Át ​a folyón 15 csillagozás

Andrzej Stasiuk: Át a folyón

A mai lengyel irodalom egyik legegyénibb hangú szerzőjének regényei és esszéi után ezúttal novelláiból kaphatunk válogatást. Az írói pálya különböző szakaszaiban született három novelláskötet akarva-akaratlanul az életút állomásait rajzolja fel. Az Át a folyón (1996) sötét tónusú novellái a varsói fiatalkorba és az érzéki tapasztalatszerzés idejébe vezetnek vissza; a Tél (2001) riportszerű pillanatképeinek fókuszában az anyag bomlása áll a szerző választott otthona, a Beszkidek kis falvaiban; a Grochów (2012) megrendítő visszaemlékezéseiben a halálhoz, az elmúláshoz való viszonyunkat vizsgálja az író. Ebben az egyszerre szikár és lírai prózában minden kis tárgynak, emléknek, értéktelen részletnek helye van, mint egyfajta Noé bárkájában, amely átmenteni próbálja mindazt, aminek részesei voltunk.

>!
Magvető, Budapest, 2013
328 oldal · ISBN: 9789631430943 · Fordította: Körner Gábor

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Andrzej Stasiuk: Át a folyón

Stasiuk a kelet-közép-európai bomlás első számú igrice, elbeszélései olyanok, mint utazás a térben el, de az időben vissza. Ahogy meg tudja jeleníteni a szagokat és a színeket, egészen egyedülálló: a restiben kavarog az állott sörszag, a hőségben éles kéken és éles sárgán remeg az aszfalt fölött a levegő, a palaszín novemberi ég pedig szinte széthasad az ázott rozsdaszagtól. Ez maga a posztszocialista táj, ahol a falvak minden bálabontáskor Londonnak álmodják magukat.

A kötet elején, a korai történetekben is ott vannak ezek az elemek – csak épp gyakran elfedi őket az, hogy Stasiuk itt még nem arról beszél, amiről tud (a romlékony emberi környezetről), hanem önmagáról. És az önmagunkról-való beszédben, úgy fest, van nála jobb is. De ahogy haladunk előre, tisztul az írói eszköztár, az elbeszélések pontosabbak, erősebbek lesznek, hogy végül tökéletesen megragadják azt, amit talán Stasiuk képes legjobban megragadni: a széthullás szépséges időnkívüliségét.

>!
bagie P
Andrzej Stasiuk: Át a folyón

Nagyon hullámzó volt… erős bevezető novellák után nagyon mélypont volt… majd a vége felé ismét jöttek a kicsinyke csodák.
Régi vágy volt ez a könyv nekem…ehhez képest nagy csalódást okozott; valami sokkal jobb élményt vártam, katarzist… így felkerült az Elajándékoznám polcra… https://moly.hu/polcok/elajandekoznam-oket

6 hozzászólás
>!
egy_ember
Andrzej Stasiuk: Át a folyón

Ez a könyv három novelláskötet anyagából áll össze. Az első, és sajnos legterjedelmesebb részt hagyjuk. Nem tetszett. Piairodalom, és abból már sokkal jobbat is olvastam. A másik két kötetből válogatott írásoknál viszont meg volt minden, amiért Stasiuk a két „utazós” regényével (Úton Babadagba, Taksim) a kedvenceim közé lépett.

2 hozzászólás
>!
oross 
Andrzej Stasiuk: Át a folyón

nagyon érződik,hogy a novellák különböző alkotói korszakokban keletkeztek, emiatt kissé hullámzó. nekem meglepő volt a viszonylag sok szex egyes novellákban. legalábbis tőle. az újabb novellák hozzák magát Stasiukot, amit nagyon szeretek benne. a kissé egyenetlenség miatt nem kap csillagos ötöst.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Egy ilyen csendes éjszakán, mint ez, hallani, ahogy öregszik a világ. Kiégnek a villanykörték és tranzisztorok, rozsda marja a gépeket, gyorsabban ég a kályhában a fa, mint ahogy nő az erdőben, a ruha pislákol és rohad a testünkön, percről percre vékonyodik és gyengül, a teli üressé, majd törötté változik, a cigaretta a hamutartóban önkezével vet véget életének, a képek és hangok elpárolognak a mágnesszalagokról, a tinta elhalványul a golyóstollban, a papír töredezik, mint az ostya, még a műanyagok hamis birodalma sem képes ellenállni. A szerelem igazi világa ez, mert a veszteség sötét árnyéka lebeg fölötte, mint héja a zsákmány fölött.

242. oldal, Tél

>!
kulturzaj

– Mit nézel? A lábam vagy a fenekem?
– Vágyakozással nézek a múltba, és aggodalommal előre.
– Akkor már inkább nézd a seggem.

