A ​megörökített idő 24 csillagozás

Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Andrej Tarkovszkij (1932-1986), a közelmúlt filmtörténetének egyik legnagyobb alakja összesen hét egész estés játékfilmet rendezett. Az Iván gyermekkora, az Andrej Rubljov, a Szolaris, a Tükör, a Sztalker, a Nosztalgia és az Áldozathozatal kritikusai szerint „egyetlen óriási mű hét fejezete”. Műveinek középpontjában az ember és a világ, az ember és a transzcendens szféra kapcsolata, még inkább konfliktusa áll. Hőse az ember, aki a szenvedés és a fájdalom útján etikai személyiséggé szeretne válni, áldozathozatal által szeretne belépni a közösségbe. A megörökített idő a filmalkotással, a filmkészítés műhelyproblémáival, metafizikai kérdésekkel kapcsolatos gondolatait tartalmazza.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvtár - Film Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2002
242 oldal · ISBN: 9633893402 · Fordította: Vári Erzsébet
>!
Osiris, Budapest, 1998
242 oldal · ISBN: 9633793955 · Fordította: Vári Erzsébet

Kedvencelte 15

Most olvassa 2

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 81

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Futóhomok>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Andrej Tarkovszkij tanulmányain keresztül személyes közelségbe kerül egy igazán szabad művész, aki mégis a legszigorúbb szolgaság alázatos létállapotába kész kerülni, amikor filmet teremt. Hogyan lehetséges ez? Elolvasod és megtudod;) Részletekig – lépéstől lépésig, vívódástól vívódásig – magyarázott munkamódszert kapsz a könyvben, és ars poeticát:
„Nem kell arra törekedni, hogy eljuttassuk a nézőhöz a gondolatunkat, ez hálátlan és értelmetlen feladat. Mutasd meg a nézőnek az életet, és ő majd ráhangolódik arra a lehetőségre, mellyel megítélheti és értékelni tudja azt.” (57.oldal)
Mindezek működnek a tarkovszkiji határozott csapásnyomokon túl is.

vargarockzsolt>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Ez a könyv egy olyan filmrendező tanulmányait tartalmazza, akit a XX. század legnagyobb művészei sorában tartanak számon. Hét egész estés játékfilmet készített, és ezek közül kettő (Andrej Rubljov, Stalker) biztosan szóba kerülhet a minden idők legjobb művészfilmjeinek kiválasztásakor. Ami az irodalomban Dosztojevszkij és Thomas Mann, a festészetben Leonardo és Picasso, a zenében Bach és Beethoven, az a filmben Tarkovszkij.
A kötet három oldalról közelíthető meg legjobban.
Először is betekintést nyerhetünk egy zseni alkotóműhelyébe, és rengeteg kulisszatitkot tudhatunk meg a művek létrejöttéről. Egy alkotás létrejöttének folyamata azért is érdekes, mert az alkotó a kész műben már tudatosan eltakarja a korábbi küzdelmének nyomait, hogy a befogadó-néző a legtökéletesebb látvánnyal szembesüljön. Nem túl szerencsés, ha egy szerző a saját művét utólag magyarázza, értelmezi – de itt nem is erről van szó. Tarkovszkij az alkotás folyamán felmerült problémáit annak kapcsán tárja elénk, hogy bemutassa alkotói-filmrendezői módszerét, melyet az egyedül helyes filmművészeti módnak tart.
A második megközelítési lehetőség a filmelméleti. Nem értek a filmesztétikához, bár olvastam pár könyvet a témával kapcsolatban, ezért a teljesen laikus nézőpontjából fogalmazom meg a véleményemet. Nem hiszem, hogy a világ legnagyobb rendezője is megmondhatná, melyik az egyetlen üdvözítő módszer, amely a filmművészet elvi kérdéseit véglegesen eldönthetné. Tarkovszkij elmélete igazolására csupa olyan névre hivatkozik, akiket nagyon tisztelek: Bergmann, Bunuel, Antonioni, Kuroszava, stb. Ezek a filmrendezők jobbnál jobb filmeket készítettek, és talán lehetséges az is, hogy valamennyien a Tarkovszkij által megfogalmazott elveket alkalmazták. Ennek ellenére a művészet szabadságában hiszek, ezért a könyvet általános filmelméleti szempontból nem tarthatom jónak.
A harmadik nézőpont, ha Tarkovszkijt, az embert állítjuk a figyelmünk középpontjába. Vallásos emberek számára ez a könyv nagyon szívhez szóló lehet: egy mélyen hívő, és a művészetét a hite szolgálatába állító ember vallomásait olvashatják. A nem hívők, kételkedők megismerhetnek egy igaz embert, aki erkölcsi elveit maximális következetességgel érvényesítette a művészetében; egy olyan alkotót, aki az alkotás folyamatát erkölcsi kontroll alatt tartotta, és ezért akár fanatikusnak is nevezhetnénk, de aki ugyanakkor a művészet összetettségét és értelmezési nyitottságát felismerve a befogadók oldalára a legnagyobb tisztelettel, tapintattal és megértéssel tekintett.
Tarkovszkij már huszonöt éve halott. Filmjei vitathatatlanul klasszikussá váltak. Filmelméleti-filozófiai nézetei viszont vitathatóak, de erkölcsi nemessége, tisztasága megköveteli, hogy maximális tisztelettel közeledjünk felé.

