Taksim 20 csillagozás

Andrzej Stasiuk: Taksim

Taksim egy isztambuli tér neve: itt kötnek ki Stasiuk új regényének hősei egy kalandos akció végén, amelyben kiszabadítanak egy rabszolgaként kezelt lányt. Egészen addig azonban a cselekmény színhelye -amint azt a „Dukla” és az „Útban Babadagba” írójánál megszokhattuk – Közép-Kelet-Európa, annak is a hátsó udvara: eldugott lengyel, szlovák, magyar, román falvak és kisvárosok, Európa újrahasznosított rongyai, a filléres csillogást a bennszülötteknek szállító vállalkozók, elpusztíthatatlan életenergiájú seftesek, „ingyen”, áruló kínaiak és gátlástalan maffiózók. A fővárosból egy üzleti ügy miatt a vidéki kisvárosba menekülő elbeszélő (akiben Stasiuk korábbi regénye, a „Kilenc” immár öregedő hősére ismerhetünk) és társai próbálnak mindenáron túlélni. Ha kell, országokon autóznak keresztül, ha kell, embert csempésznek, ha kell gengszterekkel veszik fel a harcot, de mindenekelőtt mesélnek, mesélnek, vég nélkül: rettenetes, szomorú és mulatságos történeteket.

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Magvető, Budapest, 2011
390 oldal · ISBN: 9789631428575 · Fordította: Körner Gábor

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
egy_ember
Andrzej Stasiuk: Taksim

Nagy várakozással vágtam bele ebbe a regénybe, mert Stasiuk előző „utazós” könyve – az Úton Babadagba – szép lassan a kedvenceim közé emelkedett.
Ebben a regényben sincsenek nagy távolságok, se térben, se időben. 300-400 kilométerek, 30-40 évek maximum. A két utazó, a szökevény és a seftes nem mennek egyszerre sokat, mégis megjárják az úgynevezett Közép-Európát, Kelet-Európát és a Balkánt. Sokszor egy országon belül is.
Mit látnak? Igazából semmi szépet vagy vidámat.
Rossz kocsmákat és turkálókat. Unalmat és kilátástalanságot. Seftelőket és hasznosítható maradékokat. Kiürülő falvakat és lepusztuló lakótelepeket. Bezárt gyárakat, mérgezett folyókat, ócska piásokat, hatalmaskodó egyenruhásokat. Munkanélkülieket és határfrászt. Templomi öregasszonyokat és vásározó cigányokat. Szegénységet és bóvlit. Kátyús utakat, kínaiakat, KGST piacokat. Fojtogató téli kéményfüstöt és elvadult gyerekbandákat. Ukrán embercsempészeket és orosz maffiózókat. Örökös romlást, pusztulást, bomlást, egyszer használatos tárgyakból épülő szeméthegyeket. Guberálókat és uzsorásokat.
Nem valami szívderítő felsorolás. A regény szereplői mégis szeretik a saját kis balkánjukat, és elvágyódásuk csak rutin. Stasiuk pedig valami elképesztő bravúrral befogadhatóvá és szerethetővé teszi ezt a szürke nyomort.
Jó könyv. Még az olyan, a Babadaghoz képest populáris engedményeket is elnézem neki, mint a cselekmény léte, sőt egy szerelmi szál.

