Narrenturm (Huszita-trilógia 1.) 56 csillagozás

Bolondok Tornya
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

„Cinikusan szellemes, remek történet, amelyet szinte szétfeszít a szex, a halál, a mágia és az őrület.” – Joe Abercrombie

A legendás VAJÁK-sorozat szerzőjének vadonatúj történelmi fantasytrilógiája a huszita háborúk idején játszódik.

Bielaui Reinmart, a sarlatánt, akit Reynevannak is neveznek, rajtakapják egy lovag feleségével, és menekülni kényszerül a Sterza fivérek és az Inkvizíció elől. Miközben a husziták és katolikusok között nő a feszültség, és különös, misztikus erők gyűlnek az árnyak között, Reynevan a Narrenturmban, a Bolondok Tornyában találja magát, abban a középkori őrültekházában, ahová a másként gondolkodókat és lázadókat zárják.

Reynevan számára megszökni a toronyból, kikerülni a csávából és megőrizni az ép elméjét nehezebbnek bizonyulhat, mint valaha is hitte…

Eredeti megjelenés éve: 2002

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2020
592 oldal · ISBN: 9789635660490 · Fordította: Hermann Péter
>!
GABO, Budapest, 2020
592 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635660193 · Fordította: Hermann Péter

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Adela von Sterza · Bielaui Reinmar 'Reynevan' · Heinrich Krompusch · Jan Hofrichter · Melchior Barfuss


Kedvencelte 6

Most olvassa 4

Várólistára tette 142

Kívánságlistára tette 168

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

Sapkowski a Vaják sikere után vágott bele ebbe a trilógiába, amelyben – egyelőre legalábbis úgy tűnik – még inkább elkeserítő képet fest fel a világ állapotáról, és arról sötétségről, ami egyes emberek lelkében tenyészik, s ami akkor válik igazán förtelmessé, mikor ezek a korábban csak a szűkebb környezetüket megnyomorító alakok egymásra találnak, és feltüzelt, fanatikus csőcselékként rabolnak és gyilkolnak, néha egész népeket téve meg bűnbaknak azért a nyomorúságért, ami őket sújtja.

A Narentrurmban az író a sötét középkor katolikus egyházának túlkapásait és korruptságát, és az erre válaszként született, karizmatikus vezérek által szított huszita lázadást használja fel háttérnek. A történet szereplői pedig olyan figurák, akik messze nem hősiességükről ismerszenek meg. Sokkal inkább amolyan kívülállók, akiket csak sodor magával a történelem, a sors vagy a saját butaságuk, és csak reménykednek abban, hogy valahogy megússzák azt a gyilkos felfordulást, ami körülöttük tombol.
Ebben a regényben nem csak hogy tipikus antihősök vannak, de a főszereplő még azok közül is egy különleges (bár azért nem egyedi) fajta: Raynevan egy olyan jobb sorsra érdemes fiatalember, akit az esze helyett igencsak gyakran más, jóval vértolultabb szerve irányít. Az rángatja bele ebbe az egész kalamajkába is: egy in flagrantit követő tragikus végű üldözés után vérbosszút esküdnek ellene, és keresztül-kasul kergetik egész Szilézián. Ráadásul, hiába a mellészegődött, tapasztalt társak minden intése, a legmegbízhatóbb tulajdonsága, hogy soha nem fogadja meg a jó tanácsokat, hanem inkább megy a saját feje, orra vagy épp a farka után. A szerencsétlen olvasó pedig a falat kaparja a hajmeresztő húzásai láttán.
Pedig Raynevan is pontosan tudja, hogy aki nem eléggé elővigyázatos, az bizony könnyen bitófán, az út mentén az árokban, vagy rosszabb esetben egy inkvizítor kezén végezheti. Különösen akkor, ha a papsággal kerül összeütközésbe. Mert akkortájt se szeri, se száma nem volt azoknak a szektáknak – és aki nem hallott volna még róluk, hát annak ezután sok tucatnyi szakadár vallási közösség neve fog ismerős hangzani –, amelyeknek élén többnyire valami kiugrott pap vagy szerzetes állt, s aki jól-rosszul értelmezett bibliai tanításból eredeztetett ideológiájával gyakran egész tömegeket nyert meg magának. És ezek a legritkább esetben voltak valamiféle jézusi szeretetet, megbocsátást vagy önmérsékletet hirdető felekezetek. Elsöprő többségében inkább amolyan erőszakos proto-hippi kommunák off voltak, amelyek gyakran öldöklő felkelések és parasztlázadások csíráivá váltak. Az az elvakult fanatizmus pedig, ami az ilyen lázadások során mindkét oldalon felütötte fejét, az ziher, hogy a Sátán, és nem pedig az Isten akaratát szolgálta.