23 hozzászólás
Lecter>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Tarkovszkij olyan egyénisége a filmművészetnek, mint Bach vagy Beethoven a zenének, vitathatatlan zseni, ez a könyv pedig az ars poeticája. Ez már filozófia, élet értelmén át az elidegenedésig mindenről esik szó, aminek fontosnak kellene lennie az életünkben. És ugyanilyen meghatározó gondolatai vannak a filmalkotásról is, az érzelem, az igazság keresése az egyetlen út, ami járható szerinte a kommersz, pénztermelő kontárok között. Nem könnyű olvasmány, előzetes tudás nélkül nehézkes lehet, de abszolút megéri a rászánt időt. Engem meggyőzött egy életre, a könyv lezárása pedig a legszebb, amit valaha olvastam.

3 hozzászólás
shizoo I>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Ahogy olvasom, egyre inkább úgy érzem magam, mint a rajtakapott kisdiák, aki a Hamletet tárgyaló irodalomóra közben a pad alatt Rejtőt olvasott. Ahogy olvasom, egyre jobban szégyellem magam, amiért olykor kifejezetten lelkesítenek a filmes attrakciók, játékok, amiért itt a blogon is feltűnően vegyes képet mutat a felhozatal, amiért a filmköltészet mellett rengeteg celluloidra (mára inkább adathordozókra) kipattogott, olykor meglehetősen avas-vajas ízű pattogatott kukoricát is sikerült az évek alatt jóízűen elfogyasztanom, sőt, meg is köszöntem – hiszen írtam róla. Még ideológiát is írtam hozzá – kommersz és nagyigényű filmekről és könyvekről. Ahogy olvasom, azt veszem észre: egyre szigorúbb vagyok. Velünk. Mert a maga szigorúságából, az önfegyelemből kihajtogatva a gondolatmenetét, azt látom: Andrej Tarkovszkijnak igaza van.

