A ​tó úrnője (Vaják 7.) 39 csillagozás

Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Cirilla, a cintrai trónörökös a Fecske-toronyban eltűnik saját világáról, és olyan útra indul, ahová sem védelmezője, a fehér hajú vaják, sem mentora, a fekete hajú varázslónő nem követheti. Olyan útra, amelynek a végén a végzet várja – az a végzet, amelyről már oly sok látomás kísértette. Minden a helyére kerül, a kígyó a saját farkába harap, valami véget ér, és valami elkezdődik…
A Vaják-saga befejező kötetében Sapkowski még magához képest is elképesztő bravúrral ábrázol nagyszabású háborút és ugyanakkor az egyes ember drámai sorsát. Képzeletének és érzékletes leírásainak hatására megelevenednek előttünk az országok, városok és falvak, a tőle megszokott nézőpontváltások pedig gondoskodnak róla, hogy a sorsszőtte történet végét a lehető legalaposabb, legmélyebb módon kapjuk meg.

Eredeti mű: Andrzej Sapkowski: Pani Jeziora

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
PlayON, Budapest, 2017
480 oldal · ISBN: 9786155555305 · Fordította: Hermann Péter
>!
PlayON, Budapest, 2017
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155555299 · Fordította: Hermann Péter

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Kökörcsin · Emiel Regis Rohellec Terzieff-Godefroy


Kedvencelte 3

Most olvassa 22

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 64


Kiemelt értékelések

>!
Dominik_Blasir 
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Van valami szomorú abban, ha egy sorozat véget ér, pláne ha egy hosszú, és még inkább pláne, ha ez egy olyan, általam meglehetősen szeretett sorozat, mint a Vaják. Az persze más kérdés, hogy annyira azért mégsem szomorú, mert… nos, véget ért, vagyis Sapkowski képes volt befejezni (bár érzésem szerint azért minimum egy kötetnyivel még így is túlírta), és a magyar kiadó sem állt meg félúton. Szóval öröm ez, főleg, hogy egy ilyen befejezést vehetünk a kezünkbe.
A tó úrnője ugyanis nem semmi, valósággal elképesztő: posztmodern, zsánerreflexiókban gazdag fantasy, visszalépés és előrelépés Sapkowski munkásságában, a rajongóknak beintő és abszolút kiszolgáló kötet – egyszerre. A széria elejétől kezdve határozottan érzékeltem, hogy a szerző nagyon is szeret kísérletezgetni, és mintha ez mostanra ért volna a csúcsra: a végletekig elvitte a korábban is kedvelt többszörös „történet a történetben” játékot, rendkívül magabiztosan (és olvasói szemszögből frusztrálóan) zsonglőrködik a nézőpontokkal, ráadásul olyan szinten keveri folyamatosan a történet szerkezetét, az elbeszélői szemszögeket (és időt), hogy azt követni sem egyszerű. Ettől persze olyan érzésem van, mintha visszatértünk volna a Tündevér novellafüzéres felépítéséhez (amit nagyon nem bírtam), de most egy lényegesen profibb Sapkowski tolmácsolásában.
Valamikor a 4-5. kötet környékén kezdtem azt érezni, hogy a szerző nagyon tisztában van azzal, hogy mi kell az olvasónak – de mostanra látványosan eljutott odáig, hogy ezt hajlamos negatív értelemben kihasználni, vagyis pont azzal nem foglalkozni, ami érdekes lenne. És ezzel vissza is kanyarodtunk oda, hogy mi a problémám minimum a Fecske-torony óta, de elképzelhető, hogy korábban is: mintha ezt az öt kötetet maximum háromban is meg lehetett volna írni. Kevesebb írói flancolás, több szikárság – ezt nagyon imádtam Sapkowski két novelláskötetében, de mintha a regényei kapcsán nem mindig jött volna össze*. Mintha a történet és a karakterek kifogytak volna alóla (ha nagyon negatív lennék, akkor azért felmerülne, hogy az előbbi volt-e valaha is…), mintha csak azért mutatna dolgokat, hogy mutasson valamit: ebből még persze bőven működik mindez, csak nálam hiányérzetet hagyott maga után.
De azért nagyon is értékelem a befejezést, meg persze az egész sorozatot. Sapkowski képes volt végigvinni valami nagyon egyedi, nagyon különleges és borzasztóan szórakoztató koncepciót ezzel a közép-európai mentalitású fantasy-vel – főszereplő trióját biztosan a szívünkbe zárjuk (bár így a vége felé fájóan keveset kaptunk, főleg Geraltból), mesei és mitológiai áthallásait gyakran fogjuk emlegetni, cinikus világnézetét pedig sokáig fogjuk még hiányolni. Jó volt, na.

