A ​végletek szigete 60 csillagozás

Andrea Hirata: A végletek szigete

Az ​első indonéz regény magyarul! Andrea Hirata, a fiatal indonéz író egy csapásra világsikert aratott első könyvével. A megkapó, finom humorral átszőtt történet bevezeti az olvasót a távoli indonéz sziget kannibál ősöket sem nélkülöző történelmébe, megismerteti népének egzotikus szokásait, különleges hiedelmeit.

A mesésen szép indonéz Belitong a földkerekség egyik ásványi kincsekben leggazdagabb szigete. A dúsgazdag szigetlakók világától elszakadva, az ónbánya szomszédságában mégis koldusszegény iskola küszködik a fennmaradásért, hogy a legszegényebb családok gyerekeit okíthassa. Történetünk kezdetén egy szellemi fogyatékos kisfiú érkezésének köszönhetően jön össze tíz gyerek, hogy végre megkezdődhessen a tanév.

A kalandokkal tarkított, egyes szám első személyben elmesélt, helyenként mitologikus regény a szerző személyes élményein alapul. Ahogy a szemünk láttára felcseperedő fiú látja-láttatja, tanúi lehetünk két elkötelezett pedagógus, az öreg… (tovább)

Eredeti mű: Andrea Hirata: Laskar Pelangi

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

>!
Geopen, Budapest, 2013
318 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155331077 · Fordította: Szántó András
>!
Geopen, Budapest, 2013
318 oldal · ISBN: 9786155331169 · Fordította: Szántó András

Enciklopédia 2


Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Andrea Hirata: A végletek szigete

„Hogy milyen is volt az iskolánk? Hát nem sok minden mondható el róla. Nem nagyon különbözött a többi száz – talán ezer – szegény indonéziai iskolától, de az biztos, hogy attól is összedőlt volna, ha nekirohan egy párzásra kész kecske.”
Íme néhány jellegzetes mondat ebből a tüneményes, önéletrajzi elemekben bővelkedő dokumentumregényből, ami egy nyomorúságos, de a maga módján mégis elbűvölő falusi oktatási intézmény életét mutatja be, ahol tíz diák küzd elszántan a tudás megszerzéséért.
Indonéziában járunk, a holland gyarmatosítás után. A politikai elnyomást kíméletlen gazdasági kizsákmányolás válotta fel, ez a könyv mégis csupa derű, mosoly és csibészes csínytevés. Nyelvezete, irodalmi eszközei a lehető legegyszerűbbek, bár a szerző soha nem rest költői, nagyvonalú túlzásokkal megtámogatni egy kicsit az igazságot. Ez a nagyotmondás kifejezetten jól áll narrátorunknak, és a szereplők kalandjai népmesei fényben ragyognak fel tőle.
A regény legfőbb értékei a szenvedélyes kiállás az oktatáshoz való jogért, a felejthetetlen gyermekkor hangulatának felidézése, és az egzotikum, a bepillantási lehetőség egy tőlünk annyira távol eső világba, varázserejű sámánokkal, mocsárból előbukkanó félelmetes krokodilokkal, és a Belitung szigetén élő sokféle népcsoport kultúrájából ízelítőt nyújtó csipetnyi folklórral. Számomra tökéletes nyári olvasmány volt, de még akár ifjúsági irodalomként, a fiatalabb korosztály számára is tudom ajánlani.

>!
pepege MP
Andrea Hirata: A végletek szigete

Ezt a könyvet nem lehet közömbösen, vállhuzogatva olvasni. Akit ez nem hat meg, azt semmi sem. Hirata szívhez szólóan és ámulatba ejtően mutatja be a szegény belitongiak sorsát. Minden iskolás gyermekkel el kellene olvastatni, talán változtatna a hozzáállásukon. Egy civilizált ország gyermekének teljesen megszokott, hétköznapi dolog az iskolába járás, de, hogy egy gyermek ennyire akarjon és szeressen iskolába járni, mint ahogy Bu Mushoz, a fiatal tanító lányhoz jártak a gyerekek, ehhez hasonlót nem igazán tapasztaltam mostanában a környezetemben. Persze, mert a világ nagy részén a feltételek adottak, amit mindenki tényleg teljesen természetesnek vesz. A különbség a belitongi iskolában az, hogy ott nem volt tankötelezettség, sőt az állam inkább örült volna, ha nem működik az iskola és a gyermekek voltak azok, akik mindenáron, foggal-körömmel küzdöttek, hogy mehessenek. Pedig tudták, hogy továbbtanulási esélyük nincs, mehettek volna dolgozni inkább az iskola helyett, hogy javíthassanak a családjuk életkörülményein. De ők inkább mégis a tanulást választották.
Maximális tiszteletem!

