Az kiderült a sorozat megnézése után, hogy azt nem érdemes a könyvek ismerete nélkül megtenni (mert kicsit zavaros), de az értékelések átböngészése utána abban biztos vagyok, hogy a sorozat sokat segített a Viharidők élvezetében. Mert így nem volt annyira ismeretlen a világ, és az utalások olvastán sem kapkodtam (annyira) a fejem. De abban is biztos vagyok, hogy a sorozat sokat nyert volna, ha jobban áttanulmányozzák a könyveket és hagynak időt hatni az alapanyagnak, de ez már más kérdés.
Az első Vaják-könyvélményem mindennel együtt is nagyon pozitív. Élveztem a stílusát, a lassú, csapongó tempóját, a humorát és elsősorban meglepően melankolikus hangvételét. Meglepett, Geralt itt mennyire szomorkás – nyilván ebben szerepet játszik az a múlt, ami éppen csak említések és célzások szintjén kezd itt bontakozni, de jól áll a karakternek. Sapkowski szövege remek abban, ahogy gazdagítja és árnyalja a figurákat, nem csak belső monológokkal, de okos párbeszédekkel is, már csak ezért is jó olvasni. Biztos ebben szerepet játszik az is, hogy ez az utoljára megírt történet, bár interjúin keresztül az író nem tűnik igazán érzelgős figurának.
De cinikusnak mindenképpen és ez érződik a szövegen is. Nem csak a néhol kegyetlen humorán, ha azon a világon, amit szereplői köré kerített. Baksissal terhelt föld ez, ahol virágzik a korrupció és ahol mindenki csak gyalog a hatalmasok játékában – bár bátor húzásokkal sikerül néha meglepniük azokat. Mondják, hogy mennyire ká-európai a könyvek hangulata és tényleg: kíváncsi vagyok, hogy a világ nyugatibb részén születettek mennyire érzik át mondjuk azt a képet, ahogy a határjelzőket áthelyező katonák ellen nincs fellebbezés, az adót kétszer kell kifizetni – nincs bizalmunk a közintézményekben és ezt Sapkowski remekül megfogja több helyen is.
A Viharidők ezen túl remek a cselekmény bonyolításában; régen olvastam ennyire esetleges kalandokat, ha egyáltalán. Geraltot ide-oda sodorja az út és a kardjai keresése, ahol az egyes kis történetek egyrészt jól jellemzik őt, másrészt sokat tesznek hozzá az összképhez. spoiler Külön pirospont azért, ahogy a különböző hatalmi centrumokat és azok egymáshoz fűződő viszonyát ábrázolta elegánsan és egyáltalán nem didaktikusan. Szórakoztató, informatív és érdekes.
Nekem jó belépő volt a Viharidők, és az a jó, hogy nem kell várnom a további regényekre, mert a legtöbb már itt is van és csak az olvasásra vár. Ezért megéri néha nem rögtön elkezdeni a sorozatokat.