* Van egyébként egy sanda gyanúm, miszerint valamivel nagyobb katarzist okozna, ha folyamatában végigolvasnám egyszer a sorozatot – ez a hat évre szétbontott olvasás nem tett jót az információknak. Hjah, újraolvasásra fel.

>!
B_Petra
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Vége. Örülök, hogy sikerült befejeznie, nagy szó ez mostanság.
Úgy gondolom be is akarta fejezni, jól is akarta befejezni, jól is akarta megírni, lehet sikerült is, ha egyáltalán megértettem mi is lett a vége, ami mindegy is mert én úgy értem ahogy én akarom.
Majdnem visszahozta azt az élményt ami az első kötet novella füzérét átlengte, majdnem, mert én azt szerettem, de persze mindenki fejlődik Geralttal, a cselekménnyel és Andrzej Sapkowski-val együtt.
Sokan leírták itt, hogy túlzásba vitte az írói manirokak, sok sok számomra elfeledett szereplő, elvarratlan szálak, még több idősik, múltba, jelenbe, meg az örökkévalóságba, de nekem tetszett, még akkor is ha nem szeretem ha egy iró vissza magyaráz, mi is volt az előző kötetben pedig itt kellett volna, jobb ez igy, újra lehet olvasni, lehet min tűnődni kinek és mikor sikerül mepillantani az Uroboroszt a saját farkába harapó kígyót, ami az örökkévalóságot jelzi, nekünk legalábbis itt a mi kis balkáni fantasynkban, Geralt volt, van,lesz.

8 hozzászólás
>!
Hanaiwa
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Véget ért a kacskaringós utazás, a nagyívű kaland.
Már mindent leírtak előttem ami bennem is felmerült, így én is csak beállhatok abba a sorba akiknek hiányozni fog ez az egyedi európai ízű világ.
Persze visszatérhetek virtuálisan, hiszen a játékok is maradandó nyomot hagytak óriási helyszínekkel (még mindig van vagy ötven kérdőjel a world map-on) . És persze előveszem az első két könyvet is, mert azok a novellák abszolút kedvencek lettek. No és drukkolhatok hogy jól sikerüljön a filmsorozat.
De legjobban annak örülnék ha újra felfedeznének egy hasonló kvalitású írót, innen a „környékünkről”…

23 hozzászólás
>!
Szilárd_Berke I
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Vége a sorozatnak… Ez bizony kár, még akkor is, hogy azt érzem, nagyon más lett Geralt személyisége a ciklus második felére, és nem előnyére változott meg. Nekem jobban bejött ugyanis a klasszikus „kalandor” feeling az elejéről, mintsem ez a kiégett, belül megvénült, humorát vesztett hős, még úgy is, hogy ez a változás amúgy teljesen „reális” az élettörténete ismeretében. Persze nem bíztam benne, hogy így a lezárásnál visszakapjuk a vajákot, de… mégis van egy hangyányi hiányérzetem. Persze amúgy minden rendben: grandiózus csata (bár ebben szerintem jobb Gemmell és Duncan is ugyanebben az alzsánerben), érdekes helyszínek, a fehér-fekete mindenféle árnyalatában megmutatott remek szereplők, lezárt fősodor. Ami a többi részletet illeti, Dominik mindent leírt előttem, egyet is értek vele, szóval nincs nagyon mit hozzátennem. :) Sapkowski beírta magát a szívembe, amit letett az asztalra, nálam továbbra is ott lesz a képzeletbeli top 10-ben. Köszi, Mester, köszönjük PlayOn. :)

>!
meacska P
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Vége :(
A hangulatát még mindig imádom, a második fele kicsit untatott a politizálással, de a végével elégedett vagyok, szerintem jó lezárása Geralt történetének… Hiányozni fog…

