Artemis 1 csillagozás

Andy Weir: Artemis

Jazz ​Bashara bűnöző.
Vagy valami olyasmi. Az élet ugyanis elég kemény Artemisen, a Hold első és egyetlen városában, hacsak nem vagy gazdag turista vagy excentrikus milliárdos. Némi ártalmatlan, de tiltott áru becsempészése nem egetverő bűn, ugyebár? Főleg, ha különböző adósságokat kell törlesztened, mivel a hordári munkádért kapott fizetés a lakbért is alig fedezi.
A dolgok akkor kezdenek megváltozni, amikor Jazznek páratlan lehetősége adódik a tökéletes bűntény elkövetésére, amely akkora nyereséggel kecsegtet, hogy képtelenség lenne visszautasítani. A lehetetlen végrehajtása azonban még csak a kezdet: ráébred, hogy egyenesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött.
Ha pedig túl akarja élni, bele kell mennie élete legbrutálisabb játszmájába, olyan tétekkel, amelyek már egyáltalán nincsenek az ínyére.
A marsi sikerlista-vezető szerzője, Andy Weir újabb lenyűgöző főszereplőt… (tovább)

Eredeti mű: Andy Weir: Artemis (angol)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Fumax, Budapest, 2017
316 oldal · ISBN: 9789634700135 · Fordította: Rusznyák Csaba
>!
Fumax, Budapest, 2017
316 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700081

Most olvassa 14

Várólistára tette 182

Kívánságlistára tette 383

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
marcipáncica P
Andy Weir: Artemis

A legtöbben úgyis arra kíváncsiak, van-e olyan jó, mint A marsi. Nincs. De őszintén szólva, Weir első regényének sikerét valószínűleg akkor sem tudta volna megugrani, ha nem lennének hibák az Artemisben, így az összehasonlítás kissé igazságtalan, mivel a könyv egy roppant élvezhető, jól felépített, humoros sci-fi kalandregény, ami bőven önálló létjogosultságot érdemel, amire óhatatlanul is árnyékot fog vetni az elődje. Úgyhogy az, hogy „nincs olyan jó”, inkább úgy kéne, hogy hangozzon: „kár összevetni almát a körtével”.

A regény stílusában és felépítésében kezdetben hasonlít a szerző előző művére (helló, összehasonlítás!), bár itt a főszerepet Jazz Bashara személyében egy 26 éves, zseniális elméjét elkótyavetyélő, félárva, piti csempészlány kapja, szarkasztikus hangja és bármilyen helyzetből magát MacGyver ügyességével kivágó képessége első találkozáskor sokban emlékeztet Mark Watney karakterére. A hasonlóságoknak szerencsére azonban itt vége is, a történet előrehaladtával Jazz saját személyiséget kapott, amit lehet szeretni, vagy sem, én bírtam a kisstílű, nagyszájú, makacs, de mégis őszinte és tettre kész csaj megnyilvánulásait, bár ennél klisésebb főhőst valószínűleg keresve sem lehetne találni egy ilyen sztorihoz. A többi karakter, akiket a könyv során megismerünk szintén elég közhelyes figurák, de a maguk csetlő-botló módján szerethetők, beleilleszkednek a történetbe, és természetesen mindig akad egy valaki, aki megoldást tud nyújtani a leküzdhetetlennek tűnő problémára. Üdítő színfolt volt, ahogy Weir megpróbálta a mikroközösséget minél több nációból felépíteni, az őrült ukrán csávó és a fémiparosok verhetetlen Zsóka (!) nénije mellett, ha csak említés szintjén is, több tucat nemzet jelent meg, de próbálta kerülni a sztereotípiákat, miközben mégsem sulykolta a polkorrektséget.

A helyszín, a Holdon létesített Artemis nevű 2000 lakosú űrbázis, sokkal több teret adott Weir számára a különböző karakterek és még inkább a különböző technológiák feltérképezésére, és az író lubickolt is a témában. Ez az ember baromi okos, de tényleg, csak nem feltétlen szerencsés az olvasó arcába tolni folyamatosan a tudományos hókusz-pókuszt, ha az a nyomorult olvasó nem érti (ez lennék én, de hát mi közöm nekem a kémiához meg a hegesztéshez, meg a többi ilyen megátalkodott témához). Ettől a rengeteg háttér-információtól és logikus(nak tűnő) magyarázattól a könyv azonban igazán reálisnak hat, a közgazdasági (végre egy téma amit értettem!) és a logisztikai felépítése ennek a mikro-gyarmatnak igazán szépen kidolgozott, érződik rajta a rendkívül tudatos és alapos munka, ami meghúzódik mögötte.
Emellett a helyszín több mozgolódásra is teret ad, bár az űrállomás zárt rendszere szűkös kereteket enged, azért kapunk EVA kalandokat, és a tét is nagyobb, nem tűnik annyira önismétlőnek, hogy mindig beüt a ménkő, és mindig újabb megoldást kell találni.
A cselekmény kezdetben lassan építkezik fel, az egyszerű űrbázis-kalandozásból folyamatosan bontakozik ki az összeesküvésekkel és bűnszövetkezetekkel átszőtt krimi vonal, amit a végén megfejel egy kellőképpen akciódús és grandiózus lezárással.