>!
Timár_Krisztina ISMP
Andrea Hirata: A végletek szigete

Szép könyv, sok humorral, derűvel, szomorúsággal, időnként meg orrba vág, de rendesen. Úgy tudom, nem létezik több indonéz regény magyar fordításban, tehát mindenképpen hiánypótló. Nem mellesleg világsiker.
A Harry Potter, az Abigél, a Jane Eyre, az Iskola a határon mellé szépen odaillik mint iskolásokról/iskolásoknak szóló irodalom. Nagyobbaknak, mint akik Harry Pottert olvasnak; kisebbeknek, mint akik Iskola a határon-t. De mindenképpen érdemes már iskolásként hozzányúlni. Még könnyebben is emészthető, mint felnőtt korban. :) Olvastatja magát, érdekes, izgalmas, a szereplők szerethetők vagy éppen utálhatók, keresztülmennek mindenféle gondon-bajon, amit a kamaszkor személyiségfejlődése megkíván, és amin valószínűleg az olvasók is keresztülmennek/mentek. Közben még némi mágiát is kapunk, amelyet az elbeszélő racionális elméje persze elutasít, de azért időnként tényleg kísérteties a hatás (a krokodilsámán volt a kedvencem). Eleinte zavaró, ahogyan az európai kultúra állandóan belekeveredik az indonézbe, de később már inkább a „bűbájos” jelző illik erre a keverékre, ahogy az indonéz iskolások Galileiről meg Szent Johannáról beszélgetnek.
Most jön a „de”. ;)
Azért az is látszik, hogy a szerző első könyve. Megérdemelte a világsikert, de őrzi az írás gyermekbetegségeit. Olyan merényleteket követ el a hitelesség ellen, amilyeneket egy dokumentumigénnyel fellépő regénynek nem lenne szabad. Arról most nem szólok, hogy a százhúsz éves iskola alapítója az elbeszélőt még tanította (!), mert ezt egy figyelmes szerkesztő helyrerakhatta volna. Hogy a tizenöt éves, nem tanítóképzőt, hanem szakiskolát végzett Bu Mus rögtön tökéletesen tudja elmagyarázni a tananyagot, az is hagyján: vegyük úgy, hogy őstehetség, a gyerekek meg komolyan tanulni akarnak.
De az, hogy Lintang naponta 80 km-t biciklizik az iskoláig meg vissza, váz fölött, mert olyan kicsi, és esős évszakban még úszni is kell neki, krokodilokkal teli szakaszon, miután pedig ezt végigcsinálta, éjszaka Newtont olvas a tizennégy embernek otthont adó kulipintyóban… drága Hirata úr, a kevesebb: több! A fele elég lett volna. Azt én nagyon jól tudom, hogy rettenetes pazarlás folyik a világban (nem is kell hozzá Indonéziáig menni), mert valóban rengeteg tehetség kallódik el a szegénység miatt, és erre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. Második generációs értelmiségiként ezt nekem nem kell magyarázni, látom a szüleim példáján, akik mindketten tanyára születtek, és rengeteget kellett dolgozniuk a főiskolai/egyetemi végzettségükért. Vagy még inkább a nagyszüleimén, akik a tehetségük ellenére nem végezhettek főiskolát/egyetemet, bár nem(csak) a szegénység miatt. De éppen azért, mert ezekre a jobb sorsra érdemes gyerekekre fel kell hívni a figyelmet, egy ilyen regény írója nem teheti meg, hogy hiteltelenné teszi a saját művét. :(
Mahar alakjáról meg lerí, hogy pusztán ellensúlynak kellett Lintang mellé. Mert olyan van, hogy ötszáz diákból egy szuperzseni matekból/természettudományokból, egy meg ugyanolyan szuperzseni művészetekből/okkult tanokból – de olyan, hogy tíz diákból legyen két ilyen, na, olyan nincs. Ez kizárólag azért kellett, hogy nagyobbat üssön, nagyobb hatást keltsen a regény. Különösen akkor látszik Mahar kitaláltsága, amikor meglátogatják a Kalóz-szigetet.
És ez a fekete-fehérre színezett szereplőgárda, ahol valaki vagy gazdag, elkényeztetett és rosszindulatú, vagy szegény és becsületes: mint a népmesében… jaj. :( Amúgy én nagyon szeretem a népmesét, de író legyen a talpán, aki dokumentumregénybe népmesét kever, és a termék működik.
Ettől függetlenül írni, azt tud ez a Hirata. :) Mert tele van ugyan efféle hibákkal a regény, mégis szerethető, mégis olvasható, különösen az utolsó harmadát letenni se lehet. Úgy tud írni, hogy egy idő után még az én szkeptikus felnőtt-lelkem is elhitte, hogy Lintang az indonéz Newton, Mahar az indonéz Dalí, a szegény falusi tanítónő pedig romantikus lázadó, aki egymaga megküzd a vadkapitalizmussal.