3 hozzászólás
>!
Ivenn
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Andrzej Sapkowski valahol a második kötet környékén lopta be magát végleg a szívembe és onnantól fogva a szeretetem nőttön nőtt a sorozat iránt, töretlenül. Egy ponton a könyvek mellett elkezdtem a videójátékkal is játszani, így egy olyan komplex élményben lehetett részem, amely más sorozatoknál nem igen adatik meg – arról nem is beszélve, hogy volt lehetőségem az író budapesti közönségtalálkozójára is elmenni, mely még tovább mélyítette a lelkesedésem és a rajongásom az egész sorozat iránt. Ha valaki most megkérdezné tőlem, hogy melyik a legkedvesebb fantasy könyvsorozatom, akkor gondolkodás nélkül rávágnám, hogy a Vaják. Mert imádom, szeretem és meghatározó része az életemnek, valószínűleg sokáig az is marad, DE!

Mindennek ellenére a lezárással nem vagyok teljesen kibékülve és ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy Sapkowski mesternek ez nem igazán jött össze.
Valahogy tipikusan a „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka” jelenséget éreztem kicsúcsosodni ebben a kötetben: az író eddig is imádott kísérletezgetni a nézőpontkarakterekkel és idősíkokkal, minden egyes kötetben úgymond emelte a „tétet”, csiszolgatta a technikáját, de ez a kísérletezgetés ebben a részben már túlzóan és idegesítően elfajult. Egyes részeket már nagyon – NAGYON – mesterkéltnek és izzadságszagúnak éreztem, ugyanakkor tagadhatatlanul látszott, hogy Sapkowski minden téren próbálta kihozni a kötetből és egyúttal a világából a maximumot: még utoljára mindent fel akart tárni az olvasó előtt (sokszor azt is, amit nagyon nem kellett volna) és minden szálat el akart varrni. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy Geralt és kis kompániája méltatlanul kevés játékidőt kapott, egyes szereplők történetének lezárása pedig kritikán alulira és összecsapottra sikerült. A sok POV közötti ugrálás ráadásul sokszor nem is tömte be a történet hézagait, hanem újabb kérdéseket vetett fel és még foghíjasabbá tette az eseményeket.
Ezt nagyon sajnálom, mert magát a cselekmény alakulását nem tartom igazán rossznak, csak valahogy az arányok és a fókusz nincs igazán rendben. Na jó meg az, hogy spoiler. Összességében a sorozatot és a szereplőket ugyanúgy imádom, mint eddig, de szerintem kevesebb technikázással és írói kísérletezgetéssel sokkal szebben le lehetett volna kerekíteni ezt a történetet. Nekem az ötödik kötet volt a csúcs és az abszolút szerelem, onnantól fogva kezdett valami leépülni (visszafejlődni?), de természetesen lehet, hogy csak én vagyok már túl kritikus. :) A Sapkowski által sokszor szidott videójáték viszont a könyvvel ellentétben bravúros befejezés(eke)t kapott, és mivel a közelmúltban fejeztem be azt is, így sokkal jobb a szájízem.
A Vaják világa igazából mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben, így nem tudok igazán haragudni erre a befejezésre sem. Sapkowski valami igazán meghatározót és elképesztőt alkotott; mindent összevetve ez egy fantasztikus kis sorozat, ami nagyon-nagyon fog hiányozni. Biztos vagyok azonban benne, hogy ez a búcsú nem végleges!

18 hozzászólás
>!
dorothy_emerald
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

