A ​megörökített idő 25 csillagozás

Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Andrej Tarkovszkij (1932-1986), a közelmúlt filmtörténetének egyik legnagyobb alakja összesen hét egész estés játékfilmet rendezett. Az Iván gyermekkora, az Andrej Rubljov, a Szolaris, a Tükör, a Sztalker, a Nosztalgia és az Áldozathozatal kritikusai szerint „egyetlen óriási mű hét fejezete”. Műveinek középpontjában az ember és a világ, az ember és a transzcendens szféra kapcsolata, még inkább konfliktusa áll. Hőse az ember, aki a szenvedés és a fájdalom útján etikai személyiséggé szeretne válni, áldozathozatal által szeretne belépni a közösségbe. A megörökített idő a filmalkotással, a filmkészítés műhelyproblémáival, metafizikai kérdésekkel kapcsolatos gondolatait tartalmazza.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvtár - Film Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2002
242 oldal · ISBN: 9633893402 · Fordította: Vári Erzsébet
>!
Osiris, Budapest, 1998
242 oldal · ISBN: 9633793955 · Fordította: Vári Erzsébet

Enciklopédia 1


Kedvencelte 14

Most olvassa 2

Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Futóhomok>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Andrej Tarkovszkij tanulmányain keresztül személyes közelségbe kerül egy igazán szabad művész, aki mégis a legszigorúbb szolgaság alázatos létállapotába kész kerülni, amikor filmet teremt. Hogyan lehetséges ez? Elolvasod és megtudod;) Részletekig – lépéstől lépésig, vívódástól vívódásig – magyarázott munkamódszert kapsz a könyvben, és ars poeticát:
„Nem kell arra törekedni, hogy eljuttassuk a nézőhöz a gondolatunkat, ez hálátlan és értelmetlen feladat. Mutasd meg a nézőnek az életet, és ő majd ráhangolódik arra a lehetőségre, mellyel megítélheti és értékelni tudja azt.” (57.oldal)
Mindezek működnek a tarkovszkiji határozott csapásnyomokon túl is.

vargarockzsolt>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Ez a könyv egy olyan filmrendező tanulmányait tartalmazza, akit a XX. század legnagyobb művészei sorában tartanak számon. Hét egész estés játékfilmet készített, és ezek közül kettő (Andrej Rubljov, Stalker) biztosan szóba kerülhet a minden idők legjobb művészfilmjeinek kiválasztásakor. Ami az irodalomban Dosztojevszkij és Thomas Mann, a festészetben Leonardo és Picasso, a zenében Bach és Beethoven, az a filmben Tarkovszkij.
A kötet három oldalról közelíthető meg legjobban.
Először is betekintést nyerhetünk egy zseni alkotóműhelyébe, és rengeteg kulisszatitkot tudhatunk meg a művek létrejöttéről. Egy alkotás létrejöttének folyamata azért is érdekes, mert az alkotó a kész műben már tudatosan eltakarja a korábbi küzdelmének nyomait, hogy a befogadó-néző a legtökéletesebb látvánnyal szembesüljön. Nem túl szerencsés, ha egy szerző a saját művét utólag magyarázza, értelmezi – de itt nem is erről van szó. Tarkovszkij az alkotás folyamán felmerült problémáit annak kapcsán tárja elénk, hogy bemutassa alkotói-filmrendezői módszerét, melyet az egyedül helyes filmművészeti módnak tart.
A második megközelítési lehetőség a filmelméleti. Nem értek a filmesztétikához, bár olvastam pár könyvet a témával kapcsolatban, ezért a teljesen laikus nézőpontjából fogalmazom meg a véleményemet. Nem hiszem, hogy a világ legnagyobb rendezője is megmondhatná, melyik az egyetlen üdvözítő módszer, amely a filmművészet elvi kérdéseit véglegesen eldönthetné. Tarkovszkij elmélete igazolására csupa olyan névre hivatkozik, akiket nagyon tisztelek: Bergmann, Bunuel, Antonioni, Kuroszava, stb. Ezek a filmrendezők jobbnál jobb filmeket készítettek, és talán lehetséges az is, hogy valamennyien a Tarkovszkij által megfogalmazott elveket alkalmazták. Ennek ellenére a művészet szabadságában hiszek, ezért a könyvet általános filmelméleti szempontból nem tarthatom jónak.
A harmadik nézőpont, ha Tarkovszkijt, az embert állítjuk a figyelmünk középpontjába. Vallásos emberek számára ez a könyv nagyon szívhez szóló lehet: egy mélyen hívő, és a művészetét a hite szolgálatába állító ember vallomásait olvashatják. A nem hívők, kételkedők megismerhetnek egy igaz embert, aki erkölcsi elveit maximális következetességgel érvényesítette a művészetében; egy olyan alkotót, aki az alkotás folyamatát erkölcsi kontroll alatt tartotta, és ezért akár fanatikusnak is nevezhetnénk, de aki ugyanakkor a művészet összetettségét és értelmezési nyitottságát felismerve a befogadók oldalára a legnagyobb tisztelettel, tapintattal és megértéssel tekintett.
Tarkovszkij már huszonöt éve halott. Filmjei vitathatatlanul klasszikussá váltak. Filmelméleti-filozófiai nézetei viszont vitathatóak, de erkölcsi nemessége, tisztasága megköveteli, hogy maximális tisztelettel közeledjünk felé.