3 hozzászólás
>!
entropic P
Andrzej Stasiuk: Taksim

Bár mostanában (részben véletlenül, részben szándékosan) szerintem több európai regényt olvasok, mint angolt vagy amerikait, mégsem tudom megállni, hogy ne hasonlítsak szinte minden nagyon-európai könyvet valami angolhoz vagy amerikaihoz, amit régebb óta ismerek. Most sincs ez másként: ezt a regényt olvasva rögtön Jack Kerouac Úton-ja jutott eszembe. A Taksim szereplői folyton úton vannak, és az utazással töltött időt azzal töltik ki, hogy történeteket mesélnek. Pontosabban a narrátor többnyire hallgat, az útitársa meg mesél. Arról, hogy hogyan élt és miket tapasztalt az elmúlt évtizedekben, miközben mindenféle bóvlival üzletelt Kelet-Európa országaiban.
De persze nemcsak a múlt, hanem a jelen is izgalmas a szereplők életében – már amennyire a kelet-európai valóság izgalmas lehet. Az üzletelés mindenesetre a jelenben is folyik tovább, de nem is annyira pénzszerzés kedvéért, mint inkább azért, hogy elteljen valahogy az idő.
Van ebben a regényben minden, ami a k-európai nyomor témakörét boncolgató könyvektől elvárható: kilátástalanság, lassan múló idő, poros, sivár vidékek, reménytelen életek – de van benne valami furcsa vidámság és emberség is, s mintha mindig lenne valami, ami továbbhajtja a főszereplőket.
(Azért persze eléggé nyomasztó könyv ez, én nem is tudtam egyszerre 80-100 oldalnál többet elolvasni belőle – utána mindig áttértem inkább valami olyasmire, ami nem annyira élet-halál kérdésekről szólt, mint ez a regény.)

4 hozzászólás
>!
marcipáncica P
Andrzej Stasiuk: Taksim

Lusta, végtelen vándorlás, amit átsző a melankolikus optimizmus, majd lesz valahogy életérzés, a végtelen semmibe futó örök körforgás, az, ami maga az élet. Hangulatilag 5 csillagos könyv, Stasiuk remekül váltogatja a döcögős út tőmondatait a megpihenő, elmélkedés idejét megfestő, metaforikusabb leírásokkal, az olvasó ott érzi magát a kocsi hátsó ülésén és a megszámlálhatatlan sok piac egyikén, betársulva a főszereplők szürke valóságába. Változnak az országok, az utak, az emberek, az események, de mégis mind egyforma, nem változik semmi. Van valami nagyon depresszív ebben a kilátástalan, kárhozott vándorkereskedő létben, ami semmi kiúttal nem kecsegtet, mégis a témához kellő humorral és szarkazmussal nyúl az író, amitől nem telepszik rá az olvasóra, csak magával rántja ennek a végeláthatatlan útnak pár pillanatfelvételébe.
Viszont ez az állandósult középszerű létezés borzasztóan hosszúra nyúlik, fele ennyi is elég lett volna ebből a könyvből, mert nem volt benne annyi, hogy megtöltsön egy ekkora regényt. Igazából már a 100. oldal környékén kezdett kicsit vontatottá válni, és ez az érzés egyre csak nyúlt és nyúlt, és végül is egy nagy semmit kaptam. Kár, pedig az első 100 és mondjuk az utolsó 90 oldal nagyon jó kisregényt tett volna ki, de így unalomba fulladt.

>!
hajoacs
Andrzej Stasiuk: Taksim

A Vajdaságba utaztunk néhány napja, Szeged környékén az egyik településen volt dolgunk, piac volt, de a lángosos 10.30-kor bezárt, és negyed órával utána már összepakoltak, nem kaptunk enni. Egyedül a kipakolt csempészett/hamisított csomagolatlan mobil usb-töltő kábeleket, pend-drive-okat, jbl-hangszorókat árusító fószer reménykedett vásárlókban, akik nem jöttek. Meglepett, hogy a ”lengyel-piacok" világának még mindig van nyoma, még ha másként is, de itt vannak.

>!
ppeva P
Andrzej Stasiuk: Taksim

Kellett nekem elolvasni a másik két értékelést……
Ezek után annyi maradt nekem, hogy egyetérthetek: jó könyv volt. És bár @egy_ember a szemére veti, hogy volt benne szerelmi szál, azért közel sem egy lányregény. Nincs talán k. Európának olyan nyomora, ami ne szerepelne benne.
Ide nekem Stasiuk többi könyvét is.