4 hozzászólás
>!
Bélabá P
Andrea Hirata: A végletek szigete

Az a helyzet, némileg mást vártam előzetesen ettől a könyvtől. Egy igazi regényt, ehelyett egy elég dokumentarista stílusú sztorit tálalt az indonéz szerző. Nem lenne rossz, ha a tények közül még többet közöl vagy érdekes infókat mesélt volna a sziget kultúrájáról. A leírt történet ellenben nem mindig tudott lekötni… Egy kis iskola a létéért küzd. Ott is, mint például hazánkban van létszámkeret, és ha ezt nem érik el, bezárás fenyegeti a sulit plusz a mindennapi nehézségekről is olvashattunk. Pár diákot megismerhetünk, róluk szól a történet. Szokásos, gyerekes csínytevések, miegyéb. A könyv vége meg nagyot ugrik az időben, a tizenkét évvel későbbi helyzetről ír.
Érdekes volt számomra a helyszín, mert a közeli térségből (Malajzia) voltak üzleti partnereink, hallottam már az ottani izgalmas viszonyokról. Hirata szerintem kissé elnagyolta a dolgot, kevés infót mond a Belitung szigeti életről, szerintem. Az ónbányászat volt egyetlen olyan infó, ami kimondottan lekötött. Többet vártam volna a helyi legendákból, szokásokból. Valahogy elveszett a mű a dokumentarista és a regényes stílus közötti utcácskában. 4-est adok (4,1 pont) a fentiekre tekintettel. Az egzotikus könyveket kedvelőknek merem ajánlani.

>!
Morpheus
Andrea Hirata: A végletek szigete

Dokumentumregény olvasását vállaltam a 2017 augusztusi molyklubra, és ez volt az egyetlen könyv, amiről úgy gondoltam, hogy végig fogom tudni olvasni. Irodalmi értékről nagyon nem beszélhetek, de emléket állít a tanárainak, iskolatársainak, azoknak az embereknek, akikkel kapcsolatba került, a szegénységnek, vagyis inkább a nyomornak, hogy hogyan határozza meg az emberek életét. Mégis vannak benne nagyszerű, megható részek, amikor kiállnak ezek az emberek azért, amiben hisznek, az álmaikért próbálnak küzdeni, és bizony a legjobbaknak sem biztos, hogy sikerül. A tíz tanulóból egy, aki megírta ezt a könyvet, kiszabadult. A többiek pedig megalkudtak azzal, ami jutott nekik, a nehéz munka, a betegségek és a korai halál. Mi mást tehettek volna.

