A ​Vértengerek 80% 55 csillagozás

Ebből a kalandjátékból kiderült, mekkora szr gazember és kalóz vagyok én. Vagy 8x nekiálltam, egyszer elhunytam ugyan útközben, de egyáltalán nem ez volt a jellemző, hanem az, hogy célba érek, csak nincs annyi rabolt kincsem, amennyi kéne, de még a töredéke se. Eszembe is jut erről a férjem egyik online game-je, még 10 évvel ezelőttről, amit úgy ítélt meg, hogy én is játszhatnám, és aztán lenne közös témánk :) Majd munkából hazajőve zokogva talált a nappaliban, szétsírt arccal, ugyanis a játékban túlerő támadta meg a falumat, nem tudtam védekezni mert erősebbek voltak, mint amilyen okos én, mindenit legyilkoltak, és két napig kellett vigasztalni. Na ez is pont olyan volt, célba értem én, csak közben elfeledtem megtámadni a békés szigetet kis házakkal, a kisebb erejű kereskedelmi hajókat, semmi menekülő hordának nem mentem utána hátulról, így a gonosz ellenfél persze több aranyat szerzett.
Belenyugodtam, hogy el tudok jutni a célba, csak a gonosz ellenfél többet lop és rabol közben. Gratulálok a győzelméhez, a real life story :)

Viszont ez nem jelenti azt, hogy ma nem szórakoztam jól, mert persze amíg lejárt a mosógép, továbbá ellenfelem fosztogatott, én megfestettem a térképet, mint éppen kreatív oldalát bontogató kalózkapitány, ha már….
https://drive.google.com/file/d/1laykGe2CRBTEyRKLe-xCGD…

Rendhagyó kalóztörténet, hisz nem egyszerűen csak olvashatunk a tengeri haramiákról, hanem mi magunk is egyikük bőrébe bújhatunk, és válogathatunk a különféle cselekményszálak közül.

Kiélnénk erőszakos, szadista hajlamainkat, mert amúgy olyan szendék vagyunk, hogy még a pénztáros néninek is alig merünk szólni, hogy duplán ütötte be a macskatápot? Csak tessék, válasszuk azt a lehetőséget, hogy kifosztjuk a becsületesen dolgozó szegény parasztokat. De elfoghatunk és jó pénzért eladhatunk öregeket, nőket, gyerekeket, sőt sátáni kacajjal vezérelhetünk támadást egy szent kolostor és szerzetesei ellen.

De mivel tényleg rajtunk áll minden, alakíthatunk akár hősies-romantikus, Sandokan-szerű kalózt is és felszabadíthatunk mindent Mompracemtől kezdve egészen Erdélyig. Lecsaphatunk kizárólag gazdag és kapzsi kereskedőkre, gyilkolászás helyett szerencsejátékból szerezhetünk pénzt, és nagyvonalú intéssel épségben elbocsáthatjuk azt a hajót, amely békében átadta az általunk követelt szerény aranymennyiséget.

Így vagy úgy, a lényeg, hogy ne fussunk ki az időből és nagyobb vagyont harácsoljunk össze, mint hitvány ellenfelünk, Abdul, a Mészáros. És bármilyen irányokat válasszunk is, mindenképpen remek kis kalandban lesz részünk, nincs hiány szörnyekben, mellékküldetésekben, érdekes szigetekben és halványan ókori mitológiai elemekben. Talán egyetlen hátránya, hogy bár szinte minden vonalon eljuthatunk a legvégéig, a szükséges pénzösszeg begyűjtése irgalmatlanul nehéz.

Egye fene adok rá egy ötöst. Chapman összesen öt könyvet írt a Fighting fantasyba, 1985-ben jelent meg tőle három, ez volt az utolsó, bár nálunk éppen, hogy elsőként jelent meg tőle még a Rakéta sorozatban. Ez pedig annak köszönhető, hogy Titánon játszódik, legalábbis Khulon. (vajon hol máshol játszódna :D)

Sok embernek kedvence könyve és belátható miért. Ez az egyetlen kötet ahol egy kalózkapitányt alakítunk, akinek végig kell rabolnia az összes várost hogy egy versenyben legyőzze a vetélytársát, és bebizonyítsa, hogy ő a legjobb. Anno valamiért nem tetszett, de nem rég megjött a kedvem hozzá, hogy újra játszam/olvassam.

