All ​Hail the House Gods 1 csillagozás

Elég egyedi hangulatú és koncepciójú kisregény volt, örülök, hogy végre elolvastam, már elég rég váratott magára. Többször is nekifutottam korábban, de valamiért mindig ledobott – vsz. azért, mert nem túl pörgős a cselekmény és viszonylag sok a belső monológ.

Több száz évvel ezelőtt háború robbant ki az emberiség és az Istenházak között, ami az emeriség csúfos vereségével végződött – egyetlen Istenházat sem voltak képesek elpusztítani –, azóta pedig minden áldott nap áldozatot kell bemutatniuk az Istenházaknak, hogy azok ne irtsák ki az egész fajt. Az emberek társadalma, ami jelen kisregény esetében jóformán egyetlen kis városnyi túlélőt jelent off, arra rendezkedett be, hogy az áldozatok folyamatos áramlását fenntartsa, ezért megalapítottak egy Párosodásért Felelős Pártot, akik felügyelik, hogy folyamatos legyen a szaporodás, és adott esetben kivizsgálják, elmarasztalják vagy megbüntetik azokat a párokat, akik képtelenek utódot felmutatni adott évben. Az újszülöttek egy hónapot tölthetnek a szüleik sátrában off, aztán elviszik őket az Útódok Oázisába, ahol meztelenül élnek tovább egészen addig, míg ki nem sorsolják őket áldozatnak, vagy amíg egy másik utóddal sikeres szexuális kapcsolatot nem létesítenek – ekkor házastársakként elhagyhatják az Oázis területét, és kiléphetnek a világba, hogy ott szaporodjanak tovább. Gyakorlatilag erre a két feladatra kondícionálják őket egészen pici koruktól kezdve. Az ételeik is mind afrodiziákumok, ruhát csak házasok hordhatnak, és úgy általában tárgyiasítják az embereket, a nőket, a terhesség csupán egy eszköz, amivel elérhetik a céljukat – az emberiség a túlélést, a pár pedig azt, hogy békén hagyja őket a Párt, mint jó polgárokat. Ebben a tekintetben ápol némi közösséget a történet Moskát Anita Horgonyhely c. regényével.

A főszereplő házaspár történetén keresztül betekintést kapunk ebbe a kegyetlen, teljesen abszurd, hátborzongató és felkavaró világba, ahol a szülők könnyekig hatódva, boldogan nézik végig, ahogy csemetéjük a kitárt ajtajú Istenház gyomrába sétál, hiszen ez a normális, ez csodálatos, erre büszkének kell lenniük, talán még irigylik is a lehetőséget, hogy a gyerek mekkora jót tett az emberiséggel.
Csakhogy aztán valami történik, és Katie-t, az édesanyát lesújtja a gyász, büszkeség helyett pedig bosszúvágy fűti. Megalapít egy terrorista szervezetet a többi „megvilágosodott” családból, és célul tűzik ki, hogy bármilyen módon, de elpusztítják az Istenházakat, hogy véget vethessenek az emberek lemészárlásának. Nagyon szomorú, hogy végig teljes tűzzel tervezik a fegyvereiket, botokból készült íjakat és nyilakat, amiket majd meggyújtva leégethetnek több szintes, klasszicista és neobarokk épületeket, akik egyetlen gondolatukkal igába tudják törni az ember elméjét, és olyan csalogató illatot bocsátanak ki magukból, hogy ha akarod, ha nem, önként, sőt, vágyakozva léped át a küszöbüket.
Mivel nem akarja elveszíteni a feleségét, Kurt, a házaspár férfi tagja, aki szintén megküzdi a saját ráébredését az őket körülvevő világra, békés módot próbál találni arra, hogy véget vessenek az öldöklésnek. Egy szerencsejátékkal töltött éjszaka az egyik asztaltársa felveti, hogy szerinte nem minden Istenház gonosz.

A kisregény mindenesetre szörnyen kegyetlen, a világa pedig baromi ötletes!