>!
pwz ISP
Andrea Hirata: A végletek szigete

No, lássuk csak, mi minden változott a Max Havelaar (1860) és az Urug (1968) megjelenése óta Holland Kelet-Indiában, vagyis abban az országban, amit ma Indonéziának nevezünk! Ehhez az újabb lépcsőfokot a helyi születésű, abszolút „bennszülött nézőpontból” író Hirata eme műve szolgáltatta, ami 2009-es megjelenésű. Míg a két előző mű hollandok fejéből pattant ki, ez már teljesen Made in Indonesia! :D
Az elején – lényegében – szépen átköt a már korábban említett két műben bemutatott eseményekről a 20. század végére. Ezért nem lennék meglepve, ha létezne egy külföldi és egy belföldi verziója a műnek. Bár ki tudja… ;D
Az elején kicsit elvesztem az időben, nem tudtam, mit is ír a naptár. Meg ha nem figyel az ember a Sukarno és Suharto is olyan egyformának tűnik a magunkfajta európainak, de aztán rendeztem a soraimat! Az 1980-as évek elejétől (talán 1982?) követhetjük az eseményeket napjainkig.
Olyan jó volt belemerülni gondolatban a gyerkőcökkel együtt az akkori iskolai életbe! Azt nem mondom, hogy én is szívesen triatlonoztam volna (úszás-kerékpár-futás) a krokikkal, de maga az a gyermekkori miliő, amit Hirata elénk varázsol a könyvben, az képes a világ bármely pontján a könyvet kézbe vevő ember figyelmét lekötni. Engem nagyon lekötött! :D Majdnem biztos, hogy az írói fikció is egymás mellé tesz olyan történeteket, ami nem velük, nem akkor, és nem ott történt, de ez egy ilyen „iskolás gyerkőcös-rosszalkodós-csínytevős-felnőttekkel dacoló-másik iskolát legyőzős” könyvben abszolút rendben van. Mese, jó mese, érdekes mese! :D
Én még a hihetetlennek tűnő kilométereket és teljesítményeket sem felezném. A krokodilokhoz is másként viszonyulnak, mint mi. Tapasztalat, hogy a helybeli gyerkőcök – ha nem is annyit, mint mi, de – többet bírnak.
Néha annyira rímelt a 100 évvel ezelőtt Gárdonyi által megfestett falusi iskolára Az én falum-ból, néha meg olyan volt, mint mi a 80-as évek végén, amikor a „másik iskolát” akartuk legyőzni, de mindenben és mindenáron! Nekünk a Star Wars plakát volt a minden, hogy kitegyük a faliújságunkra a címer alá, nekik Bruce Lee! :D A gyerkőcség örök! ;D
Kellemes kis olvasmány ez, nem érdemes kihagyni!
* * *
Alice-nek a könyvhéten, Egerben említettem ezt a könyvet…
https://www.youtube.com/watch…
Ő indonéz, itt él Egér Egerben, úgyhogy majd még tárgyalok vele róla! :) Ismeri! :D

>!
Geopen, Budapest, 2013
318 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155331077 · Fordította: Szántó András
>!
Emmi_Lotta IMP
Andrea Hirata: A végletek szigete

Kedves és lelkes könyv, amely bemutatja az indonéziai maláj kultúrát és életmódot tizenegy gyerek tanulási vágyának és felcseperedésének története által. Egy rozzant iskolában alig-alig képzett, de elhivatott két tanár küzd a legszegényebb kis maláj és kínai gyermekek oktatásáért és magának az iskolának a fennmaradásáért. Csak a regény utolsó fejezeteiben derül ki – visszakövetkeztetve –, hogy az ábrázolt időszak a 70-es vége és a 80-as évek eleje. A legszerencsésebb sorsú diáknak végül maga az író bizonyul a cselekmény tizenkét évvel későbbi fejleményeinek tanúsága szerint.
Nyilván méltányolni kell – és ez a magyarázata a mű világhírének –, hogy számunkra egzotikus helyszínről (az indonéz Belitung sziget) és kultúráról (iszlám elemekkel átszőtt bennszülött) van szó, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni a megírás gyermekbetegségeit. Kissé együgyű könyv, a második harmada pedig ellaposodott. Zavaróak az ellentmondások, következetlenségek, túlzások és a regény vége is összecsapott. Érdekessége feltételezhető szociográfiai hitelességében, jelentősége mondanivalójában – a szegények egyetlen lehetősége a kiemelkedésre a tanulás – rejlik.

