A ​vízköpő 157 csillagozás

Andrew Davidson: A vízköpő

Kívánatos, ​szexi, unott és cinikus férfi volt. Autóbalesetekor nyílvesszők repültek át az égen, testét majdnem teljesen elemésztette a tűz. Egy kórteremben elzárva várja a biztos halált, amikor az angyali külsejű, bár démoni szobrásznő Marianne Engel jelenik meg az ágyánál, és fülébe súgja: „Egyszer már megégetett a tűz, amikor szeretők voltunk a középkorban. Te sebesült zsoldos katona voltál, én apáca, és megmentettem az életed.” Marianne ezek után éjjelente egy káprázatos és egzotikus szerelmi történetet mesél, és lassan visszahozza az életbe a hitehagyott férfit, akinek bűnös múltja nem ismeretlen a nő előtt. Meséje gyógyítja a lelket, és varázsa szerelembe ringatja a megkövült szívű és meggyötört testű beteget. De vajon mi igaz mindebből? Marianne Engel vajon egy zavart nő csupán, vagy a túlvilág hírnöke, akinek földi idejét furcsa vízköpők mérik?

A vízköpő hatalmas nemzetközi könyvsiker, benne Pokol és Mennyország, kárhozat és megváltás, és a szerelmes mesék gyógyító… (tovább)

Eredeti mű: Andrew Davidson: The Gargoyle

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2011
526 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632544793 · Fordította: Borbély Judit Bernadett

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Marianne Engel · Mechthild von Magdeburg

Helyszínek népszerűség szerint

Izland


Kedvencelte 34

Most olvassa 8

Várólistára tette 131

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
KATARYNA 
Andrew Davidson: A vízköpő

Amikor pár nappal ezelőtt végeztem a könyvvel, sem tudtam egyebet kibökni @Zoe27-nek, mint hogy érdekes.

Nem gondoltam, hogy ilyen jó lehet valami.
Kaptam az elején egy pornóst, akit nem hajtott más, mint az élvezet és a pénz hajhászása. Majd jött a nem várt autóbaleset.
És megjelent Marianne Engel…

A történeteivel. Leírhatatlan. Hihetetlen.
És mégis elhittem minden egyes szavát.

Létezhet-e ilyen szerelem, ami mindent túlszárnyal, átél, ennyi küzdelem árán. Hogy feladjuk önmagunkat. Azért jöjjünk vissza, hogy ha egyszer adódik egy alkalom, egy visszafordíthatatlan tragédia, megmentsük a másikat?
Odaadjuk a spoiler egyetlen egy valakiért?

Személyiségfejlődés, önpusztítás, olyan történetek elmesélése, amit vagy elhiszünk, vagy nem, de csak ámulunk és bámulunk. Csalóka a fülszöveg. Semmi mocskos sz.x, az elején egy kevés a korábbi életből, de felejthető.
Csak az számít, ami utána íródott.

Valamikor mindenképpen újraolvasom. Ajánlom, főleg az elmeséléseket a spoiler… azok felejthetetlenek.

Mit meg nem teszünk a szerelemért…

>!
Ardena P
Andrew Davidson: A vízköpő

Ahhoz képest, hogy nem sok hiányozott hozzá, hogy olvasatlanul vigyem vissza, majdnem új kedvencet avattam. :) A borító igazán megtévesztő, persze így, hogy ismerem a történetet, már értem, hogy miért van rajta az, ami, de valami egészen másra számít tőle az ember. Aztán e mellé még ott volt a kiadó is, ami súlyosbította a borító kapcsán felmerülő kételyeimet. De milyen jó, hogy @tündérrózsa végül kiválasztotta nekem! :)
Az eleje igen borzongató, mondhatni gusztustalan, ott megint majdnem letettem az olvasásról, de a későbbiekben már nagyon nehezemre esett félbeszakítani a történet(ek)et. Nem ismerek ehhez hasonló könyvet, van egy olyan különleges hangulata, ami nagyon magával ragadott (amikor végre volt rá időm).
A „nevenincs” férfit eleinte nem igazán kedveltem, Marianne volt az, akivel igazán szimpatizáltam spoiler, de a végére mindketten közel kerültek hozzám. Nagyon tetszett a többi szereplő is, de amiket a legszívesebben olvastam, Marianne történetei voltak. spoiler
Amiért nem kapott maximális pontszámot, az amiatt van, hogy a könyv háromnegyede környékén „leült” egy kicsit a dolog spoiler, a másik ok az, hogy egy kicsit túl sok titkot hagy feltáratlanul (vagy én nem figyeltem eléggé, de ezt nem hiszem :)). Összességében viszont súrolta a „kedvencség” határát, nagyon örülök, hogy összeakadtam vele! :)