23 hozzászólás
Lecter>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Tarkovszkij olyan egyénisége a filmművészetnek, mint Bach vagy Beethoven a zenének, vitathatatlan zseni, ez a könyv pedig az ars poeticája. Ez már filozófia, élet értelmén át az elidegenedésig mindenről esik szó, aminek fontosnak kellene lennie az életünkben. És ugyanilyen meghatározó gondolatai vannak a filmalkotásról is, az érzelem, az igazság keresése az egyetlen út, ami járható szerinte a kommersz, pénztermelő kontárok között. Nem könnyű olvasmány, előzetes tudás nélkül nehézkes lehet, de abszolút megéri a rászánt időt. Engem meggyőzött egy életre, a könyv lezárása pedig a legszebb, amit valaha olvastam.

3 hozzászólás
SignorFormica>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Tarkovszkij filmes filozófiájának részletes kifejtése: a kinoobraz eredetének, és szakrális helyének magyarázata. Tarkovszkij számára a film ikon, mert az ikont fényre festették, nem színre. A film a fényre rögzített idő. Orosz idő és térélmény szakrális leképezése számára a film: a Teremtő felé megnyíló kapu.

szigiri>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

Akit érdekel a filmművészet és kíváncsi mi teszi a filmet igazán sajátos művészeti ággá, annak megkerülhetetlen a könyv.

Bolond_Pierrot I>!
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő

A legjobb filmes könyv, amit a filmkészítésről valaha olvastam!


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Mindenesetre teljesen nyilvánvaló, hogy minden művészetnek az a célja – hacsak nem „fogyasztásra”, eladásra szánják, mint egy árucikket –, hogy a művész megmagyarázza önmagának és környezetének, miért él az ember, mi létének értelme.

31. oldal

3 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Ahhoz, hogy szabadok legyünk, egyszerűen azzá kell válnunk, anélkül hogy bárkitől is engedélyt kérnénk erre. A sorsunkról alkotott saját elképzelésünket kell kíméletlenül követnünk, nem szabad hagynunk, hogy a körülmények legyűrjenek bennünket. De az ilyesfajta szabadság nagyon komoly szellemi erőforrásokat, magas fokú önismeretet, önmagunkkal és másokkal szembeni felelősségtudatot követel.
Alaposan megvizsgálva az eddig készített filmjeimet, észrevettem, hogy mindig olyan emberekről szerettem volna szólni, akik belsőleg szabadok.

179. oldal

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Nem a logikus gondolkodás jellemző a művészetre, a művészet nem a magatartás logikáját fogalmazza meg, hanem a hit egyfajta sajátos posztulátumát fejezi ki. Éppen ezért a művészi kép csak hittel fogadható be. Míg a tudományos igazság megindokolható és logikusan bizonyítható az ellenvéleményt képviselőkkel szemben, addig a művészetben senkit sem győzhetünk meg igazunkról, ha a befogadó közömbös marad a megalkotott képek iránt, ha azok a világról és az emberről feltárt igazságukkal nem nyűgözték le, és végül, ha a néző egész egyszerűen unatkozott a művészet társaságában.