Az Űr Orgyilkos hatalmasat bukott, ez viszont az egyik legnépszerűbb kötete lett a sorozatnak, később elfelejtődött, de a rajongók újra és újra felfedezik. Ami viszont abszolút nem tetszett, az a rengeteg lopkodás az ókori sumér, babiloni városnevekből. Én aztán meg értem, ha nehéz kitalálni fantasy neveket, Livingstone talán ügyesebben csinálta, mert Taiwanról az ember azt se tudja hol van, iskolában se tanítják két percnél tovább, az ókort viszont igen, és egyből levágós volt a nyúlás.

A képeket a haláltalizmános Bob Harvey készítette, ezzel a könyvvel nagyobb gond nincs, elvégre hozza a szokásos rakétás minőséget, mind fordítás, mind odafigyelés terén.

UI: Chapman Martin Allennel 86-ben megírja a Fighting Fantasy páros játékát, a Hercegek Viadalát, (ez lesz az utolsó két könyve,: A harcos útja, A varázsló útja) szerintem nagyon jó kísérletezés volt, sajnos folytatása nem lett, mint semelyik másik sorozatnak ahol ezzel próbálkoztak, lehet nem jött be a srácoknak. Ezt nálunk nem adták már ki, csak Zagorék fordították le, akit érdekel arrafelé kutakodjon.

Szintén nagy kedvencem ez a könyv, gyerekként rengeteget forgattam, emlékszem, még versenyt is csináltunk a többi sráccal, hogy ki tudja összerabolni a legtöbb aranyat. Amit bizony nem könnyű, mert nem ügyesnek kell lennünk és a legjobb választási útvonalat megtalálnunk, de bizony a szerencsének is nagy – szerintem túlságosan is nagy – szerepe van.
Részletesebben, illetve, aki szeretné megtudni, elméletileg mennyi aranyat harácsolhatunk maximum össze, illetve melyik a legjobb útvonal, az errefelé hajózzon:
https://kalandjatek.wordpress.com/2020/12/15/vertengerek/

Nem volt annyira nehéz mint pár másik amivel 1-2 éve sikerült játszanom barátnőm jóvoltából. Sőt az az elszomorító helyzet adódott, hogy rájöttem én annyira nem is szeretnék Kalózkirály lenni, egyszerűen csak a kalandok izgattak. Az viszont elsőosztályú volt! Elég gyakran érezni lehetett melyik ajtó vagy éppen döntés rejt csapdát, az egyedüli nehézséget számomra az 50 napos határidő jelentette. Az első próbálkozásra eljutottam a kaland végéig, de mire odaértem a szigetre már a 62. napnál tartottam illetve sikerült valahogy nulla azaz nulla legénység harc nélkül eljutni odáig O.o Második alkalommal sikerült valami őrült madármániás nőszemélynek köszönhetően elpatkolnom, harmadik alkalommal olyan kezdőértékeket dobtam magamnak hogy nem is értettem miért kezdek bele egyáltalán…aztán negyedik alkalomra 49. (!!!) nappal sikerült eljutni a szigetre és még aranyam is volt elég. Úgyhogy 4 végigjátszás nem vészes, főleg ahhoz képest hogy annyira jártas nem vagyok a játékkönyvekben.
A szárazföldi kalandok viszonylag élvezhetőek voltak, a tengeri csatákat valahogy nem értékeltem. Hasonlóan a legénység harcai sem érdekeltek, tudom hogy ennek egy kis extrának kellett volna lennie, de engem jobban vonz ha kardokat vagy hasonlókat gyüjtögethetek abból amúgy nem találkoztam csak 2-vel, 1 kard meg egy…varázslóbot volt talán? Egészen jó volt, el tud vele az ember tölteni jópár unalmas órát. Emlékeztett arra, amit a mai játékok gyakran elfelejtenek: Ha game over akkor nincs több élet.