7 hozzászólás
>!
smetalin
Andrew Davidson: A vízköpő

Halottam pár helyről, meg itt is olvastam, hogy ez a könyv nem könnyű olvasmány! Én még sem éreztem, hogy nehezen menne, az biztos, hogy nem szokványos. Itt nem lehet tudni, az író mire is akar utalni, nem tudhatod mi lesz a vége, mit hoz ki belőle! Az öt csillag is jelzi, hogy nekem nem volt problémám olvasás közben, sőt, engem kikapcsolt, elrepített. Nekem tetszett a sok külön álló (vagy nem) történetek is, amiket elmesélt Marienne. Érdekes könyv volt!
(az biztos, hogy betekintést nyerhet az olvasó, milyen érzés lehet megégni, és ennek a rehabilitációja a gyógyulás útja milyen szenvedés)

1 hozzászólás
>!
Briza
Andrew Davidson: A vízköpő

Az első két fejezet után majdnem félretettem a könyvet mert attól tartottam, ez a nyomasztó kezdet súlyosan ránehezedik majd a folytatásra is. Mekkorát tévedtem! Izgalmas, szívbemarkoló, elgondolkodtató, sorsszerű, s helyenként kegyetlen.
Marianne történetei üdítően hatottak nem csak a névtelenül maradt főhősre, de rám is a rengeteg kőből kibontott gnóm között. Élvezettel s időnként könnyes szemmel olvastam ezeket, s egyre inkább azaz érzésem támadt, hogy Marianne Engel s az ő hamuban sült pogácsája sem kerülheti majd el a már sejthető befejezést. Az ágyhoz kötött névtelen főhőst kifejezettem sajnáltam.
Sokáig kételkedtem higgyek-e ennek a megszállott nőnek, de túl korán elvarázsolt és csak félszegen vetődött fel néhány hitetlenkedő gondolat a személyét illetően. Most, hogy befejeztem a könyvet, van némi hiányérzetem, mert arról is szívesen olvastam volna, hogyan jutott eszébe a kislánynak, hogy ezentúl Marianne Engelnek hívják.

>!
Lunèa_Charlotté
Andrew Davidson: A vízköpő

Valahogy, amint erre a könyvre nézek ezer emlék szál meg… igazából nem is a könyvről, hanem mik történtek körülöttem, amint a kezemben tartottam. Sose volt még ilyen, de annyira ezer pillanat, amikor csak rajta volt a kezem, és látom azt amit akkor, érzem a szagokat, és tompán hallom a hangokat. Döbbenetes érzés, mint maga a könyv is… El se tudom mondani milyen egy értékes történet volt ez.
A vízköpő… Azt hiszem, már az egész családom ismeri a címét, annyit ott volt mellettem. Sokszor nem tudtam olvasni, de ott volt mellettem és megbabonázva tanulmányoztam annak borítóját, annak emlékeit, amik eszembe ötlenek belőle a könyvből.
Ezt a könyvet, most 2 éve letöltöttem a tabletemre, már ott voltam, hogy neki ülök, de valami azt suttogta, hogy ne. Rá egy évre használtam az ölömbe huppant nem kell képletesen elképzelni xD , és ott roskadozott poros polcomon… Szinte napi szinten szemeztem vele. Hogy majd elolvasom, majd ekkor és majd akkor. Hát kellet egy év annak a bizonyos na ekkor-nak.
Amint elolvastam az első mondatott teljesen elképráztatott. Oké, nem az, hogy valaki halálra ég egy kocsiban, olyan morbid már én sem vagyok,de maga a stílus, ahogy megszólítja az olvasót és olyan pontosságokkal írja le az egészet, hogy szinte én magam is ott vagyok. Annyira… bámulatos az egész, ahogy az embert lapról lapra egyre érdekesebb helyekre viszi.
Mondhatni varázstörténetben régmúlt mesélyi köszönnek vissza. Szinte nem is fügnek semmi féle képpen a történethez, de olyan szívrabló kis pár oldalas elbeszélések, hogy sose feledi el az eber kit megérített.
És maga az alap sztori? Minden egyes létező érzelmen átvitt. Az érzelmek szinte minden skáláját meg lehet járni, hiába az ürge aki mesél, kicsit érzelemmentes, akkor is átjön valami, valami lelki cucc.
Azt kell bevallanom, hogy ezt a könyvet még számtalanszor fel kell lapoznom, mivel lapjai olyan dolgot mesélnek, amik nekem kedvesek lettek. Sajna, nem teszem kedvencnek. Valahogy nem érzem még azt a késztetést. De talán egyszer, ha oda érek, hogy mindne egyes szava meghasson, még oda kerülhet. :)