Személy szerint én örülök neki, hogy Weir nem próbálta meg megírni még egyszer A marsit, és bár érezhető rajta még az előző siker utóíze, látszik, hogy tudatosan próbált más irányt keresni, és sikerült író stílusának pozitív elemeit átemelnie egy kissé más környezetbe. Érezni, hogy rengeteg ötlet van a tarsolyában, és szerencsére nem fél az újdonságtól. A könyv sikere az olvasónál Jazz karakterén áll vagy bukik, az ő személyisége és narratívája rányomja bélyegét az egész könyvre, akit ez a fajta stílus idegesít, valószínűleg sutba vágja a könyvet 50 oldal után, akit viszont, úgy mint engem, megnyer magának ez a lökött lány, annak egy nagyon szórakoztató és elbűvölő holdgaloppozásban lesz része.
4-4.5 csillag között félúton, felfelé billent a mérleg, mert a szívembe dobta magát Jazz és az ő szedett-vedett brigádja, annyira, hogy még olvasnék róluk tovább.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Fumax KU

Gyilkos pillantást lövelltem Dale-re. Nem vette észre. A fenébe is, elpazaroltam egy tökéletes „dögölj meg”-tekintetet.

>!
Fumax KU

Eljöttem a hotelszobából, mert hívtak a recepcióról, hogy ha nem jelentkezek ki, felszámítanak nekem egy újabb éjszakát. Aztán Turbóval az Armstrong Alsó 4-be hajtottam. Vagy, ahogy a helyiek hívták, Kis Magyarországra. Az összes fémipari bolt a magyarok tulajdonában volt – ahogy a vietnamiakéban a Létfenntartás, a szaúdiakéban pedig a hegesztőipar.
Lehúzódtam apa egyik kollégája, Stróbl Zsóka boltja mellé, akit a jelek szerint egy súlyos magánhangzójárvány idején neveztek el. A nyomástartó rendszerek specialistája volt. Amikor apa leszerződött egy óvóhely beszerelésére, általában Zsókától vette meg, ami kellett hozzá. Csúcsminőségű terméket készített, márpedig apának mindennél fontosabb a minőség.

3 hozzászólás
>!
Fumax KU

A csomagfelvételi kérvény egy nagyjából száz kilogrammos szállítmányról szólt. Nekem nem gond. Kétszer annyit is fel tudok emelni, és még csak bele sem izzadok. Ezt nem sok földi csaj mondhatja el magáról! Igaz, nekik hatszor akkora gravitációval kell megbirkózniuk, de hát ez az ő bajuk.

>!
Fumax KU

– Légy óvatos. Az EVA-ruha még nem jelenti azt, hogy biztonságban vagyunk. Ha rosszul illesztettük össze az alagutat, robbanékony nyomáscsökkenés vár ránk.
– Kösz a figyelmeztetést. Készen állok, hogy elvetődjek az útból, ha hangsebességgel nekem jönne egy nyomáshullám.
– Lehetnél egy kicsit kevésbé seggfej.
– Lehetnék – válaszoltam. – De az nem lenne életszerű.

>!
Fumax KU

Jin belekortyolt a kávéjába, és elfintorodott. Láttam már ilyet. A földiek utálják a kávénkat. A fizikai törvényszerűségek óhatatlanul pocsék ízhez vezetnek.
A Föld levegőjének csak a 20 százaléka oxigén, a maradék pedig olyan anyag, amilyenre az emberi testnek nincs szüksége, mint a nitrogén és az argon. Úgyhogy Artemis levegője színtiszta oxigén a Föld légnyomásának 20 százaléka mellett. Így hozzájutunk a megfelelő mennyiségű oxigénhez, és közben minimalizáljuk a burkokra nehezedő nyomást. Ez nem egy új koncepció, egészen az Apollo-program napjaiig vezethető vissza. Csakhogy minél alacsonyabb a nyomás, annál alacsonyabb a víz forráspontja. A víz itt 61 Celsius fokon forr, úgyhogy ennél a tea és a kávé sem lehet melegebb. És ez állítólag undorítóan hideg azok számára, akik nincsenek hozzászokva.
Jin diszkréten visszatette a csészét az asztalra. Nem fogja újra felvenni.

1 hozzászólás
>!
Szilmariel 

Sikerült hegyibetegnek lennem a Holdon.

10. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Wells: Fragments – Töredékek
James Dashner: Az útvesztő
Blake Crouch: A pokol kapujában
Dan Wells: Szellemváros
Peter Clines: 14
Michael Crichton: Préda
Blake Crouch: Sötét anyag
Kathy Reichs: Virals – Fertőzöttek
John Scalzi: Bezárt elmék
Marcus Sakey: Egy jobb világ