Vérvonal (Kim Stone 5.) 121 csillagozás

Angela Marsons: Vérvonal

Deanna Brightmant egyetlen pontos, szívet ért szúrással gyilkolták meg. Az egykori szociális munkás holttestére egy meglehetősen rossz környéken találnák rá, ezért a bűntény sokaknak egy balul sikerült rablótámadásnak tűnik. Kim Stone nyomozó azonban nem elégszik meg az egyszerű magyarázatokkal.
Amikor nem sokkal később egy kábítószerfüggő, fiatal lány holttestére bukkannak a korábbi áldozatéval megegyező sérüléssel, a nyomozó már biztos abban, hogy egy hidegvérű sorozatgyilkost kell keresniük. De milyen nyomon indulhatnak el, ha látszólag semmi sem köti össze az áldozatokat?
Ám Kim Stone-nak nem csak a rejtélyes gyilkosságsorozat ügyét kell megoldania. Egy váratlan levél ugyanis meglehetősen fölzaklatja az életét. Dr. Alex Thorne pszichiáter már egy korábbi esetnél is kis híján az őrületbe kergette, ezúttal pedig a börtönből nyúl Kim után, a legérzékenyebb pontján támadva a felügyelőt, akinek így ismét szembe kell néznie a testvére gyilkosával: a saját anyjával.

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
General Press, Budapest, 2018
352 oldal · ISBN: 9789634521914 · Fordította: Őri Péter
>!
General Press, Budapest, 2018
352 oldal · ISBN: 9789634521914 · Fordította: Őri Péter

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Kim Stone · Bryant · Keats · Alexandra Thorne · Ruth Willis


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 52


Kiemelt értékelések

>!
mate55
Angela Marsons: Vérvonal

Az egyszerűség bizony sokszor üdvösebb, hiszen az magában hordozza a komplexitás lehetőségét. Alapvetően spoilermentes kritikával készültem, de úgy gondolom, annyit elárulhatok, hogy (mint mindig) a bosszú, a veszteség és annak feldolgozása, valamint a továbblépés képessége is meghatározó téma. Sajnálatos, hogy a lényegre való fókuszálás helyett Marsons ezer felé próbálta elvinni a történetét. Egy teljesen új történetszál helyett az előző könyveiben megkezdett bosszúhadjárat gyűrűzik egyre mélyebb és mélyebbre, bár az írónő próbál az ellenkezőjéről meggyőzni. Azonban, mintha nem bízna az első ránézésre faék egyszerűségű, de valójában nagyon is összetett és izgalmas történetében, ezért példátlan mennyiségű felesleges tartalommal tölti fel a saját hibás működése által generálta hézagokat. Az erős felütést követően ugyanis nagyon gyorsan elmerültem a felesleges mellékszálakban, az életre keltett érdektelen karakterekben, és egy ideig csak a drámaként tálalt céltalan nyűglődésben volt részem. Kitérőket kaptam olyan karakterekről, akik nélkül tökéletesen meglettem volna. Egyszerűen túl sok szálon futott a történet. Az egyetlen pozitív része az volt, hogy minden értelmet nyert és nem maradtak elvarratlan szálak. A formához adott tartalomról lehetne vitatkozni, de csak ha le merném lőni a végét. Ezt viszont nem érdemli meg az olvasó, ennél azért érdekesebb krimiről van szó.

11 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Angela Marsons: Vérvonal

Egyik kedvenc krimi sorozatom, nem véletlenül.
Kim Stone egy kőkemény, ámde elhivatott rendőrnő, szókimondó természettel. Az éppen soros bűnügy megoldása mellett az őrült pszichomokus újbóli szerepeltetése új izgalmi faktorokat ad a történethez.
Alex a börtönben hihetetlenül képes mindenkit manipulálni a céljai eléréséhez. A csaj igazi pszichopata, érzelmek nélkül, és teljesen rá van kattanva Kimre. Egész végig pörgött a cselekmény, és a gyilkos kiléte is az utolsó pillanatig homályban maradt. Számomra.
Jöhet a következő rész.