Azt is csak a vak nem veszi észre, hogy a hatalmi elit cinikus túlkapásai, és az arra adott szélsőséges reakciók, amelyek túl gyakran mennek el az embertelenül brutális megtorlásig, milyen – szinte már unalomig ismert, és a mai napig visszaköszönő –, mintát rajzolnak ki.
De az az egészben a legelkeserítőbb – és azért is gondolom, hogy az emberi faj, úgy en block a Föld szégyene – hogy hiába a végtelen számú, véres és kegyetlen véget érő történelmi példa, sem a hatalmon lévők, sem az ellenük – kezdetben és az elvek szintjén legalábbis – jogosan ágállók nem képesek tanulni az elődök hibáiból.
Mindkét fél inkább elmegy egészen a teljes pusztulásig, mintsem, hogy akár egy jottányit is engedjen a saját nyilvánvalóan önsorsrontó és megcsontosodott hozzáállásán.
Azok, akik hatalmon vannak végtelenül ostobának nézve az elnyomottakat szándékosan hergelik őket, de a történet végén off, amikor térdig összefosva magukat az akasztófa, a guillotine vagy a kivégző osztag árnyékában állnak, sem értik, hogy hogyan juthattak el idáig, és esélyük sincs, hogy felismerjék, mit b@$ztak el ilyen istentelenül.

El lehetne intézni a könyv off fő üzenetét ennyivel is. Akinek pedig még ezután is van kedve, hát vágjon bele, de ennek tudatában – ez nem egy könnyed, eszképista fantasy regény, és nem is valamiféle gumimacsó grimdark keménykedés, hanem végtelenül keserű mese az emberi gonoszságról, kapzsiságról és ostobaságról.

4 hozzászólás
ViraMors P>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

A világvége nem következett be. A világ nem pusztult el, és nem égett le. Legalábbis nem az egész.

Szörnyek gomolyogtak és zajongtak a homályban.

– Vigyázzatok magatokra. Oly kevesen maradtunk már.

* * *

Masszív olvasmány a Narrenturm simán elmenne a torony egyik téglájának, küllemét és tartalmát tekintve is. off Kicsit nehezen is rágtam át magam rajta, de erről első sorban nem a terjedelem, hanem a tartalom egyes részei tehettek. Alapvetően szeretem a történelmet, azt meg pláne, ha egy történelmi regény – légyen az történelmi fantasy, krimi, kaland vagy bármilyen egyéb regény – tisztában van a hellyel és idővel, ahol és amikor játszódik, de itt rövid időn belül nagyon soknak éreztem a történelem leckét. Néha egyenesen úgy éreztem, hogy a szerző villogni szeretne azzal, hogy mennyi mindent tud. off A másik problémám a főszereplő, vagy legalábbis fő nézőpont karakter, Reinmar – Reynevan – von Bielau, a naiv idióta szoknyapecér, akit viszonylag sűrűn szeretem volna holtan látni, és egyes pontokon nagyon drukkoltam, hogy zárják már be végre, és felejtsék is ott. off Jó, bevallom: voltak a srácnak jó pillanatai is, de nem túl sok. Sokkal inkább tudtam kedvelni a mellékkaraktereket, akik azon túl, hogy sokkal érdekesebbek voltak nála, a józan észt is képviselték.
Maga a történet fő szála egyébként viszonylag egyszerű: Reynevan fut. Hol az életéért, hol egy nő után, hol mindkettőt egyszerre.
Mindeközben a huszita háborúk közepén járunk, az inkvizíció vadássza az eretnekeket, a környék lovagjai felcsapnak rablónak és/vagy keresztesnek. A nemes urak politizálnak, az egyháziak a háború, a politika és a néphit-nevelés triójának tetszőlegesen kombinált változataival foglalkoznak, és itt-ott még némi varázslat és boszorkányság is felbukkan: szörnyek, szellemek, boszorkányok varázslók és démonok képében.
Reynevan ebben az egyvelegben koslat fel-alá, nem egyszer egyenesen úgy, mintha ő lenne a helyi Rosencrantz és Guildenstern, egy személyben, máskor meg képtelen kimaradni az események sűrűjéből. Hosszabb-rövidebb időre mellécsapódó társai józan eszére nem hallgat, sajátja nincs, így általában rosszkor van rossz helyen, és szinte mindig a rövidebbet húzza. Remélem, a következő két részben fejlődik valamennyit a megfelelő irányba…
Igazság szerint nagyon élveztem azokat a részeket, amikor épp nem kellett azon fognom a fejem, hogy Reynevan már megint hülye, és tényleg történt is valami. Sapkowskinak megy a hangulatteremtés és jól ír harcjelenetet, de egész végig nem tudtam szabadulni attól a nagyon kellemetlen érzéstől, hogy a háttérinfó elnyomja a történetet. Így néha kicsit küzdöttünk egymással, én és a könyv, de azért kíváncsi leszek, hogyan tovább.