„… Vaesse deireadh aep eigean. Valami véget ér…”
***

Végére érkeztünk a Vaják sorozatnak. Nagy utat tettünk meg, a karakterek, a szerkezet, és én is. Vitathatatlan, hogy Az utolsó kívánság komor, szarkasztikus Geraltjába szerettem bele. A vajákba, aki különleges kiképzést kapott, szörnyeket öl, táncolva forgatja a kardot. A lazán összekapcsolt, novella szerű szerkezetbe, és a gyönyörű nyelvezettel bemutatott világba szerettem bele, hogy aztán a harmadik kötettől átalakuljon az egész egy sokkal grandiózusabb művé. Geralt magányos kalandjait felváltotta az egész világra kiterjedő, mindennel összefonódó cselekmény, számtalan összeesküvéssel, harccal, érdekkel, szereplővel.
Elérkezvén az utolsó részhez nem volt könnyű dolga Sapkowskinak, hogy mindent a helyére tegyen, minden szálat elvarrjon és pontot tegyen szereplői sorsának végére. A szálak összefutnak, a grandiózus csatajelentek és leszámolások sem maradnak el, bár néhol összecsapottnak hat az összevisszaság, de ennek ellenére szép lezárást és végkifejletet kapott a sorozat. Mindezt úgy, hogy Sapkowski mesterien ugral a térben és az időben. Szokták mondani, hogy egy regény két idősíkon játszódik, hát A tó úrnőjében ha tucatnyi idősík és még ugyanennyi nézőpont nem volt, akkor egy se. Mindezek pedig abszolút követhetően, kicsit sem zavarosan, gyönyörűszépen összeillesztve, úgy, hogy a cselekmény vezetése mellett még apró filozófiai kitérőkre is volt lehetőség, így a könyv befejezése után kellemesen töprenghetünk a sors és az idő természetéről.
Tehát szép lezárást kaptunk, még akkor is, ha ez nem Hollywood, és az utolsó száz oldalon konstans gombóc volt a torkomban. Érzi az ember, hogy ennek nem lehet jó vége. Talán pont ettől az elkerülhetetlen, levegőben lógó szívszaggatástól olyan közép-kelet európai sorozat ez.
Ég veled Vaják, jó volt veled utazni, biztos vagyok benne, hogy még találkozunk!

>!
annacska5 P
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Meg sem próbálok értelmes értékelést írni. Nem tudok kritizálni, és igazán belemenni. Annyit tudok, hogy ez a könyvsorozat 7 részen keresztül magával ragadott. Geralttal átéltem sok kalandot, sok fájdalmat, boldogságot már kevésbé. A mellékszereplők is mind-mind alaposan kidolgozottak voltak, és nagy kedvenceket avattam. Imádtam őket, Milva nagyon nagy kedvencem volt, a maga egyszerűségével, de a nagy lelkével és szívével. Nem lehetett nem szeretni őt. Yenneferrel nem indult jól az én kapcsolatom, de aztán szépen egyre jobban megkedveltem. A végére pedig ő lett a női karakterek közül a számomra legszimpatikusabb.

És ennek a sorozatnak most vége lett… Nem is találom a szavakat a befejezésére. Most már nem is keresem. Fel kell még dolgoznom.

>!
stenonisfromperelin
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Nagyszerű lehetett volna. Teljesen magával ragadott és ragad most is, ha csak rágondolok, ugyanakkor kissé… összecsapottnak látom. Több ziccer ki lett hagyva, több sors, találkozás és nagy pillanat egy mondattal el lett vágva, és túl sok bennem a mi lett volna, ha. Többször éreztem azt is, hogy a korábbiaknál valahogy könnyebben haladunk, bár ez különösebben nem zavart, annyi szenvedés után, azt hiszem, bőven ideje volt ennek is. És ha valamit nagyon nagyra értékelek, az az, hogy szép lassan, lapról lapra, mindazt a bánatot és keserűséget, ami Geralttal együtt gyűlt bennem, képes volt teljesen feloldani. Ez végülis elég király.
Meg a szerkezete, na az tényleg király. Olvasni igazán nagyszerű volt.