>!
Geopen, Budapest, 2013
318 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155331077 · Fordította: Szántó András
>!
encus625 P
Andrea Hirata: A végletek szigete

Nem is gondoltam, hogy ilyen jó ez az indonéz regény. :)
Néhány szegény sorsú gyerek van a középpontban és két elszánt felnőtt (bár az egyikük még talán maga is gyerek), akik életüket teszik fel arra, hogy ezek a gyerekek tanulhassanak. A gyerkőcök elszántak, szívják magukba a tudást, mint a szivacs (na, jó azért itt is van kivétel ;) )
Akad köztük, akik naponta 40 km-t teker, míg elér a suliba és közben még egy krokodiltanyán is át kell vágnia, és a többségük családjának is le kell mondani arról a munkabérről, amit a gyerek nem keres meg, amíg tanul. Elkényeztetett mai kölyköknek odaadnám elolvasásra, talán nem sírnának, hogy már megint iskolába kell menni…
Ugyanakkor megismerkedhetünk az indonéz kultúrával is, amiről eddig szinte semmit sem tudtam. Sok mindenről szól ez a könyv, kitartásról, beteljesült vagy be nem teljesült álmokról, sorsokról és szegénységről.

>!
Geopen, Budapest, 2013
318 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155331077 · Fordította: Szántó András
>!
ppeva P
Andrea Hirata: A végletek szigete

Annyira szerettem volna szeretni. Van némi közvetett kötődésem Indonéziához, ezért külön is örültem, hogy végre megjelent az első indonéz regény magyarul. Tegnap belekukkantottam az indonéz eredetibe is. :)
Ez a kötődés az oka a három csillagnak, meg annak a megértése, hogy ez egy első regény, fontos témáról szól, és hogy az indonéz (szép)irodalom még igencsak gyermekcipőben jár. Enélkül talán végig se olvastam volna.
A könyv elején nyugodtan fel lehetne tüntetni, hogy a művelődési minisztérium ajánlásával. Bármennyire is egyetértek a szerzővel abban, hogy mennyire fontos az oktatás, valamennyi gyerek hozzáférése az oktatáshoz, a színvonalas oktatáshoz, ha ezt oldalanként többször, hihetetlenül szélsőséges példázatokkal bemutatva elém tolják, fárasztó lesz. A nagy igazságok is lefárasztják az embert, ha demagóg módon tálalják őket. Olvastam én sok szocialista-realista könyvet, főleg szovjeteket – ez a regény méltán csatlakozhatna az 50-es évek szocreál regényeihez. (Csak itt nem a kommunista párt, hanem Allah dicsőségén van a hangsúly.)
Természetesen megértem, hogy Hirata hálás első tanítóinak, és szerette volna megörökíteni őket, mint élharcosokat és példaképeket. De a 15 éves kislány tanítónő éltanítóként, élharcosként való bemutatása, aki nemcsak mindent tud, de szembeszáll még a helyi hatalmasságokkal is, sőt, még győzedelmeskedik is, számomra a mesék, a szocreál mesék világa volt.
@Timár_Krisztina alaposan végigvette a könyv kisebb-nagyobb hihetetlenségeit. Én csak egy epizódot tennék hozzá: ahol Lintang, a kis indonéz Newton :) vitában legyőzi a szuperzseni fizikatanárt az iskolák közötti versenyben, mert a fizikatanár sose hallott még arról, amit Lintang, a maga vagy 13 évével, egy eldugott faluban, nyomorban, munkával és iskolába biciklizéssel töltve életét és csupán két egyszerű vidéki tanítótól tanulva tökéletesen tud… Természetes, hiszen egy kis indonéz falusi iskolában magától értetődően elérhetők Newton, Arisztotelész, Galilei, Seneca, Einstein művei maláj nyelven – de persze az egyetemen a fizikusoknak ezeket nem tanítják……
Számomra az volt a szomorú, hogy ha Hiratát nem ragadja ennyire magával a túlzások és szájbarágás kényszere, milyen érdekes és jó regényt írhatott volna.