>!
Röfipingvin MP
Andrew Davidson: A vízköpő

Teljesen mást vártam a fülszöveg alapján. Tetszett, tetszett, de valami sablonos, unásig olvasott történetet vártam. Csak egy tétel volt a listámon, és véletlen választás volt tegnap reggel, hogy ezt olvassam.
Minden előzetes gondolatomat, elvárásomat már az első pár oldal elsöpörte, annyira tetszett a nyelvezet, a megfogalmazás. És aztán már csak azt vettem észre, hogy rendületlenül fogynak a lapok. Négyszáz oldalt ma délelőtt olvastam el. Nem tudtam letenni.
Nagyon tetszett a mód, ahogy a kanadai szerző a vallást, a miszticizmust, a XIV. századot és a XXI.-et, a szerelmet és a zárdát, a könyvkészítők és zsoldosok, az orvosok és betegek életét, személyiségét finoman összeszövi… az olvasóról nem is beszélve.
Hatalmas pozitív csalódás a könyv!

2 hozzászólás
>!
Dyus33 P
Andrew Davidson: A vízköpő

A Pokol, az Élet, és a Szerelem meséje. Elvarázsolt.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2011
526 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632544793 · Fordította: Borbély Judit Bernadett
>!
Szimirza P
Andrew Davidson: A vízköpő

Az az igazság, hogy ez a könyv nagyon sokoldalú, több rétegű. Ott van a szenvedő, meggyötört férfi, aki eleinte másra sem vágyik, csak a halálra. Aztán megjelenik Marianne, az ő misztikus és különleges természetével. Ott vannak a történetek, amelyeket ő mesél, események amelyekről néha nem lehet eldönteni, hogy valósak-e vagy sem. Aztán ott van a vallás, a hit témája is. Egy nagyon komplex, jól kidolgozott könyv, nekem nagyon tetszett.

2 hozzászólás
>!
entropic P
Andrew Davidson: A vízköpő

Amilyen cirkalmasan, ugyanakkor semmitmondóan indult, olyan jó lett a végére. (Na jó. Nem akarok túlzásokba esni – annyira azért nem.)

Szóval van ez a hülyeségem, hogy időnként a jobbik eszem dacára kitalálom, hogy elolvasok egy ezernyi jelből sejthetően nem nekem való könyvet, mert miért is ne. Mert mondjuk olvasok róla valamit, ami alapján mégiscsak érdekesnek tűnik az adott könyv. Vagy szimpatikusnak tűnik valamelyik szereplő. Vagy mert vannak benne egymásba ékelődő történetek meg valóság/fikció-keveredések, amiket szeretek. Ez is egy ilyen könyv volt. (Természetesen nem a fülszöveg keltette fel az érdeklődésemet.)

Akkor most a könyvről.

Az eleje szerintem rémes.

Névtelen narrátorunk szörnyű égésekből lábadozik a kórházban, s közben várja, hogy kiengedjék, amikor is tervei szerint az első dolga az lesz, hogy végrehajtja a tökéletes öngyilkosságot. Tervezgetés közben elmeséli az életét: nehéz gyerekkor, drogfüggés, pornózás (csak sikerült leírnom a „pornó” szót), általános érdektelenség és szeretetlenség – szóval ha megpróbálok olyan cinikus lenni, mint amilyennek drága narrátorunk szeretné beállítani magát, akkor azt mondom: csak a szokásos. De a szokásosnál sokkal gyengébben megvalósítva. A narrátor cinikusnak szánt cikornyás szavaiban ugyanis minden van, csak élet nincs.
A családi háttér meg a kötelező tragikus múlt felvázolása közben amúgy megismerjük a narrátor kezelésének részleteit is – ami, gondolom, tök élethű akar lenni, meg biztos sokat kutatta a szerző, hogy hogyan kezelik az égési sérüléseket, de mindez mit sem számít, mert ezekben a leírásokban sincs élet. Csak üres szavak. (Nem tudom, hogy működik ez a könyvekben. Nem tudom, hogyan és mitől lesz valamiben élet. De az általában feltűnik, ha nincs ott.)

A könyv eleje tehát számomra az élettelenségtől rémes, nem a tartalmától.

Aztán feltűnik Marianne, aki elkezd történeteket mesélni a lábadozó narrátornak. Történeteket szerelemről, barátságról, önfeláldozásról és hasonló magasztos témákról. És arról is, hogy ők ketten már ismerték egymást a 14. században. Nyilván az sem a világ legeredetibb gondolata, hogy a történetek gyógyítanak, de attól még igaz, és Marianne a történetmeséléssel nemcsak a narrátort, hanem önmagát is gyógyítja – ami szerintem tök jó.
És onnantól kezdve, hogy Marianne mesélni kezd, valami tényleg megváltozik, mert az ő történeteiben már van élet. Bár a különálló meséit én szörnyen tanmeseszerűnek érzem, a 14. századi fő történet tényleg izgalmas – mármint gondolatilag is, nemcsak a konkrét eseményeket illetően. És tényleg szép, ahogy a múltbeli és a jelenbeli történet egyszerre ér el a lezáráshoz és szépen kiegészíti egymást, és az is jó, hogy a könyv szinte teljesen nyálmentes.