>!
Lalauda
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Nagyon kíváncsi voltam már a lezárásra, pedig a witcher 1-ben (még akkor csak az első könyvet olvastam) odamentem egy kocsmároshoz, elkezdtem vele beszélgetni, és ő szépen elmesélte nekem Geralték történetét. Szóval jóelőre lespoilereztem már magamnak… (Meg persze a játékokból is sok minden kiderült.)
Elsőre furcsa volt a könyv szerkezete, talán kicsit a második könyvre emlékeztetett, és főleg az eleje elég novelláskötet-szerű volt. De hamar hozzászoktam, és egyre jobban érdekelt a több kis történet vége, összetalálkozása.
Itt szembesültem igazán azzal, hogy Ciri mennyire nem az a kislány már, mint a történet elején volt. Sokat változott, komolyodott, és úgy összegészében sok mindenen ment keresztül. Érdekes volt úgy gondolni a történetére, mint egy későbbi kor legendájára, a vajákkal és a varázslónővel együtt.
Tetszettek a történetet átjáró összefüggések, a kis dolgok hatása a jövőre. Persze a játékkal együtt még több kis összefüggés akad, sok dolognak lesz még nagyobb jelentősége. De ha csak a sorozatot nézzük, ez a kötet akkor is teljesen megállja a helyét lezárásként. Kicsit szomorú, kicsit vidám, sok kérdést megválaszol, de eleget nyitva hagy,amin az olvasó még gondolkodhat. Szerencsére ezekből sokat a játék sem zár le, vagy válaszol meg, így megmarad mindenkinek a saját képzeletére bízva.
Egyedül azért nem adok 5 csillagot, mert az elején voltak problémáim a történettel, sok minden úgy éreztem nehezen indul be és sokára kezd el összeállni.


Népszerű idézetek

>!
Regis

– A haladás – mondta végül – olyan, mint egy disznócsorda. És így kell tekinteni erre a haladásra, így kell értékelni. Mint a legelőn és az úton kószáló disznócsordát. A csorda létezésének a tényéből különböző előnyök származnak. Van csülök. Van kolbász, van szalonna, van kocsonya. Szóval, vannak előnyök! Nem kellene tehát az orrod fintorgatni, hogy minden tele van szarva.

458. oldal

>!
Krajnyák

-(…) Ahogy a régi nótában áll: győzhet legény sereg ellen, asszonynéppel tehetetlen.

455. oldal, Tizenkettedik fejezet

>!
ujhelyiz P

– Brrr… És mondd csak, melyiket [baziliszkusz vagy galliszkusz] lehet kicsinálni tükörrel?
– Mindegyiket. Ha egyenesen fejbe vágjuk vele.

57. oldal, 3. fejezet

>!
Cleaveland P

– Nem szabad az időt esztelenül elvesztegetni! Elszalaszthatjuk a megfelelő pillanatot… Az egyetlen megfelelő, megismételhetetlen pillanatot. Mert az idő soha nem ismétlődik meg!

162. oldal

>!
WT14

– Nézzétek csak meg. – Rusty felemelte a fogót, felmutatta a végre kihúzott nyílhegyszilánkot. – Ezt a csecsebecsét legyártotta egy kézműves, ennek köszönhetően tartja el népes családját, ezenkívül hozzájárul a kisipar fejlődéséhez, tehát az általános jóléthez és az egyetemes boldogsághoz. És az a megoldás, ahogy ez a kicsike belekapaszkodik az emberi zsigerekbe, minden bizonnyal szabadalmilag védett. Éljen a haladás.

>!
Krajnyák

– A szerelemmel – mondta lassan Fringilla – úgy áll a helyzet, mint a vesegörccsel. Amíg nem jön a roham, el sem tudod képzelni, milyen. És amikor valaki elmondja, nem hiszed el.

96. oldal, Harmadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: görcsölés · szerelem
>!
Krajnyák

– Vannak olyan esetek – mondta magyarázó stílusban, közben lenyalta a vért a szája széléről – , amikor egyszerűen nem lehet nem inni valamit.

321. oldal, Kilencedik fejezet

>!
Krajnyák

– Inni kéne egyet – mondta végül Kökörcsin.
Senki sem tiltakozott.

458. oldal, Tizenkettedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Kökörcsin
>!
Krajnyák

Vaesse deireadh aep eigean. Valami véget ér…
– Valami véget ért – mondta Kökörcsin elváltozott hangon.
– Valami elkezdődik – vágta rá Yarpen Zigrin.

477. oldal, Tizenkettedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Kökörcsin
>!
redumbrella

– Veletek meg mi van, talán nem tetszik valami? – A kölyökhadnagy végigmérte. Talán nilfgaardofilek vagytok?

435. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jacek Dukaj: Más dalok
Lidia Amejko: A telepi szentek élete
J. K. Rowling: Harry Potter
Rick Riordan: Athéné jele
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
George R. R. Martin: Kardok vihara
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
A. O. Esther: Megbocsátás
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál