Megpróbáltam egy ifjúságában is sportklasszikussá vált botrányhősre hajazni a könyv olvasását követően, aki csak annyit mondott elhíresült mottóként: „Elfárad-TAM, kimerül-TEM, sokat hibáz-TAM spoiler”. Szóval én csak annyit mondok: Rápihen-TEM, átgondol-TAM, aztán végül minden higgadt értékítéletemet sutba dobva, hagytam hogy elragadjanak a túlcsorduló emóciók…
Sajnálom, de képtelen vagyok Sapkowski művészetéről nem szuperlatívuszokban nyilatkozni, az elfogultság és – igen kérem! – az elfogódottság minden szavamat, minden megállapításomat menthetetlenül átitatja. Az olvasók és értékelők ezrei hangoztatták már a szerző zsenialitását. De hiszen számos kortársa él és alkot legalább ilyen magas színvonalon, hasonló igényességgel a zsánerben, akkor miért pont Ő varázsol el és ejt rabul?
Az első és legfontosabb jellemző számomra az a kiemelkedő intelligencia és emberség, ami magától értetődő egyszerűséggel sugárzik írásainak minden sorából, a legapróbb utalásokból, látszólag mellékszálként felsejlő szösszenetből is. Nem különben egyedi a Vaják univerzum könyveinek változatossága, ahogy a kezdetben csak lazán egymáshoz kapcsolódó novellák füzéreiből felépített egy olyan monumentális világot, amely a leginkább „vájtszemű” (bocs!) fantasy olvasók igényeit is messzemenőkig kielégíti. Színtisztán nyomon követhető a rövid szösszenetek laza szőtteséből, türelmes lépések nyomán csodás, egyedi falikárpittá váló mestermunka kézi csomózásának minden apró állomása. A Mester úgy épít fel a szemünk előtt egy részletekig hiteles, komplex középkori fiktív Európát, hogy annak minden apró eleme tökéletesen illeszkedik a ténylegesen megtörtént, valós történelmi múlthoz és a közelmúlt, vagy akár jelenünk társadalmi-politikai viszonyainak kaotikus, semmi jót nem ígérő vonulataihoz. Folyamatosan ott birizgál az olvasó agytörzsében, hogy mindez akár lehetett volna így is, hiszen idegengyűlölet, pogromok, a másság elutasítása, becstelen és kisstílű nagyhatalmi játszmák, semmiért folytatott háborúk – mindez nem más, mint az emberiség igaz történelme, és hétköznapjaink már szinte banális rögvalósága. Sapkowski minden egyes Vaják történetére jellemző a mérhetetlen tudományos alapossággal megalapozott világépítés, amely nem áll meg a fiktív államalakulatok és a háttérben működő „királycsináló” szervezetek birodalmi-hatalmi felépítésénél, a regényfolyamban feltűnő különböző etnikumok társadalmi mélylélektanának, egymásra hatásának részletes bemutatásánál. Mindezek mellé még nem átall az olvasó asztalára helyezni egy tökéletesen kidolgozott folklórt, komplett monda- és hiedelemvilággal, káprázatos részletességű bestiáriummal – csak, hogy még teljesebb legyen a kép, még otthonosabban vackolhassunk el „Vajákland”-ban.
A tó úrnőjéről, mint önálló alakulatról ebben a csodás univerzumban, szinte nincs is mit kiemeljek. Hacsak azt nem, hogy a szerző itt is tökéletesen alkalmazza a történetmesélés idősíkok közti váltogatását, azt a módszert, hogy a hősök mondává szelídült történeteit többször is olyanok szájába adja, akik maguk is hallomásból ismerik azokat. Így könnyedén válhat képzeletünkben Yennefer Guineverré, vagy Geralt akár a legendás Artúrrá. Már csak az a kérdés, vajon ki lehet a mi Merlinünk, aki a háttérben fonja a szálakat? Gyanítom, hogy Andrzej Sapkowskinak hívják őt, aki ezzel a hamisítatlan és talán utánozhatatlan közép-kelet európai LoR világgal megajándékozott bennünket, s akit talán nem lesz túlzás a jövőben együtt emlegetni Tolkiennal.
Sapkowski vajákjai, varázslói, boszorkányai, és tündéi, törpjei, félszerzetei, vagy vámpírjai, de még a levadászott bestiái is szívesen látott vendégek lesznek nálam a jövőben is. Számomra meghatározó, megkerülhetetlen és kihagyhatatlan alkotások a Vaják-regények, ahogy A tó úrnője is. Hát hogyne ajánlanám.