„Minden ember vágyik arra, hogy hatalma legyen. Elsősorban a saját élete fölött, ez egyetemes jogunk, ám vannak olyanok, akik mások fölött is szeretnek hatalmat gyakorolni. Ettől erősnek gondolják magukat, különbnek azoknál, akikkel rendelkezhetnek.”
A patriarchális társadalom egy fogalom, amelyről tudjuk, hogy létezik – hiszen benne élünk – mégis a köztudatban csupán egy közhely, amelynek hallatán csak igen kevés emberben kondul meg az a bizonyos vészharag. Pedig ennek a fogalomnak súlyos következményei, talán fogalmazhatnék úgy is, hogy fullasztó elvárásai vannak az átlagemberre nézve, hiszen megkülönbözteti a nőt és a férfit, mint fajunk két létfenntartó nemét. Mondhatnánk, hogy ez milyen jó és szűkebb értelemben az is, elvégre nőkből és férfiakból tevődik össze jó esetben egy társadalmi szféra, mégis vajmi kevés köze van a biológiai értelembe vett nemi elhatárolódásnak mindehhez. De, akkor miről is van szó? Nos, nem hiszem, hogy túl nagy meglepetést fogok okozni azzal a ténnyel, miszerint ez az elkülönítés tulajdonképpen egy vezető – beosztott, vagy úr és rabszolga kapcsolat fogalmával vetekszik. Elsőre talán túl drámainak hangzik ez a két példa, pedig az átlagot tekintve talán még csak a felszínét kapargatom mindannak, amit valójában jelent.
A köz embere többnyire nem foglalkozik a gender tényével, létezésével, -sokan azt se tudják eszik-e vagy isszák az adott fogalmat –, mégis egy létező, a XXI. századra önálló „életre” keltett irányzattá vált, amely egyesekben mély sebeket, míg másokban beteges örömöket hozott felszínre. Mindenkinek egyéni joga eldönteni, hogy miként érzi jól magát saját bőrében egészen addig, míg másnak nem okoz vele sérülést. Ahogy mondani szoktam, ahány csillag van az égen, annyi különleges lélek él a Földön. Hiszen sem külsőleg, sem belsőleg nincs két egyforma ember. Eltérünk bőrünk színe, gondolkodásunk vagy éppen hitünk tekintetében. Akkor a nemek közötti különbözőség is egy meghatározott része a természetnek. A nők fizikuma gyengébbnek minősül születésüktől kezdve, ám többnyire akaratuk és kitartásuk ezt bőven ellensúlyozza. A férfiak adottságai a testi erőben mutatkoznak meg elsődlegesen. Kitartásuk egyéntől függő, mint a hölgyek esetében is, mégis a társadalmi szerepkör legtöbbször egy eltorzított életképet ad mindenkinek. Szó szerint alkalmazva a gyengébbik nem fogalmát, miszerint a nők alacsonyabb szinten állnak a hímekhez képest, mindezt egyetlen eltérés miatt kikövetkeztetve. Érdekes nem?
Hogy miért is fontos ezt kiemeli? Azért, mert az értékelésem elején említett társadalmi struktúra nem nézi jó szemmel, hogy a nemek között lévő elhatárolódás csupán egy apró tényen alapul. A testünk nem egyforma, ellenben jól passzol és az evolúció világában kiegészíti egymást, mióta világunk létezik. Ha két eltérő, mégis egymáshoz tökéletesen passzoló lelket kívánunk eltorzítani, annak egy beteges, sokszor az erőszakig elmenő lecsapódása mutatkozik meg, melytől mind a két fél szenved.
Ez a hosszú bekezdés egy apró színfoltja a mostani olvasásomnak, amelyben Angela Murinai: 10 okom a haragra című ismeretközlő könyvét vettem górcső alá. A kötet 2021-ben jelent meg a hazai piacon a Tea Kiadó gondozásának köszönhetően. A borító, mint oly sokszor, most is igen kifejezőre sikerült. A maga provokatív stílusával már az első percektől fogva óva inti az leendő olvasóját, miszerint a belső tartalommal jó lesz vigyázni, itt bizony egy komoly, dühös nő soraival fog mindenki találkozni. És bizony ez valóban így is van, hiszen az írónő 10+1 okot sorol fel, amelyeket külön, fő fejezetekre bontva tárgyal ki.
Angela Murinai neve ismerősen csenghet, hiszen Gumiszoba című oldalán számos fontos és értékes írást oszt meg az érdeklődőkkel. Posztjaiból kitűnik a segítő szándék és az a hihetetlen energia, amelyet a nők elnyomása elleni harcba belefektet. Ha érdekel, kövesd őt Facebook link illetve blog link oldalain.