35. oldal

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

A legképtelenebb és leghamisabb kommersz filmek épp úgy képesek elvarázsolni a kevéssé kritikus és műveletlen nézőt, miként a művészfilmek az igényes közönségüket. De a tragikus és meghatározó különbség abban rejlik, hogy míg a művészet érzelmeket és gondolatokat kelt a közönségben, addig a tömegfilmek habkönnyűsége és lehengerlő hatása végleg és visszavonhatatlanul elfojtja a gondolatok és érzelmek maradékát is. Az embereknek nem lesz szükségük többé mindarra, amiben szépségre és szellemre találnak, hanem úgy fogyasztják a filmet, mint a Coca-Colát

177. oldal

9 hozzászólás
vargarockzsolt>!

A szépség nem tárulkozik fel olyan embereknek, akik nem szomjúhozzák vagy félreértelmezik az igazságot. A szellem mélységes hiánya jellemzi az olyan embert, aki nem képes befogadni, hanem csak bírálni tudja a művészetet.S miután nem tud és nem akar létezése céljáról és értelméről gondolkodni, e magasabb értelmet gyakran vulgárisan egyszerű felkiáltással helyettesíti: „Nem érdekel!” „Nem tetszik!”
[…]
A modern tömegkultúra, a fogyasztóra berendezkedett pótszer-civilizációnk istápolja ugyan a lelket, ám közben útját állja annak, hogy az ember megismerje a lét alapkérdéseit, és szellemi lényként ismerjen magára.Mindazonáltal a művész mégsem hallgathatja süket füllel az igazság hívószavát, hiszen egyedül az igazság határozza meg és irányítja alkotóerejét, teszi képessé arra, hogy másnak is átadja a hitét. A hitetlen művész vakon született festőhöz hasonlatos.

37. oldal

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

A művészet létéből fakadóan nemesítő hatással van az emberre. A művészet teremti meg azokat a szellemi kapcsolatokat, melyek közösséggé teszik az emberiséget, valamint azt a különös erkölcsi légkört, melyben képes felvirágozni. Máskülönben elpusztul, miként az elhanyagolt kertben az elvadult almafa.

181. oldal

7 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Képtelen vagyok elhinni, hogy a művészek képesek lennének arra, hogy csupán az önkifejezés kedvéért alkossanak. Kölcsönös megértés nélkül nincs értelme az önkifejezésnek. A másokhoz fűződő lelki-szellemi kapcsolat megvalósítása nevében létrejövő önkifejezés gyötrelmes, haszon nélküli és végső soron áldozatos tevékenység. Érdemes-e azért munkálkodni, hogy a saját visszhangunkat hallgassuk?

34. oldal

Futóhomok>!

Őszintén szólva, én azok közé az emberek közé sorolom magam, akik főként vita közben tudják megfogalmazni gondolataikat (és teljesen egyetértek azzal a véleménnyel, mely szerint vitában születik az igazság).

10. oldal

vargarockzsolt>!

Művészi képet teremtve az alkotó mindenkor meghaladja a saját gondolatát, amely jelentéktelennek fog mutatkozni azzal az általa létrehozott, revelációszerűen megjelenő képpel szemben, mely a világ teljességének érzéki befogadásán alapul. A gondolat ugyanis korlátozott, a kép viszont abszolút. Éppen ezért beszélhetünk egy szellemiségében felkészült ember befogadásáról szólva a műélmény és a tisztán vallásos élmény rokonságáról. A művészet mindenekelőtt az emberi lélekre hat, s az emberi szellemet formálja.

36. oldal

vargarockzsolt>!

Miért van az, hogy egy bizonyos kategóriába tartozó emberek csupán szórakozást, mások pedig okos beszélgetőpartnert keresnek a művészetben? Mi az oka rengeteg ember esztétikai érzéketlenségének, mely gyakran erkölcsi érzéketlenséggel is párosul?

176. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Kovács András Bálint – Szilágyi Ákos: Tarkovszkij
Pethő Ágnes: Múzsák tükre
Gyenge Zsolt: Kép, mozgókép, megértés
Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája
Kamarás István: Olvasatok
Pier Paolo Pasolini: Eretnek empirizmus
Nemeskürty István (szerk.): A film ma
Bódy Gábor: Végtelen kép