>!
Lady_Hope I
Andrea Hirata: A végletek szigete

Sokat vártam, hogy elolvashassam ezt a könyvet, és nem hiába.
Megérintett a mondanivalója. Hogy Minden állampolgárnak joga van az oktatáshoz.
Ahhoz az oktatáshoz, ami vezérel, lelket nemesít, tanít, és nevel, oktat, és álmokat sző.
Mindenkinek joga lenne ahhoz hogy egy ilyen csodálatos, és kivételes tanítója legyen mint Bu Mus volt. Beleborzongtam sokszor, hogy egy ilyen fiatal nő, mint ő, mennyi mindent kiállt, és mennyi nehézségen ment keresztül, csak tizenegy gyermek miatt? Mert hitt az oktatásban.
Megrendítő, és csodálatos olvasmány egy szegény indonéz iskoláról. Akkor is, ha gyakran túloz.
Gyerekek. Legyenek terveitek. Higgyetek az iskolában, hogy az adhat nektek igazi lelki gazdagságot, valamit ami a vágyaknál is értékesebb.
És ha tehetitek, olvassátok el ezt a könyvet.

Nagymamámnak van egy mondása. „Diplomával könnyebb kapálni.” Ez a könyv igazat adott neki.


Népszerű idézetek

>!
szadrienn P

Nyomasztott is eleget a postássors. Képes voltam felébredni az éjszaka közepén, hogy imádkozzak. Összeszorítottam a szemem, úgy hatásosabbnak véltem: Ó, Magasságos, még nem tudom jövőbeni célomat, de ha felnövök, kérlek, kérlek, tégy bármivé, csak ne postai dolgozóvá.

4 hozzászólás
>!
szadrienn P

Ahogy közeledett az éjszaka, a nap narancsszín és vörös sugarai alámerültek a santigifák buja lombjai közül kikandikáló, cölöpökön álló házak nangalevélbôl készült háztetôi mögé. Füst szállt föl a kókuszrostokat égetô tûzhelyekbôl, hogy elûzzék az esti ima ideje körül megjelenô bogarakat. Az imára szólító hívással együtt felszálló füst lassan lebegett a falu fölött, mint egy kísértet, felkapaszkodott az édes gyümölcsû bintangfák ágaira, majd elfújta a szél. Olajlámpások apró fényfoltjai táncoltak csöndesen a lent szétszórtan álló cölöpös házak kis ablakai mögött.

>!
szadrienn P

Elképzelni sem lehet, mi minden sújthat egy szerencsétlen általános iskolai tantermet! Tetőn tátongó lyukak, amelyeken át a gyerekek látják az égen hasító repülőgépeket, esős napokon pedig esernyőt tartanak a fejük fölé; szétmálló, porló cementpadló; besüvítő szél, ami a lelket is kifújja az emberből, és azzal fenyeget, hogy összedönti az épületet; nem beszélve az osztályba beszemtelenkedő kecskék kihajtásáról reggelente.

Kapcsolódó szócikkek: esernyő
>!
flora82

– Türelem, gyermekem. Kérdésedre a válasz magában foglalja az Ar-Ruum szúra értelmezését – ami legalább ezernégyszáz év tudását tartalmazza. Majd később tanuljuk az értelmezést, amikor már a középiskola alsó osztályába jártok.
– Szó sem lehet róla, Ibunda Guru. Ma reggel majdnem bekapott egy krokodil. Nincs időm várni. Magyarázzon el mindent most.

82. oldal

>!
szadrienn P

Mindenki unszolta Syahdant, hogy gondolja át újra, de ő tántoríthatatlan maradt. Nem érdekelte a gúnyolódás sem, színész akart lenni, és kész.
– A vágyak imák, Syahdan – magyarázta Sahara. – Ha Isten meghallgatja az imádat, el tudod képzelni, mi történik az indonéz filmiparral?

>!
AeS P

Befolyásolható, önző, képmutatásra hajlamos jellemvonásainak köszönhetően Kucai minden szempontból megfelelt azoknak a követelményeknek, hogy politikus legyen. Ráadásul tudálékos, gátlástalan és tetszelgő is volt! Ezért aztán egyhangúan őt választottuk osztályfelelősnek.