Dominik_Blasir>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

Sapkowski továbbra is trollkodik.
Az utolsó Vaják-kötetek kapcsán nagyon erősen megfogalmazódott bennem az az érzés, hogy Sapkowski valójában meglehetősen unja az „egyszerű” írást – ezért, hogy önmagát szórakoztassa, no meg hogy az olvasóval is kötözködjön kicsit, elkezdett mindenféle narratív trükkökkel, posztmodern reflexióval meg én már nem is tudom micsodával kísérletezni. Ráadásul elég egyszer személyesen meghallgatni vagy megnézni pár interjúját, hogy egyértelművé váljon: ő nem az az átlagos írói figura, aki a végletekig tiszteli az olvasóját és mindenben figyel rá. A Vaják-regények után pedig belefogott a Huszita-trilógiába, és valószínűleg botorság volt azt várnom, hogy itt nem így fog működni.

Persze nem árul zsákbamacskát, már az első fejezetben (ti. egy „komoly”, történelmi regénytrilógia nyitójelenetében) in flagranti ismerjük meg főhősünket, amint éppen az Ágoston-rendi szerzetesek énekétől kísérve egy férjezett hölgyet… nos, ölel ("szétfeszít a szex", írja Abercrombie a történetről, szintén nehéz nem trollkodásnak felfogni). Főhősünknek (micsoda szerencse!) lesz még lehetősége az ars amandit gyakorolni a kötet cselekménye folyamán, ti. valójában az egész akörül bonyolódik, hogy éppen melyik női szereplőt szeretné… nos, ölelni.
Hogy itt mindenféle izgalmas nemzetközi vallási konfliktus van? Természetesen, Sapkowski nem szalasztja el az olvasót úton-útfélen erre emlékeztetni, lehetőleg oldalanként féltucatnyi név és még egyszer ennyi motiváció formájában bemutatni mindezt, olyannyira túlterhelve a történetet, hogy nem is csodálkozom, az leginkább, nolens volens, csak a kívánatos hölgyekben való elmerülésre koncentrál.

Nehéz nem cinikusan állni ehhez a regényhez, amikor nyilvánvalóan Sapkowski is rém cinikusan áll mindenhez ebben a regényben. Ez épp úgy igaz a husziták szellemiségére, a középkori keresztény papság erkölcsiségére, a főszereplőink érzéseire, a mágia kezelésére vagy éppen a próza stílusára. Ez néha briliáns (mondjuk a könnyedebb jeleneteknél vagy a főszereplő-trió dinamikájában), néha frusztráló (mondjuk amikor a kelyhesek-utraquisták-táboriták-Árvák közti különbséget kellene megérteni fél bekezdésen belül), néha vicces (például a fejezetleírásokban), néha kissé érthetetlen (legalábbis ha az olvasó nem tud magától értetődő természetességgel váltani latin és más idegen nyelvekre) – viszont kétségtelenül egyedi. A frusztráló-aspektus persze minden bizonnyal gyengébb, ha valaki részletekbe menően képben van 15. századi reformálási törekvésekkel és közép-európai háborús mozzanatokkal, de az én tudásom nagyjából addig terjedt, hogy felismerjem mondjuk a Lutherre vagy a Kopernikuszra irányuló utalásokat.
Ha túllépünk a szövegen, minden más még egyszer annyira bővelkedik szokatlanságban. Megkockáztatom például, hogy a történet közelebb áll a Candide környéki szatirikus-pikareszk hagyományhoz, mint mondjuk a Vaják-regényekhez. Ennek megfelelően kár lenne számonkérni rajta a klasszikus fantasy elemeit, netalán a korszellemnek megfelelő szimpatikus hősöket – ez a trilógia teljes más vadra lő.

Tagadhatatlan, hogy a fentiek miatt borzasztóan izgalmas elemeznivaló a Narrenturm – Sapkowski trollkodása nagyon sok érdekességet rejt. Kár, hogy olvasni már nem mindig élveztem annyira.

kvzs P>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

Egyet kell értenem @Dominik_Blasir értékelésével: Sapkowski egy troll.
Szerintem direkt arra volt kíváncsi, hogy a Vaják sikerének farvizén mit tud letolni a rajongótábor torkán. Ennek érdekében pedig választott egy olyan kort és helyszínt, ami a világ nagy részének maximum említés szintjén rémlik, a könyvet pedig telinyomta töménytelen mennyiségű adattal: szereplők, történelmi események, helyszínek, vallási felekezetek, politikai kavarások… Ráadásul a szereplők nagy része előszeretettel fűszerezi mondandóját latin kifejezésekkel… Aki nem jártas a középkori európai történelemben, annak esélye sincs megérteni a viszonyok, utalások, vagy rejtett poénok nagy részét.
A könyv élvezhetőségén sajnos az sem segít sokat, hogy a főszereplőnk finoman szólva sem egy szerethető karakter: naiv, önző szoknyavadász, aki mintha direkt nehezíteni akarná mindenki dolgát, aki segíteni akar rajta.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hová fog kifutni a sorozat, de az biztos, hogy nem ajánlom jó szívvel minden fantasy rajongónak.