A Vértengerek abszolút úttörő volt abból a szempontból, hogy már az elején egyértelművé tette: ebben a történetben nem hős lovag, hanem igazi, elvetemült kalóz vagy, aki végre nyugodt lelkiismerettel fosztogathat templomokat, mészárolhat le egész karavánokat, és zsebelhet ki hullákat. Amit persze az összes többi Kaland-Játék-Kockázat könyvben is mindig megteszel, de azokban mégiscsak az igazság meg a jóság bajnokának szerepében kellett tetszelgni. Ez az attitűd viszont létkérdés a Vértengerekben, a játékkönyv helyszíne ugyanis Khul, a Sötét Kontinens.

Az itteni kalandok mindig is nyersebbek, brutálisabbak voltak: míg Ian Livingstone kedvenc vidékén, Allansiában vagy Steve Jackson Óvilágán mindig a hagyományos high fantasy birodalmak és az elfek, a törpék és az emberek bajnokai harcolnak a sötétség erői ellen, addig Khul földjén inkább a hard fantasy-elemek dominálnak. A howardi örökség a Vértengerekben is mindenhol visszaköszön: az arab világot idéző forgatagban ravasz karavánvezetőkkel kell alkudoznod, de ha van elég aranyad, izomagyú barbárok szegődnek melléd. A tengerek szörnyei hatalmasak, veszedelmesek, de rengeteg kincset őriznek, a szigeteken rég letűnt vallások templomai omladoznak: elhagyott áldozótermeikben jó esetben a halott papok ékszereit, rosszabb esetben valami istentelen, túlvilági teremtményt találsz. A nők pedig gyönyörűek, feslettek és szinte mindig átvernek.

Folytatás a kedvenc Könyvesblogodon ;)
http://konyves.blog.hu/2010/07/10/kedvenc_lapozgatos_ko…

Eredeti ötlet, nincs sok hasonló kalózos játék. Pont emiatt nem is kellett annyira megerőltetnie magát az írónak, mert az alaphelyzet hangulata eleve elég ahhoz, hogy jól szórakozzunk. Ettől függetlenül azért elég színes a világ, és nem hiányoznak a fantasy lények, még mielőtt valaki azt hinné, hogy ez most egy realista közeg lesz. Furcsa elenben a mitológiai elemek megjelenése.

Jó, hogy egy vár bevételét különböző módokon megtervezhetjük; jó, hogy embereinket néha meg kell regulázni; jók a különböző hajós manőverezgetések a csatákban; és jó, amikor összefutunk valakivel, akinek tartozunk, és kockázással intézhetjük el a dolgot (vagy erőszakkal). Jó az egyszemélyes és hajós kalandok aránya, bár győzni benne igazi kihívás tisztességes játékkal. Bár ha már úgyis törvényen kívülit alakítunk, akkor lehet, hogy úgy gondolták, hogy a játékosnak sem muszáj betartani a könyv szabályait…
Bővebben itt: http://kjk-anime.blogspot.hu/2013/01/kjk-vertengerek.html

Egyedi történet annyiból, hogy egy kalózkapitánynak kell a bőrébe bújnunk, az egyik klasszikus történet, számomra vannak azért jobbak is, de akit érdekelnek a lapozgatós könyvek, ezt mindenkinek ajánlom, mert jól sikerült történet.

Ez megint csak egy különleges KJK, ugyanis a tengeren kalandozhatunk, igaz mindig kikötünk valahova. Szóval azért nem arról szól, hogy a vízen hajókázva bohóckodunk, pedig némileg ezt vártam, ezért is csak a 4-es értékelés.

jaj imádom a hajókat meg ilyesmiket, úgyhogy ez volt a kedvencem a sorozatból :)