Valamint ajánlom figyelmedben, márciusban az ország több pontján is meghallgatható könyvbemutatóit, ahol úgy hiszem, hogy számos érdekességet fogunk hallani, látni. Én ott leszek, remélem ti is!
Helyszínek: Budapest link és Kecskemét link
Tudom, hogy elsőre úgy tűnik, hogy egy érzelmileg kimerült asszony irodalmi szférába hozott hisztijét vetette papírra, és talán egyet is értenék, ha:
– Nem lenne minden egyes pontja az én életemben is jelen egy bizonyos meghatározott szinten.
– Nem tudnám, hogy több ezer nő van kitéve az erőszak különböző formáinak még itt hazánkban is nap, mint nap, úgy, hogy a legtöbb esetben egy családtag vagy közeli hozzátartozó, férj követi el ezeket a bűnöket.
– Nem látnám, hogy próbálják az aktuális politikusaink a négy fal közé szorítani a hölgyeket, miszerint a három vagy több gyerek alap és kötelesség, ahogy a férfiaknál a katonaság lenne.
– Nem tapasztalnám, hogy a mai fiatalok milyen irányba vannak terelve, hogy később utánpótlásai legyenek a mostani szülőknek, nagyszülőknek majd és szolgálják azt a „Rendet”, amely minden eszközzel nő gyűlölő nézeteivel mérgezi a társadalmi szférákat az oly –általam gyűlölt – tévé reklámjain vagy minősíthetetlen talk show-in keresztül.
„[…] milyen kíméletlenül dolgozik a média minden egyes pillanatban, még egy mesefilm szünetében is azon, hogy kimossa az emberek agyából az ép gondolatokat. Azon, hogy elfelejtesse velünk, kik vagyunk, mit akarunk. Azon, hogy a gyerekeinket engedelmes, jó szolgákká tegye, akik, hogy mire majd felnőnek, ne is emlékezzenek arra, kik is lehetnének ahelyett, akikké eddigre válnak. Miközben látszólag egy visszérkrém vagy köhögéscsillapító reklámját nézi az ember, aközben is arról kap információkat, hogy mi dolga van őneki a világban nőként és/vagy férfiként.”
Napestig sorolhatnám a saját indokaimat is, és én még csak dühös sem vagyok. Ellenben annál inkább eltökélt, hogy segítsem a nőtársaimat. Mert igen, ez a könyv egy hatalmas segítség még a férfiaknak is bizonyos szinten. Természetesen nem minden férfi alkalmaz verbális vagy nonverbális bántalmazást asszonyán, ahogy szintén nem minden szülő neveli úgy gyermekét, hogy az érzelmek megélése szégyen és bűn. De sajnos a nagy átlag igen és pont ezért is íródott meg eme könyv.
Az írónő rávilágít arra, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy milyen sérüléseket kapunk, okozunk akaratlanul is másoknak vagy éppen miért ér egyeseket alapvetően megaláztatás nemtől függetlenül. A társadalmi elvárás hatalmas nyomást mér a mai hétköznapi emberekre, hiszen mindenki szeretne tartozni valakihez vagy egy csoporthoz éppen. Nem jó kilógni, hiszen nem csupán meg nem értettséget, hanem sok esetben zaklatást és bántalmazást eredményezhet. Ellenben szerencsére nem egy olyan szervezet létezik, ahol azért dolgoznak nők és igen, férfiak is, hogy felnyissák a közember figyelmét az adott diktatórikus kényszerre.
De vajon miért jó egy adott kormánynak, hogy a nők elnyomásban élik a mindennapjaikat? Miért fontos bárkinek is, hogy alá és fölérendeltség alakuljon ki a két nem között? Nos, szerintem erre ez az idézet a tökéletes válasz:
„[…] a társadalmak a nők ingyen munkájából tartják fenn magukat. A nők végzik a biológiai fenntartást, a gondoskodási munkákat, közben pedig a háttérben élnek gyakran elnyomva és megfélemlítve, vagy ha nem is úgy, de a társadalmi tanításnak köszönhetően önként nyomva el tehetségüket és inspirációikat.”
A „REND” mindenkit feltett szándékkal kíván azonos meder felé hajtani. Pontos elvárásokkal neveli ki az utódokat, akik sokszor saját zavartságukat is belső frusztrációként élik meg. Az urak nem egyszer hallhatják, hogy férfi nem sír, nem mondhatja el belső fájdalmát, tehát nem érez. Hiszen milyen férfi az olyan, aki úgy viselkedik, mint egy LÁNY. Ahogy a leánykák sem viselkedhetnek úgy, mint a FIÚK, csak csendesen, mindent eltűrve babázzanak. Jól látható, hogy a nemi elhatárolódás már szinte az anyatejjel szívódik a következő nemzedékbe, hogy aztán felnőttként ezt a mintázatot adják tovább gyermekeiknek.
Bővebben: link