deen>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

Megküzdöttem ezzel a könyvvel, és nem lettünk barátok. Jó is lehetett volna, ha a a fülszöveg nem vezet félre, és nem valami történelmet zavaróan hosszan és szárazan leíró olvasmánnyal találom szemben magam. A cselekmény vajmi keveset tartalmaz abból, amit a fülszövegben olvastam, azt is folyamatosan ismétlődve, mintha időhurokba kerültem volna. Reynevant nem tudtam megkedvelni, mert egészen egyszerűen ostoba és ugyanazokat az ostoba hibákat követi el, hiába ütik, vágják, rázzák, szurkálják és a többi, ő csak megy a maga szalmával kitömött feje és a nemesebb szerve után. De azt is minek, hiszen rajta kívül mindeni tudja, hogy mi fog történni, ha újra látja kedvesét. Reynevant ellensúlyozva az író a mellékszereplőkkel próbál keretet adni a történetnek, akik maguk is elvitték volna a történetet a hátukon és valószínűleg boldogabb véget is érnének, ha Reynevan még csak álmukban sem bukkant volna fel. Egyedül az késztetett arra, hogy tovább olvassam, hogy helyenként nagyon humorosak voltak a párbeszédek, igaz csak néhány helyen bukkantak fel eme felemelő oldalak, többségében információ túltengésben szenvedtem, és nagyon unatkoztam közben. A történet vége hozott egy kis felüdülést, mert végre volt értelme a cselekménynek és végre történt is valami, amit persze majd a következő részben kamatoztat az író, remélhetőleg nem ilyen formában. Ez így nagy csalódás volt.

CaptainV IP>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

Fejezetenként, sőt, fél fejezetenként, sőt, jelenetenként tudott változni, hogy épp halálra untam vagy jól szórakoztam rajta. Sapkowski elemi élvezettel vetette bele magát a 15. századi közép-európai viszonyokba, de ha valaki nem osztozik ebben a szenvedélyben, lehet, hogy nehéz dolga lesz olvasás közben. Pedig nem írta meg nagyon máshogy, mint a Vajákot, csak míg az egy teljesen fiktív térben játszódott, amit szinte vele együtt fedeztük fel, és sokunknak még a „történelmi ismeret” is megvolt hozzá a játékokból, itt örömmel hagyta magát a valóság, történelmiség által bekorlátozni, mi meg, ha nem figyeltünk az igazi töri órákon, akkor kábéra se értjük, mi van (és ha figyeltünk, az is kevés, hiszen az értés nem egyenlő az érdeklődéssel). Úgy éreztem, mintha elsődlegesen megkritizálni, maga kedvére szétboncolni, kitárgyalni szerette volna a történelmet, és csak utána regényt írni, amiben van történet és vannak szereplők, ugyanakkor rá nagyon jellemző, hogy lassú tűzön főz, nem lepődnék meg, ha a második és harmadik rész már nagyságrendekkel lendületesebb, történetfókuszúbb lenne.
Reynevan és Scharley főszereplőkként elfogadhatók, de nem különösebben izgalmasak, az egyik a csöndes, befele forduló útkereső, a másik a magabiztos, hantás szerencsevadász. Amikor szereplők ülnek és összehordanak mindenről mindenfélét, az szuper, akkor csillan meg Sapkowski ravaszsága, humorérzéke. De amikor csak megyünk az erdőben lóháton vagy névsorolvasást tartunk, hát bizony, volt, hogy ugrottam pár bekezdést.
Ezzel együtt is egyébként nagyjából azt kaptam, amit vártam, a témaválasztástól én bejelentéskor kellőképpen megijedtem. Örültem volna, ha rám cáfol, de hátha majd a következő kötetben teszi meg.

Kosa P>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

Bevallom, amikor olyan véleményeket olvastam a könyvről, hogy túlságosan töményen adagolja a történelmet, mosolyogtam magamban: mit nekem, ha száraz, szeretem a törit, olvasok történelmi regényeket, rajtam nem lehet kifogni…ahha…

A sztoriról tömören: a Cseh Királyság és Szilézia területein járunk 1425 környékén. Reynevant, a fiatal medikust rajtakapják férjes szeretőjével, a felszarvazott férj rokonsága pedig üldözőbe veszi, szóval irány az álmok földje, a törökök által fenyegetett Magyarország. Mindeközben a huszitákkal kapcsolatba hozható kereskedők titokzatos körülmények közt sorra elhaláloznak, Reynevan bátyja pedig szintén belekeveredik az ügybe. És a se istent se ördögöt nem ismerő démonlovag, Hajnalmadár off Reynevant is célba veszi…