>!
robinson P
Angela Marsons: Vérvonal

Én most csalódtam, ez fájt, erőlködős, kesze-kusza, a vége túltolt.
Nálam ez a leggyengébb láncszem… nagyon nem tetszett, nem izgalmas, Alex szinte tök felesleges kellék volt, zavart csak, erőtlen a sztori… szerintem.
Update! Bűnbeesés után..minden unásig ismétlődő, már ellőtt klisé ellenére kerek egész a történet, +1 csillag Angelának!
https://gaboolvas.blogspot.com/2018/10/vervonal.html

26 hozzászólás
>!
bokrichard
Angela Marsons: Vérvonal

Egy „egyszerű” krimi a bosszúról, a gyászról és a psziché hatalmáról. Elég hülye bevezető, de ez szűrődik le Kim Stone legújabb történetében, ami valljuk meg jó lett. Na pont annyira, amennyire a csillag jelzi: ha választanom kellene egy könyvet, amitől azért nem dobom el az agyam, de nem is unalmasan középszerű, akkor ez eszembe jutna. Nagy segítség volt a középszerűség elkerülésére természetesen az írónő könnyed, olvasmányos írásmódja, na meg a főhősnő érdekes, kicsit sem zökkenőmentes magánélete, családja. Nagy örömmel olvastam a közte és az anyja között zajló feszült pillanatokat. Ami viszont kicsit sokra sikerült, az a pszichopata pszichiáternő különös kalandjai. Valahogy sosem szerettem a mentalizmuson alapuló hókuszpókuszokat, és itt is sokalltam már a végére. Összességében is kicsit túlhalmozott lett a könyv a szerteágazással. Nem a legjobb finoman szólva sem, de nem is olvashatatlan. Talán érdemes a folytatásokra is várni.

2 hozzászólás
>!
Navi P
Angela Marsons: Vérvonal

Tulajdonképpen tegnap éjjel olvastam el a könyvet :D
Gyors, pörgős, fordulatos. Kim az egyik kedvenc nyomozóm, jó a csapat is, Dawson kezd felnőni. Baldwin húzzon a francba :(
Az elkövető, na, rá aztán nem gyanakodtam volna :( Nagyon sajnálk mindenkit, de ezt nem így kellett volna. Valószínűnek tartom, hogy megbomlott az elméje :(
Alex … kevés ennyire gyűlölt karakterrel találkoztam eddig. Ha már meglátom leírva a nevét … De szerencsére Kim nyert :)
Annyira sajnáltam az öngyilkosunkat, de így lesz a legjobb.

>!
smetalin
Angela Marsons: Vérvonal

Erősen kapcsolódik az előző részhez, azt is lehetne mondani folytatás. Persze azért itt is van egy külön szál, egy mostani gyilkosság, de „kedves” pszichopata ismerősünk is feltűnik és erősen kapaszkodik Kimbe. Nagyon fifkás és próbálja befolyásolni főszereplőnket, hogy milyen sikerrel az majd kiderül.
A másik gyilkosunk………hm és hát. Nem is tudom, incifincit nekem furcsa volt a motivációja.
Úgy érzem Angela nem fejlődik az írásban, erősen toporog a már megszokott stílusban és karakterei is. Nem rossz, ő ilyen és kész, így ír és ennyi.

>!
Szilvi00 P
Angela Marsons: Vérvonal

Amikor elolvastam a fülszöveget és megtudtam, hogy Kim ősellensége újra színre lép ebben a részben, görcsbe rándult a gyomomra. A pszichopata doktornő mesteri, gonosz tervétől előre rettegtem, és őszintén féltettem Kim-et. Egyszerre zseniális és vérfagyasztó, mire képes ez a manipulatív, beteg nőszemély. Nagyon kedvelem Kim Stone felügyelőnőt, aki ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Nem ismert akadályt, és olyan elszántsággal eredt az aktuális gyilkos nyomába, mint azt korábban is tette. Izgalmas és remekül felépített rész volt, egy percnyi unalom vagy érdektelen jelenet sem volt benne.

