Idézetek 48

De tudjátok-e, nemes urak, miről ismerszik meg, hogy az idők történelmiek? Hát arról, hogy sok minden történik és gyorsan.

Tudod mit, Reynevan? (…) Te csak sakkozz. Ott minden a gusztusod szerint lesz. Ez fekete, amaz fehér, és mindegyik mező négyszögletű.

383. oldal

A hegyek beleolvadtak a komor téli nap zavaros sfumatójába.
Megint havazni kezdett. A hó behintette a nyomokat.

574. oldal

A hajnalmadár alighanem meglátta végül, akit meg akart látni, mert kitátotta a csőrét, és elkárogta magát, és ebben a károgásban kihívás volt. És kegyetlen fenyegetés.

574. oldal

– A barátság szép és nagy dolog!

– Ez egyáltalán nem politikai demonstráció. Ez csak egy közönséges okádás.

113. oldal

– Most pedig – az idegen az erdő fölé, a fenyőfa csúcsára nézett – ég veletek. Hív a kötelesség.
– Azt hittem – bátorkodott megszólalni Reynevan –, hogy csak megijesztetted őket…
A lovas a szemébe nézett, hideg, egyenesen jéghideg tekintettel.
– Megijesztettem őket – ismerte el. – De én, Lancelot, soha nem ijesztegetek hiába.

95. oldal

A kereszteződés egyik útja máris világosabb, szimpatikusabb, hívogatóbb lett. Érdekes, az amulettköteg nélkül Reynevan soha nem tételezte volna fel, hogy épp ez az út helyes. De Reynevan tudta, hogy az amulettek nem hazudnak.

77. oldal

A teremtmény hirtelen megnövekedett, felborzolta a szőrét. És eltűnt. Beleolvadt a homályba, ugyanabba a homályba, amelyből kibontakozott.

73. oldal

– Ki mered gúnyolni Zsigmond királyt – jegyezte meg Melchior Barfuss. – Pedig őt szolgálod.
– Éppen ezért.

55. oldal