49. oldal (Geopen, 2013)

>!
Profundus_Librum

A bölcsesség olyan egyszerű volt, mint maga a jámbor iskola. Sors, erőfeszítés és végzet – olyan, mint három, magasban kéklő hegycsúcs. Köztük ring lágyan az emberiség bölcsője. Sors, erőfeszítés és végzet összefonódásából születik meg a jövő, de hogy e három dolog miként működik együtt, azt a legtöbben nehezen értik meg. Azok, akik kudarcot vallanak az élet egyes területein, Istent okolják. Azt mondják, azért szegények, mert Isten így alakította a sorsukat. A nyughatatlanok kihívják maguk ellen a végzetet. A lusták és kényelmesek egyszerűen elfogadják a sorsukat, mert megváltoztathatatlannak hiszik — végül is minden előre elrendeltetett, így be is zárul a kör. De biztosan tudom a szegény iskolában szerzett tapasztalataimból, hogy a kemény munkával töltött élet olyan, mint bekötött szemmel gyümölcsöt válogatni egy kosárból. Bármilyen gyümölcsöt kapunk ki végül, legalább van gyümölcsünk. Eközben a kemény munka nélküli élet olyan, mint behunyt szemmel sötét szobában fekete macskát keresni úgy, hogy a macska nincs is bent.

317. oldal

>!
Bélabá P

– Ez az igazi irodalom – mondta a postás.
Irodalom , kérdeztem magamban, az meg micsoda?

170. oldal

13 hozzászólás
>!
Chivas 

Ahogy az olajlámpás halovány fényében elmélkedett az éjszaka kellős közepén, valami varázslatos dolog történt a szeme előtt a régi lapokon. A számok és a betűk egyszer csak lüktetve felragyogtak, mint szentjánosbogarak döngtek körülötte, és Lintang agyában fény gyúlt. Nem sejtette, hogy abban a pillanatban a geometria úttörőinek lelke mosolygott rá. Kopernikusz, Lucretius és Isaac Newton ült le mellé. A messzi tengerparton, a semmi peremén egy nagyon szegény maláj család szűkös, rozzant viskójában egy született lángész ismert magára.

>!
ppeva P

Hogy milyen is volt az iskolánk? Hát nem sok minden mondható el róla. Nem nagyon különbözött a többi száz – talán ezer – szegény indonéziai iskolától, de az biztos, hogy attól is összedőlt volna, ha nekirohan egy párzásra kész kecske.
A tantárgyakat két tanár tanította az összes osztályban. Mi gyerekek nem viseltünk egyenruhát. És még vécénk sem volt, de mivel az iskola egy erdő szélén állt, ha szólított a természet, csupán a bokrok közé kellett behúzódnunk. Ha odakint kígyómarás érte valamelyikünket, a tanítónk leápolta, mert az is az ő feladata volt.
Rendes elsősegélycsomagra persze nem futotta. Ha megbetegedtünk, bármi volt is a baj – hasmenés, puffadás, köhögés, influenza, viszketés –, a tanítónk egy nagy, kerek, kabátgombra emlékeztető pirulát adott. Fehér és keserű volt, és miután vettük, úgy éreztük, tele a gyomrunk. Három nagybetű állt rajta: APC – az aszpirin, a fenacetin és a koffein angol kezdőbetűi. az APC-tablettát valóságos legenda övezte Belitungszerte. Azt tartották róla, hogy minden betegséget meggyógyít, de igazából csupán a kormány csodaszere volt a szegények egészségügyi ellátására.

20. oldal

8 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bodrogi Tibor – Karig Sára (szerk.): A bőbeszédű teknősbéka
Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem
Kathryn Stockett: A Segítség
Alex La Guma: Nyár végi ködben
Ambrus Péter: A Dzsumbuj
Abbé Pierre: Testvériség
Margot Lee Shetterly: A számolás joga
Szalai Júlia: Nincs két ország…?
Jékely Endre (szerk.): Hogyan győzte le a jaguárt a teknős?
Fejes József Balázs – Szűcs Norbert (szerk.): A szegedi és hódmezővásárhelyi deszegregációt támogató hallgatói mentorprogram