Nos, szerintem ezt a könyvet kétféleképpen lehet olvasni. Vagy figyelmesen olvasod, és reméled, hogy a temérdek adat, tény és név közül ragad rád annyi, hogy megértsd a történetet (ide most képzeljetek egy szkeptikus fintort), vagy ha irritál, hogy a lengyelek és csehek által közismert történelemről gőzöd sincs, menet közben próbálsz utánajárni az olvasottaknak. Mert bizony a könyv nem segít ki. Egy – fia – lábjegyzet – sincs. Annak, aki járatos a szláv történelemben, talán meg se kottyan, amikor bekezdéseken át csak neveket sorolnak fel, annak aki perfekt latinos, talán még örül is, amikor oldalanként két-három kifejezéssel vagy komplett versbetéttel frissítheti fel a nyelvtudását. Mezei olvasóként viszont, akit érdekel is, amiről olvas, elmondhatom, hogy nagyon rányomta a bélyegét a sztorira, hogy nem vágtam fejből, mi a különbség a katharok és a lollardok között, vagy -bár aláírom, hogy józan paraszti ésszel ki lehet következtetni a latin mondatok jó részét- amikor az egyik szereplő poénkodik és a csattanó pedig nem a te nyelveden van…eeegy kicsit frusztráló. (Mellesleg a legtöbb kritika a külföldi megjelenések esetében is a magyarázatok hiányát, ugyanakkor a történelmi tények már-már öncélú adagolását említi.) Sapkowsi vagy kimondottan a sajátjainak szánta a történetet, vagy szadista élvezetét találta benne, hogy lenyomja a nyugati olvasók torkán a cseh és lengyel történelmet, nem tudom; viszont sajnálom, hogy egyik kiadásnál sem segítettek az olvasóknak élvezhetőbbé tenni a könyvet.

Hogy miért szerettem mégis a Narrenturmot? Egyrészt, mivel ha veszed a fáradtságot, hogy belemélyedj a részletekbe, rengeteg bujtatott poént, célzást és ellentmondást fedezhetsz fel. A párbeszédek nagyon szórakoztatóak, az anakronisztikus megjegyzésektől az olvasókhoz való finom kiszólásokig aranyat érnek. Ajánlom utánajárni magának a Bolondok Tornyának, ami Európa első pszichiátriai betegek számára emelt építménye és (akárcsak a könyvben) brutális események színhelye. A fantasy-szál sokkal nagyobb szerepet is kaphatott volna, de remekül megfér egymás mellett a temetőben csalánt szedő Eliza, a szodomita vérfarkas és a tiltott grimore-ok: a Lemegeton, a Vörös Sárkány és a Necronomicon (a lá Lovercraft, purrpurr). Itt megjegyezném, hogy a démonidéző rituálén minden egyes felsorolt démon neve és tisztsége a helyén volt. (Igen, leellenőriztem: mire nem jó egy Daemonomicon a háznál.)
Reynevan egy ritka életképtelen főhős, de szerencsére kaptunk egy Scharleyt (sajnos nem Szarlejt, pedig sokkal jobban hangzott ez, mint ez az angol nyelvű verzióból(?) vett beazonosíthatatlan eredetű név) , aki úgy kellett a könyvbe, mint víz a sivatagba, és aki pesztonkai feladatai mellett hűen közvetíti a szemét forgató olvasó méltatlankodását. De, ahogy mondani szokás, van tere a karakterfejlődésnek.
És akkor a magyar kiadásról. Kicsit kötözködni akartam a fordítást illetően a szóismétlések és a néhol fonák mondatok miatt, de nem igazán ismerem az író stílusát (és félúton vérszemet kaptam) így összevetettem a lengyel szöveggel és a magyar változat amennyire meg tudtam állapítani, az eredetit tükrözi vissza. Bár a Gabo puhakötésű könyveivel olvasás közben mindig birkózni kell, nem mehetek el szó nélkül a borító mellett. Nem tudom, szándékosan köszönnek-e vissza a hajnalmadár színei, mindenesetre ha igen, zseniális ötlet volt, le a kalappal.
A Narrenturm azon kevés regény között van, amit biztosan újraolvasnék, de nem a nagyközönség könyve ez. Történelemrajongóknak, állhatatos olvasóknak és haladó könyvmolyoknak ajánlom.

Demencze_Ilona_blogger P>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

A Narrenturm: Bolondok tornya a maga masszív 592 oldalával legalább olyan sokkoló, mint amennyi történelmi adatot, latin kifejezést és családfát zúdít az olvasóra. Annak ellenére, hogy nem könnyű olvasmány, tökéletesen hozza Sapkowski lehengerlően humoros stílusát és a tőle elvárt szintet. Enyhén spoileres Bolondok tornya könyvkritikámat a Roboraptoron olvashatjátok:
https://roboraptor.24.hu/2021/01/30/bolondok-tornya-kon…

Zanbar>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

„Legyetek átkozottak, lengyelek!”
Tűzzel-Vassal.