Szóval végül is sokkal jobb ez a könyv, mint amire az első fejezetek alapján számítottam (az első száz oldalt olvasva végig azon voltam, hogy félbehagyom, de majdnem képtelen vagyok félbehagyni könyveket), és egyszer simán el lehet olvasni, de azért ez nem az a felkavaró és világmegváltoztató könyv ami, hm, felkavar és megváltoztatja a világomat.
(Tudom, hülyeség ezt várni tőle, de én titokban minden könyvtől ezt várom.)

>!
Kkatja P
Andrew Davidson: A vízköpő

Úgy két éve olvastam, nagyon megfogott, megpörgetett és elvarázsolt, határozottan újraolvasós kategória! :)
HoneyBunny már leírta, amit tudni kell róla, egyetértek. :)
http://moly.hu/ertekelesek/812272


Népszerű idézetek

>!
Nita_Könyvgalaxis

– A történelem arról szól, hogy egyik ember el akar venni valamit a másiktól, ami általában egyiküknek sem a tulajdona.

252. oldal

>!
violina

… az a baj a keresztények többségével, hogy hetente egyszer betérnek a templomba, és imádkoznak, hogy legyen meg Isten akarata, aztán panaszkodnak, mikor ez bekövetkezik.

367. oldal

>!
dijja92

Te az enyém, én a tiéd: ebben biztos lehetsz. Szívembe zártalak, a kulcs elveszett; ott kell maradnod örökké.

521. oldal

>!
Röfipingvin MP

Szeretlek. Aisiteru. Ego amo te. Ti amo. Ég elska pig. Ich liebe dich.

>!
Petrasek

Ha pokolra mégy… ne állj meg félúton.

171. oldal

>!
dijja92

– Egész életemben rád vártam, Marianne, és még csak nem is tudtam, míg meg nem jelentél. A balesetem volt a legjobb dolog az életemben, mert elhozott téged hozzám. Meg akartam halni, de te annyi szeretettel halmoztál el, hogy az túlcsordult bennem, és kezdtelek viszontszeretni. Megtörtént, mielőtt felfoghattam volna, és most már el se tudom képzelni, hogy ne szeresselek. Azt mondtad, kemény dió hitet ébreszteni bennem, márpedig én igenis hiszek. Hiszek az irántam való szerelmedben. Hiszek az irántad való szerelmemben. Hiszem, hogy szívem minden hátralévő dobbabása teérted van, és hiszem, hogy amikor magam mögött hagyom ezt a világot, utolsó leheletem a te nevedet fogja hordozni. Hiszem, hogy az utolsó szavam – Marianne – lesz a bizonysága annak, hogy jó, teljes és érdemes életet éltem, és hiszem, hogy a szerelmünk örökké létezni fog.

505-506. oldal

>!
Petrasek

Ami fáj, az erősíti az ember szeretetét.

159. oldal

>!
Nikkincs

Ismertem egyszer egy nőt, aki mokány kutyának szerette elképzelni a Szerelmet, olyan kutyának, amelyik mindig visszahozza az elhajított botot, s közben vígan lobog a füle. Ízig-vérig hűséges, ízig-vérig feltétel nélküli. Én meg kinevettem, mert még én is tudtam, hogy a szerelem nem ilyen. A szerelem kényes jószág, babusgatásra és védelmezésre szorul. A szerelem nem robusztus, és a szerelem nem hajlíthatatlan. A szerelem néhány éles szótól máris összeroppan, maréknyi óvatlan tett is félretaszítja. A szerelem a legkevésbé sem szívós kutya; inkább pöttöm egérmaki.

197. oldal

>!
robinson P

A balesetek rajtaütnek a gyanútlanokon,sokszor erőszakosan,akárcsak a szerelem.

(első mondat)

>!
Petrasek

Senkit sem szabad csupán a külseje alapján megítélnünk.

306. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
B. M. Grapes: Jóslatok hálójában
Dean R. Koontz: A visszatérő
Amanda Stevens: Örök kísértés
Kim Harrington: Perception – A hatodik érzék
Stephen King: Joyland
Borsa Brown: A maffia gyermekei
Sylvia River: Reményhajsza II.
Becca Fitzpatrick: Black Ice – Tükörjég
Borsa Brown: A maffia szívében