2 hozzászólás
>!
tgorsy
Andrzej Stasiuk: Taksim

Nagy lendülettel kezdtem el olvasni, faltam a lapokat, mint a szereplők a kilométereket, de ahogy a Ducato egyre romlott, az én érdeklődésem is hanyatlott.
Emlékszem a „lengyel” piacokra, (bár én csak egyszer jutottam el, az is inkább már kínai volt), emlékszem, ahogy próbáltak az emberek boldogulni, ügyeskedni. Szánalomra méltóak voltunk, vagyunk.
De 200 oldal bőven elég lett volna. Ez így túl hosszú, unalmas, körbe-körbejáró ismétlődés, érdektelen.
Kár, h. nem tudta időben abbahagyni.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
egy_ember

Elvégre az volt a cél, hogy mindenki kaphasson, mindenkinek lehessen, és rögtön szét is baszódjon, mert akkor új kell.

112. oldal

>!
ppeva P

Odébb már nem voltak bolgárok, de ugyanilyen olcsóság uralkodott. Fél euróért, egy dollárért lehetett vásárolni dolgokat és felvenni. Az emberek járkáltak köztük, és nem értették, Ezer, kétezer féle dolog, kivétel nélkül mindenkinek. Mindenkinek futotta mindenre. Kedvükre válogathattak. Húsz éve még összeült a családi kupaktanács egy-egy cipő vásárlásakor, mintha kocsit vagy tévét vennének. Most minden egy-két doboz cigi vagy négy liter benzin árába került, feldíszítve csatokkal, szegecsekkel, luk körüli vasalásokkal, fémrészekkel és gagátokkal, rojtokkal és tépőzárakkal, patentokkal, fűzőkkel, cipzárakkal, betétekkel, tigris-, párduc- és antilopbőrrel, legombolható szellőzőkkel, mind halmokban, felpróbálható, kicserélhető, összetúrható, bugyik tucatjai, zoknik csomói, alsók kötegei – nem is érte meg szétszedni, darabokra bontani őket, filléres összegek jöttek ki, amik még egy koldusnak is cikisek lettek volna, úgyhogy ha vettek, egész nyalábbal vettek, mondván, jó lesz később, a többi családtagnak, vagy a régi félelemből, hogy az egész csak ábrándkép, délibáb, mindjárt eltűnik, és csak a sáros legelő marad, ahol nem is olyan régen még kandisznók sivalkodtak a ketrecben, és teleszart kétkerekűkből borjúk bámultak nagy, szomorú szemekkel.

215. oldal

>!
ppeva P

Teljesen meg vannak húzatva. Nemrég még egy életre vásároltak. Összekuporgatták, összespóroltak egy öltönyre valót a szabónál, egy cipőre valót a cipésznél; volt befektetés, volt értelem, volt lemondás, és volt jutalom. Ebből állt az ember élete, basszus. Mikor megkaptam az első órám, tíz évig hordtam. Mindennap felhúztam és az ágy mellé raktam. De ez még semmi: az apám legalább harminc évig húzogatta az óráját és rakta az ágya mellé. Tíz évig suvikszolta ugyanazt a fekete bőrcipőt, és ugyanennyit kefélte a sötétkék, csíkos gyapjúöltönyét. Manapság meg reggel új cipőre szottyan kedvük, mennek, feltúrnak harminc pár gagyit, az árusok rángatják a karjukat, itt olcsóbb, ott meg pláne, végül boldogan, a kémiai reakció gyümölcsével a nejlonzacskóban hazaindulnak a pecóba, aztán meg csodálkoznak, hogy egy óra járástól olyan büdös a lúdtalpuk, mint a döghús.

225. oldal

>!
ppeva P

Az emberek gyarapodnak. Egyre több és egyre ócskább dolgaik vannak. Muszáj folyton hozni-vinni valamit. Megszabadulni a régitől, hogy helyet csináljanak az újnak. Gondot jelent. Hordják ki a városból, az erdőbe. Délre, völgyekbe, akárcsak a gumiabroncsokat. Néha látok dömpereket, telepakolva törött műanyagbútorral, jégszekrénnyel, elgörbült biciklivel, babakocsival, ezzel az egész egyszer használatos szarral. Napnyugtakor surrannak ki titokban, és a város határába gurulnak. Legálisan kidobni a régit feleannyiba kerül, mint az új.