35. oldal

>!
egy_ember

Zöld-arany fák, piros busz, cementkockából kirakott, szürke úttest. Mellette állt a könyvtár. Csorba lépcsőkön kellett felmenni, két betongolyó őrizte őket. Az ajtó kilazult üvegtáblái csilingeltek.
A „D” betűvel jelzett polc egész lent volt a padlón. Csak innen lehetett anélkül szemrevételezni a könyvtárosnő karcsú lábát, hogy gyanút keltsen az ember — vékony zsinórokkal körbefont bokáját és két kis koporsóra emlékeztető fadarabba zárt lábfejét. Töprengtem Dumas felett, tapogattam Dosztojevszkijt. A zöld linóleumon térdelve, a por, régi papirosok és terpentin légkörében lapozgattam a Karamazov testvéreket, de félelemmel töltöttek el a nevek. Különösen a Fjodor. A gerincen, a címlapon, majd a szövegben. Volt benne valami sötét, fenyegető, tompa. Mint egy pince vagy visszhang a sötétben. Fogtam a két kötetet, és leraktam a könyvtárosnő elé. Nem kellett kérdeznie a nevemet. Gyakori vendég voltam. Gondterhelten és ábrándokba merülve távoztam. Túl szép volt a nő. Egy tizenhárom éves fiú számára a tízessel idősebb nők mindig keserű, fájó imádat tárgyai.

15-16. oldal

1 hozzászólás
>!
egy_ember

Mert manapság olyan az egész, mint egy csendes háború, egy láthatatlan front. Látszólag nem történik semmi, béke, de annyi marad csak belőle, mintha mindenki fejvesztve rohanna. Semmi se öregszik, csak hipp-hopp meghal. Először új, aztán egyszer csak már nem jó semmire, és átfúj a tárgyakon az üresség.

232. oldal

>!
egy_ember

urbanisztikus vágyakkal megrontott falusi táj

24. oldal

>!
simiszabi P

ezért szeretem tudni, mit hogyan neveznek, s ezért kedvelem jobban a szegény vidékeket a gazdagoknál, mert itt a tárgyaknak valódi értékük van, és valószínűleg legalább egy kicsit szeretik őket az emberek, hisz nincs egyebük. Nem imádják, de szeretik, anélkül is, hogy fogalmuk lenne róla. A gazdagok szokták imádni a tárgyakat. Csodálják magukat a tükörfelületeken, és végül maguk is saját tükörképükké válnak. A tárgyaik olyan drágák, hogy sosem mennek tönkre – ez az ő halhatatlanságuk.

242. oldal, Tél (2001) - Tél (Magvető, 2013)

>!
simiszabi P

Mi történik az idővel, amely elmúlt? Hova távozik mindaz, aminek részesei voltunk?

289. oldal, Grochów (2012) - Grochów (Magvető, 2013)

>!
egy_ember

A fiúk ebben a korban olyanok, mint a macskák — kizárólag azt veszik észre, ami mozog

9. oldal

>!
simiszabi P

Azért jártunk ide, hogy saját melankóliánkban kéjelegjünk. Hogy ápoljuk magunkban a megfoghatatlan veszteségérzetet. Legalábbis némelyikünk. De én biztosan. Olyan volt a Makowska utca, mint a tengerpart. Elég volt kimenni és elképzelni, mi van a horizonton túl. Fölég kora tavasszal, amikor a rozsdabarna, megdőlt füvek fölött remegett a felforrósodott levegő. De ez mindig így van ott, ahol vasúti sínek futnak. Az ember nem tudja levenni a szemét a végtelenbe futó két ezüstfonálról. Mágnesezve vannak, és vágyódásunk mint vasreszelék fut utánuk a világ végére.

279. oldal, Grochów (2012) - Grochów (Magvető, 2013)

>!
egy_ember

Üvegből ittunk, és egyre elégedettebbek voltunk magunkkal. A szoba mentőcsónakra emlékeztetett: megvolt mindenünk, és szartunk mindenre. A város lent, a víz alatt ringott, mint egy elmerült sziget a legősibb legendákból. Borunk volt dosztig, lemezünk is több napra elegendő.

47. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Andrzej Sapkowski: A végzet kardja
Katarzyna Sowula: Nulla-nyolcszáz
Marek Pąkciński: Rovarbolygó
Janusz L. Wiśniewski: Intim relativitáselmélet
Isaac Bashevis Singer: A hét kicsi suszter
Sławomir Mrożek: A perverz és más történetek
Domokos János (szerk.): Huszadik századi dekameron I-II.
Sławomir Mrożek: Zuhanás közben
Henryk Sienkiewicz: A gravelotte-i hős