Az elátkozott lengyel meséje.

Annak idején, mikor hazánkban is kijöttek a Witcher kötetek élénken érdeklődtem az alkotó iránt. Megnéztem a vele készült, számomra is érthető nyelvű interjúkat és elolvastam a cikkeket. Már akkor is volt az egésszel kapcsolatban egy külön, és kicsit kellemetlen érzésem. Nevesül, hogy az író nagyon elégedetlen ezekkel a könyveivel.
Olyan, mintha Gárdonyit kérdeznék a Göre Gáborról. Egy sikeres sorozatról, melyet azonban maga az író nem tartott semmire, pusztán pénzkereseti lehetőséget lelet benne egy-egy nagyobb műve között.
Teltek az évek és jöttek a jelek, melyek ebben erősítettek meg. Az ahogy az író bánik a Witcherrel, az bár mondhatjuk, hogy szíve joga, az övé, mégsem több egyszerű zlotysításnál. Pénz és nem több. Pénz amit voltaképpen kizsarolt a CDPR-től, pénz melyért eladta a Netflixnek, hogy nosza csinálj vele, amit akarsz.

Miért? Mert nem szeretné, hogy a Witcher írójaként vonuljon be az irodalmi emlékezetbe. Ő nem Salvatorehoz, sokkal inkább Henryk Sienkiewicz-hez hasonlítja, méri magát, így a művet, mellyel mindenkinek az emlékezetébe igyekszik ezt vésni, azt akarja előtérbe tolni. Mert AZ a valami.

A Huszita trilógia és elsőként a Narrenturm lépten-nyomon megidézi a Trilógia írójának szellemét, igaz ez a szellemidézés igen kéretlen, erőszakos és sokszor kifejezetten kontár munka.
Sapkowski története helyszínül a 15-ik század elejének forrongó Közép-Európáját, azon belül is Sziléziát választja, melynek a szükségesnél legalább kettővel több „ura” van, és az elviselhetőnél legalább hárommal több bibliaiméretű katasztrófája. Jelen van itt a huszitákkal vívott mind kétségbeesettebb keresztesháború, a lengyelek és a Lovagrend közötti acsarkodás, melyben bár a türannosz hajlamú Lovagrend vesztésre áll, nincs még veszve a lehetőség, hogy sárral hajigálják meg a győztes, ám még nagyon is pogány szokásokkal bíró lengyeleket. Ott van a pápa, Luxemburgi Zsigmond, a vallás és az állam, a régi és az új rend valamint a tudomány és a hiedelmek viszonya.
Hatalmas történelmi tabló van ígéretben, ezernyi emberrel, történéssel, sorsformáló eseményekkel, mindezt a Witcherben megszokott sötét humorral, szürke világképpel és kérteletlen kegyetlenséggel. Mi mehet félre?
Nagyjából majdnem minden.

A kötet, bár címe másra utal, nem a Narrenturmról szól. A teljesen sablonos, őrültek háza vajmi kevés szerepet kap benne, azt is csak a végén.
A kötet, bár főszereplőjének Bielaui Reinmart teszi meg, valójában alig enged minket közelebb a figurához az első oldaltól az utolsóig. Nem szán igazán időt arra, hogy megismerjük személyét, az őt mozgató dolgokat, vagy netán elfogadjuk, hogy az a kevés, mely hajtja, miért hajtja ennyire erősen. Nem, ezek hívságok. Reinmart, orvos, mágus, szabadgondolkodó, szépasszonyok combjának kitárója, boszorkányok barátja, a jelen a múlt és a jövő embere egyszemélyben, ám mégis egy zavaros, kusza, mélységek nélküli figura, aki, mint egy másik molytársunk is utalt rá, nagyjából kimerül annyiban, hogy ostobaságot csinál-megverik-valaki megmenti-ostobaságot csinál – bebörtönzik – valaki megmenti – simán csak karakteridegenül hülye – megverik…. stb…
Mindezt 592 silány oldalon – erről még lesz szó.