>!
Kókuszka P
Angela Marsons: Vérvonal

Nekem nem okozott csalódást, a sorozatok így az ötödik táján már kezdenek kifáradni. Angela Marsons hozta a megszokott gonosz, beteges, kegyetlen történetét, melynek fő mozgatórúgója a bosszú. A nyomozáson túl igyekszik kihasználni Alex Thorne pszichiáter karakterében még rejlő lehetőségeket. Kim Stone felügyelő drámai múltja pedig még mindig felkavaró, feldolgozhatatlan. A végén a csavar sem marad el.

4 hozzászólás
>!
PRicsmond
Angela Marsons: Vérvonal

Kellett rá aludnom 2 éjszakát, hogy összegyűjtsem a gondolataimat Kim Stone ötödik kalandjáról. Én nagyon örültem amikor megláttam, hogy jön az új rész, de ahogy olvastam a molyos ismerőseim értékeléseit nagyon elment a kedvem a könyv olvasásától, aztán pár hete láttam, hogy 91 %-ra van értékelve ebből gondoltam annyira még sem sikerült ez rosszul.
Nos így miután túl vagyok a könyvön elmondhatom nem lett ez rossz, de azért elmarad az első részek színvonalától. Igazából nekem már az előző résszel is voltak problémáim összességében ez attól is elmarad kicsivel.
Két szálon fut a történet Kim és csapata, mint később kiderül egy sorozatgyilkos után nyomoz, miközben ősi ellensége Alex Thorne a börtönben azon munkálkodik, hogy kikerüljön a rácsok mögül, emellett Kim lelki nyomorgatásáról sem feledkezik meg. És pont itt van nekem a legnagyobb problémám, hogy a két történetszál valahogy nem fér meg egymás mellett, inkább az oldalszámot bővíti. Mert maga a gyilkos után nyomozás nem rossz, de ha csak az lenne nagyon rövid lenne a könyv, de hiába vannak Kimnek nehéz időszakai Alex pszichikai támadásai miatt, még sem tud felnőni a nagy, főgonosz szerepébe. Igazából én ezt az Alexes szálat meghagytam volna egy külön kötetre, ha már őt kapta a nagy ellenfél titulust. És értem én meg Angela is leírja a Köszönetnyilvánításban, hogy azért is hozta vissza Thorne doktor karakterét, hogy megmutassa, hogy egy börtönbe bezárt pszichopata is tud méltó ellenfél lenni a nyomozónak, de akkor már megérdemelt volna egy teljes könyvet.
Mindenesetre azt pozitívumként elmondanám, hogy nem túl hosszú, könnyen lehet vele haladni, az eddigi részekhez hasonlóan rövid, dinamikus fejezetekből épül fel könyv tökéletes egy hétvégi olvasmány. Aki még nem olvasott Kim Stone történetet ne ezzel kezdje, de aki olvasta az eddigi részeket az semmiképp se hagyja ki, nem rossz történet a Vérvonal, de nem éri el az első részek minőségét, mondjuk ebben Angela is hibás, mert az Elfojtott sikoly első könyvnek hihetetlen erősre sikeredett.:D. Én bízok az írónőben, hogy meg tud újulni kicsit, a karakterek nagyon rendben vannak, a könyv végére Kim is megtalálja lelki egyensúlyát, így remélem Alex-et elfelejtjük egy jó időre és új nyomozásokról olvashatunk majd.