„Az Iván gyermekkorán dolgozva újra meg újra a filmszakma irányítóinak tiltakozásába ütköztünk, amikor a tematikus viszonyokat költőiekkel próbáltuk felcserélni. Pedig egyébként is óvatosan folyamodtunk ehhez a módszerhez, ekkor még csak félénken tapogatóztunk a hozzá vezető úton… Tény és való, léteznek az emberi életnek olyan jellemzői, amelyeket csak a költészet eszközeivel lehetséges hitelesen ábrázolni. Ám a filmrendezők épp ebben a vonatkozásban nagyon gyakran arra törekszenek, hogy technikai eljárások durva formalitásával cseréljék föl a költői logikát… vagy nézzük, mit ír Tarkovszkij az Andrej Rubljov előkészületeiről: A forgatókönyv befejeztével igencsak kételkedtem abban, hogy az elgondolásom megvalósítható-e. De arra gondoltam, hogy amennyiben sikerül megvalósítanom, a leendő film semmi esetre sem lehet történelmi, vagy életrajzi film. Más érdekelt: a nagy orosz festő költői tehetségének természete…”

Az asszociációk mentén kibomló gondolatfolyam; a jelenetek, mint érzéki benyomások egymásutánjai, melyek aztán a néző lelkében kell lenyomatot hagyjanak, a megfogalmazható megértés, az elme játékainak kényszere nélkül. A képek érzékeny egymásutánja, amely eszedbe jutó gondolatmenetek ágyaként ringat, de nem hordja magában a rejtvény megoldásának kényszerét; költői: tehát állapot inkább, semmint történet, ha van története, csak mint a szélrohamnak a közömbösen elterülő dombhátak fölött. Az asszociációk mentén kibomló gondolatfolyam, amely nem kényszerít, csak kínál – nincs eszmei mondanivalója, tanulsága, nincs miértje –; hogyanja van, az a mélységesen szabad állapot, ahogyan rétegződik benned, ha hagyod. Hogy aztán hetekig adjanak munkát az eszedbe jutásai, ha akarod, úgy juttatva a megértéshez, ahogy a valódi tapasztalat születik benned (Füst Milán gyönyörű szavaival): amikor a tudás úgy száll a lelkedbe, mint egy galamb…

tovább is van:
http://konyvvizsgalok.blogspot.com/2015/04/andrej-tarko…

Tarkovszkij filmjeiről:

A Tükör azért van, hogy belenézz. Az eredeti ötlet, a magvacska, Andrej Tarkovszkij saját tükre akart lenni csak, valóban: Gyónás lett volna a címe – milyen mélységesen leleplező cím; de a megvalósult film (a rendező saját bevallása szerint első teljesen végiggondolt munkája) ennél sokkalta több lett. Minden önéletrajzi vonatkozáson, az igazi apa: Arszenyij Tarkovszkij „szereplő” versein és verset mondó hangján, a családtagok szerepeltetésén túl ez a Tükör nem csak a saját, személyes ügye – azért van, hogy belenézz. Egy felület, ahol fel kell ismerned a saját arcod. Figyelj nagyon; ami zavar benne, az a leginkább a tiéd…

http://konyvvizsgalok.blogspot.com/2015/04/andrej-tarko…

A kietlenségbe látunk legelőször. Egy kocsma mállott, salétromos falú kietlenségébe, ahova megérkezik a Professzor. Aztán egy otthon elszegényedett kietlenségébe, ahol a Stalker ébredezik; a nemrég szabadult bűnöző, akinek egyetlen bűne, hogy nem tud meglenni a Zóna nélkül. Málló vakolatú, hajnali utcai fények közé érkezik az Író is, a tiltott terület „partján” tengődő halott ipari negyed, vasútállomás és pályaudvar kietlenségébe – a Zóna, a csodák csodája kerítése mellé. Ők hárman keresik az utat a lezárt világ szívébe, ahova azonnal csapatokat küldtünk, de nem tértek vissza. Elhanyagolt elhagyatottságból indul a három behatoló, az ismeretlen elhagyatottságba.

Az én szememben Andrej Tarkovszkij legszeretettebb filmje. Ahol a zarándoklat minden momentuma sokértelmű, és mindvégig rólunk mesél – olykor meglepő bátorsággal bontva le akár a dialógusokban kiépülő didaktikus rendszerek „mesenyelvi korlátait” is. Mit akar az „én”? Mit akarunk a világtól? Pontosan kitől akarjuk ezt a mit? Lehetne játszani ezzel, de úgy járnánk, ahogy az Író: kiásom az igazságot, de helyette egy darab nem is mondom mit találok. El lehetne mesélni, Sztrugackijékat, meg a Piknik az árokpartont, de ezt érintőleg már megtettem; s a dolgot az alig több mint kiindulópontként használt alapanyag valójában alig is érinti. Inkább mesélem – nem is a történetet, hanem az értelmezésem; higgyétek el, ahány néző, annyi értelmezés: a film felkínálta végletek közti árnyalatok annyi kapaszkodót kínálnak a saját véleményed kialakításához (voltaképp a saját véleményed megismeréséhez), ahány nézet mentén csak értelmezhető a világ. Ha valakit mégis zavarna – az nézze meg! Nézze meg, és jöjjön vissza, akár vitatkozni…

http://konyvvizsgalok.blogspot.com/2013/04/andrej-tarko…

Ellobbant nyári ég,
Verőfény, napsütés!
Mintha nem lett volna még -
kevés. Ez is kevés.

Hulló levél a múlt,
Áldás, égi egész,
Minden ölembe hullt,
Kevés ez is, kevés.

http://konyvvizsgalok.blogspot.com/2012/12/a-sztalker-v…

Megörökített idő? Valamilyen mértékig az. Mélységes alkotói szabadsággal, hiszen a korról viszonylag sokat, de Rubljov, az ikonfestő szerzetes életéről alig valamit őriztek meg a krónikák. Tarkovszkij meglehetősen átgondoltan válogat a (feltételezett) életidőszak, a környezet elemeiből, a létet formáló hatások kiadnak egyfajta kortükröt is, még ha valójában ez alig is célja az alkotásnak. Mint ahogy óhatatlanul reflektál is a film a saját korra; a saját „nagyfejedelem” birodalmának kérdései is ott feszelegnek (alig rejtve) a lassú, sztyeppei folyamként sodródó cselekményben – szimbolikus figurákkal, és olyan „ikonikus” birodalmi gesztusokkal, mint a besúgás, a protekcionizmus, vagy a vonalas kultúrpolitika. Nem véletlen, hogy hányatott sorsot élt Tarkovszkij látomása az ikonfestészet megújítójáról – azért az aparatcsikok se voltak egytől egyig hülyék –, zaklatták eleget: Művészeti Alkotóközösségek suttyói ültek a nyakán az egész forgatás alatt, a filmet többször újravágatták vele; úgy csodálatos egész, úgy rajzol ívet, hogy valójában tudhatatlan, mi volt pontosan Tarkovszkij eredeti koncepciója, az általa megálmodott egész és ív – ez is kompromisszum, mint az időszak legtöbb megőrzött kincse.

http://konyvvizsgalok.blogspot.com/2012/12/andrej-tarko…

Nagy_Atilla_Tas>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Ez az a Kötet Magas Műveltség sűrített nektárja ami annyira érzékenyen rezeg az emberrel és a világgal ami a fennköltséget nem az intellektuális magas lováról hozza le a földre hanem a művészi elragadtatás és az Alkotás Szent Alázatához emeli az olvasóját,látszólag a filmek Tarkovszkij filmjeinek nyelvén, azonban ettől lényegesen többet és fontosabbat kapunk „holmi” Mozgóképi elemzéseknél.Megértést és beavatást is a Nagy Mű minden Nagy Mű szerkezetéhez az előkészületektől a (ha-rang)formába öntésig amibe az Alkotó kell lelket leheljen.Mert az Alkotó a Léleklehelő, és túl azon hogy kiváltság, és szabadság mindez aminek határát ugyan Ő szabja meg, ennek ellenére tisztában avval hogy csakis a legegyszerűbb letisztultsággal képes megláttatni mindazt ami a világban fontos, amihez ugyanakkora hit szükséges önmagában mint amekkora alázat és tisztelet az Őt körülölelő világgal szembe és mellett is…szállva.Vannak más filmes könyvek, művészetet emberközelbe hozó írásművek.Azonban ilyen elképesztő bölcsességű, és élvezetesen finom lelkünkben tűzkeltető és oda fészket is rakó Táltosi Parázslat nem igazán akad, ha valaki találna hasonló jellegűre legyen oly jó és tegye közkinccsé.Immáron sokadszor olvasom végre könyvalakban is amit megfogadtam csak akkor veszek a kezembe, ha a Méltó Párja a Napló végre Könyvtáramba kerül! az 1998-ban megjelent Megörökített Időn semmit nem volt képes rontani az Alkotásokkal könyörtelen eljáró idő.Ugyanolyan üde, ugyanolyan időszerű ha nem időszerűbb mint mikor megjelent, ami pontosan ugyanígy áll Másztyer Tarkovszkij filmkölteményeire, mindazoknak akik a lángot látni akarják,és nem szégyenkeznek letérdelni a Művészet önmegtartóztató és egyben önkifejező Oltára előtt!