Az író elfeledkezett róla, hogy Sienkiewicz romantikus prózáját az tette működő képessé, hogy bár egy valószerűtlen, szinte sosemvolt birodalomba kalauzolja olvasóját, melyet történelmi tényekkel és helyszínekkel színesít, nem tart történelem leckét. Arra ott volt az iskola, meg történelem könyvek. Elfeledi, hogy a mozgásban lévő világ az, amitől él és lélegzik a kötet. A cselekménytől, a kalandoktól- pedig ezekből elviekben itt sem volna hiány- a karakterek interakcióitól és azok mozgatórugóitól.
Nem attól, hogy tíz oldalon tanítja az olvasót a szerinte méltatlanul elfeledett nevekre, helyszínekre és történésekre. Aztán száz oldallal később megismétli még kétszer. Aztán háromszor. Biztos vagyok benne, hogy az író lubickolt ebben. Ám amennyi időt és teret szánt a kötetben erre, az azt a képzetet kelti az olvasóban, hogy mindez fontos, erre oda kell figyelni. Pedig nem kell. Egyik történelem leckének sincs igazán sok köze sem a soron következőhöz, sem a kötet cselekményéhez. Van, mert az író jónak látta. Ám mikor elengedjük ezeket a részeket a könyv igen jelentős részéről mondunk le. Ez pedig szerintem frusztráló.

Nehéz beszélni arról, mi történik ebben a regényben. Ez ugyanis egyszerre sok és végtelenül kevés. Reinmar a fülszövegben lefektetett okokból kalandos útra indul a forrongó világban, hogy sorra, megmagyarázhatatlan, és nagyon is megmagyarázható, csak éppen magyarázatlanul maradó, élményeket éljen meg, társakra, ellenségekre tegyen szert, kiderüljön róla, hogy majdnem mindenkit ismer, minden hol vannak kik vérét ontanák, vagy éppen keblükre ölelnék. Végül azonban alig akad olyan helye világának, ahol ne törölnék képen, rugdosnák meg és igyekeznének megfosztani pár testrészétől. Inkább okkal, mint oknélkül.
Így mikor végre bezárják a tébolydába, az inkább felüdülés az olvasónak, semmint kétséget ébresztő esemény. Hogy aztán kiderüljön ez is pont olyan hely, mint az elvarázsolt lovagi kastély, egy jó menedéknek gondolt istálló, egy házas asszony szobája, vagy éppen egy saras árokszél. Semmilyen.
Idővel szereplőnk nem lesz több, egyszerű írói eszköznél, mellyel az elmondhatja, ami kikívánkozik belőle. Lényegtelen, hogy érdekes, vagy fontos-e, vagy csak egyáltalán hozzátesz-e a cselekményhez. A lényeges, hogy KI LEGYEN MONDVA.
És ez írói indoknak, lettlégyen bárki is az-az író, édeskevés.

A kötetről magáról is volna pár szavam.
Elsőként is ez: Ez egy Gabo könyv

..
.
A fordítás finoman szólva sem erős. Az irodalomi minőségű mondat közepén a karakter hirtelen, mint egy tourrette szindrómás bedobja, hogy a pajzán ifjak azért járnak ki megnézni a női flagellánsok mentét, mert azok félmeztelen ostorozzák magukat…és ott olyan csöcsöket láthat az ember, hogy menten maszturbálni kezd… És ez a finomabb eset. Értem, hogy az eredeti könyv sem finomkodhatott, ám talán van ennyi fordítói szabadság, hogy élhetünk a szinonima szótár erejével és adott helyen és időben élhetünk kevéssé durva szavakkal.

A kötet, pedig én a könyveket többgenerációs tulajdonnak tartom – az Egri Csillagokat egy 1945-ös példányban olvastam először, melyet a nagymamának vettek annak idején – így óvatosan bánok velük, de már most kezd széttörni. Oh könyvkötés, légy támaszom….

Végül pedig a nyomtatás. Ahogy haladtam előre a könyvben, mintha fogyott volna a tinta. A lapok egyre halványabbak lettek, a betűk egyre többször voltak „töröttek”, mint egy rossz nyomdagép esetén. Szemmel láthatóan romlott az egész minősége.

Még nem tudtam eldönteni, hogy meghátrálok-e a következő két kötet kapcsán.
Számomra határozottan megfogant a kozák átok és ezt a lengyelt, no meg a művet valamiféle „nomen es omen” lengi körül, mely szerint egy bolond vágyak által hajtott, abból emelte, ennélfogva bizarr, rogyadozó tákolmány az egész.

3 hozzászólás
BBetti86>!
Andrzej Sapkowski: Narrenturm

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

Olvastam, és nem értettem. A történelem rendben: középkor és Európa, vallási háborúk – de hol a fantasy? A mágiát és a varázslást emlegetik ugyan, de nem mondhatnám, hogy sűrűn demonstrálják is. Az a boszorkányos jelenet is… simán beleférne az is, hogy csak bedrogozott állapotban hallucináltak.

Nem is tudom eldönteni, hogy tetszett-e nekem ez a regény. Túl gyakran eszembe jutott róla Bernard Cornwell sorozata a 100 éves háborúról, és az a történet jobb.

