikerült megfognia. Lehet, hogy a nagymama túloz egy kicsit, mert annyira szerelmes volt bele – ez még most is látni való.

10. oldal

>!
Varga_Írisz_Dóra I

Négyéves koromban négy nagyszülőm volt: kettő a városban, kettő vidéken.
A városiakat Antoniettának és Luiginak hívták, és pontosan olyanok voltak, mint a város többi lakója. A falusiakat Teodolindának és Ottavianónak, és senkihez nem hasonlítottak, még a saját szomszédaikhoz se.

(első mondat)

>!
poggi IP

Lekuporodtam a cseresznyefa alá, fejemet a térdemre hajtottam, és elbőgtem magamat. Igazság szerint hamar elmúlt a sírhatnékom, de tovább erőltettem, gondoltam, ha kijön a mama vagy a nagypapa és meglát így, jól elszégyelli magát.

56.

1 hozzászólás
>!
Aquarius

Ottaviano nagypapa szerint ez a Flopi már nem a kutyák fajtájához tartozik, ha beszélni tudna, inkább az emberi nem tagja lenne; szóval a nagyiék hibájából már csak félig kutya, úgy bánnak vele, mint egy gyerekkel, egy kicsit hülye gyerekkel ráadásul.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kutya · nagypapa
>!
Ronnie

Szóval sírva fakadtam, és már éppen azt akartam mondani, hogy igen, lemegyek, amikor a legmagasabb ágon megláttam egy rügyet, egy kicsit meg volt duzzadva és már rózsaszínesedett, és eszembe jutott az, amikor a nagypapa egész éjszaka őrizte a tüzet a cseresznyefa alatt, hogy ne fagyjanak le a rügyek, és tüdőgyulladást kapott. Ezért azt mondtam, hogy nem, nem megyek le, és addig ismételgettem, amíg a papa meg nem érkezett.

117. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Dóka Péter: A kék hajú lány
Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock – Bocsáss meg, Leonard Peacock!
Bátky András: Morci
Shona Innes: Az élet olyan, mint a szél
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág
Szulyovszky Sarolta: A hálás virág
Garth Nix: Sabriel
Jostein Gaarder: Tükör által homályosan
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény