„A Kék vagon nosztalgiája, a gyermekkor nosztalgiája. Az én nemzedékem esetében átfedi egymást a gyermekkor és a szovjet korszak. Mi a léggömbös május elsejékre emlékezünk… A Kék vagon az én nemzedékemről szól, amely véletlenül az utolsó olyan volt, amely még megízlelhette a Szovjetunió ízét. A középiskolát 1988-ban fejeztem be, azelőtt úttörő meg Komszomol-tag is voltam, jártam felvonulni, és láttam, milyen az élet a SZU-ban. De a korábbi nemzedék rossz tapasztalataiban – KGB, cenzúra – nekem már nem volt részem… Nagy ajándék ez, két társadalmat vethetsz össze. Az én nemzedékem és az idősebbek két társadalom feltételei szerint éltünk, és ez elég furcsa dolog. Egyetlen nyugat-európai ember sem tapasztalt ilyet.” (A szerző)
Kék vagon 20 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2003
Enciklopédia 3
Kedvencelte 1
Várólistára tette 19
Kívánságlistára tette 20
Kiemelt értékelések
A negyven körüli észt generáció szocializmusélményét próbálja megragadni Kivirähk ebben a drámában. Azaz az enyémet is, csak észt nélkül. (És jóval kevesebb szovjet-orosz kulturális hatással.)
Sokan vádolták kommunista nosztalgiával ezt a fiút, de ha ez nosztalgia, akkor a nosztalgia valami kurva keserű dolog. Ez inkább valami furcsa vágyakozás egy meglehetősen korlátok közé szorított gyerekkor után, ami a maga módján mégis szép volt. Az utolsó olyan generáció önvallomása, amelyik még felnőtt fejjel tapasztalta meg a megvalósult szocializmust és már felnőtt fejjel kellet beilleszkednie a megvalósuló fogyasztói társadalomba. Európa másik felén senkinek nincs ilyen tapasztalata.
A négy férfi egyikük születésnapján jön össze, bepiálnak, ökörködni kezdenek, felidézik a gyerekkorukat. Ez komcsi nosztalgia? Ugyan már! Ezek a régi válaszok, régi reflexek, amiket az ital előhozott. A beivódott, vérré vált múlt.
A generációk között alig van kommunikáció. Nem értik egymást. Az idősebbekben még benne van a mi van, ha visszajönnek félelme. A harminc alattiak már nem értik, miről beszélnek a negyvenesek, a húsz alattiaknak meg már olyanok ök, mint az atlantisziak – egy rég letűnt civilizáció hírnökei.
nosztalgiával gondolok a budapesti hármas metró kék vagonjaira és amikor felszállok valamelyik újjászületett szerelvényre és becsukom a szemem hiába is a friss máz az új futómű és a szellőztetőrendszer zárt körben kevert levegője ismét elkap az a jól ismert érzés nem lehet ezt bírni alkohol nélkül ((:
Fergeteges színmű – azt mondanám, tragikomédia – a 40-45 év körüli korosztályba tartozó észtek életérzéséről, akiknek meghatározó élményük volt, hogy az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Észt Köztársaságban nőttek fel, de felnőtt korukat szabad, önálló országban élik meg. A négy egykorú szereplő egy kivétellel hasonlóan reagál erre a tapasztalatra, kissé nosztalgikusan emlékezik az általuk megélt szovjet időkre, amikor például a Hófehérke filmet csak az Észtországban fogható finn tévé műsorában nézhették meg, nem utazhattak külföldre, úttörők és komszomoltagok voltak, ugyanakkor a diktatúra már puhábbnak bizonyult annál, ami a sztálini éra alatt működött.
A négy fiatalemberen kívül még két korosztály jelenik meg a műben, egy idősebb férfi és egy fiatal lány. Az öregember saját bőrén tapasztalta meg a kommunista idők üldöztetéseit. A kegyetlen tréfa, amit a három, születésnapot ünneplő fickó részegségében űz vele, szinte kiforgatja őt magából.
A 23 éves lány gyerekként élte meg ezeket az időket, számára mindez már történelem. A nemzeti identitás megőrzése vagy például az olvasás nem fontos számára.
A három generációhoz tartozó szereplők korunknak, vérmérsékletüknek megfelelően és eltérő élményeiknek a hatására különbözőképpen reagálnak a múltra…
Számomra ez a könyv többet elmondott arról a bonyolult viszonyról, amit az oroszországi nemzetiségek tanúsítanak az oroszokkal szemben, mint az évtizedek alatt erről a témáról olvasott írások sokasága. Rávilágított olyan események okaira is, hogyan lehetséges például az, hogy az oroszországi finnugor népek képviselői előszeretettel éneklik orosz elnyomóik népdalait, táncolják táncukat, büszkék íróikra.
Keserédes, alkoholgőzös ökörködés, valójában nosztalgia, vágyakozás a fiatalság, a messzetűnt gyerekkor után. Ami nem valami fényes időben, fényes gazdasági és politikai helyzetben telt – a szovjet időkben, az Észt Szocialista Köztársaságban. Nem csodálom, hogy az oroszok vérhabos szájjal fújtak erre a könyvre – alaposan megkapják benne a magukét. :))) (Igen, nekem ez is tetszett benne.)
Lehet-e nosztalgiázni május elsejei felvonulás, Brezsnyev-temetés, hiánycikkek, úttörőtábor és egyéb szocialista relikviák után? Naná, hogy lehet. Ha az ember kellően öreg és kellő távolságból nézi, volt ott ám egy csomó jó dolog is. (Pláne utólag…) Persze, mazsolázni akkor se lehetett belőle – vetted, amit adtak, válogatás nélkül. Utólag még a rosszabb emlékek is megszépülnek.
A három generáció: az öreg, a negyvenesek és a huszonéves közötti különbség nagyon elgondolkoztató volt. A nosztalgiának is van határa: aki a fiatalkorát félelemben, meghunyászkodva töltötte, az másként tekint vissza arra a korra. A fiatalok meg unják az egész maszlagot.
Aminek mi, öregebbek örülhetünk, az az, hogy mi többféleképpen is élhettünk. A fiatalok csak ezt az egy életformát ismerik, el se tudják képzelni, hogy lehet élni máshogyan is. Én meg tudom, hogy ott és akkor századennyivel is boldog voltam…
Igaz, az ember könnyebben boldog akkor, ha
a. fiatal,
b. fogalma sincs más lehetőségekről.
Kétfelvonásos színmű. Rövid, de tömör.
A szocializmust átélt országok között vagyunk mi is, bár nem szenvedtük az oroszokat olyan mértékben, mint az észtek. És nálunk is megfigyelhetőek azok a jelenségek… A Hófehérke és a banán… Az a sok-sok szemét, aminek befogadására képesek vagyunk az „éhségünk” miatt. Nem hiszem, hogy ez másképpen lesz valaha. Mindig másképpen fogunk befogadni.
Legalább ez jobb volt, mint a Breviárium. Ezen kicsit talán mosolyogtam,de viccesnek még mindig nem mondanám.
Oké a történet: Észtország, szülinapi buli. A fiatalok vedelik a vodkát ( szó szerint, enyhén full részegek, éljen a jó példa! ) Nosztalgiáznak a szovjet időkről,hogy akkor még minden más volt és a mai fiatalok ezt nem élhetik át, de rossz nekik. Aztán megviccelnek egy öreg bácsit, hogy mennie kell Szibériába, jót nevetnek, bácsi majdnem belehal az ijedtségbe, elmondják neki,hogy csak egy vicc és őt is leitatják. Kis vita arról,hogy melyik kora jobb és ennyi. Kész.
Tetszett maga az egész, de ez a történet annyira izgalmas, mint az első Alkonyat-kötet közepe, ahol csak a nyálcsorgás megy. Egyszerűen nem történik semmi. A vége tök értelmetlen és egyáltalán nem vicces.
Az író beképzelt stílusa meg megint megjelenik, amikor az egyik szereplő,akik irodalomtanár egy fiatal lánnyal veszekszik,hogy a mai fiatalok nem olvassák a régi nagy műveket és blablabla… Értjük, nem szereted a mai irodalmat, mert szerinted nem elég jó, de nem mindenkinek ez a véleménye. A másik, hogy számomra ez sem ironikus, sem humoros nem volt, pedig a Breviárium végén az interjúban elmondta, hogy szerinte minden műnek humorosnak és ironikusnak kell lennie. Na ez az ironikus!
Kortárs észt dráma arról, mennyire nem érthetik egymást a különböző körülmények között felnőtt generációk. (Én még nem vagyok Sirts – 89-ben már hatéves voltam! –, de az egy-két évvel fiatalabb ismerőseim már azok lehetnek.)
Kifejezettem a Moly kedvéért rendeltem meg, és milyen jól tettem. Hát ez fergeteges. Sokszor hangosan röhögtem rajta, néhol kicsit didaktikusnak éreztem, de a vége megint milyen jó lett már??? :D :D :D
Népszerű idézetek
Indrek: Figyelj, nekem néha olyan vendégeim is vannak, akik nem isznak pálinkát. Nem mindenki olyan, mint te.
Märt: Én az ilyenekkel nem jövök ki. A borivók nem igazi emberek, ők állandóan csak álmodoznak. Tudod, kezdetben csak bort iszol, de nemsokára gyertyafényes estéket szervezel és rekedt hangon verseket olvasol. Nagyon gyorsan halad a hanyatlás.
21. oldal
Anton: …Lenintől megkérdezik, melyik jobb, a feleség vagy a szerető? Lenin azt mondja – a feleség meg a szerető egyszerre! A feleségnek azt mondod, hogy a szeretődnél vagy, a szeretődnek azt, hogy a felségednél vagy, de valójában a könyvtárban ülsz, és mást se csinálsz, csak tanulsz, tanulsz, tanulsz.