3 hozzászólás
>!
Lanore P
Angela Marsons: Vérvonal

Már a fülszöveg első olvasásakor is nagyon örültem, hiszen a sorozat egyik legerősebb kötete volt eddig az Ördögi játszmák, és az abban szereplő manipulatív gennyláda itt visszatért egy jó erős mellékszál erejéig. Nem tudom, én hogyan viszonyulnék az életben egy ilyen emberhez, akinek mindene az emberek befolyásolhatósága, kijátszása egymás ellen, a saját céljai érdekében… valahol azt gondolom, engem nem lehetne így manipulálni, de aztán ki tudja, az én életemben is lehetnének olyan helyzetek, amikor nem venném észre, hogy valaki épp ezt műveli velem. Lényeg a lényeg, dr. Alex Thorne még bezárva is csak azon munkálkodik, hogy megkeserítse Kim életét, miközben egy súlyos gyilkosságsorozattal is megküzd a nyomozónő, és csapata. A csapattal együtt nekem sem volt fogalmam arról, hogy mi lehet a spoiler, velük együtt jöttem csak rá én is, és igen, őszinte leszek, a gyilkos kiléte most is meglepett, nem tippeltem rá, fel sem merült spoiler bennem. A miértjeit sem igazán tudom megérteni, mert azt még valahol elfogadom, hogy egy spoiler. Nagyon tetszett, hogy ebben a részben a nyomozótársakat is jobban megismertem, olyan, mintha köztük lettem volna én is, és jó volt belelátni Kim múltjába is, újabb apró részleteket tudhattam meg, és a spoiler. Le a kalappal Kim előtt, hogy erőt tudott venni magán, és nem spoiler. Bízom benne, hogy még sok-sok történet van Marsons tarsolyában, mert én bizony nem tudom megunni Kim Stone-t!


Népszerű idézetek

>!
robinson P

— Nézze, felügyelő, én bejárónő vagyok, nem biztonsági kamera. Nem figyelem minden lépésüket.

99. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kim Stone
>!
Kókuszka P

Miért baj a teljes tudatlanság, ha az ember közben tökéletesen boldog?

66. oldal, 16.fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ruth Willis · tudatlanság
>!
robinson P

Szemüveges fiatalember állta el az útját. Kimet ránézésre Harry Potterre emlékeztette.

21. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Harry Potter · Kim Stone
>!
mate55

Dr. Alexandra Thorne a két egyszemélyes ágyat elválasztó, négyzet alakú asztalnál ült.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Alexandra Thorne
>!
robinson P

A kezét nyújtotta, hogy elkérje a kocsikulcsot a kollégájától.
— Mormolj el egy imát, Bryant, mert most én vezetek.

226. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bryant · Kim Stone
>!
PRicsmond

– Stone felügyelő, hadd mutassam be Jonathan Bullockot, az új asszisztensemet!
Kim előtt filmszerűen felvillant, milyen boldogtalan élete lehetett Bullocknak az iskolában, a neve ugyanis azt jelentette: „ökör”.

21. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jonathan Bullock · Keats · Kim Stone
>!
PRicsmond

– A fickó hazudik – közölte Kim. – Azt még nem tudom, hogy mennyire, de az egész nyugdíjadat feltenném rá, hogy a kocsiban talált hajszál az övé.
– Pedig ránézésre nem olyan, mint aki gyilkolni tudna, Főnök.
– Miért, ránézésre ki olyan? – kérdezte komoly hangon Kim.

119. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bryant · Kim Stone
>!
Lanore P

De az én csendjeimet nem kell mindig kitölteni szavakkal.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csend · Keats
>!
robinson P

A futás szóba sem jöhetett. A tízcentis sarkú cipőben úgy festett volna, mint egy járni tanuló kisgyerek.
Mögötte egyre gyorsabb lépések zaja hallatszott.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kim Stone
>!
PRicsmond

Kim nagyot sóhajtott. Még csak két nap telt el ebből a hétből, és már csak egy áldozat választotta el attól, hogy egy sorozatgyilkos után nyomozzon.

108. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kim Stone

A sorozat következő kötete

Kim Stone sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Helena Silence: Ezüsthíd
M. J. Arlidge: Ecc, pecc
Paula Hawkins: A lány a vonaton
Patricia Gibney: A hiányzók
J. P. Delaney: The Girl Before – A lány a múltból
Natsuo Kirino: Kín
Andy Weir: Artemis
Stieg Larsson: A tetovált lány
Sara Shepard: Pretty Little Liars
Réti László: Kaméleon