117. oldal

>!
ppeva P

Gyanta és petróleum. ilyen illata volt itt a levegőnek, amikor a hideg húsvét után jött a tavasz. Először úgy tűnt, mozdulatlan a város, ellenáll minden változásnak. Mint húsz-harminc éve. Rendíthetetlen, álmos, biztonságos. Valahol a világban embereket dobálnak le háztetőkről, zsaruk és mentők kék fényei villognak, itt meg két lépéssel a főtértől tyúkok kapirgálnak és nyúlketrec szaga érződik. Se nem város, se nem falu. Azt akartam, hogy örökre így maradjon. Hogy hagyják nyugton őket. Esetleg egy jobb verda, egy nagyobb tévé, de alapvetően nyugalom, és hogy úgy legyen, mint régen, csak kicsit jobb kiadásban. Isten őrizz másképp. Pontosan értettem őket. Nem akartak fizetni azért, amit nem rendeltek. Rosszat sejtettek, és szabadság helyett mégis inkább egyenlőséget szerettek volna.

317-318. oldal

>!
egy_ember

A bejárat fölött, mint régi fogadók cégérei, zlaty bazantos, mníches, staropramenes, keltes rekeszek lógtak. A barakkokban nyüzsögtek az emberek. Ide jártam én is.

25. oldal

10 hozzászólás
>!
egy_ember

…megint a múltba révedt, igazi rögeszméje volt: képtelen volt megérteni, hogyan működik, képtelen volt felfogni a lényegét. Úgy érezte, igazán tarthatna tovább a múlt, semmi oka, hogy véget érjen, és otthagyja őt a slamasztikában. Közben folyton múlt időt kellett használnia, folyton elillant minden, aminek értelme volt, és csak a szövegelés tudta kiszakítani a nemlétből a mindenféle csodát, aminek tanúja és tárgya volt, és amit újra meg újra feltámasztani próbált.

40. oldal

>!
ppeva P

Különben igazi éhínség nem jön többé. Szinte ingyen van a kaja. Még a szegények is kidobálják. A rókák szemétdombokon élnek, együtt a gazdátlan kutyákkal. Nem kizárt, hogy kezdenek kereszteződni. Szarkák és varjak élnek a szemétdombokon. A városi szemétlerakó fölött fekete csapatok keringenek. Folyton boltokat nyitnak, egyre olcsóbb kajával. Nem a legjobb kaja, és gyorsan megromlik, de pár napig el lehet tartani valahogy. Elég, ha az ember nem vesz túl sokat, ha nem halmoz fel készleteket, ha nem bontja ki meggondolatlanul a vákuumcsomagolást. Manapság minden darabonként, szeletenként van lefóliázva, és igazság szerint nemsokára nem lesz szükség jégszekrényre. A jégszekrényesek tudják ezt, ezért árulnak ócskavasat, ami rögtön, ahogy lejár a garancia, elromlik. Egyszer s mindenkorra. Nem javítja meg senki, úgyhogy újat kell venni. És még egyet, és még egyet, mielőtt kiderülne, hogy a jégszekrény a múlt, és ma csak fólia van, és minden falat külön-külön bebugyolálva.

118. oldal

>!
egy_ember

…ez a paraszti félelem, hogy hülyét csinálnak, hogy bepaliznak, hogy átbasz a valóság, ködként lebegett a város felett. Csak a mozdulatlanság és a várakozás adott biztonságot.

47-48. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség
Stefan Chwin: Hanemann
Witold Gombrowicz: Kozmosz
Sylwia Chutnik: Női zsebatlasz
Maria Nurowska: Szerelemnapló
Janusz L. Wisniewski: Bikini
Jacek Dehnel: Szaturnusz
Andrzej Sapkowski: Tündevér
Olga Tokarczuk: Az Őskönyv nyomában
Olga Tokarczuk: Nappali ház, éjjeli ház