A történelem ott zajlik köröttük, kiemelten a csehek és a huszita háborúk eseményei adják a hátteret. De egyelőre csak a hátteret, mert hősünket nem az mozgatja, hogy a történelmi eseményekből kivegye a részét. Menekülnie kell, mert spoiler Menekülnie kell, mert spoiler Menekülnie kell, mert spoiler Valami tehát mindig történik, kalandokba keverednek. Mozgalmas a könyv, egyáltalán nem unalmas, csak annyira vártam végig, hogy a főszereplő találja meg a célját! Legyen egy ügy, vagy egy bosszúja – valami, ami az egész történetet összefogja, nem csak egyik kalandból esik át egy másikba.

Azt sem tudom mondani, hogy Reynevan megkedveltette volna magát velem. Bár leírva le van, hogy okos és talpraesett fiatalember, a cselekedetei nem éppen ezt igazolják. A nőkkel kifejezetten gyerekes, és azt már szinte szánalmasnak találtam, ahogy spoiler Jó, nem teljesen elveszett, egy-egy problémát megold, és túl is éli a kalandokat, de se nem lovag, se nem rosszfiú, olyan kiforratlan még.

Sapkowski egy-egy jelenetet és helyszínt jól elkap, és hangulatos, emlékezetes képeket alkot. A boszorkányok ünnepe, a címbeli bolondok tornya – lehet, hogy nálam jobban működött volna a kötet novellák fűzéreket, mint regényként.

Valahogy a stílusa se fogott meg. Nem mesélős, inkább tömény. Nem egyszer éreztem úgy, hogy a történelmi hangulatot a beszéd is minimálisan próbálja visszaadni, és ettől fura.

Egyelőre csalódás ez a történet – a szerző miatt a 2. kötetet is el fogom olvasni, de sok jót már nem várok.


Népszerű idézetek

ViraMors P>!

– Nem viszek németeket.
– Nem vagyok német. Sziléz vagyok.
– Úgy-e?
– Úgy.
– Akkor mondjad: jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.
– Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál. Te meg mondjad, hogy cserszömörcés sört szürcsöl Csörsz.
– Csercsömör… cés… sört… Szállj be.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

ViraMors P>!

A homályból egy csontváz bontakozott ki. Járkált egy keveset, aztán leült egy sírra, és ottmaradt, csontos kezébe hajló koponyával. Egy pillanat múlva melléült egy nagy lábú torzonborz teremtmény. Önfeledten vakarta a lábát, közben nyöszörgött és jajveszékelt. A gondolataiba merült csontváz nem szentelt neki figyelmet.
Mellettük egy póklábú légyölő galóca haladt el, mögötte pedig elcammogott valami, ami teljesen olyan volt, mint egy pelikán, de szárny helyett pikkelye volt, a csőre pedig teli volt hegyes csírákkal.
A szomszédos sírra egy hatalmas béka ugrott rá.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

3 hozzászólás
ViraMors P>!

– Teljes szívemből tanácsolom, fiacskám, ha valamikor úgy esik, hogy télen kell háborúznod, páncélban soha ne menekülj jégen. Soha.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

ViraMors P>!

– Akármennyi idő telik is el, az ostobaságot semmi sem változtatja igazsággá.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

Kapcsolódó szócikkek: butaság, ostobaság
1 hozzászólás
ViraMors P>!

– Nézd csak – mondta Scharley, és megállt. – Templom, kocsma, bordély, középen meg egy kupac szar. Íme az emberélet parabolája.
– Pedig állítólag – Reynevan még el sem mosolyodott – józan állapotban nem filozofálsz.
– Ilyen hosszú absztinencia után – Scharley tévedhetetlenül irányította lépteit egy mellékutcába, egy hordókkal és korsókkal megrakott pult felé – egy jó sörnek már az illatától is megmámorosodom.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

CaptainV IP>!

De tudjátok-e, nemes urak, miről ismerszik meg, hogy az idők történelmiek? Hát arról, hogy sok minden történik és gyorsan.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

ViraMors P>!

– Az urak kegyeskednek elmenni innen. És olyasmivel foglalkozni, amivel szoktak. Szodómiával például. Ellenkező esetben az urak meg lesznek verve, méghozzá alaposan. Mielőtt az urak közül valaki kimondhatná, credo in Deum patrem omnipotentem.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

ViraMors P>!

– Úgy látom, szükségtelenül politizálunk. A politika nem illik az étekhez. Ami ki fog hűlni, zárójelben mondom.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya

takiko>!

Az Úr 1420. évében nem következett be a világvége. Bár sok minden mutatott arra, hogy bekövetkezik.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm Bolondok Tornya


A sorozat következő kötete

Huszita-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bányai D. Ilona: Boszorkánykör
Robin LaFevers: Sötét diadal
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Testvériség
Chris Pierson: Isten Kalapácsa
Snorri Kristjansson: A vér szava
Cassandra Clare: A hercegnő
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája
Farkas Bíborka: Druidaösvény
M. G. Brown: Csak egy pillantás volt
Gail Carriger: Szívtelen