SignorFormica>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Tarkovszkij filmes filozófiájának részletes kifejtése: a kinoobraz eredetének, és szakrális helyének magyarázata. Tarkovszkij számára a film ikon, mert az ikont fényre festették, nem színre. A film a fényre rögzített idő. Orosz idő és térélmény szakrális leképezése számára a film: a Teremtő felé megnyíló kapu.

szigiri>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Akit érdekel a filmművészet és kíváncsi mi teszi a filmet igazán sajátos művészeti ággá, annak megkerülhetetlen a könyv.

Bolond_Pierrot I>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

A legjobb filmes könyv, amit a filmkészítésről valaha olvastam!


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Mindenesetre teljesen nyilvánvaló, hogy minden művészetnek az a célja – hacsak nem „fogyasztásra”, eladásra szánják, mint egy árucikket –, hogy a művész megmagyarázza önmagának és környezetének, miért él az ember, mi létének értelme.

31. oldal

3 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Ahhoz, hogy szabadok legyünk, egyszerűen azzá kell válnunk, anélkül hogy bárkitől is engedélyt kérnénk erre. A sorsunkról alkotott saját elképzelésünket kell kíméletlenül követnünk, nem szabad hagynunk, hogy a körülmények legyűrjenek bennünket. De az ilyesfajta szabadság nagyon komoly szellemi erőforrásokat, magas fokú önismeretet, önmagunkkal és másokkal szembeni felelősségtudatot követel.
Alaposan megvizsgálva az eddig készített filmjeimet, észrevettem, hogy mindig olyan emberekről szerettem volna szólni, akik belsőleg szabadok.

179. oldal

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Nem a logikus gondolkodás jellemző a művészetre, a művészet nem a magatartás logikáját fogalmazza meg, hanem a hit egyfajta sajátos posztulátumát fejezi ki. Éppen ezért a művészi kép csak hittel fogadható be. Míg a tudományos igazság megindokolható és logikusan bizonyítható az ellenvéleményt képviselőkkel szemben, addig a művészetben senkit sem győzhetünk meg igazunkról, ha a befogadó közömbös marad a megalkotott képek iránt, ha azok a világról és az emberről feltárt igazságukkal nem nyűgözték le, és végül, ha a néző egész egyszerűen unatkozott a művészet társaságában.

35. oldal

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

A legképtelenebb és leghamisabb kommersz filmek épp úgy képesek elvarázsolni a kevéssé kritikus és műveletlen nézőt, miként a művészfilmek az igényes közönségüket. De a tragikus és meghatározó különbség abban rejlik, hogy míg a művészet érzelmeket és gondolatokat kelt a közönségben, addig a tömegfilmek habkönnyűsége és lehengerlő hatása végleg és visszavonhatatlanul elfojtja a gondolatok és érzelmek maradékát is. Az embereknek nem lesz szükségük többé mindarra, amiben szépségre és szellemre találnak, hanem úgy fogyasztják a filmet, mint a Coca-Colát

177. oldal

9 hozzászólás
vargarockzsolt>!