78. oldal
Tőnu: Járt-e kapitalista országokban?
Anton: Igen, egyszer jártam Finnországban. Turistaúton. De az akkoriban megengedett volt.
Tőnu: Kivel találkozott Finnországban? Milyen anyagokat adott tovább? Mit hozott be onnan?
Anton: Találkoztam a… Télapóval… Rovaniemiben… ott van a Télapó hazája… Szerveztek nekünk oda egy kirándulást. De nem hoztam be semmit, csak személyes szükségletekre…
52. oldal
Tőnu: …képtelen vagyok az agyukig elhatolni. Ez tök fölösleges munka és a lélek felőrlése. Egy másik faj nő ki rajtunk, mint a csalán.
Sirts: Túl tragikusan fogod fel a dolgokat!
Tőnu: Néha szeretném megölni őket. Megyek az utcán és nézem a szembejövőket. Belenézek a szemükbe, és látom, hogy üres az agyuk. Egy olyan könyvet sem olvastak, amit értékesnek tartok, egy olyan filmet se láttak, amit nagyra becsülök, teljességgel idegenek, egy másik világból jöttek, ufók! És beindul az önvédelmi reflexem! Meg kellene ölni őket! Megsemmisíteni a hülyéket! Lepuffantani és elégetni az erdőlakókat! Mert már veszélyesek! Rémisztő dolgokra képes a szunnyadó értelem!
Sirts: Azért akarnál megölni valakit, mert nem olvasott el egy könyvet?!
Tőnu: Igen. Habozás nélkül. Mert egy ufó.
72. oldal
ANTON
Brezsnyev magához hívatja az űrhajósokat, és azt mondja: az amerikaiak feljutottak a Holdra! Úgy döntöttünk, hogy benneteket a Napra küldünk! – De hiszen ott elégünk! – Brezsnyev megnyugtatja őket: ugyan már, azt hiszitek, hogy a vezetés hülye? Éjjel fogtok repülni! (Nevet.)
82. oldal, 2.felvonás
MÄRT
Emlékszel, volt az osztályunkban egy Toivo nevű gyerek, valami disszidens fia volt. A gimiben sohasem volt felvonuláson, sőt, soha életében nem volt felvonulni. Képzeld csak el! És most meg, öregem, teljesen szomorú miatta. A múltkor összefutottam vele, ittunk egy sört és emlékeztünk. A hapsi teljesen maga alatt van. Azt mondta, hogy most már soha többé nem lesz módja elmenni a felvonulásra és Karl Vainónak integetni, ha legalább egyszer elment volna. De hát az öregapja nem engedte, a pincében kék-fekete-fehér zászlót rejtegettek és karácsonyt is tartottak. Most meg sír a pali. Hát, ez van.
31-32. oldal
MÄRT
Mit beszélünk a sztálini időkről! Akkor rend volt a házban. Brezsnyev alatt lazább volt az élet.
(Hanyattfekszik a díványon.)
MÄRT
Adjatok egy poharat a hasamra. Most pedig, fiúk eljátsszuk Brezsnyev temetését. Én vagyok Brezsnyev.
TŐNU
És kik leszünk mi? A kitüntetéseid vagy mi?
INDREK
Nem, ez a pálinkáspohár a kitüntetés.
MÄRT
Ti a gyászoló nép vagytok. Felemeltek a vállatokra, és díszlépésben végighordtok a Vörös téren.
INDREK
Persze, szeretnéd! Nem lehet inkább a lábadnál fogva húzni?
MÄRT
Ne merészeld. Az elhunytat tisztelni kell.
INDREK
Egyszerűen csak beledöngölünk a sírgödörbe.
(Megdönti a díványt.)
MÄRT
Ne bazmeg, feldöntöd a poharat! Nem ismered a közmondást: előbb tépj ki a Bibliából egy lapot, mintsem hogy a pálinkás pohárból egy cseppet kiönts!
INDREK
Te akartál Brezsnyev-temetést játszani. Brezsnyevet úgy dobták a sírba, hogy csak úgy döngött.
37-38. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- L'ubomír Feldek: Szomorú komédiák ·
Összehasonlítás - Szálinger Balázs: Köztársaság 88% ·
Összehasonlítás - Howard Zinn: Három színdarab ·
Összehasonlítás - Václav Havel: Távkihallgatás / Tiltakozás ·
Összehasonlítás - Harold Pinter: Drámák 84% ·
Összehasonlítás - Matei Vișniec: A kommunizmus története elmebetegeknek ·
Összehasonlítás - Fazekas István: A megvádolt ·
Összehasonlítás - Laura Ruohonen: Krisztina ·
Összehasonlítás - Spiró György: Sajnálatos események 78% ·
Összehasonlítás - Lelkünkből, szeretettel 97% ·
Összehasonlítás