A szépség nem tárulkozik fel olyan embereknek, akik nem szomjúhozzák vagy félreértelmezik az igazságot. A szellem mélységes hiánya jellemzi az olyan embert, aki nem képes befogadni, hanem csak bírálni tudja a művészetet.S miután nem tud és nem akar létezése céljáról és értelméről gondolkodni, e magasabb értelmet gyakran vulgárisan egyszerű felkiáltással helyettesíti: „Nem érdekel!” „Nem tetszik!”
[…]
A modern tömegkultúra, a fogyasztóra berendezkedett pótszer-civilizációnk istápolja ugyan a lelket, ám közben útját állja annak, hogy az ember megismerje a lét alapkérdéseit, és szellemi lényként ismerjen magára.Mindazonáltal a művész mégsem hallgathatja süket füllel az igazság hívószavát, hiszen egyedül az igazság határozza meg és irányítja alkotóerejét, teszi képessé arra, hogy másnak is átadja a hitét. A hitetlen művész vakon született festőhöz hasonlatos.

37. oldal

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

A művészet létéből fakadóan nemesítő hatással van az emberre. A művészet teremti meg azokat a szellemi kapcsolatokat, melyek közösséggé teszik az emberiséget, valamint azt a különös erkölcsi légkört, melyben képes felvirágozni. Máskülönben elpusztul, miként az elhanyagolt kertben az elvadult almafa.

181. oldal

7 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Képtelen vagyok elhinni, hogy a művészek képesek lennének arra, hogy csupán az önkifejezés kedvéért alkossanak. Kölcsönös megértés nélkül nincs értelme az önkifejezésnek. A másokhoz fűződő lelki-szellemi kapcsolat megvalósítása nevében létrejövő önkifejezés gyötrelmes, haszon nélküli és végső soron áldozatos tevékenység. Érdemes-e azért munkálkodni, hogy a saját visszhangunkat hallgassuk?

34. oldal

Futóhomok>!

Őszintén szólva, én azok közé az emberek közé sorolom magam, akik főként vita közben tudják megfogalmazni gondolataikat (és teljesen egyetértek azzal a véleménnyel, mely szerint vitában születik az igazság).

10. oldal

vargarockzsolt>!

Művészi képet teremtve az alkotó mindenkor meghaladja a saját gondolatát, amely jelentéktelennek fog mutatkozni azzal az általa létrehozott, revelációszerűen megjelenő képpel szemben, mely a világ teljességének érzéki befogadásán alapul. A gondolat ugyanis korlátozott, a kép viszont abszolút. Éppen ezért beszélhetünk egy szellemiségében felkészült ember befogadásáról szólva a műélmény és a tisztán vallásos élmény rokonságáról. A művészet mindenekelőtt az emberi lélekre hat, s az emberi szellemet formálja.

36. oldal

vargarockzsolt>!

A művészet a XX. század második felében elveszítette a titkát. Napjaink művésze azonnali és teljes elismerést vár, gyors fizetséget azért, ami a lelkében zajlik.
Megdöbbentő Kafka sorsa ebben a vonatkozásban, aki életében egyetlen művét sem közölte, a végrendeletét gondozó Max Brodot pedig azzal bízta meg, hogy égesse el az írásait.

97. oldal

5 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Pethő Ágnes: Múzsák tükre
Gyenge Zsolt: Kép, mozgókép, megértés
Bárdos Judit (szerk.): Eisenstein – Válogatott tanulmányok
Kovács András Bálint – Szilágyi Ákos: Tarkovszkij
Susan Sontag: A pusztulás képei
Pier Paolo Pasolini: Eretnek empirizmus
Nemeskürty István (szerk.): A film ma
Kovács András Bálint: Metropolis, Párizs